A WIN-Gallup intézet nemrégiben egy jó, érdekes felmérést publikált, amelyet 2012-ben készítettek a Föld 57 országában, a vallásról és ateizmusról, összesen 50000 ember megkérdezésével. Az 57 országban sajnos nincs benne Magyarország. A felmérés eredményeként képet kapunk a világban a vallás és az ateizmus eloszlásáról, és ezen kívül még nagyon sok egyéb összefüggésről.

Például az időbeli trendről is, ugyanis ugyanezt a felmérést 2005-ben is elvégezték, ahhoz képest pedig ebben az 57 országban átlagban 9 százalékkal csökkent a vallásosok aránya és 3 százalékkal nőtt az ateisták aránya. A szemfüles olvasó itt meghökkenhet, hogy mi történt a 6 százalékkal. Mivel arányokról van szó, a hat százalék nem népességcsökkenés, hanem egy harmadik kategória, a Gallup ugyanis "vallásos", "nem vallásos" és "meggyőződéses ateista" csoportokra osztotta az embereket. A 6 százalék nagyrészt a "nem vallásos" emberek arányának növekedése, egy kicsi részt pedig a "nem tudom/nem válaszolok" kategória (ezek aránya nagyon kicsi volt, és nem tudom, hogy nőtt vagy csökkent 2005-höz képest).

Ezen kategóriák kialakítása a vallásról és ateizmusról szóló felmérések rákfenéje. Mindig problémás dolog az is, hogy egész pontosan hogy szólt a kérdés, amelyet feltettek, és amely alapján így címkézték az embereket. Minden esetre a "nem vallásos" ember feltehetően jól fedi a "gyenge ateista" kategóriát, míg a "meggyőződéses ateista" az "erős ateista" kategóriát. Ezt támasztja alá a számok értéke, ugyanis a "meggyőződéses ateisták" aránya Európában olyan, hogy tudjuk, az agnosztikusokat hozzávéve sokkal nagyobb számokat kéne kapni. A "meggyőződéses ateista" kategória számai tehát "ránézérse" is az erős ateisták arányát jelenthetik. Ha viszont tág értelemben vennénk az ateistákat, azaz hozzá vennénk a gyenge ateistákat, a nem hívőket, akkor az ateisták aránya valószínűleg közel ugyanazzal a 9 százalékkal nőtt, mint amennyivel a vallásosok aránya csökkent (itt kéne még megnézni a nem válaszolt kategóriát).

Még egy megjegyzést erről: meg lehetne különböztetni a gyakorló vallásos embert (templomba járó, imádkozó, vagy ilyesmi) és a nem gyakorló hívőt. Mondhatná valaki, hogy aki hívő, az ilyen értelemben nem vallásos. Lehet olyan értelemben is nem vallásos egy hívő, hogy a "maga módján hívő", azaz van egy saját hite, amely nem egyezik egyik vallással sem. Azt gondolom, hogy ezekben a felmérésekben ezek valószínűleg mind a vallásos csoporthoz tartoznak. Ezt megint a számokból gondolom. Ha ugyanis a templomba járókat vennénk, vagy kivennénk a maga módján hívőket a pixisből, akkor Európában ennél jóval alacsonyabb számok jönnének ki. Ezt lehet tudni más felmérésekből.

A térkép és az ateizmus eloszlása különösebben nem meglepő . Az ateizmus erős Európában, jelentős a fejlett országokban. Az talán kicsit meglepő, hogy a távol-kelet fejlett országaiban még erősebb. A kínai nagy foltnak meg tudjuk az okát. De térjünk rá a postom valódi céljára, a címre! Az 57 országban és az 50000 embernél felmérték az iskolai végzettséget is.  Az 1. táblázatban látható eredmény jött ki.

1. Táblázat: Az ateizmus és a végzettség kontingencia-táblázata. A Person-koreláció 0,17

Minden sorban az összeg természetesen 100 százalék lenne, a hiányzó százalékok a "nem válaszolt" kategóriában vannak (itt látható, hogy kb 5 százalék). A korreláció teljesen konzisztens, egyértelmű, szociológiai összefüggéshez mérten erős, de persze nem iszonyatosan erős. A vallásosságot nyilván más faktorok is befolyásolják. A címbéli "ok" semmiképpen nem determinisztikus okozást akar jelenteni.

Nos, ahogy az ismeretes, korrelációból mindig nagyon óvatosan szabad csak oksági következtetéseket levonni. Aki nem totál szkeptikus, az persze egy korreláció mögött mindig feltételez valamilyen oksági összefüggést. A probléma azonban az, hogy korrelációt okozhat mindkét irányú, vagy akár kölcsönös oksági összefüggés is. Tehát elképzelhető, hogy az iskolázottság ateizmushoz vezet (nem determinisztikus módon), de elképzelhető lenne, hogy a hit vezet az iskolai tanulmányok korábbi befejezéséhez, vagy az ateizmus vezet továbbtanuláshoz. Ez utóbbi két hipotézis elég bizonytalan, és igen gyenge korrelációt eredményezhetne csak, emiatt ezt az irányt elvethetjük.

Egy korrelációnak azonban lehet magyarázata az is, hogy egy harmadik, közös ok van. Ha az iskolázottságot és az ateizmust vesszük, akkor lehet, hogy egy közös ok okozza az ateizmust és a magasabb iskolázottságot is (megint nem determinisztikusan). Mi lehet ez a közös ok?

Egy lehetséges hipotézis lenne az intelligencia. Erről vannak is felmérések, de nem ilyen jók, mint ez, és nehéz volna számszerűen összehasonlítani őket. De az igaz, hogy az ateizmus és az intelligencia között is van egy jelentős, de nem nagyon erős korreláció. De mint az imént mondtam, azokat a felméréseket ezzel összevetni nehéz volna. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az intelligencia és az iskolai végzettség is korrelál, és itt mindkét irányban nyugodtan feltételezhetünk okozást. Akárhogy is, ha az iskolai végzettség és az intelligencia bármelyike járul hozzá az ateizmushoz, az jó hír, és számomra nem is olyan fontos azt kideríteni, melyik itt a nagyobb, vagy a közvetlenebb faktor, és melyik az áttételes.

Van azonban egy másik hipotézis, és ez pedig a jólét. Teljesen plauzibilis az a feltételezés, hogy a vallás bizony a népek ópiuma, és ilyen módon a szegényebb emberek jobban igénylik. A gazdagabb emberek pedig megengedhetik az ateizmus "luxusát". Éppen ezért nagyon jó, hogy a Gallup felmérésében van egy felmérés a jómódról is, és ez számszerűen összevethető a végzettségről szóló adatokkal. A gazdagság, a jómód felmérésénél  5 fokozatot alakítottak ki, és normalizálták az országon belül, hogy az országok összemérhetőek legyenek. Ezek után pedig megnézték a végzettség és a bevétel szerinti kategóriákban a vallásosság eloszlását.

2. Táblázat: Az ateizmus és a jómód kontingencia-táblázata. A Person-koreláció 0,174

Mit láthatunk a 2. Táblázatból? Azt látjuk, hogy a végzettség és a jómód szinte számra pontosan ugyanolyan mértékben korrelál az ateizmussal. Mivel a két adatsor ugyanabból a felmérésből származik, nagyon jól össze lehet vetni őket. Pontos korrelációt számoltam ki a táblázatból. Ehhez a jómód esetén eldobtam két sort, és csak az alacsony, közepes és magas kategóriákat vettem. A másik két sor nagyon a trendbe illeszkedő számokat tartalmaz, tehát az információ veszteség nem nagy, de mégiscsak úgy jogos, hogy egy 3x3-as mátrixot egy másik 3x3-as mátrixszal hasonlítsuk össze. Az adatokat frekvencia táblázatnak (contingency table) vettem, és kiszámoltam a Pearson korreláció numerikus értékét mintavételezett adatokra. Na most ez nincs kész az Excelben, ezen elszenvedtem pár órát, mert keresni akartam egy kész megoldást, de nem találtam.

Az eredmény 0,17 lett a végzettségre, és 0,174 a bevételre. Tehát valóban majdnem ugyanannyi. Ez a korreláció egyébként ilyen szociológiai összefüggéseknél igen magas. Csuklóból, és szerintem helytelenül akkor valaki azt mondhatná, hogy "nincs itt kérem semmi, az ateizmus oka a jómód, a végzettséggel csak azért korrelál, mert a jómódon keresztül van hatása. Ateisták menjenek haza, nincs itt semmi látványosság, az ateisták csak gazdagok, semmi különös, fulladjanak ott bele a pénzükbe, ahol vannak, a fene a jómódjukat!" No de ácsi! Ahhoz, hogy a 0,174-es korreláció a jómód és az ateizmus között átsugározzon a végzettség 0,17-es korrelációjára, a jómódnak majdnem 100-százalékosan kéne korrelálnia a végzettséggel! Ez akkor is szükséges feltétel, ha a jómód függetlenül okoz ateizmust és magasabb végzettséget, és akkor is, ha a jómód ateizmust okoz, és az okozna magasabb végzettséget. A korreláció átviteléhez a jómdnak és a végzettségnek majdnem 100-százalékosan kéne korrelálnia. Ez meg hát nem reális hipotézis. Más jelentős és plauzibilis harmadik okot sem tudok most hirtelen elképzelni. 

Azaz végeredményként elmondhatjuk, hogy könnyen meglehet, hogy a jómód is okoz "luxusateizmust", de az nem lehet, hogy a végzettség a maga okán ne vegyen szintén részt az ateisták magasabb arányában. Ez van, kérem, az ateizmus részben bizony a magasabb végzettség okozza, és itt kézenfekvő hipotézis, hogy a több tudáson vagy a magasabb intelligencián keresztül. Ez utóbbira mindenesetre van egy másik korreláció, amely erősíti ezt a hipotézist, de ettől még a több lexikális tudásnak, a világról való tájékozottságnak is lehet szerepe.

Házifeladat a hívőknek: miért korrelál az ateizmus és az intelligencia, illetve az ateizmus és a végzettség?

A nagy muszlim zavargások közepette kevés figyelmet kapott egy kis hír a Dalai Lámáról, aki egészen megdöbbentően a vallások szerepét jelentősen csökkentő nyilatkozatot közölt a Facebookon. A mai média működését leplezi le, hogy ebből lett a hír, holott ez egy könyvből vett részlet. A könyve megjelenésekor, és a nyilván megjelent könyvismertetésekkor nem vertek ekkora port, de egy Facebook post, na az már igen!:)

Az idézet ugyanakkor tényleg összefoglalja a lényeges gondolatot:

"All the world's major religions, with their emphasis on love, compassion, patience, tolerance, and forgiveness can and do promote inner values. But the reality of the world today is that grounding ethics in religion is no longer adequate. This is why I am increasingly convinced that the time has come to find a way of thinking about spirituality and ethics beyond religion altogether."

azaz:

"A világ összes vallása képes belső értékek erősítésére a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia és megbocsátásra való fókuszálásukkal. De a mai világ valósága az, hogy az etika vallásra való alapozása nem megfelelő. Ez az, amiért egyre inkább meg vagyok győződve, hogy eljött az idő, hogy közösen találjuk meg a valláson túli spiritualitást és etikát."

Ez egyrészt egy olyan nyilatkozatnak tűnik, amely a vallás végének kezdetét jelzi. Egy fő vallási vezető jelentősen visszavonja a vallás szerepét az életünkben. Gyakorlatilag haszontalan hobbivá zülleszti. Lényegében az egyetlen nagy szerepet veszi el, amelyet még mindig tulajdonítanak neki: az erkölcsi nevelés szerepét. Ha megnézzük, hogy ma Magyarországon az egyház, a jobboldal, a hatalom milyen ideológiát nyomat, akkor talán nem kell tovább magyaráznom.

Ez pedig ahhoz hasonló, mint amikor Gorbacsov elkezdte a glasznosztyot. Látszólag reform, de olyan változás, erózió, amely óhatatlanul a bukáshoz vezetett. A különbség annyi, hogy a Dalai Láma bár tekintélyes vallási vezető, de még a buddhizmus irányítása sincs a kezében. Szóval nem tudom, valószínűleg olyan hírtelen, mint a kommunizmus még a buddhizmus sem fog ettől most összeomlani. Sajnos.

De nézzük az idézetet, amelyre mi ateisták azt mondhatjuk, hogy szép, szép, de ez csak az első lépés, ennél sokkal tovább is lehet menni! Miért?

Először is, ismerjük fel, hogy abban, amit a Dalai Láma mond, az égadta világon semmi új nincs.  Az etika megalapozásának nagyon sok filozófiai iskolája volt és van, ezek közül csak nagyon kevés hagyatkozik istenre vagy vallásra, és gondolja azt, hogy valami isten vagy más vallásos dogma alapja lehet az etikának.

A napokban Diderot filozófiájával foglalkozom, aki Shaftesbury munkáinak fordítója volt, és filozófiája sokat merít Shaftesbury filozófiájából. Ez a Shaftesbury már a XVII. században olyanokat mondott, hogy (i) az etika független a teológiától, hogy (ii) van egyfajta természetes etika, amely az emberből magából fakad, és hogy (iii) a helyes etika az érzelmek ész általi megfelelő egyensúlyozásából fakad. Szögezzük le, Shaftesbury hívő volt!

Azóta számos nagy etikai irányzat van sokféle variációban, és aki kicsit is olvasott ezekről, annak nem meglepő, hogy ezen iskolák nagy része istentől teljesen függetlenül beszél az etikáról. Én ebben a témában nem rendelkezek nagyon részletes ismeretekkel (A Dalai Láma léthatóan még ennyivel sem), és nem is akarok most egy nagy, átfogó elemzést adni. Nincs is erre szükség. Csak utalnék arra, hogy a Dalai Láma mennyire spanyolviaszt talált fel, és hogy minő abszurdum, a világ ott "fetreng a lábai előtt", csak mert ő a Dalai Láma, és most elismételt egy közhelyet. Kb, mintha arról írnia, hogy a napokban járt a városban, és jé, nemcsak a Tescoban lehet vásárolni.

A Dalai Láma ráadásul nem ilyen elméleti megfontolásokra hivatkozik, hanem inkább praktikusakra. Azt mondja, hogy a globalizált világban a vallások túlságosan regionálisak. A Dalai Láma, egy tibeti enklávéből Indiába menekült ember, aki sokat utazik nyugatra, ahol rajonganak érte, ráébredt, és ez jó, hogy a világlátása során legalább erre ráébredt, hogy a demokrácia, a nyugati felfogás, a felvilágosodás, a racionalizmus és a szekularizmus valahogy sokkal általánosabb, meggyőzőbb világszemléletek, és nagyobb esély van, hogy ezen az alapon lehet olyan nézeteket kifejteni, amelyek a világ nagy részét egyesíthetik, amelyet közösen el lehet fogadni, amelyek eladhatóak, legalább az értelmes embereknek. Amiről beszélek, az a felfogás ugyanis Japánban, Indiában, Kínában is meghatározóvá válik, még ha sajátságos módokon is.

Ezzel szemben a vallások megosztják a világ embereit, és a legnagyobb vallások is tulságosan helyi jelenségek. Mi persze erre azt mondjuk, lám-lám, a vallások ezen diverzitása, és az, hogy az égadta világon nem tudnak mit kezdeni egymással, legfeljebb vallásháborúzni, nagykövetségeket rombolni, robbantgatni, és hasonlók, azt demonsrálják, hogy a vallás, mint olyan, mekkora baromság. Elvégre arról van szó, hogy a világban az emberek azt hiszik el, amit éppen beléjük plántálnak, mindenféle kontroll nélkül. Télapó, fogtündér, stb. Csak istenről elfelejtették megmondani, hogy az is csak gyerekmese volt. És persze a világ különféle helyein különféle dolgokat plántálnak a gyerekek fejébe, és aztán legtöbbször gondolkodás nélkül azt hiszik egész életükben. Na jó, a télapóval ellentétben óriási ipar alapult arra, hogy istenben miért is higgyenek mégis. Bizonyos kivételektől eltekintve, amikor ide-oda megtérnek emberek, az a jellemző, hogy egy bizonyos, teljesen esetleges, furcsa dolgot hisznek.

Nézzük ezt a természetes etikát! Fontosnak tartom ismét leszögezni, hogy az etika alapvetően szubjektív, és emiatt nem igazság kérdése. Erről már sokat írtam. Ha tehát valaki azt gondolja, hogy márpedig az az etikus, hogy össze-vissza hazudozzon, akkor mi ez ellen semmiféle objektív érvet nem tudunk felhozni, mert nem igaz, hogy a hazugság per se bűn. Tudunk praktikus érveket felhozni, hogy a "hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát", és hasonlók, amelyre azonban a mi emberünk szintén vállat vonogathat, mert lehet, hogy őneki nem azok a szempontjai az életben, mint nekünk. Ízlésről márpedig vitatkozni hülyeség. Tehát szögezzük el, nincs igaz, nincs egyetlen helyes etika!

Mégis, ezen a praktikus szinten megállapíthatjuk, hogy nagy vonalakban van egy bizonyos természetes etika, melyet az emberek többsége elfogad, amelyek törvényekben is megnyilvánulnak, például a Dalai Láma által is emlegetett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában. Olyan intellektuális elvek mondjuk abban sincs, hogy ne hazudj, és ne fogadj el igazolatlan dolgokat létezőnek! Az ilyenekről valahogy jellemzően megfeledkeznek.

A Dalai Láma azt mondja, hogy nem elég a jog, kell ez a közös, világi erkölcs. Én azt mondanám, hogy nem kell ezt ennyire túllihegni! Az a közös természetes erkölcs, amelyben meg tudunk egyezni, és közös törvényekben nyilvánul meg, szerintem elég, és nem szabad ezen nagyon túl menni, és misztifikálni a dolgot!

Nem kell annyira túllihegni a dolgot, ahogy például Sam Harris teszi. Úgy tűnik, Sam Harris és a Dalai Láma itt összeérnek, és azt kell, hogy mondjam, nincs igazuk, ez már túlzás. Túlzás Sam Harris ama állítása, hogy tudományos alapon egy teljes etikát le lehet fektetni. Csak nagyon vázlatosan, nagyon leíró módón lehet megállapítani bizonyos közös jegyeket.

Mert nem tetszik nekem ebben a nyilatkozatban és Sam Harris szühasználatában sem a "spiritualitás" szó. Arra jó, hogy misztifikálják, elmossák a dolgokat, és a visszacsempésszék az etikába a miszticizmust. Pedig nem kell, nem kell valami nagy, misztikus alapját keresni a természetes etikának, adódik ez magától. Egyszerűen meg kell figyelni, milyenek az emberek, mi adódik a genetikai örökségünkből, életmódunkból. Mert ebből adódik, hogy mit tartunk etikusnak: azt, ami számunkra, illetve társadalmunk számára jó. Az egyedi és a csoportszelekció alakította ki azt a vázlatosan közös természetes etikai felfogásunkat, annak felel meg. És ismétlem, ez szükségképpen nagyon vázlatos, és nem mindenkire érvényes.

Azon sem kell szerintem erőlködni, hogy ezt a közös alapot erőltetve tágítsuk, mélyítsük, erősítsük. Elég erős, mély és tág az már. Valamiféle nagy spirituális mozgalom óhatatlanul ilyen erőltetett marhaságba torkollna, mégpedig a racionalitás róvására. Amire inkább törekedni kell, az az, hogy az emberek tudatosabban, racionálisabban kezeljék ezt a természetes etikát. Az emberek különféle érzelmeivel szerintem nincs nagy gond. Ha nem volnának buta ideológiák, mint a vallások és szélsőséges politikai ideológiák, akkor olyan óriási gond nem lenne az emberekkel általában (most az egyedileg megzakkant bűnözőktől eltekintve).

Nem nagy gond, ha az egyik ember kicsit jobban nacionalista, másik jobban szereti a nőket, a harmadik jobban szeret enni, és a többi, és a többi. Nem a különféle érzelmeinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel van a baj. Az ész, az értelem, ha megvan, ha működik, mindezt harmóniába tudja rendezni, és kezelni tudja úgy, hogy az emberek ne ártsanak egymásnak. Lehet az ember otthon, normálisan nemzeti érzelmű, mérsékelten szexmániás, józanul szerethet enni, ha az eszével tudja, hol vannak a határok, illetve, hogy milyen megoldások vannak az ő speciális mániájának kielégítésére. Semmi baj nincs a különféle szenvedélyes emberekkel, per se. A hülye emberekkel van a gond. Nincs abban semmi nagy baj, ha az embernek van valamiért élnie, és szenvedélyesen odateszi magát a dologért. A megoldás nem a vallás, nem a spiritualitás, hanem az értelem: ennek kell megtalálnia a határokat, egyensúlyokat, kontrollt, megoldásokat, nem pedig valami misztikus dolognak.

A Dalai Láma nyilatkozatában ez az, ami nem tetszik, amire azt mondom, hogy ez csak egy nagyon kis lépés, a felvilágosodás kicsi utánzása. És ezért nem jó az, hogy a spiritualitáshoz ragaszkodik. Illetve az sem, hogy mintha kicsit felfújná ezt a dolgot, hogy kell, egy nagyon erős, közös értékrendszer. Szerintem pont elég jó az, ami például az emberi jogok nyilatkozatában van, és nem a közös etikát kell erősíteni, hanem az emberek átlagos intelligenciaszintjét és műveltségét.

A Dalai Láma lépése szép volt, jó volt, de csak az első baby step. Nem csak a szekuláris erkölcsig, de a szekuláris világnézethez, majd az ateizmusig is el kell jutni!

Ezt a cikket azért közlöm a blogon, mert a Magyar Tudomány elutasította a publikálását. Az elutasítás azért meglepő, mert több másik cikkemet elfogadták az utóbbi időben, és azokhoz hasonlítva ez a cikk még inkább tudományosabb, még szakszerűbb, még inkább releváns a tudomány szempontjából.

Azt lehetne gondolni, hogy talán az az oka, hogy Mérő Lászlónak messzire elér a keze, vagy valaki túlbuzgó rajongója. Azonban az az igazság, hogy nem is voltam annyira kritikus Mérővel, mint például korábban Freund Tamással. Az igen valószínűtlennek tűnik, hogy több megfelelő színvonalú cikk után, hirtelen, valamilyen rejtélyes agyvérzés miatt lebutultam, és egy pocsék cikket írtam. Szerintem egészen jó ez a cikk színvonalában. Az lehet, hogy valami titkos bosszú áll a dolog mögött, tapasztalataim szerint ez a magyar újságírásban igen elterjedt reflex. De nem fogok ezen sokat rágódni.

Sajnos ilyen hosszabb lélegzetű, komolyabb könyvismertetést és vitát tudományos témában nem lehet Magyarországon máshol közölni, sem az Élet és Tudomány, sem a Természet Világa nem fogad be ilyeneket.

Mindenesetre azt semmi nem tiltja, hogy ha már megírtam, akkor magam publikáljam az írást. A cikk témája nem az ateizmus számára legfontosabbak közül való, de egy tudományos és egy ateista életszemlélet szempontjából is fontos. Az értelem és érzelemkérdésével tulajdonképpen nagyon szorosan kapcsolódik pár ilyen postomhoz, amely ezen a blogon található, hasonló címszavak alatt.

***

A tudományos ismeretterjesztés feladata, hogy különféle tudományos ismereteket a laikus olvasónak emészthető stílusban tálalja. Ennek megfelelően a következő feltételeknek szükséges megfelelnie:

i. Tudományos ismereteken kell alapulnia, és azokra megfelelően hivatkozni.

ii. A tudományos ismereteket érdekes, élvezhető módon érdemes bemutatni, és ehhez megengedhet magának egy minimális pongyolaságot és némi szubjektivitást is, ha ezt jelzi.

iii. A tudományos ismeretet értelmezheti, de nem értelmezheti félre, nem rugaszkodhat el attól túlságosan.

Nem biztos, hogy ez egy teljes feltétel-lista, de ebben a cikkben ezeket a feltételeket fogom tekinteni. Az első ponthoz magyarázatot mellékelnék. Természetesen lehetséges tökéletesen tudományos könyv, amely tudományos eredményeket mutat be, azokra támaszkodik, de nem adja meg a hivatkozásait. A hivatkozás szigorúan véve a tudományos szakcikkek követelménye. Felvetődhet tehát az olvasóban, hogy az ismeretterjesztésnél miért követelnénk meg?

Először is mindenképpen hasznos, és igazán kár volna elhagyni őket. Miután ugyanis a szerző felkeltette az olvasó kíváncsiságát, sőt, nagy vonalakban megismertette vele területet, ő utána akarhat nézni, és nagyon hasznos, ha ehhez a hivatkozások rendelkezésre állnak. Ha már sikerült motiválni egy olvasót egy könyvben, igazán kár lenne kihagyni az alkalmat, hogy el is irányítsuk a célhoz.

Másodszor, az mindenképpen elvárható a szerzőtől, hogy háttérmunkaként megfelelően irodalmazzon. Ezek után pedig teljesen érthetetlen, hogy miért ne adná meg a hivatkozásokat, melyek nála készen állnak. A hivatkozások elhagyásakor tehát erős gyanúnk lehet, hogy az irodalmazás a háttérben is elmaradt. Ha a szerző jártas a területen, melyet bemutat, akkor felvetődhet, hogy minek irodalmazzon, az ismeretek a fejében vannak. Igen ám, de pontos ellenőrzés nélkül, amit mesél, az tele lehet hibákkal, illetve az ő önkényes értelmezésével. Az emberi agy ugyanis roppant esendő, ezt látni fogjuk ebben a cikkben is.

Mérő László ismert, népszerű ismeretterjesztő, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy valóban érdekes stílusban és az olvasót érdeklő interpretációban ad elő dolgokat, de mint ahogy be fogom mutatni, a tudományosság szükséges feltételeinek nagyon sokszor nem felel meg. Három könyvet fogok bemutatni, melyek közül egyet nagyon rossznak, egy másikat közepesen rossznak, míg egy könyvet egészen jónak fogok megítélni ilyen szempontból. Az egyik könyv régi, és a leghíresebb könyve, kettő pedig új, és még teljesen aktuális a bemutatásuk.

Az első könyvnél keveset fogok időzni, ez a leghíresebb könyv, az Észjárások. Erről azért nem írnék sokat, mert már egy igen régi könyv. Így nem fogom végigvenni a töménytelen hibáit. Annyit mondanék róla, hogy ez az a könyv, amely tartalmaz némi hivatkozást, de csak a könyv végén, egy listában, és a szövegben nincs hivatkozás a forrásokhoz, így nehezen is követhető, és nem is igazán teljes ez az irodalomjegyzék. A könyv rengeteg tudományos ismeretet mutat be, de azok összetétele önkényes, értelmezésük pedig nagyon is visszaélés. Például a matematikai játékelmélet bemutatása helyett azt a racionális gondolkodás korlátjának állítja be, - a könyv alcímének megfelelően - holott semmi irracionális nincs abban, hogy elégtelen információ mellett nem-determinisztikus, kevert stratégiát alkalmazzunk.

Vagy például a Gödel tétel bemutatása, amely egy másik, népszerű visszaélés egy tudományos eredménnyel.

„A tudomány valóban nagyjából ilyen szeretne lenni, de ebben az esetben Gödel tétele garantálja, hogy mindig is lesznek olyan igazságok, amelyek a tudomány összes addig létrehozott paradigmáját, összes meglévő axiómarendszerét kicselezik. Sőt, a tudomány keretein belül korrekt módon megfogalmazható állítások (tények, összefüggések, kivételek, stb.) között is garantáltan vannak olyanok, amelyek igazak, de a tudomány eszközeivel nem bizonyíthatók be. „

A Gödel tétel a matematikában egy bizonyos nagy kutatási program, nevezetesen a formalizmus újragondolását kényszerítette ki, de a tapasztalati, és azon belül a természettudományokra nézve nincs olyan negatív következménye, mint amit Mérő állít. A természettudományokban a matematika ugyanis csak egy eszköz, és kiegészíti azt az empíria, mint igazolási eszköz, amely kívül áll a matematikai keretein. Így a tapasztalati tudományban a Gödel tétel negatív következményei áthidalható problémát jelentenek, illetve eleve nem is képeznek problémát (Brendel 2005). Ezen túl a matematikai entitások a fizikában csak akkor kapnak jelentőséget, ha létezik fizikai interpretációjuk. Csakhogy például G-nek, és a G-ről szóló eldönthetetlen állításnak nincs értelmezése a fizikában.

Mérő a mesterséges intelligenciát illetően megfogalmaz pár pesszimista jóslatot:

„Herbert Simon 1958-ban azt írta, hogy 10 éven belül számítógépprogram lesz a sakkvilágbajnok, ha engedik az emberek versenyein azonos feltételek mellett részt venni. Ugyanitt azt jósolta, hogy a hatvanas évek végére elkészülnek olyan programok, amelyek idegen nyelvű szövegeket jó minőségben lefordítanak angolra. A sakkprogramokat egyelőre minden különösebb megszorítás nélkül engedik az emberi versenyeken részt venni, talán éppen azért, mert nem igazán komoly ellenfelei a sakkmestereknek. A tolmácsoló számítógépek sem jelentek meg még a piacon, pedig nyilvánvalóan nagy üzletet jelentenének.”

Mérő könyvének kiadása után két évvel már megbukott a jóslata a sakkról, amikor Deep Blue, 1996-ban legyőzte Gary Kaszparovot. És tolmácsoló programok is egészen sokat fejlődtek mostanában. Mérő a harmadik könyvben, Az Érzelmek Logikájában (ld. később)korrigálni fogja magát, és elismeri, a sakkprogramok utolérték a nagymestereket, de most meg a go nevű játékról állítja, hogy soha nem lesz nagymester fokú program (199.). A go azonban nem csak Mérő László szenvedélye, hanem az enyém is, továbbá éppen egy olyan laborban dolgozok, ahol az első nagymester erejű program, a MoGo megszületett (Gelly, G., Silver, D. 2008). Ezt egyébként egy magyar eredmény tette lehetővé, melyre büszkék lehetünk (Kocsis, Szepesvári 2006). Az ún. Monte Carlo Tree Search módszer továbbfejlesztésével, melyben később magam is tettem egy kis lépést, a számítógépes go további fejlődése várható.

Az Észjárások az a Mérő könyv, amely ugyan sok érdekes területet mutat be, de olyan irracionális interpretációban, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen tudományos gondolkodású olvasót sem, aki azért ajánlotta volna Mérő könyvét mert egy bizonyos tudományos elmélet abban van jól leírva, és ő ott ismerte meg. Annál több áltudományos és hittérítő szöveget olvastam és hallottam, amely rá hivatkozott. Tehát ez az a könyv, amely közepesen rossz.

A második könyvről sem fogok sokat írni, ez Az elvek csapodár természete (továbbiakbanCsapodár). Ez a könyv tulajdonképpen nem tudományos ismeretterjesztő könyv. Semmilyen követelménynek nem felel meg. Ebben a könyvben Mérő – a címhez illően - csapongó gondolatait írta le, amelyek nem tudományosak. Mérő tulajdonképpen visszaél ismertségével, ugyanis félő, hogy az olvasók komolyan veszik ezeket, és akár még tudományosnak is. Tehát ez a nagyon rossz könyv.

A harmadik könyv, Az Érzelmek Logikája (röviden Logika) lesz az, amelyik elfogadható. Ez sem tökéletes. Először is, amikor elkezdtem olvasni, roppant idegesítő, zavaró volt egy csomó minden. Később jöttem rá, hogy az a kb. húsz százalék, amely az Logikában rossz, az a Csapodárból jön, és vice versa: ami az utóbbiban véletlenül jó, az az előbbiben is benne van. Igen, az átfedés kb. negyven százalék.

Ezek után tehát beszéljünk Az Érzelmek Logikája tudományos ismeretterjesztésnek vehető nyolcvan százalékáról. Ezek azok a részek, amelyek alaposan alá is vannak támasztva irodalommal. Itt Mérő tulajdonképpen a pszichológia olyan eredményeit ismerteti, melyek különféle kísérletek által alá vannak támasztva. Az irodalomjegyzék alapján bárki utána is járhat eme kísérleteknek, és most hivatkozások is vannak a szövegben. Mérő érdeme az, hogy összeválogatta, és egy bizonyos gondolatfüzérre fonta fel őket. Ez a gondolatmenet egészen racionális lenne, de be fogom mutatni, hogy végül Mérő következetlen, sok helyen bicsaklik.

Az első megjegyzésem Érzelem nélkül nincs értelem című fejezetről szól, ahol Mérő bemutatja, hogy keveredik az emberben az érzelem és az értelem. A szomatikus marker fogalma eleve olyan, hogy abban az érzelem és értelem keveredik, hiszen a Damasio által elvégzett kísérletben (148.) is bizonyos élmények szubjektív előjelét – amely egy érzelmi kérdés - integrálja az élmények gyakoriságának becslésével – amely egy értelmi kérdés. De Mérő tévesen vonja le azt a következtetést, hogy érzelem nélkül nincs értelem (157.). Csak azt lehet levonni, hogy az emberben ezek sajnos vészesen össze vannak kavarodva. Az a kontingens tény, hogy értelem és érzelem emberben keveredik, nem jelenti azt, hogy ez szükségszerű. Az is igaz, hogy az emberi lét funkcionálásához - különösen egy evolúciós környezetben - szükség van érzelmekre és érzelmekre is. Hiszen érzelmek nélkül nincsenek célok, nincs az „életnek értelme”. A 302. oldalon van egy szép zárógondolat erről:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.”

Ez egyike azon kevés nem tudományos, filozófiai nézetnek, ahol egyetértek Mérővel (Brendel 2010). Életcélok nélkül nincs mire alkalmazni az értelmet. És az életcéljainkat az magasabb rendű érzelmeink adják. De ebből sem következik, hogy általában az értelem ne lehetne érzelem nélkül, legfeljebb az, hogy érzelem nélkül az értelemnek nem volnának céljai. Fontos tehát, hogy az értelem és az érzelem együttműködjön. De az együttműködés nem kell, hogy kavarodást jelentsen.

Ahogy annak sincs akadálya, hogy egy robotnak érzelmei legyenek. Mérő a 150. oldalon tesz egy kurta megjegyzést, hogy a mérnökember is szomatikus markereket tervezne a robotba. És azzal egyet érthetünk, hogy a robotoknak is lehetnek különféle belső céljaik, de az érzelem és értelem összekavarása egy szomatikus markerbe nem volna jó. Mérő maga is rámutat erre a 200. oldalon, tehát itt ellent mond magának.

A 201. oldalon van ezzel kapcsolatban még egy nem tudományos megjegyzés, mellyel kivételesen megint egyetértek: hogy egy érzelmekkel rendelkező, túlságosan autonóm robot ugyanolyan szeszélyes lény lenne, mint mi, ezért a mérnökök nem is igazán törekednek erre (201). Az emberhez hasonló, érzelmes gép tehát azért várat magára, mert nem is cél ilyet készíteni, pont az ellenkezője a fő cél: a megbízható, érzelemmentes gép, melyeknek a célokat mi adjuk.

Az sem szükségszerű, hogy az értelem és az érzelem egyetlen lényben legyenek együtt. Semmiféle akadálya nincs annak, hogy egy értelmes, érzelem nélküli robotnak vagy számítógépeknek emberek adjanak célokat. Mint ahogy jelenleg az emberek adnak célokat, a még nem annyira értelmes robotoknak. Ahogy az imént írtam, pontosan ez az a forgatókönyv, amelyet a mesterséges intelligenciától elvárunk, és az intelligencia növekedését szeretnénk, miközben a forgatókönyvön nem szeretnénk változtatni. Ez pedig érzelem nélküli, intelligens robotot jelent. Feltételezzük, hogy ez lehetséges. Amikor a Deep Blue legyőzte Gary Kaszparovot, akkor a Deep Blue nem akart nyerni, ezt a célt beleprogramozták. Kaszparov nyerni akart, és ezt maga miatt akarta. Ám Deep Blue a sakkban intelligensebb volt Kaszparovnál, pedig nem voltak érzelmei. Sőt, egy kis részben pont azért.

Ahogy Mérő leírja, az emberek az evolúció kontármunkája miatt ugyanazokon az információs csatornákat használják értelmi és érzelmi kérdésekre, illetve hasonlóan kevert, szomatikus markereket. A „kontármunka” kifejezéssel itt Mérő először is elismeri, hogy ez nem szükségszerű, lehetne máshogy, lehetne értelem és érzelem külön. Másrészt helyesen jelzi, hogy e kontingens tényhez normatíve kritikusan állhatunk hozzá: a természet megoldása nem csak nem szükségszerű, de nem is jó megoldás. Mérő egészen odáig merészkedik, hogy a 151. oldalon  gányolásnak minősíti ezt a megoldást.

Hogy az érzelmek és értelem ezen keveredése milyen rossz, az ott derül ki, amikor Mérő helyesen rámutat (234.), hogy az ember milyen rossz a statisztikai becslésekben, vagy üzleti intuícióikban (245.). És ha például a repülés (repülőgépes utazás) kockázatát az agy külön csatornán dolgozná fel, mint a repüléssel szembeni szubjektív érzelmeket, akkor talán nem tévednénk akkorát a statisztikai becslésben az érzelmi hozzáállás miatt.

Az érzelem és értelem összekeverésének kritikájába jól illeszkedik, amikor az EQ-ról (érzelmi intelligenciáról) van szó, és Mérő megkritizálta az EQ zsurnaliszta felfogását. Utal arra, hogy az emberek, az intelligens társaik megítélésével ellentétben az érzelmileg intelligens emberek megítélésében nem értenek egyet. Ez utal rá - de hiányoltam a könyvből annak  kimondását - hogy az EQ-nak bizonyos értelemben nem is értelmezhető objektíven, és pont azért, mert az értelem más, mint az értelem. Így érzelmi kérdésekben nincs objektíven helyes és helytelen válasz. Mérő a 168. oldalon bemutatja, hogy bizonyos pongyolán megfogalmazott IQ teszt kérdéseinél is lehet ilyen bizonytalanság, de az végül mégis egyértelmű, hogy melyik az intelligencia szempontjából helyes válasz. Ez nem igaz az EQ esetére.

Helyes válasz csak akkor van, ha a társadalomban beilleszkedni akaró egyént tételezünk fel. Mérő majdnem kimondja ezt a 171. oldalon, amikor bemutatja, hogy egy intelligens ember társadalmi közeg váltásakor előbb problémákkal küzd, de idővel intelligenciával megoldja. Itt Mérő azonban feltételezi, hogy az illető be akar illeszkedni, ami nem szükségszerű. A példa jól szemlélteti azt is, hogy az EQ csupán speciálisan alkalmazott IQ.  Az intelligens embernek várhatóan az EQ-ja is jó (lesz), csak időt kell neki adni a tanuláshoz, illetve ha még sem illeszkedik be, akkor lehet, hogy nem is akart.

A beilleszkedés feltételével, ezekkel a megszorításokkal az EQ-nak már van értelme. De az EQ ebben az esetben olyan intelligencia, amelynek alkalmazási területe az érzelem. Az érzelem maga itt nem intelligens, csak alkalmazási terület. És az intelligenciához magához nem kell érzelem, ugyanis alkalmazható egészen más dolgokra is, például sakkra. Azt is lehet mondani, hogy az EQ, mint érzelmekre alkalmazott intelligencia, az általános, bármire használható intelligenciát alkotó egyik speciális képesség (187.)  Azt, hogy az EQ az IQ része, Mérő helyesen mutatja be, és az ismertetett kísérletek ezt érdekes módon mutatják be.

Az EQ területén Mérőnek tehát nagyrészt még igaza van, de pár konklúzió határozottabb kimondása már itt is hiányolható. Az érzelmek és értelmek elkülönítése, és a különböző szerepük tisztázása lenne a Logika olyan mondandója, amelyet végig lehetne vinni, és tudományosan alátámasztható a megadott hivatkozásokkal. Ez a tudományosan alátámasztható kép pedig azt mondaná ki, hogy az értelem és érzelem két külön szférája elménk képességeinek, amelyeknek az emberi élethez együtt kell működnie. Az együttműködésen túl azonban sokszor vészesen összekeverednek, így az emberek sokszor nem egészen racionális lények, és ez az érzelmi életükben is kárt okoz. Az érzelmi és értelmi „csatornák” Mérőnél is összekeverednek, mert nem lesz következetes: Később megenyhül, megbocsát az evolúció gányolásának, nem ennyire kritikus, sőt, mintha örülne is annak, hogy így vannak a dolgok (157., 303.). Az utóbbi hivatkozás a könyv utolsó fejezete, amelyben végül is teljesen aláássa korábbi mondandóját, kár, hogy ezzel hagyja ott olvasóit.

A Logikában sok adat, sok kísérlet, sok összefüggés szerepel, amely alkalmas az értelem és érzelem kérdéseinek tisztázására. Sok helyen nagyon jó gondolatokat fogalmaz meg, de végül következetlensége megakadályozza, hogy egy igazán szépen letisztázott képet adjon nekünk. Miközben az értelem és érzelem összegányolását először hideg fejjel elítéli, közben a szíve sokszor megenyhül, és „megbocsát” az evolúciónak, ez pedig végül elmossa a képet.

Kulcsszavak: Mérő László, értelem, érzelem, pszichológia, intelligencia, ismeretterjesztés

Hivatkozások:

Brendel, M. (2005): Carnap, Popper, Gödel: Vajon az univerzalitás cáfolható-e a nem-teljességgel , Magyar Filozófiai Szemle, 2005/4, 657-681.

Brendel, M. (2010): Az analitikus és egzisztencialista filozófia, valamint az élet értelme,Világosság, 2010/nyár.

Mérő, L. (1994): Észjárások, A racionális gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia, Typotex, Budapest.

Mérő, L. (2008): Az elvek csapodár természete, Tercium Kiadó.

Mérő, L. (2010): Az érzelmek logikája. Tercium Kiadó.

Gelly, G., Silver, D. (2008): Achieving Master Level Play in 9 x 9 Computer Go, Proceedings of the Twenty-Third AAAI Conference on Artificial Intelligence, AAAI 2008, Chicago, Illinois, USA, July 13-17, 2008, p. 1537-1540

Kocsis, L., Cs. Szepesvári, Cs. (2006): Bandit Based Monte-Carlo Planning , Proceedings of the 17th European Conference on Machine Learning, Springer-Verlag, Berlin, LNCS/LNAI 4212, September 18-22, pp. 282-293.