ateista

Az elmúlt hónapokban két országból is hírek érkeztek arról, hogy buddhisták muszlimokat üldöznek. Ezek közül a burmai eset volt a súlyosabb. A hírekről a BBC is beszámolt, én is főztem hozzá kommentárt. Ezek után érdekes meglepetésnek találtam, hogy a BBC-n magán olyan cikk jelenhetett meg egy oxfordi történésztől, bizonyos Alan Stratherntől, amely szintén túl megy magukon a híreken, észreveszi, hogy van itt egy elég nagy bökkenő: a buddhistákról eddig Európában olyan kép volt, hogy ők a legbékésebb vallás képviselői. Akkor mi ez a vallásüldözés, sőt népirtás tőlük?

Hát mi az, hogy még a buddhizmus is?! Hát ha ők nem, akkor melyik az ártatlan vallás?! Hát nincs ezen a földkeregségen egy ártatlan vallás?! Hát nem nagyon van. És nem véletlenül.

Alan Strathern odáig jut el elemzésében, hogy igaz, a buddhizmus tanaiban békés, jóval békésebb, mint például a kereszténység, amelynek Bibliája tele van erőszakkal, vagy mint az iszlám, amelynek Koránja szintén minimum félig erőszakos és dzsihádra szólít fel. Szóval a buddhizmus a szent irataikban nem ilyen, legalábbis tudtommal és úgy tűnik, Strathern szerint sem. Ő magyarázatképpen odáig jut el, hogy:

"But however any religion starts out, sooner or later it enters into a Faustian pact with state power."

azaz

"Akárhogy is indul bármely vallás, előbb vagy utóbb egy fausti paktumot köt az államhatalommal."

Jó, tehát a minta ez: kezdetben vala a hívők egy csoportja, akik kialakítottak valami közös hitrendszert, és ezt ugyebár vallásnak nevezzük, ha elegen vannak. Ha csak Mari néni privát hisz otthon a miamanóban, azt pszichés betegségnek nevezzük, ha pár százan, akkor azt vallásnak. Ezt nem Strathern mondja, hanem valószínűleg Bakunyin nyomán Sam Harris. És többek között én is.

Szóval miután vallás alakul ki, akkor egyház is szokott belőle alakulni, azaz intézményesül a dolog. Sok embernél ez eléggé szükségszerű. És akkor egyszer csak ez az egyház egészen valószínűleg megköti a hatalommal ezt a paktumot, és akkor onnantól elszabadul a pokol.

Ez a minta szerintem helyes elemzést ad, magyarázza a jelenségek egy jelentős részét, de egyrészt nem mindet, másrészt a levegőben lóg. Mert:

1) A vallások sok olyan szörnyűségért felelősek, amit nem a hatalomban követnek el, így például Burmában is katonai diktatúra van, nem egyházállam. Aztán a terroristák is ott vannak, akik közül sokan szintén vallási motivációra követnek el szörnyűségeket.

2) Ennek a parciális mintának is, amelyet Strathern felvázolt, hiányzik az oka. Miért alakulnak így a dolgok?

1) -ből látszik, hogy nem csupán az egyházzá alakult vallással van a gond, és nem csupán a paktummal. A vallások már előtte, illetve a paktumtól függetlenül is veszélyesek, és ami ezt a veszélyességet okozza, talán annak a paktumok magyarázatához is van köze. Nos, mi lehet ez?

A vallással az a baj, hogy szervezett hit. A hittel pedig az a gond, ami az alapja: elfogadni valamit igaznak empirikus-logikai igazolás nélkül. Az empirikus-logikai igazolás elvetése az, ami miatt a hit erős, kontrollálhatatlan ideológia. A hittel, mint olyannal van gond, azaz minden erős ideológiával gond van, legyen szó nácizmusról, kommunizmusról, vagy bármiről.

Az empirikus-logikai igazolást nem elfogadó ideológiák erősek, mert ha nincs ilyen korlátozó elv, akkor erős dolgokat lehet hinni, ha nincs ilyen elv, akkor a dolgot hinni kell, hiszen racionális indok nincs. És ez a hit erős. Ha nincs empirikus-logikai igazolási elv, akkor a hit kontrollálatlan lesz: az egyik hívő semmivel nem tud igazán érvelni a másik hívő "eretneksége" ellen, és vice versa. Ha pedig nem tud érvelni, akkor abból inkvizíció, terrorizmus és vallásháború lesz.

Miért van az, hogy ezzel párhuzamosan a vallások általában ehhez a paktumhoz jutnak el a hatalommal? Megint csak azért, mert hitről van szó. Azért, mert az empirikus-logikai igazolás elve nincs meg. Emiatt:

A) A hit mindenképpen sok egyházra szakadozik, és még ha lesz is olyan egyház, amelyik nem alkuszik, lesz másik, aki igen. És ez a másik egyház fog hatalmas lenni.

B) Mivel a hit elvtelen, ezért a hatalom mindenfélét ki tud hozni belőle: Pál Jézus tanaiból kiváló államvallást hozott ki a Római Birodalomnak. Csak megfelelő tehetség, aljasság és rosszindulat kérdése. A burmai szerzetes, Ashin Wirathu pedig simán kihozta a buddhizmusból a muszlimok üldözését. És az dobja rá az első követ, aki az empirikus-logikai igazolást mindenhol elengedhetetlennek tartja! (gy.k. a hívők nem tudnak mivel jönni ez ellen, csak a tudományos gondolkodású emberek). Az empirikus-logikai igazolás által szabályozott tudományból például egy uralkodó nem hozhat ki akármit. Tulajdonképpen semmit nem hozhat ki magának.

C) A hatalom azt gondolja, kiválóan fog tudni halászni a zavarosban, és a maga igényei szerint kontrollálja a kontrollálatlan hitet. És igazuk is van, legtöbbször ez sikerül. Igaz, időnként kell egy kis inkvizíció, de a hatalom pont ezt meg tudja tenni. Az empirikus-logikai elv által irányított tudományt meg kell erőszakolni ahhoz, hogy ugyanezt végig lehessen vinni. És az összes tudós tudni fogja, itt nem az egyik tudományt, hanem a tudományt erőszakolták meg. Hogy ami befeküdt a hatalomnak, az már nem tudomány, mert megszegte az alapelvet: az empirikus-logikai igazolás elvét. Ez a különbség például Liszenko és Raszputyin között: Raszputyin vallásos vezető maradhatott, Liszenko senki szemében nem volt már tudós.

D) Egy első ránézésre független tényező: a vallások sok erkölcsi előírással jönnek. Ezekre is igaz, hogy lehet őket nyújtani, toldozni-foldozni. De ez sem független dolog: a normális dolog az etikai témában az erkölcsi relativizmus, amely felismeri, hogy az etikai kérdések nem objektívek, tehát nem lehet empirikus-logikailag kezelni őket. Ennek pedig szigorúan logikus következménye, hogy az ember akkor nem akar előírni másoknak semmiféle etikai előírást (kivétel a demokratikus konszenzus, amikor egy közösség magának írja elő bizonyos minimális szabályrendszert egy társadalmi szerződés alapján). Namost mivel a vallások nem képviselik az empirikus-logikai ellenőrzés elvét a dolgok igazságának eldöntésében, ezért ők azt is hiszik sok más mellett, hogy van objektív etika, amely igaz, amelyet elő lehet írni annak a nyomorult alattvalónak. És pluszban még azt is hiszik, hogy ez az erkölcs azért igaz, mert istentől származik. Ami akkor is tévedés lenne, ha lenne isten: akkor sem volna igaz az az erkölcs, amelyet ő óhajt, hanem csupán egy óhaj volna.

Hát itt van kérem, az nem úgy van, hogy ezek a jóravaló, ártatlan, helyesen cselekvő hívők ezek néha véletlenül inkvizíciót kezdenek el csinálni, meg terrorizmust, és sokszor paktumot kötnek a hatalommal, és elkezdik üldözni az eretnekeket, más vallásokat. Nem, ez nem véletlen. Ez egy minta, amely a hitből magából fakad.

Kár, hogy Alan Strathern mindebből csak a végét látja.

Az utóbbi hetekben egymásra torlódott egy pár hír bizonyos hitek miatt bekövetkezett egyéni tragédiákról, konkrétan mindhárom hír, amelyre gondolok, gyerekek haláláról, megöléséről szól. Magyarországon természetesen a legnagyobb port házi eset verte fel, amikor egy fényevésben hívő házaspár agyonéheztette gyermekét.

Ennél az esetnél egészen világos az, hogy a fényevő hívőkön kívül mindenki teljesen bolondnak gondolja az illetőket, és tán még egyes fényevők is elgondolkodnak, bár én nehezen tudom megítélni, hogy olyan emberek, akik annyi értelmi képességgel rendelkeznek, hogy ilyenben tudnak hinni, azok ilyenkor min gondolkodnak, annak mi lesz az eredménye, és hogy reagálnak. Más vallások hívőiből kiindulva akár azzal is jöhetnek, hogy a házaspár valamit nem jól csinált, és ha jól csinálták volna, a fényevés igenis működne. Mert igenis Mekka felé fordulva, és a nagyszombat utáni harmadik szökőévben megáldott fény az, amely táplál. Tudjátok, mi jut eszembe erről?

"Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat."  Mt 6:26

Nincs is olyan távol a fényevéstől, nem? Könnyedén születhetnek ilyenből is őrült ötletek.

De nem ez a fő kérdés, amelyet részletezni szeretnék. Az emberek többsége ugyanis a fényevést hülyeségnek, és bolond szektának tartja, és elintézettnek véli a dolgot azzal, hogy ennek nem sok köze van a "normális vallásokhoz", amelyek ilyen butaságokat nem tesznek. Tehát akkor úgy állunk, hogy vannak ezek az őrült szekták és vannak az értelmes vallások?! Tényleg, komolyan?! És hol is van a határvonal?! Miért pont ott?! Hogyan állapítható meg egy hitről, hogy melyik oldalhoz tartozik?

Egyszerűnek tűnő megoldás lehetne az, hogy a történelmi vallások normálisak, azon belül is leginkább a mindenkori hívő saját kis történelmi vallása a legnormálisabb, és az újabb, vagy kisebb kis szekták, azok a bolondok. Egy ilyen felosztásnak ugyan nem volna semmi racionalitása, hiszen a hívők számára hivatkozni is hiba, és a vallás történelmiségére is. Ugyanis mindkettő ismert érvelési hiba, a hívők száma a többségi vélekedésre való hivatkozás egy gyengébb formája, a történelmiség pedig a hagyományra való hivatkozás érvelési hibája.

De szerencsére - vagyis inkább sajnos - a két másik hír még nyomatékosabban mutat rá, hogy ez a felosztás nem működik, hiszen az Egyesült Államokban a hitgyógyítás miatt immár második gyerekét elvesztett házaspár keresztény, a Chilében a saját csecsemőjét élve elégető szekta pedig szintén keresztény, hiszen antikrisztusnak hitték a babát.Valami ilyesmi alapján könnyen el lehet képzelni:

"és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét." Jel 16:2

Az utána leírt sok természeti csapásról nem beszélve.

Szóval ezt nem lehet úgy beskatulyázni, hogy a keresztény vallás az normális, a többi meg tévedés, őrültség.

Valahogy ezek az őrültséget csináló hülyék mindegyik szektában feltűnnek. Tehát ha valaki el akarja választani a normálist az abnormálistól, akkor valami vallástól független kritériumot kell felállítania. Nyilván valami olyasmi lenne ez a kritérium, hogy a fényevés, a hitgyógyítás és a saját csecsemő antikrisztusnak hívése ellent mond ismereteinknek, a józan észnek, a tudománynak. Például ugye minden tudományos tudásunk szerint az emberek nem tudnak fotoszintetizálni, és hát  ha más nem, akkor pont a haláleset is igazolja, hogy nem működik a dolog. A hittel, azaz sok imádkozással és orvosi jellegű beavatkozás vagy kezelés nélküli gyógyítás is ellent mond a tudományos ismereteinknek, illetve csak a placebo hatás működik, amely sok esetben kevés lehet a gyermek megmentéséhez. Különösen csecsemőknél, akiknél ez a placebo hatás se működik. Aki meg antikrisztusnak hiszi a gyermekét, az hát azért őrült, mert egyrészt ez is tudománytalan, másrészt ugyan már, mi igazolja?!

No de itt már kezdünk a hívő számára ingoványos talajra érni, hiszen a szekta bizonyára bizonyos az evangéliumokban leírt jelek alapján hitte antikrisztusnak a gyermekét, és azt lehet csak ellen vetni, hogy azért józan, racionális ésszel az mégsem lehetséges, hogy a csecsemő antikrisztus, de a jeleket félreértelmezni viszont annál inkább.

Igen ám, de az antikrisztus olyan valami, amiben a "normális" keresztény vallás is hisz, és azt mondják eljön. Pont ugyanazon evangéliumi jóslatok alapján. Miért is őrült akkor ehhez képest az, aki a konkrét eljövetelben hisz?! Nincs itt egy oltári képmutatásról szó? Hogy a keresztények hisznek a végítéletben, csak azért konkrétan mégse jó, ha valaki a végítélettel jön?! Hiszik, csak komolyan nem veszik?!

És ha eljön az antikrisztus tán nem kell ellene küzdeni?! 

"a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének" Jel 19:20.

"És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké." Jel 20:10

Innen tehát a megégetés. A Bibliából magából. Szóval eme őrülteknek az egyetlen hibájuk az volt, hogy komolyan vették az evangéliumi jóslatot. Empirikus igazolásuk pedig kb. annyira kérdéses, mint az evangéliumok és a keresztény hit empirikus igazolása maga.

Hasonlóan, a keresztény hit tulajdonképpen hisz az ima erejében. Az imagyógyítók hibája csak az, hogy ezt komolyan vették. Illetve, hogy középkori szokásoknál maradtak, és nem léptek előre a technika és társadalmi haladásban. A középkorban ugyanis tök normális volt, hogy sokszor nem tehettek semmit egy betegért, és hát imádkoztak, mert hittek benne. Ez azt jelentené, hogy aki ma azt teszi, amit a középkorban tettek, és ami totálisan megfelel a keresztény vallásnak, az mégsem normális?! Ez azt jelenti, hogy igenis a tudomány a normalitás kulcsa? Nem látom, hol lehetne itt máshol a határvonalat megvonni. Van-e a kereszténységben bármi normalitás?! Nem arról van-e szó csupán, hogy az emberek már megszokták, hogy egy kínzóeszközt raknak a templom tetejére, egy embert szegeznek fel az oltárra, egy gyermeket nemző szűzhöz imádkoznak, és védőszentekhez, de ez nem politeizmus?!

Azzal sem lehet jönni, hogy az a normális vallás, amely a szeretetet hirdeti. Mindegyik normálisnak mondott vallásnak töménytelen bűne volt a történelem folyamán. A három hír közül kettő keresztény emberölésről szól. Még azt is kétséges rásütni, hogy ezek az emberek nem szerették a gyerekeiket. Lehet, hogy szerették, csak meg voltak őrülve. Ahogy a mondás tartja: a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.

Az sem lehet megoldás, hogy azt mondjuk, nincs is őrült vallás, csak őrült emberek. Mert az őrültségnek milyen mércéjét vesszük?! Az őrültség bármilyen használható mércéje mellett a vallások maguk is őrültségek.

És az sem megoldás, hogy azt mondjuk, akkor őrült az az ember, ha vér folyik. Mert akkor lemondunk arról, hogy előre lássunk valamit, hogy elkerüljük a tragédiákat. Nem tudjuk megmondani, melyik szekta melyik őrültsége mikor vezet valami tragédiához. Egyet tudunk tenni: az őrültséget, a vallás magát redukálni.

Mindegyik határvonal vonás, amely az őrült szektát körül akarja határolni, végül is a racionalitást, logikát hívja segítségül, illetve az empirikus igazolás valamilyen formáját. Vagy akár explicit módon a tudományt. A nagy bökkenő azonban az, hogy ha ezt következetesen végigvisszük, akkor minden vallás kihullana a rostán. Egyik sem tud tudományos vagy empirikus és logikus igazolást adni az igazára. Ha tehát az őrültséget redukálni akarjuk, akkor ahhoz a régi, ismert banalitáshoz jutunk, hogy hát bizony józan ésszel kell ezt tenni, a józan ész ennek a mércéje. És ahhoz, hogy a vallás úgy ahogy van, őrültség.

A vallások, fényevőktől hitgyógyítóktól antikrisztus-űzőktől a megszokott, Vatikánban csücsülő bíborosig, az evangélikus lelkészig, az iszlám imámig, buddhista szerzetesig és így tovább vagy mind őrült szekták, vagy mind normálisak. Nincs köztes megoldást adó kritérium, amelyet következetesen végig lehetne vinni lenne.

Nincs olyan módszer, amely a vallások sokszínű, szerteágazó őröltségeit meg tudná metszeni, vagy össze tudná terelni egy normális, konszenzuális tudásanyaggá.

A napokban A The Big Bang Theory (az észkombájn magyar fordítók az"Agymenők" címetv bírták adni a sorozatnak)3. évadját fejeztem be. A 13. epizódjának fő témája, hogy Leonard és Penny összevitatkozik a médiumokon, olyan embereken, akik azt állítják, hogy távolba, illetve közeljövőbe látnak, esetleg oda-vissza tudnak kommunikálni. A pontos meghatározás most nem releváns.

Penny: Tudod, a szellemekben is hiszek.

Leonard: Nagyszerű.

Penny: És az asztrológiában.

Leonard: Tudom, és a piramisok erejében és gyógyító kristályokban.

Penny: Nem, nem, a kristályok nem működnek.

Leonard:Tényleg? Hát így állunk? A médiumok valódiak, de a kristályok vudu*?

Penny: Nem, a vudu valós, nagyon is veszélyes.

* Az angolban a "voodoo" szó a racionálisan gondolkodóknál az (ezoterikus) marhaság 
szinonimájává vált, persze emellett vannak vudu hívők.

Ezernyi ilyen párbeszédet lehetne hozni Woody Allen filmekből, internetes fórumokból, a valódi életből, amikor egy ezoteriában hívő és szkeptikus szenvedélyes, gyors, felszínes vitát folytat. Amit Leonard ironikusan fejez ki az komoly formában valahogy így hangozna:

i) Ha a kristályok gyógyító erejében nem hiszel, sőt azt mondod, hogy "nem működnek", az azt jelzi, hogy van kritikus gondolkodási képességed, sőt, valószínűleg az empirikus igazolás, illetve cáfolás miatt mondod ezt.

ii) De ugyanezen empirikus ellenőrzéseken a többi hited is megbukik.

iii) Tehát következetlenül, nem azonos mércével válogatsz az ezoterikus hitek között. Egy angol kifejezéssel élve ez a cherry picking.

A legfontosabb konzekvencia, amire ez rámutat az, hogy az ember következetesen vagy az empirikus igazolás elve, azaz a tudományosság mellett áll ki, vagy kritikus, azaz egészséges mértékben szkeptikus, vagy hisz. De ha hisz, akkor eldobta az empirikus igazolás szükségességének elvét, és akkor minden hülyeséget el kéne fogadnia. Tovább menve a párbeszéden, nem csak asztrológiát, piramiserőt, gyógyító kristályokat, de tényleg ember által kitalált, és ki nem talált marhaságot el kéne hinnie, közöttük természetesen végtelen sok egymásnak ellent mondó marhaságot.

Egy elterjedt kérdés hívők részéről, de filozófusoktól is, hogy mi alapozza meg a tudományos módszert. Egy elterjedt vád szerint a tudósok abban hisznek, hogy a világ tudományosan megismerhető, ami a priori nézve egy hit. Egyébként a posteriori akár ezt is mondhatjuk igazoltnak, hiszen a tudományos módszer nagyon is szépen működik. De van egy másik érvelési lehetőség is.

A The Big Bang Theory kis odamondásokkal teli vitája ugyanis magjában magában foglalja azt az indokot, amiért a tudományos módszer szükséges. A tudományos módszer szűrője nélkül ugyanis olyan zagyvaságot kapunk, amely nem nevezhető ismeretnek, megismerésnek. Praktikusan értéktelen, mert akkora nagy szemétdombot eredményez, amelyben benne lenne minden kitalált és ki nem talált marhaság. Nincs más értelmes módszer, amellyel szűrni lehetne ezeket, és amelynek fogalmilag köze lenne bármiféle igazsághoz. A tudományos módszer indoklása az, hogy ez az egyetlen módszer, amelyik működik.

Mert milyen más szempontok jöhetnek még szóba?

A) Érzelmi szempontok. De annak, hogy ki melyik hipotézist szereti, melyik tetszik neki, annak semmi fogalmi köze sincs annak igazságához. Ez a szűrő tehát elvi alapon elvethető.

B) Hagyomány szempontja: bizonyos ezoterikus nézetek régiek, mások újak. Bizonyosakat az emberiség kitalált, másokat nem. De ennek sincs köze az igazsághoz. Egy még ki nem talált hipotézis lehet igaz, és egy sok ezer éve kitalált és hitt hipotézis lehet hamis. A hagyománnyal való érvelés explicit érvelési hiba: argumentum ad antiquitatem.

Egy kapcsolódó téma a tudomány konvergenciája és a hit divergenciája. A tudomány történetében volt sok tudományos forradalom, és sokszor voltak vetekedő elméletek. De hosszú távon a forradalmak elég egyértelműen dőltek el, a viták eldőltek. Hosszú távon az elméleti kérdések nagy részében egyetértés alakul ki. A tudományos konszenzus a legtöbb kérdésben annyira egyértelmű, hogy ki se kellett nevezni egy Vatikánt, mint legfelsőbb döntéshozó szervet. Az empirikus-logikai módszer a legtöbb kérdésben idővel konszenzust eredményez. Tudományfilozófusoknak ki kell emelnem, hogy a konvergencia nem jelent monotonitást, nem jelent állandó aggregációt. És olyan metafizikai állításokat sem kell tennünk, hogy a tudomány AZ IGAZSÁGOZ konvergál. Teljesen szükségtelen ilyet állítanunk, bőven elég nekünk az, hogy konvergál.

Mert ezzel szemben az empirikus-logikai módszer elvetése, azaz a hit, azaz a hit módszertelensége szembetűnően divergens: míg a tudomány az egész világon nagyjából egységes: azaz nincsenek különféle tudományok, csak téma szerint leosztott tudományágak, addig a vallások szerteágazása egészen világos kontraszt. Vallásokból kismillió van, egyházakból is, és ezek egymásnak ellent mondanak, mindig is ellent mondottak. Térben és időben is iszonyatos divergencia figyelhető meg. azt se látjuk, hogy egy-egy vallás bárhova is tartana (leginkább nem is változnak), és azt se, hogy vallások konszenzusra jutnának.

De hogy is várhatnánk konszenzust a vallásoktól, ha egyszer nincs erre módszerük?! Egy imám és egy pap nem oldhatja fel vitás kérdéseit logikával, mert mindkettő vallása tele van logikai önellentmondásokkal. És empirikus igazolással sem, mert mindkettő vallása ennek elvetésén alapul. Mi marad hát? Marad az A) szempont, amelyben mindkét vallás magát gondolja nyertesnek, tehát konszenzusra ez sem jó. És marad a B) szempont, de ezt persze az idősebb vallás mindig favorizálja, a fiatalabb meg mindig elveti. És ahogy már mondtam A-nak és B-nek eleve semmi köze az igazsághoz.

Ennek megfelelően, ha egy módszer, vagy módszertelenségen azt látjuk, hogy divergál, akkor ez annak a markáns jele, hogy a diszciplína módszere vagy módszertelensége katasztrofális, egész biztosan nem alkalmas a megismerésre, és semmi köze semmiféle igazsághoz.

Amit itt el szoktam még mondani: ha egy diszciplínának nincs empirikus és logikai módszere, és más módszer nincs, csak olyan konszenzust nem eredményező szempontok, mint A és B, akkor innen ne csodálkozzunk azon, hogy agresszióba fordul! Ha egyszer az imám és a pap civilizált empirikus-logikai úton nem tudja eldönteni, kinek van igaza, akkor óhatatlanul is előjön az, hogy kardhoz, bombához, inkvizícióhoz fordulnak. A hit tehát mindeme bűnök melegágya. Nem a rossz emberekkel van a baj, mert a rossz ember tudósok nem szokták egymást kiirtani, hanem a hit maga a hibás.

Az empirikus igazolással szembeni következetlenség egyik nagyon eklatáns példája az, amikor tradicionális vallások kezdik el ekézni az ezotériát. Egyik példa erre az, amikor Kiss Urlich jezsuita szerzetes borult össze a Szkeptikus Társasággal egy kis ezotériaekézésre. De sok vatikáni megnyilatkozásban és más egyházi nyilatkozatokban, teológiai értekezésben is visszaköszönnek ilyen gondolatok.

Pedig bármelyik történelmi vallás csak abban különbözik bármelyik ezoterikus szektától, hogy a B) szempont alapján válogat önkényesen: a "mi szektánk csak annyiban különb, hogy ezer éves". Valójában azokon az empirikus igazolási kritériumokon, amelyen mondjuk a médiumok, szellemek, gyógyító kristályok, fülöp-szigeteki gyógyítók, kanálhajlítók, vízzel hajtott autók, vuduk, gyógyító piramisok és más ezoterikus marhaságok megbuknak, azon a gyógyító, vízen járó, vizet borrá változtató Jézus is megbukik.

A keresztény és más világvallások is ugyanolyan ezoterikus szekták, mint a new age vallásai, csupán kicsit ósdibbak.

A közmondások persze sokszor féligazságokat mondanak, sőt, van olyan is, amelyik éppen csak az egyik lehetséges szemléletet, életmódot, gondolkodásmódot fejezi ki a sok közül. Sok közmondás igazsága éppen attól is függ, mire alkalmazzák. Így az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" közmondás is sok területen sima gyávaság vagy maradiságot jelentene. De ami a megismerést illeti, ott éppen nagyon találónak gondolom. Természetesen pontosan elmagyarázom, hogyan, mert egy homályos hasonlatnál mindig be lehet állítani így, vagy úgy a dolgokat.

Vegyük például azt a kérdést, hogy mi a Világegyetem létezésének, és alapvető tulajdonságainak magyarázata. Potenciálisan itt egy végtelen kérdéssorozatot (regresszust) lehet elképzelni. Ugye ismerjük játékot, hogy akármeddig lehet kérdezni, hogy "miért?". Amikor valaki ezt ész nélkül, automatikusan csinálja, akkor vagy kisgyerek, vagy buta felnőtt. Mert azért mindig meg kell gondolnunk, hol állunk, és a "miért" kérdését éppen hol tesszük fel. De az kétségtelen, hogy a "miért" kérdése logikailag mindig feltehető.

A fizikusok ugye a miértek sorában eljutnak a Világegyetem történetében visszafele, a Világegyetem korai korszakáig, itt már kicsit bizonytalanabbak, aztán az ősrobbanás elméletéig. Itt, a 0 időpillanatban van egy pont, ahol a "miért" kérdése maga is kérdésessé válik. Például azért, mert nincs megelőző idő. Tehát nem feltétlenül értelmes megelőző okra kérdezni. A másik ok, hogy a Világegyetem az a halmaz, ameddig az empirikus eszközeinkkel "ellátunk". Legalábbis van itt egy határ, amely elég erős, és kérdés, hogy mögé tudunk-e nézni.

Szóval első megközelítésre az ősrobbanás elmélet az a pont, ameddig a takarónk ér. Tovább nem érdemes nyújtózkodni. Vagy egy másik mondással: "ez itten az oszlop vége, tovább mászni nem érdemes!" De maradjunk inkább a takarós hasonlatnál!

A takaró ebben a hasonlatban, ahogy én elő akarom adni, a tudományos ismereteinket jelenti. A takaró alatt az ágyon fekszünk, az ágy az az empirikus igazolások, amelyek alátámasztanak minket, és a takarót. Ha a takaró alól kidugjuk a lábunkat, akkor két probléma van: felülről nem véd a takaró, hideg van, megfázhat a lábunk. A tudományos elméleten kívül veszélyes területre értünk. De alulról könnyen meglehet, hogy nem is támaszt minket alá az ágy, és a levegőben lóg a lábunk.

Nos, persze jöhet valaki azzal, hogy hát vannak felfedezők, akik csak kidugják a lábukat, és lám, milyen jól teszik. De ez így nem pontos. A felfedező nem a lábát dugja ki. A láb ugyanis azt szimbolizálja (legalábbis, ahogy én elő akarom adni a hasonlatot), hogy mi az, amit elfogadunk, amit elhiszünk (nem hiszünk!). A felfedező inkább egy periszkópot dug ki, azaz hipotéziseket. Ezek után a tudományos közösség megnézi, alátámasztja-e az ágy a periszkópot, és ha igen, akkor kijjebb húzzák húzzák a takarót, és akkor ki lehet nyújtani jobban a lábunkat is.

A tudósok sokszor dugják ki tévesen a periszkópjukat, néha a periszkóp szétfagy, agyonüti valami, leesik. Ez egy kockázatos dolog, tudósoknak érdemes csinálni, periszkóppal érdemes csinálni, lábbal nem érdemes csinálni. A közember ilyet nem is szokott csinálni, nincs periszkópja, úgyhogy maradjon inkább a takaró alatt!

Namost olyan helyen kitenni a lábunkat, ahol az ágynak vége, az nagyon buta dolog. Bizonyos helyeken azt sem tudjuk megállapítani, hogy a perszikóp kidugható-e, alátámasztja-e az ágy. Ez a metafizika. Itt a periszkópot sem érdemes kidugni. Semmiképpen nem érdemes azt hazudni, hogy kidugtuk a periszkópot, és átment a falon, és a túloldalon van egy másik szoba.

Amikor a fizikusok elkezdenek az ősrobbanáson túli elméleteket pedzegetni, például egy multiverzumos elméletet, akkor ők nem a lábukat dugják ki, hanem a periszkópot, és fektetnek arra is hangsúlyt, hogy megvizsgálható-e az empirikus igazolás. A húrelmélet kapcsán például kifejezetten problémát okoz ez, és a fizikusokat ez nagyon is zavarja, dolgoznak rajta, hogy legyen valamilyen empirikus igazolás, azaz, hogy meg tudjuk nézni, van-e alattunk ágy arra.

Istent felhozni magyarázatnak sok szempontból butaság: ez tulajdonképpen a láb falon átdugásához hasonlít: magyarázatnak sem jó isten, igazából egyáltalán nem magyarázza meg azt, hogy miért van a világ, és miért pont ilyen. A végtelen regresszust sem szünteti meg, mert ugyanúgy kérdezhető, hogy "honnan van isten, és miért pont olyan, amilyen"? Szóval idáig kidugni a lábunkat igazából nem is lehet, nem is hasznos. Semmi okunk, hogy azt hazudjuk, hogy átdugtuk a lábunkat a falon. Arról nem beszélve, hogy ha már ezt hazudtuk, akkor bármit lehet hazudni arról, hogy van egy szomszéd szoba, és mi van benne.

Ha pedig valaki azt mondja, nem kérdezi, nem kérdezhető, hogy isten honnan van, és miért pont olyan, vagy azt mondja, isten a magyarázat, amelyet nem kell magyarázni, akkor ugyanolyan alapon elvághatjuk a regresszust előbb is: Az ősrobbanás simán lehet a végső magyarázat, és az ősrobbanás elmélete az, amit már nem kell magyarázni. Jobb, mint isten, mert legalább nem fázik meg a lábunk, és nem esünk le az ágyról.

És végül, az emberek már csak olyanok, hogy simán egymásnak esnek egy messzire kidugott láb miatt, és levágják, mert zavarja őket a másik büdös lába. Próbáljunk meg a takaró alatt maradni a lábunkkal!

Oké a hasonlat nem feszíthető akármeddig, de hát ez csak egy hasonlat. Aki a pontos érvekre kíváncsi, az nézzen utána a tudományfilozófia könyvekben! A hasonlatok és tanmesék csak pedagógiai eszközök.

Egyik kedvenc témám a buddhizmus negatív oldalának bemutatása, melyhez nemrég ismét két hír jött külföldről. Az első a "jó öreg" burmai iszlámüldözésről szól. Így nem is újdonság: Burmában továbbra is a buddhisták vannak többségben, továbbra is irtják az iszlám híveit, éppen csak egy új képet kaptunk egy (valójában több) felgyújtott mecsetről. Semmi újdonság: business as usual. A buddhizmus már csak ilyen, legalábbis ott, ahol hatalmon van.

Néhány részlet, amelyet én ebből a hírből tudtam meg. Az szilámüldözésben fő szerepe van az ú.n. 969 imamozgalomnak, melyet Buddha fő tanításáról neveztek el így. Tehát nem arról van szó, hogy a valakik írtanak valami népet, és mellékesen buddhisták, nem, a dolog a szerzetesektől, a vallásból indul ki. Buddha tanításaiból eredeztetik. A templom ellen három buddhista szerzetes vezette a népet.

A második hír különösen akkor kap jelentőséget, ha erre az elsőre valaki legyint, és azt mondja, ugyan már, Burma egy speciális ország, nagyon beteg állapotban, hát előjön az ilyen.

Szóval a második hír Sri Lankáról jön, ahol szintén buddhista szerzetesek és szintén muszlimok ellen randalíroztak. Kővel kiütötték a biztonsági kamerát, és tönkrezúztak egy muszlim üzletet. Itt is a szerzetesek vezetik a mozgalmat, tüzelik a népet, és az incidensek visszatérőek, lehet, hogy súlyosbodni fog a helyzet.

Közben Bangladeshben, ahol a muszlimok vannak többségben, háborús bűnös, iszlamista párt küzd a "jogaiért", és mások elnyomásáért az állam és mérsékeltebb muszlimok ellen. Az iszlám eme agresszív arcát Magyarországon is jól ismerik. Itt az az érdekes, hogy az elnyomott iszlám és az elnyomó iszlám földrajzilag milyen közel kerül egymáshoz, és egyidőben. Azt is lehet sejteni, hogy a világnak ez a sarka esetleg egy nagy vallásháborús tűzfészekké válhat.

Minderről Magyarországon azért fontos hírt adni, mert "messziről jött ember azt mond, amit akar" alapon itt nyugaton a buddhistákról más a kép. De ugye azért mégsem mondhat ma már a messziről jött ember se akármit, mert van az internet, és a valós hírek hamar utolérik a sánta kutyát. Amit a naiv hívő bevesz, mert hát eleve olyan a természete, azt azért a kritikus gondolkodásúm tájékozott ember nem.

De nem csak arról van itt szó, hogy a távoli, naiv hívőt meg lehet vezetni. Van itt egy másik jelenség is. A vallások általában valóban kettős természetűek. A legtöbb vallásnak van békés arca, és van agresszív arca is. És a kettő váltakozása nem is olyan esetleges.

A hírekben kulcsfontosságú az, hogy ezekben az országban a buddhisták többségben vannak, hatalmon vannak. Ezért agresszívek. Nyugaton pedig azért békés a buddhizmus, mert itt nincsenek többségben. Azt mondtam, jellemző ez minden vallásra. Igen, az iszlám kettős arca egészen heves és aktuális vitákat vált ki szerte a világban.

És a vitát így el sem lehet dönteni: ugyanis a Koránban valóban vannak agresszív szúrák, és békés szúrák is. A békés szúrákat Mohamed Mekkában íratta, amikor kisebbségben volt, még csak bimbózott az új vallása. Mohamednek egyszer menekülnie kellett, és még kopt keresztényeknél is bujdokolt. Természetesen Mohamed ekkor is békés volt. Amikor aztán Medinában megerősödött a hatalma, akkor onnan kezdődött az agresszív korszak, a dzsihád.

És végül a keresztényeket se hagyjuk ki! Amikor Rómában az oroszlánok elé vetették őket, akkor természetesen a békét papolták. De amikor a középkorban hatalomra jutottak, akkor már az inkvizíció és a keresztes hadjáratok lett az eredmény. Ma, amikor ismét visszaszorítottuk a hatalmaskodásukat, amikor egyre kevesebb a befolyásuk, akkor ismét elkezdtek békések lenni.

De a történelem, és a világhírek emlékeztetnek minket arra, hogy nálunk nyugaton csak azért békés a vallás, mert nem hagyjuk, hogy hatalmon legyenek, mert szekularizmus van. Ez a szekularizmus teszi békéssé a vallásokat, csak ez az, ami féken tartja őket, és amint borul a szekularizmus, ismét valamelyik agresszívvá váló vallás önkényében élnénk. Ezért fontos a szekularizmus, és ez még a különböző vallásoknak is jó, mert egy agresszív vallás általában sok másik vallás kárát jelenti.

Ez pedig azt is jelenti, hogy amíg a vallás jelentős, addig az agresszió mindig is benne lesz a pakliban. Nem lehet kiküszöbölni, az agresszió a hit, mint olyan szükségszerű részleges következménye. Értve ezalatt, hogy a feltételektől függően szükségszerűen ez is kijön. Mert amíg a vallás jelentős, addig valamelyik vallás hatalmon van, és szinte mindegyik vallás hatalmon van valahol. Naiv elképzelés, hogy a vallást valami szellemi eszközökkel, megtisztítással, őrködéssel, vagy az igazi hittel meg lehet javítani. Naiv azt hinni, hogy valahogy, sok szeretettel, sok papolással elérhető, hogy a vallásból csak a jó oldal jöjjön ki. Nem lehet. A vallással csak akkor nincs gond, ha nem jelentős. Még egyszerűbben: ha nincs.