Kevesen ismerik azt a kis sarokházat Saint-Jean-de-Luzben, amelyet XIV. Lajos házának neveznek. Még kevesebben ismerik igaz történetét, elmesélem hát.

Arról már talán hallottak a kedves olvasók, hogy Lajosunk azért építtetett Versailles-ban egy kastélyt magának, mert gyerekkorában Párizsban zavargás tört ki, amelyet erős királyellenes vidéki urak is támogattak, és egyfajta polgárháború évekig kettészakította az országot. A régensi védelem alatt álló gyerek Lajos életét is többször veszély fenyegette. A már létező Párizs környéki kastélyokba menekülve vészelt át bizonyos időszakot, és amikor már eléggé megerősödött a hatalma, akkor döntött végül is versailles-i vadászkastély kibővítéséről, amelyből aztán a világ legismertebb kastélya lett.

No de arról felteszem, senki sem hallott, hogy még a polgárháború veszélyes évei közepette Lajos és az udvar úgy megijedt, hogy egyenesen Saint-Jean-de-Luzig futottak. Aztán nem is egy kastélyban telepedtek le, pontosabban, az udvartartás igen, de Lajost álcázásképpen egy egészen normális házhoz küldték a város közepén. Itt bújt el, ha lehet, akkor nem csupán a házban, hanem egyenesen a pincében.

Annyira féltek, mind Lajos, mind az udvar, hogy teljesen titokban tartották, még akkor is, amikor már nagyobb volt, és elvben ő kormányzott volna. De bizony még csak a tábornokok sem látogatták meg, még futárt se küldtek, még parancsokat sem kértek Lajostól, még híreket se hoztak nagyon neki. Lajos csak gubbasztott a pincében, és reszketett. Persze volt egy pár minisztere, akik nem hagyhatták el a házat, és azokkal szőtték a terveket Franciaország kormányzásáról.

Fantasztikus törvényeket vetettek papírra, amelyek azonban soha nem hagyták el a házat Saint-Jean-de-Luzben. Megtervezték az ország gazdaságát mezőgazdaságtól, a kisiparig, kereskedéstől a szállításig. De mindeme tervek csak papíron maradtak az asztalfiókban. Senki olyant nem engedtek be ugyanis a Saint-Jean-de-luzi házba, akinek hatalma lett volna azokat esetleg megszervezni, végrehajtani, mert ha hatalma volt, akkor lázadó nemes is lehetett volna.

Egy szép nyári napon, Lajosunk kivételes merészséggel a hatalmas falakkal körbezárt udvaron szövögette álmait, rózsalugasok között sétálva merengett, pavilonokban ült le megpihenni a nagy gondolkodásban. Az a zseniális ötlet jutott eszébe, hogy  tíz rendeletben foglalta össze a törvények legjavát, ahogy gondolatai szerint egy ideális államnak működnie kellene. Ezt kellett volna kihirdetni a népnek. De hát nem lehetett.

Munkáját végezvén Lajos a pavilon padján keresztbe feküdve végül elaludt. Édesen szendergett volna, ha nem ébreszti fel valamiféle ropogás. Amikor felpattant, látta, hogy bizony az egész rózsalugasos pavilon tűzben áll, alighanem valamiféle égi csínytevés okán. Rohant volna ki az égő csipkebokorból, de még utolsónak gyorsan magához kapta a tíz törvényből álló papírost. A zsidó kertész bizony még ma is emlékszik, ahogy Lajos kihozta a törvényeket az égő csipkebokorból.

Mivel a törvényeket olyan fontosnak, és jónak gondolta, hogy ezeket mégiscsak ki akarta küldeni a minisztereknek, tábornokoknak, akik az országában lassan megnyerték számára a háborút. Egy kertésszel küldte ki a tíz parancsolatot Párizsba. A kertész ugyan eljutott Párizsba, és a parancsolatokat is elvitte, de senki nem vette őt komolyan. A miniszterek a háború hosszú évei alatt már önálló működésre szoktak. A tábornokok egyedül is megnyerték a csatáikat. Igazából nem is hitték el a kertészről, hogy a király küldötte. Sőt, tán már a király létezésében sem nagyon hittek.

Hiába fenyegetett a kertész, hogy a király mindenkit nagyon meg fog büntetni, a miniszterek csak nevettek. Azt válaszolták, "hát lássuk, azt a  királyt, jöjjön ide, ha olyan hatalmas, ne játsszon velünk bújócskát!" De a király csak nem jött, hogy megmutassa a hatalmát, és rendet tegyen. A helyzet kezdett lehetetlenné válni, mert amíg Lajos cache-cache-t játszott baszkföldön, addig az ország akár szét is hullhatott volna.

Kevesen tudják azt is, hogy a híres XIV. Lajos, a Napkirály, Versailles építője végül is nem ez a félénk trónörökös lett, hanem titokban szépen kerestek egy másik ifjút, aki nem "az isten háta mögött" bujkál mindenki elől, hanem ott van, ahol uralkodni, irányítani kell, ahol történnek a dolgok. Jelen van, demonstrálja a hatalmát, merthogy a hatalom pontosan annyi, amennyit meg tudnak mutatni.

(Természetesen a mese nem igaz, bár a ház tényleg létezik, és a polgárháború tényleg megtörtént.)