ateista

Mérő Lászlóról nekem korábban sem volt túl jó véleményem. Munkásságában egy pár helyen találtam egy-két egészen jó gondolatot, amelyet nagyon sok csapodár ismeretterjesztés ront le, és legfőképpen az a gondom vele, hogy sokszor nem látni, hova is akar kilyukadni, mi a véleménye. Mérő szeret érdekes dolgokat elővenni, olyan ismereteket, amelyeket mások fedeztek fel, mint például a kevert stratégia a játékelméletben. Mérő azt gondolja, hogy kritikus gondolkodást, tudást, ismeretet terjeszt, de a felszínességével és zavarosságával maga is inkább rombolja a racionalitást, mások által pedig könyvei kifejezetten felhasználhatóak racionalitás-ellenes kritikára. Kicsit olyan ő mint Thomas Kuhn azzal a  különbséggel, hogy Kuhn a tudományfilozófiában valamennyire új, de szintén felszínes, zavaros, könnyen visszaélhető elgondolásokat alkotott.

Mérőnek Dawkins könyvéről van egy régi, 2008-as recenziója, melyre most bukkantam rá. Régi írás, időben kellett volna kritizálni, de hát a hibái időtlenek, tehát most sem haszontalan végigmenni rajta.

Először is is vegyük észre, Mérő Dawkins könyvével gyakorlatilag nem foglalkozik! Sehol nem idézi, sehol nem hivatkozik rá, sehol nem kritizálja konkrét tartalmát. Ad abszurdum simán lehet, hogy Mérő nem olvasta Dawkins könyvét. Talán emiatt foglalkozik minden mással a könyv helyett. És emiatt is teljesen időszerű ma is Mérő cikkét kritizálni, mert Mérő sem Dawkins könyvéről írt, hanem az ateizmusról általában.

Ez annál is sajnálatosabb, mert Dawkins könyvét éppenséggel lehet kritizálni. Nem az ateista filozófiatörténet legragyogóbb összeállítása. Csak éppen Mérő sehol nincs ahhoz, hogy egy ilyen kritikát meg tudjon írni. Ahhoz mélyebb filozófiai tudás, gyakorlat kellene. Ez Mérőnek nincs, emiatt mozog általános téren, emiatt próbál valamibe az ateizmus és Dawkins kapcsán általában belekötni. Ebben a postban én sem fogom Dawkinst kritizálni, mert én már megtettem korábban. Én tényleg a könyvről írtam recenziómat, nem pedig másról fecsegtem, mint Mérő.

Az első bekezdésben még van egy pár mondat Dawkins könyvéről:

"Dawkins prófétai hevülettel áll ki az ateizmus eszméje mellett, és abból indul ki, hogy a tudomány teljes mértékben képes helyettesíteni a vallást."

Először is, és erre Dawkins már maga is reagált, a hevület maga nem hiba. A prófétákkal sem az a baj, hogy hevületesek voltak. Nem a stílusukkal volt a gond, hanem a tartalommal. Ha Mérő Dawkins stílusát kritizálja, az nem érv, érvek helyett szoktak emberek felszínesen a stílussal foglalkozni. Bárkire, aki kiáll valami mellett, rásüthető ez a "prófétei hevület". Ez semmi.

Így sok év után nem emlékszem, hogy Dawkins írta volna, hogy a tudomány helyettesítheti a vallást. Ha mégis leírta ezt, akkor Mérőtől (vagy az olvasótól) egy idézetet és hivatkozást várnék. Ha leírta, akkor ez hülyeség lenne. A vallást a tudomány önmagában nyilván nem tudja teljes egészében helyettesíteni. Már csak azért sem, mert ami a vallásban hülyeség, azt nem is kell másik hülyeséggel helyettesíteni. Másrészt a tudomány illetékessége a megismerés, és ekként a vallásból csakis az ott egyáltalán nem működő megismerést tudja "helyettesíteni" (eufemizmus itt helyettesítésről beszélni, amikor a tudomány par excellence a megismerés eszköze, és nem valami helyettesítő módszer). Ami a vallásban további jogos emberi szükségletre épülő funkció, azt már nem a tudomány helyettesíti. Ilyen az önkifejezés, és kommunikáció másokkal, amire a művészet szolgál. Ilyen az etikai rendszer kidolgozása, amire a törvénykezés, a filozófia, művészet, a nevelés, és az ember magánéleti döntései szolgálnak. Ilyenek a különféle szokások kialakításai az emberi élet strukturálására, amire szintén a nevelés, művészet és az ember maga szolgál. Ilyen a közösségformálás, és a közösségi élet, amire különféle klubok szolgálnak. Sok kisebb funkciója lehet még a vallásnak, amelyet mindet ki lehet váltani valamivel. A tudomány maga nem tudja kiváltani a vallást, de a vallásnak nincs semmiféle szükséges funkciója, amelyet ne tudna valami kiváltani. És nem is látom, hogy miért ne váltanánk ki, amikor a vallás káros, a helyettesítő dolgok pedig nem különösebben károsak.

"Csakhogy a tudomány nagy részét mélyen istenhívő emberek alkották meg."

A "csakhogy" itt valami logikai kapcsolatra utal. Tehát ha a tudományt nagyrészt istenhívők alkották meg, akkor a tudomány nem válthatja ki a vallást. De hát ez logikailag totál zizi "érv". Logikailag ez sehogy sem következik. A tudományt nagyrészt férfiak alkották meg. Akkor ebből következik, hogy a nők nem lehetnek tudósok?! Ráadásul ugye láttuk, hogy Mérő árnyékra vetődik, a tudomány nem akarja önmagában kiváltani a vallást. De időzzünk még el egy kicsit a premisszánál! Valóban, a tudomány kialakításakor a tudósok nagyrészt istenhívők voltak. Akár az ókori görögökre gondolunk, akár mondjuk a 17-18. században a modern tudomány kialakítására. No de mi következik ebből? Szerintem semmi. A tudomány kialakítói az antik görögöknél egy rabszolgatartó társadalomban éltek. Akár helyeselték is azt. És akkor mi van?! Ebből következik, hogy a rabszolgatartás helyes?! Vagy az, hogy a tudomány szükségessé teszi a rabszolgatartást?! Hogya  rabszolgatartás nem kiváltható?! Nem. Attól, hogy anno a tudósok nagy része hívő volt, nem következik, hogy ma is ez a helyes álláspont. Ma a tudósok jóval kisebb része hívő, és az összlakossághoz képest is jóval kisebb része az. Ez azért erősebben nyom a latba, mint az, hogy régen azok voltak. Ma miért nem azok?! Nem azért, mert a tudomány fejlődött, és mai tudásunkkal a hit már nem tartható?! Cáfolja-e ezt az, hogy mondjuk a 18. században a hit még "tartható" volt, és a tudósok nagy része hívő volt?! Az evolúció felfedezése előtt a tudósoknak még egy nyomós okuk is volt az istenhitre. Akármilyen butaság is az istenhit, az evolúciós elmélet megjelenése előtt elég nehéz volt egy igazán kerek alternatívát adni helyette. De ma ez már nem áll fenn, ma a hit butaság, és van is alternatívája.

"A modern tudomány csakis olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekben az istenhit nem játszik szerepet."

Tévedés. A modern tudományban semmiféle istenhitet tiltó különrendelkezés nincs. A modern tudomány foglalkozik olyan kérdésekkel, amely kapcsolatos az istenhithez. Most a neuroteológián, valláspszichológián, vallásszociológián kívül (ezek ugye a hívő emberekkel foglalkoznak, nem istennel) például ott vannak az imakísérletek, vagy a halálközeli élmények kutatása. A modern tudomány ugyan sehol nem talált igazolást isten létére, de ez már csak "isten hibája". Ha isten létezne, akkor a modern tudománynak illetékessége lenne ezt is vizsgálni, és lenne is rá módszere. Nem arról van szó, hogy a tudomány és a vallás úgy van szétválasztva, hogy a tudomány gyáván kivonult az istenkérdésből, inkább arról, hogy a vallásos gondolkodás alapjában tudománytalan, és a vallásos istenhipotézisek alkalmatlanok arra, hogy tudományos igazolást nyerjenek, meg hát végül is arról, hogy a tudomány talán azért nem tudja igazolni istent, mert nincs.

"Egy mai tudósnak is kötelessége a hitét különválasztani a tudománytól"

Egy mai tudósnak minimálisan az tényleg kötelessége, hogy a vallásos baromságot ne vigye be a tudományos kutatásába. Azért, mert tudománytalan. Való igaz, hogy tudományos szempontból nevetséges volna bármi mellett is vallásosan érvelni. A hívő "gondolkodás" alapvetően tudománytalan. A különválasztás tehát nem csupán afféle dresscode jellegű előírás, hanem racionálisan szükséges dolog. Az igaz, hogy gyakorlatilag az a tudós, aki mellesleg hisz, de nem kavarja össze a kettőt a munkájában, ma is eléldegélhet, de ahogy jeleztem, egyre kevesebb ilyen tudós van. Azért, mert itt egy kognitív disszonancia eltakarásáról van szó. Valójában a tudósnak nem volna szabad hívőnek lennie, mert a hit ellent mond a tudományossággal. A két elv ellent mond. A vallás áltudomány. És bár a tudós praktikusan ugyan lehet hétvégén, otthon áltudós, de elvben azért ez egy komoly disszonancia. Ez bizony olyan, mint amikor a kutató orvos hétvégén auragyógyászati termékeket reklámoz, vagy a fizikus hétvégén Egely-kereket. 

"akkor is, ha az ő hite történetesen ateista hit."

A gyenge ateizmus, vagy az agnosztikus ateizmus (eléggé hasonló nézetek) azaz az istenbe vetett hit hiánya nem lehet hit. Per definicionem, per se nem hit. Ugyanis nem állít semmit, hanem tartózkodik valamitől. A gyenge ateizmus az a dolog, ami pont nem a hit. Kár erőltetni, hogy az, fogalomzavar. Nem tudom, hogy Mérő hogy lehet ilyen tájékozatlan, ha tájékozatlan, miért ír cikket, ha cikket ír, akkor miért nem tájékozódott legalább az írásakor.

"A tudománynak ezekről a kérdésekről "hivatalból" nincsen mondanivalója."

A tudománynak istenről mai tudásunk szerint valóban nincs mondanivalója, mivel a tudomány számára isten jelenleg nem igazolt, nem létezik. Ahogy a tudománynak nincs mondandója a pegazusok nemi életéről, az unikornisok vándorlási szokásairól, és a télapó logisztikai problémáiról. A tudomány gyenge ateista. Nem a priori az, hanem a posteriori: jelenlegi tudásunk szerint a tudománynak gyenge ateistának kell lennie, ez a helyes álláspont. 

"És ezért bizonyult a tudomány, ellentétben az egyéb okos megismerési módokkal, például a misztikával, a művészettel vagy a teológiával, kiemelkedően sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában."

A tudomány azért bizonyult sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában, mert okos megismerési mód. A többi pont azért nem, mert nem okos, és nem működő megismerési módok. Tulajdonképpen módnak se nagyon nevezhetőek, nincs módszerük.

Egy autó vagy egy számítógép ugyanúgy működik egy istenhívő, mint egy ateista számára.

Így van. Ezzel szemben a keresztény vallás nem működik ugyanúgy keresztény és ateista számára. Mérő beletenyerelt egy fontos érvbe.

Kétségtelen, hogy a tudomány eredményeinek elfogadása sokszor nehezen megy az egyházaknak, például Galilei egyházi rehabilitálása csak halála után három és fél évszázaddal történt meg. A fejlődést mutatja azonban, hogy Darwin elméletét a katolikus egyház már szűk másfél évszázaddal A fajok eredete megjelenése után összeegyeztethetőnek találta a vallás dogmáival.

"Nagy eredmény" kérem, hogy a vallás csökkentette a lemaradását. Bár szerintem nem a vallás csökkentette ezt, hanem a gyorsuló világ kényszerítette ezt rá a vallásra. Darwin elmélete hamarabb elterjedt, Darwin elmélete mögött a praktikus kutatás sokkal gyorsabban, robbanásszerűen indult be. Illetve a 20. századra az egyházat szerencsére sarokba szorították a szekuláris erők, tehát nem inkvizíciózhatott egy kicsit sem Darwin követőivel. Végül, mint látni fogjuk, a Vatikán nem egészen fogadta el Darwin elméletét.

"Manapság a kreacionista tanok legkeményebb kritikusai éppen a Vatikáni Tudományos Akadémia tudósai - és ez az ő szájukból sokkal hitelesebben hangzik, mint Dawkinséból, aki az érvelésbe állandóan belekeveri ateista hitét is."

Igen, hol is vannak a Vatikán népszerű kreacionizmust kritizáló könyvei?! Nem nagyon ismertek ilyenek. Bizonyára vannak ilyen könyvek, de olyan nagyon nem lehetnek hitelesek, a sikertelenségüket elnézve. És hogy a Vatikán ne keverné bele a hitet a könyveibe?! Sírjak, vagy nevessek?!

"Ha a kreacionisták ebben a tudományos kérdésben tévednek, az nem jelenti, hogy vallási hátterük eleve tévedés."

A helyzet az, hogy de igenis, a kreacionizmus az pont a vallási hátterük, ugyanis az egyik legfőbb istenérv. Olyannyira, hogy míg a Vatikán elfogadja az evolúciót, azért nem egészen veszi át az anyagot, hanem az ember kialakulásakor nem találja a kiutat, botladozik és hadovál. Én nem olvastam ugyanis eddig világos állásfoglalást arról, hogy a Vatikán a homo sapiens eredeténél is elfogadná Darwin álláspontját, azaz, hogy állati ősökből, evolúcióval fejlődtünk ki, és nem kellett semmiféle isteni lehelet, se így, se úgy, se amúgy.

"Ha az istenhit, illetve az ateizmus egyaránt valamiféle hit, akkor egyfajta szimmetriának kellene lennie közöttük."

De nincs szimmetria, és a gyenge ateizmus éppen ezért nem lehet hit. A "hiszek istenben" és a "nem hiszek istenben" nem szimmetrikus (ellentétes) állítások, hanem logikai komplementerek. A "hiszek istenben" ellentéte a "hiszem, hogy nincs isten", ami viszont erősebb annál, hogy "nem hiszek istenben". A gyenge ateizmus csak a hit elvetése, és emiatt nem hit. A szimmetria ott is borul, hogy a "hiszek istenben" állítás igazolást kíván, a "nem hiszek istenben"-t az igazolás hiányában alapértelmezésként kell elfogadni.

"Az ateizmusra elvileg ugyanúgy lehetne valamiféle vallást alapítani, mint az istenhitre, függetlenül attól, hogy a tudomány éppen hol tart a világ megismerésében."

Pont azért nehéz, mert nem hit. És nem is alakult ilyen ki. Mérő nem tudom, miért erőlteti a logikailag és empirikusan is megbukott rögeszméjét. Az ateizmus nem hit, ezért nehéz rá vallást alapítani. Mit ad isten, a valóságban tényleg nem nagyon van. Józan paraszti ésszel tehát a logikailag megjósolt jelenség visszaigazolódott a valóságban. De Mérő nem józanul áll neki a kérdéshez, hiába az empirikus valóság, ő ragaszkodik, hogy az ateizmus hit, és hiába, hogy nem nagyon van hozzá vallás, ezen meglepődik, de eszébe nem jut, hogy talán azért, mert tévedett, az ateizmus nem hit. Itt van előtte az empirikus cáfolat, de nem fogja fel.

"Ahogy Noah Wunsch, a német festő mondta: "Nem igazán látom, hogyan működhetne egy ateista egyház. Leülünk, és a semmiről beszélgetünk?""

Ez teljesen igaz. Az ateista egyház azért nem működne, mert semmiben nem hisz, a semmiről nem lehet beszélni. De ha semmiben nem hisz, akkor nem hit, vegyük már észre, "az istenit!"

"Elvileg létezhetnének ateista vallások is. Azoknak azonban nem pusztán Isten létezésének tagadására kell épülniük, hanem arra, hogy mitől tud szép, jó és harmonikus lenni egy olyan világ, amelyben nemcsak Yossarian buta és gonosz istene nem létezik, hanem szeretője jóságos, igazságos és kegyelmes istene sem."

Nem, ezt nem az ateizmusnak, és nem valami egyháznak kell megoldani, hanem ezt az embereknek, a társadalomnak kell. Hogy miért, azt Mérőnek kéne tudnie, hiszen ő maga fogalmazta meg a boldogságportfólió pluralista képét ekképpen:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.” Mérő: Az érzelmek logikája, Tercium, 2010. 302.o.

Hát ha egyszer mindenki magának ad értelmet és boldogságot az életben, akkor egy vallás, amely ezt a szabadságot akarja elvenni az emberektől kifejezetten ez ellen dolgozik. Talán inkább a 2010-es Mérőnek van igaza, mint a 2008-asnak.

A cikk gyengéje az is, hogy ahogy már erre utaltam, igazán világosan Mérő itt sem írja le a konklúziókat. Nincs ehhez bátorsága. A cikk inkább valamifajta hatásvadászat, fesztiválkeltés, amelyből sok olvasó bizonyára kiolvas bizonyos elvakult konklúziókat, de Mérő maga nem írja le explicit az ítéletet az ateizmusról.

Vajon elég-e egy mustármagnyi hit ahhoz, hogy a képen szereplő hölgy szerelmes legyen beléd?

***

Koós István blogtársam egyik legutóbbi postjában található ez az idézet Bolberitz Páltól:

„Az isten létét alátámasztó filozófiai érvelés elvont, nem mindenki érti meg, átlátásához filozófiai ismeretekre és problémalátásra van szükség. De legfőként úgy érezzük, hogy az embernek nem sokat jelent, „nem melegíti” meg a szívet. Ezért is szerepeltek mindig olyan utalások, bizonyítékok, amelyek közvetlenül az emberből indultak ki, és az emberhez szólnak.”

Magam Bolberitztől nem pont ezt a könyvet, hanem egy másikat olvastam, ahol nekem is feltűntek hasonló szöveghelyek, és emlékszem, teljesen ledöbbentem, hogy Bolberitz mennyire explicit módon isteníti azt, amit az egyik legalapvetőbb érvelési, gondolkodási, logikai hibának tartunk, ez pedig a vágyvezérelt gondolkodás, illetve az agymosást.

De hogy ez nem Bolberitz egzotikus, eretnek kis nézete, hanem a keresztény hit, sőt, véleményem szerint a vallás, a hit alapja, azt illusztrálja a következő ismert idézet Páltól: "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." zsid. 11:1. Ugyanezt a szöveghelyet szokták idézni, és idézem én is sokszor, amikor amellett érvelek, hogy a hit nem tudás, a tudás nem hit, a vallás és tudomány elvileg kibékíthetetlen ellenségek. Ugyanis a tudomány pont nem ez, a tudományt pont nem a vágyvezérelt gondolkodás hajtja, a tudományos kutatás, a tudományos érvek sokszor nem melegítik a szívet, nem ez a feladatuk, sokszor bizony a rideg valóságot mutatják be nekünk. Ha pedig a tudomány néha mégis csodálatos, szívmelengető, akkor az egy pozitív mellékhatás, de nem a fő cél.

A vágyvezérelt gondolkodás egyértelműen érvelési, gondolkodási hiba. Számomra nagyon egyszerű, és triviális, hogy miértÉ odatolakszik a tudás és a valóság közé, ahova nem kéne. De nemrég eme oldal kommentjeiben vitázva rájöttem, hogy ez nem egészen mindenkinek evidens, és nem egészen mindenkinek triviális. Ha megnézzük a vágyvezérelt gondolkodás angol oldalát a Wikipédián, akkor még ott is viszonylag kevés érvet találhatunk amellett, hogy ez miért logikai és gondolkodási hiba. Ennek oka részben nyilván pont az, hogy a dolog annyira triviális: mert jól, nem a szívével lát az ember, ami az igazság szempontjából lényeges, az a szívnek láthatatlan. Hát "istenem", Saint-Exupery hülye volt. Pontosabban akkor volt hülye, ha úgy értette az idézetét, ahogy szokták, hogy a "jól látás", az az igazság látása. Mert az ember a "szívével", azaz az érzelmeivel esetleg lehet úgy fogalmazni, hogy tök jól lát bizonyos, dolgokat, nevezetesen a saját értékeit. Csak ez ugye logikailag meglehetősen különbözik attól hogy mi a "külső" valóság, a "külső" igazság. Az én érzelmeim szubjektív kérdések, a külső valóság pedig objektív kérdés. A két dolognak kevés köze van egymáshoz.

Mert szárnyakat adni vágyainknak a fikció tud a mesében, illetve a MALÉV próbálta, de hát ma már MALÉV sincsen. A vágyaink és a valóság között az egyetlen összekötő kapocs az, hogy a valóság részben befolyásolja a vágyainkat, mert amit megismerünk a valóságból, az részben meghatározza azt, hogy mit érzünk vele kapcsolatban. Vegyük például a képen látható szárnyas hölgyet, nevezzük mondjuk stílusosan Angélikának! Az, hogy tetszik-e nekem Angelika, részben függ a valóságos Angelikától, részben viszont tőlem is függ, mert ugye ugyanaz a nő nem mindig tetszik minden embernek. Azt gondolom, Angelika a legtöbb férfinak tetszene, ami mutatja, hogy az érzelmeink bizonyos evolúciós alapon sokszor eléggé összehangoltak, de vannak olyan nők, vannak olyan más kérdések, ahol az összhang egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Most mindenki képzelje el a számára legrondább nőt/férfit, akit ismer, és akinek van partnere, aki szerelmes belé, vagy szerelemes volt belé! Ugye, mindenki meglepődik néha azon, hogy más embernek ki tetszik?! Az érzelmeink bizony nem objektívek, és csak kis részben függenek a külső valóságtól.

Arra, hogy mennyire nem képes a hit, és semmi más sem szárnyakat adni vágyainknak, ismét vegyük elő Angelikát! Tegyük fel, hogy azt szeretném, hogy Angelika szerelmes legyen belém, mert roppant mód tetszik nekem. Ez a vágy fiatalabb férfiaknál gyakran előfordul, tapasztaltabb férfiak azért nem feltétlenül kívánnának ilyet ennyire meggondolatlanul, anélkül, hogy ismernék Angelika többi tulajdonságait. De menjünk vissza gondolatba egy kicsit fiatalabb koromba, amikor nekem is még inkább támadhattak ilyen kívánságaim!

Nos, annak, hogy én azt kívánom, hogy Angelika szerelmes legyen belém, nagyon közvetett úton lehet csak köze ahhoz, hogy Angelika tényleg szerelemes legyen belém. Az egyetlen mód, ahogy a kettőnek lehet köze egymáshoz meglehetősen korlátolt, és körülményes: ha ismerem, ha találkozok, ha a közelébe tudok férkőzni, akkor elkezdhetek udvarolni Angelikának. De a sok "ha" miatt, és még a sok "ha" megvalósulása esetén is roppant kétséges, hogy Angelika szerelmes lesz-e belém. A vágyak és a valóság között tehát némi hatás lehet, de ez csakis megvalósítással: a fizikai cselekedeteinken keresztül lehetséges, és azok korlátaival. Kénytelen vagyok Angelikának legalább egy e-mailt írni ahhoz, hogy szerelmes legyen belém, ez pedig fizikai cselekedet (ráadásul ennek vajmi kicsi az esélye). De Angelika egész valószínű, hogy akkor se lesz szerelmes belém, már csak azért sem, mert bombázhatják még ezren e-mailekkel, és akkor kit is válasszon?! Hát lám, ez is a gond a vágyvezérelt gondolkodással, hogy több embernek egymásnak ellent mondó vágyai lehetnek.

A homo sapiensről alkotott legjobb tudomásunk szerint a gondolataink jelenleg máshogy nem képesek befolyásolni a valóságot, csak a fizikai cselekvéseinken keresztül: a kezünk, a lábunk, a mimikánk, és hasonlókon keresztül. A technológiai fejlődés jelenleg tart ott, hogy bizonyos korlátozott módon a gondolataink már képesek lehetnek vezérelni egy számítógépet, de ott még messze tartunk, hogy a hit hegyeket tudna megmozgatni (Mt. 17:20). Ahhoz egyébként nem csak egy számítógép kell, hanem egy elég bazi nagy markoló, és sok-sok üzemanyag. No meg hatósági engedély. Ha mindez megvan, akkor viszont a legkisebb dolog, hogy a markolót gondolattal vezéreljük, vagy a két kezünkkel. Jézus biztos nem erre gondolt a Biblia szerint sem.

Egyébként vegyük észre, ha mégis arrébb kell mozgatni egy hegyet, akkor ma már a legkisebb óvodás gyerek sem mustármagnyi hitre gondol, hanem markolóra. Azaz ami valamennyire is képes megvalósítani Jézus ígéretét, az nem a hit, nem a vallás fejlődése, hanem a tudomány és technológia fejlődése. Hegyeket mozgatni jól, nem a szívével tud az ember, hanem az eszével. Többet ésszel, mint érzelmekkel! A vallás kétezer éves fejlődése során sok kárt okozott, de végül is az igazán hegymegmogzatós, pozitív eredményeket a tudomány érte el, a vallás ebben semmit nem adott nekünk.

A hegymozgatásnak ez a megoldása egy olyan hozzáállást valósít meg, amely a történelem során a tudományban óriási sikert ért el. Ha hegyet akarunk mozgatni, akkor próbáljuk meg objektív módon megismerni a hegyek tulajdonságait, a mozgatás tulajdonságait, a mozgatást véghezvinni képes gépek tulajdonságait! Próbáljuk meg addig fejleszteni őket, amíg képesek hegyet mozgatni! Ehhez a fejlesztéshez pedig még több, nagyon is objektív ismeretre van szükség. Ez az objektív megközelítés nagyon sokáig nem foglalkozik a hegy megmozgatásának vágyával, hanem csak a heggyel, a gépekkel. Objektív, tárgyiasított formában tekinti őket, meg akarja ismerni őket. És csak a  végén kanyarodik rá arra, hogy "no, mit is akarok én a hegytől"? És csak a legvégső, alkalmazási fázisban jut ide a tudás. Ettől tudomány a tudomány, hogy leválasztotta azt, hogy "mit is akarok én a hegytől". Megismerni ettől függetlenül próbálja. És aztán erre a sok, elkötelezetlen tudásra épül rá a technológia, amely már erősen kötődik ahhoz, hog ymit akarunk megvalósítani.

Lehet azzal jönni, hogy a hittől ne olyan nevetséges dolgokat kérjünk, mint Angelika szerelme, vagy hegyek mozgatása, de hát a hegymozgatás Bibliai példa. Lehet azzal jönni, hogy még ez is metaforikus, a valódi dolgok, amit a hit elérni képes, az valami olyasmi, ami komolyabb, méltóbb Angelika szerelménél, és fontosabb a hegyek mozgatásánál. Mondjuk nem látom, hogy Angelika szerelme miért volna komolytalan. Azt se látom, hogy ugyan, miért volna a világ olyan, hogy a hit valami komoly, méltó esetben működő valóság-manipulációs eszköz volna, de komolytalanabb esetekben csődöt mondana. Ugyan miért lenne ez így, mi lehetne erre magyarázat?! Lehet azt mondani, hogy a történet nem ilyen olcsó módon működik, a hitnél a kívánság nem valami egyszerű, instant alapon valósul meg. Csak hát ez már a kudarc elismerése, és maszatolás. Tessék akkor meghatározni egészen pontosan, hogy mire is képes a hit, és valami ellenőrizhető produkciót felmutatni!

És itt írok két bekezdést az objektív megismerésről, és az értékekről, és a nem objektív, érték alapú "megismerésről", az elkötelezett "megismerésről", ami egy oxymoron, de egy bizonyos kommentelő ezzel jött, és bizonyos provinciális, filozófusok valamilyen könyvében ez állítólag szerepel. Erről az elkötelezett megismerésről ezen kívül nem is nagyon találni semmit, nem egy kiforrott, elterjedt filozófiai gondolat. Lehet persze azt mondani, hogy az igazi megismerésben persze van egy fő érték, amely mellett elkötelezzük magunkat: ez pedig az igazság. Ennek oka az, hogy pont ez a megismerés célja. Tehát ez nem valami önkényes elkötelezettség, hanem logikus. Az igazság mellett mondhatni, hogy mondjuk elméletek, magyarázatok mellett kötelezzük el magunkat, logika mellett kötelezzük el magunkat, vagy, hogy az egyszerű, jól kezelhető elméletek mellett. De ez is olyan, hogy mindezek a megismerésből adódó értékek, illetve így működik a tudományos megismerés, és máshogy nem működik semmiféle megismerés. Eme "értékek" azok, amelyek a megismerés szempontjából tényleg relevánsnak bizonyultak.

Ami viszont nem bizonyult relevánsnak, az például az, hogy mit mond az ember szíve, mik a vágyai. Ezek az értékek, és az értékek nagy részének semmi köze a megismeréshez, az igazsághoz. És ezekben az értékekben az ember sokféle. Ha tehát ezeket az értékeket beveszi a megismerésbe, akkor az egészből egy értéktelen, nem működő "módszer" lesz. Nem fog a vágyvezérelt megismerés működni.

A vágyvezérelt gondolkodásra nem tudott technológia sem épülni, nem tudott ipar kifejlődni, nem tudtak gyárak, vállalkozások alakulni rá. Pontosabban a vágyvezérelt gondolkodás alapú pénzlenyúlásra tudtak, de hegymozgatásra nem. Pontosan azért, mert túl sokat foglalkozott a vágyakkal, és túl keveset a heggyel.

De tudják ezt nagyon jól a hívők is egy bizonyos szinten. Ők sem építenének általában technológiát vágyvezérelt gondolkodásra. Sőt, a legtöbbször ők is szívesen elfogadják, és alkalmazzák a "hideg", logikus érveket. Például a legtöbb hívő megpróbál logikusan érvelni isten létezése mellett. Egy bizonyos szintig tudnak mellette érvelni, aztán összeomlik a hideg érvelés. De alapvetően tudják a hívők, hogy az a hideg, logikus érv az, ami az igazi. Azt például a hívők általában nem hiszik, hogy: "te ateista létedre mégis hinni fogsz mostantól istenben, mert én azt szeretném". Tudják, hogy amit ők szeretnének, az nem valósul eg csak azért, és tudják, hogy ha bármi ilyet el szeretnének érni, ahhoz bizony a logikus érvre van szükség.

Vagy például a legtöbb hívő elfogadja, hogy a cigarettázás rákot okozhat, még ha ez nem is kellemes gondolat. A hívők csak akkor kezdenek el megbicsaklani a gondolkodásukban, ha emelik a tétet: ha már rák után, és a halál utáni életről van szó, akkor ott beindul a vágyvezérelt gondolkodás. Kevés hívő mondaná azt, hogy "a cigarettázás nem okozhat rákot, mert én nem szeretném". De sok hívő elgyengül, és elfogadja azt, hogy "létezik élet a halál után, mert azt szeretném". Sőt, egy bizonyos nagyon általános, elmosódott formában nem csak elfogadja, hanem egyenesen mondja, hogy szükség van ilyen "meleg" érvekre. 

Pedig az ilyen vágyvezérelt gondolkodásnak más baja is van: nevezetesen, hogy ahogy már utaltam rá, a vágyak különfélék. A hideg, logikus gondolkodás másik előnye, hogy ez működik az egész világon: hideg, logikus érvekkel egy európai tudós meg tud győzni egy indiai tudóst arról, hogy mi a helyzet a neutrínókkal, vagy vice-versa. De ha az európai pap meg akarja győzni az indiai papot a keresztény istenről, vagy vice versa, akkor az nem működik. A vallás divergens, és ez pont azért van, mert az emberi érzelmek divergensek, ez pedig azért, mert szubjektívek. Ez a különbség meglátszik a vallások és a tudomány eloszlásában a világon, mint ahogy arra már utaltam. 

Végül, és ezzel összefüggésben, a vágyvezérelt gondolkodás divergenciája, illetve hatástalansága vezet a vallás bűneihez: ha egyszer a kopt keresztény pap nem tudja meggyőzni a muszlim imámot Egyiptomban, akkor a dolog nem csoda, hogy vallásháborúba fordul. Ha egyszer az inkvizítor nem tudja meggyőzni az eretneket abban, hogy téved, akkor nem csoda, ha máglyára küldi. Ha egyszer a terrorista nem tudja meggyőzni a világot arról, hogy igaza van, akkor nem csoda, hogy megpróbál robbantgatni.

Egy elég mély filozófiai kérdés az, hogy ha valaki az igazolást, a tudományt választja, akkor ez valami hit alapján van-e. Erre az egyik válasz az, hogy de hát láttuk, az igazságnak fogalmilag az igazoláshoz, a logikus érvekhez, az empíriához van köze. És fogalmilag nincs köze a vágyainkhoz, amelyek nem felelnek meg a külső valóságnak, nem is feladatuk, hogy megfeleljenek, hanem akülső valósághoz való viszonyunkat szablyák meg. A "viszony" eleve azt jelenti, hogy nem lehetnek azonosak a külső valósággal, nem lehetnek annak leírásai.

Mindaz, amit most leírtam, ezt próbálja még sok szempontból megvilágítani. Egy elég egyszerű, és egyértelmű összefüggést próbáltam meg sok-sok irányból megindokolni. Hogy ez kinek mennyire meggyőző, nem tudom, mert ha valami meggyőző, akkor mint írtam, a legegyszerűbb indoklásnak már meg kellene győznie a hívőt. A sok kör lehet, hogy felesleges.

De van ennek a sok körnek egy másik funkciója is. Mert mondhatom éppen azt is, hogy az igazolást azért preferálom, mert előnyös. A logikai összefüggés mellett el lehet mondani egy praktikus indoklást is. Azért nem szeretem a vágyvezérelt gondolkodást, mert mindaz hátránya, amit eddig leírtam róla. Mindez a hátrány, amelyet leírtam, és a "nem szeretem" kategóriába tartozik már nyilván nem logikai érv. Az, hogy nem szeretem, ha a terrorista felrobbant, nem egy logikai érv. Ez egy szubjektív, praktikus érv. Azért van mégis jelentősége, mert többségében tényleg nem szeretjük, ha vágyvezérelt gondolkodásból felrobbant minket egy vallási fanatikus.

Az utolsó kép pedig Angelika férfi változata női olvasók számára, ne érjen minket a férfisovinizmus vádja!

Bemutatom Józsit és Ferit. Mind a ketten Budapesten, a Terézvárosban laknak, mindketten nőtlenek, irodai munkát végeznek, esténként sokat Interneteznek kis albérleti lakásukban.

Feri enyhe paranoiás személyiségzavarban szenved:

i) Feri nem szereti az Egyesült Államok politikáját, fórumokon vitatkozik erről emberekkel, blogot ír erről, mániákusan kritizálja az országot, a nyugati, liberális imperializmust, amely uralja a világot.

ii) Feri azt hiszi, hogy a CIA felfigyelt Internetes munkásságára, és figyeli őt.

iii) Ferinek van némi bizonyítéka, amely alapján ezt hiszi: a számítógépe időnként vírusos lesz, sokszor lefagy. Néha a telefonja csörren, de senki nem beszél bele.

iv) Feri hipotézise nem lehetetlen, a CIA valóban figyel meg embereket, többek között valóban olyanokat, akik extrém módon ellenségei az Egyesült Államoknak, és manapság már az Internetes fórumokon is felfigyelhetnek valakire.

v) Feri viselkedését azért nevezhetjük mégis paranoiás személyiségzavarnak, mert a bizonyítékok nem elég erősek, eltúlozza azt, hogy a bizonyítékok mennyire igazolják a hipotézisét, röviden: hipotézise nem kizárt, de irreális. Továbbá a bizonyítékai könnyedén megmagyarázhatóak kevésbé extravagáns feltételezésekkel: tudjuk, hogy vannak vírusok a CIA-n kívül is, tudjuk, hogy a számítógépek időnként lefagynak, tudjuk, hogy a mobilszolgáltatók rendszere nem működik hibátlanul. Feri viselkedésében a zavar az, hogy kézenfekvő, egyszerűbb magyarázatok helyett extravagáns magyarázatot fogad el, nem alkalmazza az Occam borotvájának elvét.

vi) Feri életében fontos szerepet játszik a paranoiás viselkedésének tárgya, élete értelmét jelentős részben az adja, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozik. Nem azért tekintjük azonban abnormálisnak, mert ezzel foglalkozik, hanem azért, mert túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonít saját személyiségének a CIA terveiben. Mert ugyen, mit is törődik a CIA egy terézvárosi, kis szürke rendszerellenes fotelforradalmárral?!

Józsi katolikus hívő.

i) Józsi hisz a Bibliában leírt istenben, és abban, hogy Jézus feltámadt és maga az isten. Sokat vitatkozik erről az Interneten az emberekkel, blogot ír erről, mániákusan istenről ír, aki uralja a világot.

ii) Józsi azt is hiszi, hogy isten mindent tud, mindenről tud, és vigyázó szeme úgymond mindenre figyel.

iii) Józsinak van némi bizonyítéka: felfigyelt az élővilág látszólagos tervezettségére, hallott bizonyos csodásnak kinéző gyógyulásokról, szentek által véghezvitt csodákról. Imái időnként beválni látszódnak.

iv) Józsi hipotézise valamilyen formában nem logikai lehetetlenség: bár fogalmunk nincs, hogy vannak-e istenek, akik univerzumokat teremtenek, de logikailag lehetséges az, hogy az Univerzumunk például valamiféle számítógépes szimuláció, vagy valami ehhez hasonló dolog.

v) Józsi viselkedését azért nevezhetjük mégis paranoiás személyiségzavarnak, mert a bizonyítékok nem elég erősek. Nem mondhatjuk, hogy ezek a megfigyelések igazolják isten létezését. Isten létezése nem reális feltételezés. Sőt, Józsi hipotézise sokkal irreálisabb, mint Feri hipotézise, hiszen a CIA létezik, és tényleg figyel meg embereket. Istent viszont még nem láttunk másik univerzumokat teremteni. A megfigyelésekre sokkal egyszerűbb magyarázatok vannak, mint például az evolúció, a mítoszok, a koincidenciák, a bűvésztrükkök, a szélhámosok. Józsi nem alkalmazza az Occam borotvájának elvét, ő egy extravagáns hipotézisben hisz az egyszerű és meglévő magyarázatok helyett.

vi) Józsi életében fontos szerepet játszik istenhite, betölti teljes életét. Úgy érzi, csak az ad életének értelmet, hogy teljesíti isten rá szabott küldetését. Nem tekintjük abnormálisnak azt, hogy Józsi istenről szóló verseket ír, de vajon normálisnak gondoljuk-e azt, hogy Józsi azt hiszi, ő valami különleges ember, akinek különös küldetése van isten terveiben? Biztos, hogy isten, még ha létezne is, foglalkozna azzal, hogy egy terézvárosi kis fotelkatolikus mit csinál?! Biztos, hogy ennek volna jelentősége isten nagy terveiben, akármik is azok?!

A párhuzamok eléggé szembeötlőek. Vizsgáljuk azonban egy kicsit tovább a kérdést! Először is a "paranoia" elnevezés a pszichiátriába nem egészen egyértelmű, én itt arra gondolok, amikor valaki téveszmékben hisz, és ezt tekintjük abnormálisnak. Leggyakrabb formája az, hogy valaki üldözi az illetőt, vagy megfigyelik, de vannak más formái is, és ez még fontos lesz.

A paranoid személyiségzavarnak létezik sok kritériumrendszere, a WHO által meghatározott  a következő szerepel:kritériumrendszerben:

5) visszatérő gyanakvás a szexuális partner vagy feleség hűségére vonatkozóan, IGAZOLÁS NÉLKÜL

6) tendencia a saját fontosságának túlértékelésére, amely állandó énközpontú attitűdben nyilvánul meg

7) KONSPIRÁCIÓS magyarázatokkal való elfoglaltság, mind saját magára, mind a világra vonatkozóan

A 6-os pontot csak a két vi) pont kedvéért idéztem be. Ami az 5-ös és 7-es pontot illeti, ez szerintem a paranoid személyiségzavarban az a közös jegy, amit tulajdonképpen abnormálisnak tekintünk. 5 esetében a zavar csak egy bizonyos témára van megfogalmazva, de 7 esetében általános. Ami a konspirációs magyarázatot illeti, az tulajdonképpen ugyanaz, mint az igazolás nélküli hipotézis. Mindkét esetben ugyanarról van szó.

Amit én ki szeretnék emelni, az tulajdonképpen a gondolkodásnak ez a zavara, ami nagyon jól definiálható absztrakt szinten. Arról van szó, hogy abnormálisnak, nem rendjén valónak, esetleg betegesnek tekintjük azt, ha valaki olyan téveszmékben hisz, amelyek nem reálisak, nem igazoltak, konspirációs jellegűek.

Pontosabban, ezt a dolgot abnormálisnak gondolják, ha a CIA-ról van szó, és házastársi hűségről, de normálisnak, ha istenről van szó. Van itt kérem szépen egy téma szerinti teljesen jogtalan megkülönböztetés. Miért lenne normális az egyik, ha nem normális a másik? Mi a halál esett az emberekbe, hogy azt mondják: "hopp, ez őrült, hopp az, nem őrült", miközben tök ugyanarról van szó, csak a téma más egy kicsit?

De a téma szerinti diszkrimináció mögött tulajdonképpen a többség diktatúrája van: a többség azért nem fogadja el a vallást paranoid személyiségzavarnak, mert azzal kimondaná, hogy bizonyos szinten beteg. És ugye az emberiség van olyan gyarló, hogy ezzel ne akarjon szembenézni. A CIA és a házastársi hűség témájában megnyilvánuló paranoiát azért mondják betegségnek, mert a többséget nem sújtja. A vallásos paranoiát azért nem, mert a többség szenved benne.

Válaszolnék még pár lehetséges ellenvetésre:

A) A vallás nem olyan súlyos, mint a paranoia.

Valójában a vallásosságnak és a paranoiának is van egy teljes spektruma. Az igen enyhétől a nagyon súlyosig. A vallásos fanatizmus különféle fokozatai szépen megfeleltethetők a paranoia különféle fokozatainak. Egy enyhén vallásos ember nevezhető paranoid karakternek, egy nagyon fanatikus, bigott hívő paranoid skizofrénnek.

B) A vallás nem árt senkinek.

Először is, az való igaz, hogy a pszichés betegségek kezelésénél nyilván szerepet játszik, hogy mekkora kárt okoznak. Sőt, az előbb említett fokozatok megállapításánál is szerepet játszott, hogy a betegség mennyire okoz károkat a viselkedészavaron keresztül. De az enyhe betegség is betegség, legfeljebb nem viszik el az illetőt.

Másrészt mindkét esetben igen durva következmények lehetnek. Lehet, hogy Feri például komoly pénzeket fordít valamiféle kémleleplező eszközökre. Szakértőket fogad fel, hogy megvizsgálják a lakását. hasonlóan Józsi komoly pénzeket adhat az egyháznak, "szakértőkkel" tanácskozhat istenről és az életéről. Sőt, egész társadalmunk komoly pénzeket pocsékol el amiatt, hogy a többség paranoiás.

Lehet mondani, hogy ez még mindig pitiáner dolog, a komoly dolog ott kezdődik, amikor Feri felrobbantja a CIA épületét. No igen, de hát ugyanez megeshet Józsival is, bár manapság inkább jellemző iszlám hívőkre, hogy terrorizmusban vegyenek részt. De mondjuk ott van mai elrettentő, keresztény példának Breivik esete is.

C) A vallás pozitív, a paranoia negatív üldözési mánia

Ebből a szempontból lesz fontos a paranoia egy másik fajta esete. A magyar Wikipédia cikkben ez szerepel:

"A tipikus paranoid tévhitek közé tartozik, amikor valaki úgy érzi, üldözik, megmérgezték, valaki (általában egy híres ember) titokban szerelmes belé (de Clerambault szindróma), beteg vagy parazitái vannak, Isten kiválasztotta, a gondolatait vagy a cselekedeteit távolról befolyásolják."

No de kérem, itt explicit le van írva, hogy Jézustól, Jean d'Arc-on át Teréz anyáig, akik kiválasztottnak érezték magukat, azok paranoiások. Akármennyire is tűnik ez pozitívnak. Másrészt aki azt hiszi, hogy valaki titokban szerelmes belé, az is paranoiás, ha ez a dolog hit, és nem a valóságon alapuló, igazolt tudás. És ez aztán totál pozitív dolog, odáig hogy persze nem igaz, és egy óriási csalódás lehetősége van mögötte, illetve egy óriási önmegcsalás.

D) Azért nem kellene minden hívőt gyogyóba zárni!

Ez így van. A hitnek, mint paranoiás gondolkodászavarnak ahogy említettem, különféle fokozatai vannak. Akárcsak a paranoiának. Ha valakinek egyik nap az a muris ötlete van, hogy Julia Robert szerelmes belé, attól még nem paranoiás. Ha ez a hite fennmarad, akkor már baj van, de nem szokás egyből gyogyóba vinni az ilyen embert. Ha valaki a CIA felrobbantására rendel robbanóanyagot, akkor ott már kéne valamit csinálni! És nem csak a rendőrségnek, hanem ez pszichiátriai szempontból is olyan eset, ahol be kell avatkozni. ld. pl. megint Breivik esetét. Az extrém esetekben a társadalom utólag helyesen is jár el, csak az marad el, hogy lássuk, az enyhébb esetek is abnormálisak, illetve az enyhébb hitet is el kéne ítélni! Ahogy az enyhébb paranoiát sem tekintjük pozitívumnak, úgy az enyhébb hitet sem kellene! Ez ugyanis egy további eszköz a súlyosabb kimenetek megelőzésére. És nincs módunk a nem fanatikus és fanatikus hit éles elkülönítésére sem.

A konklúzió tehát az, hogy társadalmunk teljesen helyesen és jól látja azt az esetek többségében, hogy a megfelelő igazolás nélküli vélekedés, a hit az nem helyes, nem normális. Általában beteges abban hinni, hogy valakit üldöz a CIA, általában beteges abban hinni, hogy X.Y. celeb szerelmes belém. A társadalom azonban nem következetes, az emberi gyarlóság botlik, és sajnos a paranoiás gondolkodászavar egy típusát, a vallásos hitet kivételként kezelik. Kivételként kezelik a megfelelő indokok nélkül, és ez persze maga is egy gondolkodási hiba: "minden szentnek maga felé hajlik a keze".

Kedves hívő! Ha úgy érzed, hogy ez a cikk mélyen sértő rád nézve, akkor fején találtam a szöget. Az extrém érzékenység ugyanis szintén hozzátartozik a paranoia jelenségeihez.

És egy kis humor a végére: a vak is látja, hogy isten magyar, hiszen a képen annak a ködnek Magyarország alakja van.:)

Az utóbbi hetekben egymásra torlódott egy pár hír bizonyos hitek miatt bekövetkezett egyéni tragédiákról, konkrétan mindhárom hír, amelyre gondolok, gyerekek haláláról, megöléséről szól. Magyarországon természetesen a legnagyobb port házi eset verte fel, amikor egy fényevésben hívő házaspár agyonéheztette gyermekét.

Ennél az esetnél egészen világos az, hogy a fényevő hívőkön kívül mindenki teljesen bolondnak gondolja az illetőket, és tán még egyes fényevők is elgondolkodnak, bár én nehezen tudom megítélni, hogy olyan emberek, akik annyi értelmi képességgel rendelkeznek, hogy ilyenben tudnak hinni, azok ilyenkor min gondolkodnak, annak mi lesz az eredménye, és hogy reagálnak. Más vallások hívőiből kiindulva akár azzal is jöhetnek, hogy a házaspár valamit nem jól csinált, és ha jól csinálták volna, a fényevés igenis működne. Mert igenis Mekka felé fordulva, és a nagyszombat utáni harmadik szökőévben megáldott fény az, amely táplál. Tudjátok, mi jut eszembe erről?

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat."  Mt 6:26

Nincs is olyan távol a fényevéstől, nem? Könnyedén születhetnek ilyenből is őrült ötletek.

De nem ez a fő kérdés, amelyet részletezni szeretnék. Az emberek többsége ugyanis a fényevést hülyeségnek, és bolond szektának tartja, és elintézettnek véli a dolgot azzal, hogy ennek nem sok köze van a "normális vallásokhoz", amelyek ilyen butaságokat nem tesznek. Tehát akkor úgy állunk, hogy vannak ezek az őrült szekták és vannak az értelmes vallások?! Tényleg, komolyan?! És hol is van a határvonal?! Miért pont ott?! Hogyan állapítható meg egy hitről, hogy melyik oldalhoz tartozik?

Egyszerűnek tűnő megoldás lehetne az, hogy a történelmi vallások normálisak, azon belül is leginkább a mindenkori hívő saját kis történelmi vallása a legnormálisabb, és az újabb, vagy kisebb kis szekták, azok a bolondok. Egy ilyen felosztásnak ugyan nem volna semmi racionalitása, hiszen a hívők számára hivatkozni is hiba, és a vallás történelmiségére is. Ugyanis mindkettő ismert érvelési hiba, a hívők száma a többségi vélekedésre való hivatkozás egy gyengébb formája, a történelmiség pedig a hagyományra való hivatkozás érvelési hibája.

De szerencsére - vagyis inkább sajnos - a két másik hír még nyomatékosabban mutat rá, hogy ez a felosztás nem működik, hiszen az Egyesült Államokban a hitgyógyítás miatt immár második gyerekét elvesztett házaspár keresztény, a Chilében a saját csecsemőjét élve elégető szekta pedig szintén keresztény, hiszen antikrisztusnak hitték a babát.Valami ilyesmi alapján könnyen el lehet képzelni:

"és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét." Jel 16:2

Az utána leírt sok természeti csapásról nem beszélve.

Szóval ezt nem lehet úgy beskatulyázni, hogy a keresztény vallás az normális, a többi meg tévedés, őrültség.

Valahogy ezek az őrültséget csináló hülyék mindegyik szektában feltűnnek. Tehát ha valaki el akarja választani a normálist az abnormálistól, akkor valami vallástól független kritériumot kell felállítania. Nyilván valami olyasmi lenne ez a kritérium, hogy a fényevés, a hitgyógyítás és a saját csecsemő antikrisztusnak hívése ellent mond ismereteinknek, a józan észnek, a tudománynak. Például ugye minden tudományos tudásunk szerint az emberek nem tudnak fotoszintetizálni, és hát  ha más nem, akkor pont a haláleset is igazolja, hogy nem működik a dolog. A hittel, azaz sok imádkozással és orvosi jellegű beavatkozás vagy kezelés nélküli gyógyítás is ellent mond a tudományos ismereteinknek, illetve csak a placebo hatás működik, amely sok esetben kevés lehet a gyermek megmentéséhez. Különösen csecsemőknél, akiknél ez a placebo hatás se működik. Aki meg antikrisztusnak hiszi a gyermekét, az hát azért őrült, mert egyrészt ez is tudománytalan, másrészt ugyan már, mi igazolja?!

No de itt már kezdünk a hívő számára ingoványos talajra érni, hiszen a szekta bizonyára bizonyos az evangéliumokban leírt jelek alapján hitte antikrisztusnak a gyermekét, és azt lehet csak ellen vetni, hogy azért józan, racionális ésszel az mégsem lehetséges, hogy a csecsemő antikrisztus, de a jeleket félreértelmezni viszont annál inkább.

Igen ám, de az antikrisztus olyan valami, amiben a "normális" keresztény vallás is hisz, és azt mondják eljön. Pont ugyanazon evangéliumi jóslatok alapján. Miért is őrült akkor ehhez képest az, aki a konkrét eljövetelben hisz?! Nincs itt egy oltári képmutatásról szó? Hogy a keresztények hisznek a végítéletben, csak azért konkrétan mégse jó, ha valaki a végítélettel jön?! Hiszik, csak komolyan nem veszik?!

És ha eljön az antikrisztus tán nem kell ellene küzdeni?! 

"a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének" Jel 19:20.

"És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké." Jel 20:10

Innen tehát a megégetés. A Bibliából magából. Szóval eme őrülteknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy komolyan vették az evangéliumi jóslatot. Empirikus igazolásuk pedig kb. annyira kérdéses, mint az evangéliumok és a keresztény hit empirikus igazolása maga.

Hasonlóan, a keresztény hit tulajdonképpen hisz az ima erejében. Az imagyógyítók hibája csak az, hogy ezt komolyan vették. Illetve, hogy középkori szokásoknál maradtak, és nem léptek előre a technika és társadalmi haladásban. A középkorban ugyanis tök normális volt, hogy sokszor nem tehettek semmit egy betegért, és hát imádkoztak, mert hittek benne. Ez azt jelentené, hogy aki ma azt teszi, amit a középkorban tettek, és ami totálisan megfelel a keresztény vallásnak, az mégsem normális?! Ez azt jelenti, hogy igenis a tudomány a normalitás kulcsa? Nem látom, hol lehetne itt máshol a határvonalat megvonni. Van-e a kereszténységben bármi normalitás?! Nem arról van-e szó csupán, hogy az emberek már megszokták, hogy egy kínzóeszközt raknak a templom tetejére, egy embert szegeznek fel az oltárra, egy gyermeket nemző szűzhöz imádkoznak, és védőszentekhez, de ez nem politeizmus?!

Azzal sem lehet jönni, hogy az a normális vallás, amely a szeretetet hirdeti. Mindegyik normálisnak mondott vallásnak töménytelen bűne volt a történelem folyamán. A három hír közül kettő keresztény emberölésről szól. Még azt is kétséges rásütni, hogy ezek az emberek nem szerették a gyerekeiket. Lehet, hogy szerették, csak meg voltak őrülve. Ahogy a mondás tartja: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Az sem lehet megoldás, hogy azt mondjuk, nincs is őrült vallás, csak őrült emberek. Mert az őrültségnek milyen mércéjét vesszük?! Az őrültség bármilyen használható mércéje mellett a vallások maguk is őrültségek.

És az sem megoldás, hogy azt mondjuk, akkor őrült az az ember, ha vér folyik. Mert akkor lemondunk arról, hogy előre lássunk valamit, hogy elkerüljük a tragédiákat. Nem tudjuk megmondani, melyik szekta melyik őrültsége mikor vezet valami tragédiához. Egyet tudunk tenni: az őrültséget, a vallás magát redukálni.

Mindegyik határvonal vonás, amely az őrült szektát körül akarja határolni, végül is a racionalitást, logikát hívja segítségül, illetve az empirikus igazolás valamilyen formáját. Vagy akár explicit módon a tudományt. A nagy bökkenő azonban az, hogy ha ezt következetesen végigvisszük, akkor minden vallás kihullana a rostán. Egyik sem tud tudományos vagy empirikus és logikus igazolást adni az igazára. Ha tehát az őrültséget redukálni akarjuk, akkor ahhoz a régi, ismert banalitáshoz jutunk, hogy hát bizony józan ésszel kell ezt tenni, a józan ész ennek a mércéje. És ahhoz, hogy a vallás úgy ahogy van, őrültség.

A vallások, fényevőktől hitgyógyítóktól antikrisztus-űzőktől a megszokott, Vatikánban csücsülő bíborosig, az evangélikus lelkészig, az iszlám imámig, buddhista szerzetesig és így tovább vagy mind őrült szekták, vagy mind normálisak. Nincs köztes megoldást adó kritérium, amelyet következetesen végig lehetne vinni lenne.

Nincs olyan módszer, amely a vallások sokszínű, szerteágazó őröltségeit meg tudná metszeni, vagy össze tudná terelni egy normális, konszenzuális tudásanyaggá.

A napokban A The Big Bang Theory (az észkombájn magyar fordítók az"Agymenők" címetv bírták adni a sorozatnak)3. évadját fejeztem be. A 13. epizódjának fő témája, hogy Leonard és Penny összevitatkozik a médiumokon, olyan embereken, akik azt állítják, hogy távolba, illetve közeljövőbe látnak, esetleg oda-vissza tudnak kommunikálni. A pontos meghatározás most nem releváns.

Penny: Tudod, a szellemekben is hiszek.

Leonard: Nagyszerű.

Penny: És az asztrológiában.

Leonard: Tudom, és a piramisok erejében és gyógyító kristályokban.

Penny: Nem, nem, a kristályok nem működnek.

Leonard:Tényleg? Hát így állunk? A médiumok valódiak, de a kristályok vudu*?

Penny: Nem, a vudu valós, nagyon is veszélyes.

* Az angolban a "voodoo" szó a racionálisan gondolkodóknál az (ezoterikus) marhaság 
szinonimájává vált, persze emellett vannak vudu hívők.

Ezernyi ilyen párbeszédet lehetne hozni Woody Allen filmekből, internetes fórumokból, a valódi életből, amikor egy ezoteriában hívő és szkeptikus szenvedélyes, gyors, felszínes vitát folytat. Amit Leonard ironikusan fejez ki az komoly formában valahogy így hangozna:

i) Ha a kristályok gyógyító erejében nem hiszel, sőt azt mondod, hogy "nem működnek", az azt jelzi, hogy van kritikus gondolkodási képességed, sőt, valószínűleg az empirikus igazolás, illetve cáfolás miatt mondod ezt.

ii) De ugyanezen empirikus ellenőrzéseken a többi hited is megbukik.

iii) Tehát következetlenül, nem azonos mércével válogatsz az ezoterikus hitek között. Egy angol kifejezéssel élve ez a cherry picking.

A legfontosabb konzekvencia, amire ez rámutat az, hogy az ember következetesen vagy az empirikus igazolás elve, azaz a tudományosság mellett áll ki, vagy kritikus, azaz egészséges mértékben szkeptikus, vagy hisz. De ha hisz, akkor eldobta az empirikus igazolás szükségességének elvét, és akkor minden hülyeséget el kéne fogadnia. Tovább menve a párbeszéden, nem csak asztrológiát, piramiserőt, gyógyító kristályokat, de tényleg ember által kitalált, és ki nem talált marhaságot el kéne hinnie, közöttük természetesen végtelen sok egymásnak ellent mondó marhaságot.

Egy elterjedt kérdés hívők részéről, de filozófusoktól is, hogy mi alapozza meg a tudományos módszert. Egy elterjedt vád szerint a tudósok abban hisznek, hogy a világ tudományosan megismerhető, ami a priori nézve egy hit. Egyébként a posteriori akár ezt is mondhatjuk igazoltnak, hiszen a tudományos módszer nagyon is szépen működik. De van egy másik érvelési lehetőség is.

A The Big Bang Theory kis odamondásokkal teli vitája ugyanis magjában magában foglalja azt az indokot, amiért a tudományos módszer szükséges. A tudományos módszer szűrője nélkül ugyanis olyan zagyvaságot kapunk, amely nem nevezhető ismeretnek, megismerésnek. Praktikusan értéktelen, mert akkora nagy szemétdombot eredményez, amelyben benne lenne minden kitalált és ki nem talált marhaság. Nincs más értelmes módszer, amellyel szűrni lehetne ezeket, és amelynek fogalmilag köze lenne bármiféle igazsághoz. A tudományos módszer indoklása az, hogy ez az egyetlen módszer, amelyik működik.

Mert milyen más szempontok jöhetnek még szóba?

A) Érzelmi szempontok. De annak, hogy ki melyik hipotézist szereti, melyik tetszik neki, annak semmi fogalmi köze sincs annak igazságához. Ez a szűrő tehát elvi alapon elvethető.

B) Hagyomány szempontja: bizonyos ezoterikus nézetek régiek, mások újak. Bizonyosakat az emberiség kitalált, másokat nem. De ennek sincs köze az igazsághoz. Egy még ki nem talált hipotézis lehet igaz, és egy sok ezer éve kitalált és hitt hipotézis lehet hamis. A hagyománnyal való érvelés explicit érvelési hiba: argumentum ad antiquitatem.

Egy kapcsolódó téma a tudomány konvergenciája és a hit divergenciája. A tudomány történetében volt sok tudományos forradalom, és sokszor voltak vetekedő elméletek. De hosszú távon a forradalmak elég egyértelműen dőltek el, a viták eldőltek. Hosszú távon az elméleti kérdések nagy részében egyetértés alakul ki. A tudományos konszenzus a legtöbb kérdésben annyira egyértelmű, hogy ki se kellett nevezni egy Vatikánt, mint legfelsőbb döntéshozó szervet. Az empirikus-logikai módszer a legtöbb kérdésben idővel konszenzust eredményez. Tudományfilozófusoknak ki kell emelnem, hogy a konvergencia nem jelent monotonitást, nem jelent állandó aggregációt. És olyan metafizikai állításokat sem kell tennünk, hogy a tudomány AZ IGAZSÁGOZ konvergál. Teljesen szükségtelen ilyet állítanunk, bőven elég nekünk az, hogy konvergál.

Mert ezzel szemben az empirikus-logikai módszer elvetése, azaz a hit, azaz a hit módszertelensége szembetűnően divergens: míg a tudomány az egész világon nagyjából egységes: azaz nincsenek különféle tudományok, csak téma szerint leosztott tudományágak, addig a vallások szerteágazása egészen világos kontraszt. Vallásokból kismillió van, egyházakból is, és ezek egymásnak ellent mondanak, mindig is ellent mondottak. Térben és időben is iszonyatos divergencia figyelhető meg. azt se látjuk, hogy egy-egy vallás bárhova is tartana (leginkább nem is változnak), és azt se, hogy vallások konszenzusra jutnának.

De hogy is várhatnánk konszenzust a vallásoktól, ha egyszer nincs erre módszerük?! Egy imám és egy pap nem oldhatja fel vitás kérdéseit logikával, mert mindkettő vallása tele van logikai önellentmondásokkal. És empirikus igazolással sem, mert mindkettő vallása ennek elvetésén alapul. Mi marad hát? Marad az A) szempont, amelyben mindkét vallás magát gondolja nyertesnek, tehát konszenzusra ez sem jó. És marad a B) szempont, de ezt persze az idősebb vallás mindig favorizálja, a fiatalabb meg mindig elveti. És ahogy már mondtam A-nak és B-nek eleve semmi köze az igazsághoz.

Ennek megfelelően, ha egy módszer, vagy módszertelenségen azt látjuk, hogy divergál, akkor ez annak a markáns jele, hogy a diszciplína módszere vagy módszertelensége katasztrofális, egész biztosan nem alkalmas a megismerésre, és semmi köze semmiféle igazsághoz.

Amit itt el szoktam még mondani: ha egy diszciplínának nincs empirikus és logikai módszere, és más módszer nincs, csak olyan konszenzust nem eredményező szempontok, mint A és B, akkor innen ne csodálkozzunk azon, hogy agresszióba fordul! Ha egyszer az imám és a pap civilizált empirikus-logikai úton nem tudja eldönteni, kinek van igaza, akkor óhatatlanul is előjön az, hogy kardhoz, bombához, inkvizícióhoz fordulnak. A hit tehát mindeme bűnök melegágya. Nem a rossz emberekkel van a baj, mert a rossz ember tudósok nem szokták egymást kiirtani, hanem a hit maga a hibás.

Az empirikus igazolással szembeni következetlenség egyik nagyon eklatáns példája az, amikor tradicionális vallások kezdik el ekézni az ezotériát. Egyik példa erre az, amikor Kiss Urlich jezsuita szerzetes borult össze a Szkeptikus Társasággal egy kis ezotériaekézésre. De sok vatikáni megnyilatkozásban és más egyházi nyilatkozatokban, teológiai értekezésben is visszaköszönnek ilyen gondolatok.

Pedig bármelyik történelmi vallás csak abban különbözik bármelyik ezoterikus szektától, hogy a B) szempont alapján válogat önkényesen: a "mi szektánk csak annyiban különb, hogy ezer éves". Valójában azokon az empirikus igazolási kritériumokon, amelyen mondjuk a médiumok, szellemek, gyógyító kristályok, fülöp-szigeteki gyógyítók, kanálhajlítók, vízzel hajtott autók, vuduk, gyógyító piramisok és más ezoterikus marhaságok megbuknak, azon a gyógyító, vízen járó, vizet borrá változtató Jézus is megbukik.

A keresztény és más világvallások is ugyanolyan ezoterikus szekták, mint a new age vallásai, csupán kicsit ósdibbak.