Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

ateista

tumblr_m6wumgaUWG1rt8sgdo1_1280.jpg

A megközelítésem magyarázataként egy olyan gondolatmenettel kell kezdenem, amely indokolja a szempontjaimat. Ateista sokféle okból és módon lehet az ember. Akárcsak a hívők többsége, születhet ateista családban, és lehet, hogy különösebben meg sem gondolja a dolgot, tán nem is foglalkozik vele, csak szokásból ateista. Tekintve, hogy ateista lehet valaki, aki csupán nem hisz istenben, könnyű úgy ateistának lenni, ha az ember sosem gondol a kérdésre. Lehet ateista úgy valaki, hogy akárcsak egy hívőnél, erős, személyes tapasztalatok vezérlik. Például Darwin akkor lett ateista, amikor meghalt a lánya, és nem annyira az evolúciós elmélete miatt. Könnyű azt is elképzelni, hogy valaki azért ateista, mert mondjuk a templomban rossz élményei voltak. Vagy lehet, hogy a szüleinek voltak, és "átörökítették", az első módon.

Nekem nem voltak kellemetlen élményeim, olyan szerencsés voltam, hogy egész életemben semmi közeli dolgom nem volt semmilyen egyházzal. A szüleim nem vallásosak, de senki nem is szidta otthon a vallásokat. Az sem igaz, hogy nem gondoltam meg a kérdést, hiszen nagyon is tudatos ateista vagyok. A legtömörebb cikkem erről talán ez. Én azért vagyok ateista, mert ezt gondolom az értelmes, racionális álláspontnak. Azt is gondolom, hogy ez az az indok, amely miatt jó esetben mindenkinek ateistának kellene lennie. Természetesen nem lehet kiküszöbölni az érzelmeket, de végül az lenne a helyes, ha mindenki pontos, érzelemmentes és helyes indokot tudna adni arra, miért ateista. Nem minden ateista racionális, de a racionális megközelítésmód szerintem csak ateizmushoz vezethet (mai tudásunk szerint), és minden ateista, aki helyes módon ateista, az racionális indokból az.

"Ősidők" óta létezik ateista magaskultúra. Minden valamire való ateista tud a filozófia történetéből ateista gondolkodókat mondani, mint d'Holbach báró, Feuerbach, Nietzsche, Russell és mások. Ez az ateista kultúra nagyrészt könyvekben merül ki, amelyekben értekezések, vagy legalábbis filozófiai aforizmák vannak összegyűjtve.

A 20. században már ismerünk sok ateista művészt is. Woody Allen vicceiben és filmjeiben már hangsúlyosan megjelenik ez a motívum. Érdekes módon az ateizmus kritikaként, szatíraként jelenik meg, és elsőnek a humorban. Nemcsak Woody allen példa erre, de Douglas Adams, Geoerge Carlin és mások.

De az ateista tömegkultúra igazából az internet és a Facebook megjelenésével bontakozott ki. Ma már több olyan Facebook oldal van, ahova tíz-, vagy angol oldalakra akár százezren is csatlakoznak, hogy ateista "szellemi táplálékot" kapjanak. A Facebook additivitását tekintve, és a rendelkezésre álló anyag mennyiségét, sokaknak ma már ez szinte a legfontosabb mindennapi kulturális tevékenység lehet.

Maga az, hogy az ateista kultúra kibontakozik, terjed, több embert elér, az jó. Jó, hogy ma már sok ember van, akinek egyenesen az az identitása, hogy ateista. És jó, hogy ateistaként bőven van mivel foglalkoznia, nem unatkozik. Nem kell a valláshoz fordulnia csak azért, mert ott "olyan jó kis" dolgok vannak.

Az a jelenség, hogy az ateista kultúrának is van populáris, azaz alacsonyabb válfaja, nem meglepő, miért pont az ateizmusnak ne lenne? Ugyanakkor pont az ateizmusnál ez sokkal inkább visszás. A populista kultúra ugyanis a legkevesebb esetben racionális, sőt legtöbbször érzelmi alapú, sokszor pedig egyenesen manipulatív.

Nehéz itt igazságosan határvonalat húzni, de az elég nyilvánvaló, hogy Douglas Adams regényeiben az ateista szatirikus elemek egy remekmű karakteres részét képviselik, kritikusak, van tartalmuk, és evvel jelentenek többet a populista, agymosó képeknél. Ezek nem racionális érvelések, de nem is érzelmi agymosások, hanem ironikus szatírák.

Azok a képek, amelyeket tömegével láthatunk a Facebookon viszont több szempontból megkérdőjelezhetőek. Legtöbbször teljesen feleslegesen híres emberek idézeteit tartalmazzák, a híres ember fényképével együtt. Sokszor ezek a gondolatok nem túl eredetiek, elcsépeltek, néha vitatathatóak is. Az adott kép készítője, az adott oldal adminja tekintélyre hivatkozással akarja eladni ezeket a gondolatokat. A kép használata itt legtöbbször eleve butaság, hiszen érvelést nem tartalmaz, a híres ember fényképe nem tekinthető érvnek. Sokszor kérdéses empirikus állítások találhatóak a képeken, igazolás nélkül. Sokszor szép természeti jelenségeket is használnak ezekhez a képekhez, amelyek néha illusztrálják a gondolatot, de legtöbbször szintén csak a manipuláció eszközei. Ha illusztrálják a mondandót, akkor ezek elfogadhatóak, ha nem, akkor felesleges a kép.

Amit mondani akarok, az nem az, hogy a képek mindig rosszak, vagy silány. A legtöbb blogger használ pár képet a postjában, hogy jobban mutasson. Tulajdonképpen olvasócsalogatónak is van kitéve. Nálam is sok ilyen kép van. De aztán a postban ott van egy oldalnyi érv. A facebookon viszont a legtöbb képet csak odavágják, aztán érvek már nincsenek. Ez a nagy különbség. Nem kárhoztathatom a vicces képeket sem (ld, a legelső képet), a vicc egy olyan műfaj, amely szórakozás, és nem meggyőzésképpen van. Itt az érvelés felesleges volna, sőt hiba. Ahogy mondják, ha magyarázni kell a viccet, akkor az már rég rossz. De talán pár példával még jobban meg tudom világítani, mi a gondom.

602137_346588692119843_1758601323_n_1.jpg

Ez a kép például az Atheist oldalon jelenet meg (mellékesen, miért kell egy ateista oldalnak Dawkinsos, személyi kultuszos ikon?!). Tartalmaz egy állítást, amely ateistáknak jól hangzik, ha nem mondaná, hogy 90 százalék, akkor még valószínűleg igaz is lehet, de így aztán a fene se tudja. Van erről felmérés? Hivatkozik rá a kép?! És mi van az ateistákkal? Valóban a Bibliát olvasva lesznek ateisták? Nem tudom, mennyire jellemző ez. Szerintem más sem tudja. Így ez a kép ugyanolyan empirikusan igazolatlan állítás, mint a hívők szokásos állításai. Az, hogy az állítás képen van, nem teszi igazoltabbá, a képnek semmi szerepe nincs az állítás igazolásában vagy illusztrálásában.

423649_225646367522230_702381864_n.jpg
Ez a kép az Atheist Republic oldalán jelent meg. Ez egy viszonylag triviális állítást tartalmaz, amelyet egy ausztrál  színésztől idéznek. Hogy ezt Tim Minchin mondta-e, nem tudom, és ez is probléma az ilyen képekkel. Mit tesz hozzá az állításhoz a kép?! Semmit. De akiknek tetszik a színész, azokat biztos manipulálja. Ha csak úgy írva látnák sokakat nem érdekelne, no de Tim Minchin fényképével, az már igen!

404147_360498483989124_976068862_n.jpgEzt pedig a Beauty of Atheism oldalról vettem, és jó, egyetértek. Szoktam én is ilyeneket írni, egy könyv, cikk részeként, egy vitában, valamiféle alátámasztással, vagy vita lehetőségével, valaminek az apropóján egy ilyen állításnak több értelme van. A képben az is visszás, hogy nem egy nagyon eredeti gondolat, ezerszámra írnak le ilyeneket. Még csak nem is valami nagyon ötletes a megfogalmazás. Mennyivel jobb például a legelső kép szövege! És ahogy így kiteszik Hitchens képével, az már megint kissé személyi kultuszhoz hasonlít.

486969_519078824777082_785150340_n.jpgEzt is a Beauty of Atheism oldalról vettem. Az "afterlife" szójáték miatt kapcsolódik az ateizmushoz, de - akármennyire is elterjedt a környezettudatos szemlélet - nem szükségszerűen ateista nézet. Az ateizmusból nem következik, és a vallás nem zárja ki a környezettudatosságot. Ha valaki ateista, és abszolút nem érdekli, mi lesz a halála után, a gyerekeivel, tán nincsenek is gyerekei, akkor ez ellen nehéz volna érveket felhozni, és nem lehet azt mondani, hogy attól nem ateista. Ez bizony egy árukapcsolt ideológia, még, ha sokan egyet is értenek vele. 

Ezekkel a rossz képekkel az ateista popkultúra egy nagyon fontos szempontból nem különbözik a vallások terjesztőitől. Ugyan legtöbbször helyes gondolatot akarnak az emberek fejébe mosni, de a módszereikben elkövetik ugyanazokat a hibákat, mint a vallások terjesztői: tekintélyre hivatkozás, valódi hivatkozás hiánya, érvek hiánya, és érzelmi manipuláció. A vallásokhoz hasonlóan sok képen megfigyelhető a másik csoport alacsony szintű, tartalmatlan kicsúfolása és a saját közösségi érzés primitív korbácsolása. Márpedig igen kétséges az, hogy akár helyes irányban is, szabad-e az erre hajlamos embereket manipulálni?! Ezen oldalak népszerűsége azt mutatja, hogy a manipuláció elszenvedésére az ateistáknál is van igény.

Ami pedig már mindennek a legalja, hogy sok admin az ateizmust akarja árukapcsolásként eladni, például erotikus tartalmak mellett. Sok oldal például azzal a trükkel él, hogy az ateizmushoz nem is kapcsolódó erotikus tartalmakkal csalogatják az olvasókat. Ld pl ezt a képet. Szándékosan nem teszem be a postba.

Természetesen semmi bajom az erotikával, természetes emberi igény, csak éppen nem sok köze van az ateizmushoz, szimpla árukapcsolással etetik a buta embereket. Nem vagyok prűd, nem az a baj, hogy erotikus tartalom jelenik meg az interneten, vagy a Facebookon. Sőt, akinek, amikor erre van igénye, akkor látogassa ezeket a helyeket! Csak azt nem értem, hogy az ateizmust miért kell ilyen olcsó módszerekkel árulni?! Mi az ateizmus? Cigaretta, vagy "intelligens" mosópor?! Azt nem fogom fel, hogy egy olvasó miért az ateista oldalra megy erotikus tartalomért. És azt sem, hogy egy magára valamit is adó ateista miért nem hagyja ott az ilyen oldalt, ahol árukapcsolásban akarnak rásózni valamit. Ennyi erővel csokireklámokkal is csalogathatnák az ateista oldalakra a híveket. De mire jók az ilyen hívek?

Lehet valakinek egy olyan gyenge érve, hogy a keresztény vallások általában prűdek, és emiatt a szex automatikusan valláskritika. De ez gyenge ürügy. Persze, amikor konkrétan valamilyen egyházi prűd megnyilvánulást kritizál valaki provokatívan, erotikával, az jogos. Nemrég írtam például egy Diderot-ról szóló filmről, amelyben sok erotika van, de elmondanak valamiféle olyan filozófiai gondolatokat, amelyek kapcsolódnak DIderot-hoz. Ez egy pozitív példa. De ez nem jelenti azt, hogy a szex mindig valláskritika, tehát mindig helye van az ateista oldalakon.

Például a Femen aktivisták erotikát alkalmaznak arra, hogy különféle kritikát eljuttassanak sok emberhez. Az egyik célpontjuk az egyház, és az egyik leglátványosabb akciójuk a Notre Dame-ban volt nemrég, amelyről írtam. A Femen akciója ilyen szempontból jobb, mint az egyszerű ateista admin manipulációja, aki csupán szexszel csalogatja a híveket, de nem egyházkritikai mondandóval. Másrészt a Femennél is kritizáltam az eljárást. Náluk sem igaz az, hogy igazán mély mondandóval is szolgálnának.

Mindezek a jelenségek persze általános trendekhez kapcsolódnak. Az, hogy szexszel próbálnak árukat vagy hírportálokat eladni, nem újdonság. Az, hogy ebben sikerük van, és a különösebb tartalom nélküli agyatlan hülyeség uralja a médiát nem újdonság. Csak az az újdonság, és a szomorú, hogy ez a trend az ateizmust is elérte, és nem látom, hogy különösebben immunis lenne rá. 

Komment 0 | Reblog! 0 |

ateista

Van élet a transzcendencián túl! Brendel Mátyás blogja

Facebook

Ateista és Agnosztikus Klub on Facebook

Címkefelhő

Utoljára kommentelt bejegyzések