Ismét cikkem jelent meg a Magyar Tudományban, ismét könyvismertetés, és ismét nagyon is kapcsolódik az ateizmushoz. Az istenérvek közül a legutolsó, ma még sokra tartott istenérvről, a finomhangoltságról van benne szó, és Paul Davies könyvéről. Véleményem szerint az Univerzum finomhangoltságának kérdése egy tudománytalan felvetés, mert abból indul ki, hogy a homo sapiens, mint olyan valami kitüntetett dolog az Univerzumban, aminek létezhetősége (és nem létezése!) külön magyarázatot igényel. Néhány highlight a cikkből:

"Ahogy a geocentrikus világkép hívei hajdan úgy vélték, hogy az ember bolygója, a Föld a világ középpontja, ahogy az élővilág teremtettségének hívei általában azt gondolták, hogy a teremtés koronája az ember, Davies azt gondolja, hogy az Univerzum vagy Multiverzum koronája az ember."

"Természetesen az élet kialakulásának meg kell keresni a magyarázatát, ha tudjuk. De nem jobban, mint az élettelen sziklák, a különféle tengerek, síkságok kialakulásának magyarázatát. Nem jobban, mint a kvazárok, pulzárok, csillagok, szupernóvák és mindenféle más élettelen dolgok kialakulásának okát."

"De ha istent például a lehetséges istenek végtelen teréből egyenletes eloszlással húzták volna, akkor P(I) például nulla volna, és akkor a finomhangoltságos érv ezen semmit nem változtatna."

"Aki a finomhangoltságot istenérvnek komolyan veszi, annak az érvét a gonosz létezése igencsak lenullázza. Miért pont olyan az Univerzum, mintha gonoszságra is lenne hangolva?"

"Davies rámutat, hogy az, hogy pont én vagyok most itt, és nem egy genetikusan különböző egyén, egy irdatlan kis valószínűségű esemény, amelynek van ugyan némi magyarázata, de nem feltétlenül tartjuk szükségesnek külön megmagyarázni. "

"Ugyanis a pi számjegyei nem véletlenek, rögzítettek. Tehát nem lehet külön magyarázata annak, hogy miért pont annyik, amennyik. Nem lehet hozzá pi-teremtő istent feltételezni. Egyébként pedig 1 valószínűséggel előbukkan a pi számjegyei között bármilyen véges alakzat, köztük olyan is, amelyik nagyon hasonlít egy archoz."

"Az Univerzum paraméterei pedig hasonlóak: hát valamennyinek kell lennie azoknak a paramétereknek, és az éppen valós értékük is csak egy érték a sok közül. Ha más lenne az értékük, az semennyivel sem lenne valószínűbb. És ezen semmit nem változtat az, hogy szubjektíve nekünk ez az érték kedvező. "

"Ez olyan, mintha Marcsi néni külön magyarázatot kérne arra, hogy az ő nyerőszámát húzták ki a lottón, azon az alapon, hogy számára ez a szám szubjektíven kitüntetett, mert éppen nagyon kedvező."

"végtelen regresszusnál mindig lehet azt mondani, hogy „most itt vagyunk a láncban, idáig látunk, tovább nem, nem spekulálunk”. Ha egy dolog visszavezethető tudományos elmélettel valami másra, ami egyszerűbb, kevesebb paramétere van, és emellett empirikusan ellenőrizhető, akkor jó, ha nem, akkor feleslegesen nem spekulálunk."

"Davies azt kérdezi, „miért éppen matematikai természetű az univerzum” .Valójában nem lehet olyan univerzum, amelynek leírására a matematika ne volna alkalmazható. Ez a kérdés olyan, mintha valaki azt kérdezné, miért olyan az Univerzum, hogy magyarul lehet beszélni róla. Nem az Univerzum olyan, hanem mi vagyunk magyarok."

A teljes cikk elérhető online a Magyar Tudomány Archívumában.

Mérő Lászlóról nekem korábban sem volt túl jó véleményem. Munkásságában egy pár helyen találtam egy-két egészen jó gondolatot, amelyet nagyon sok csapodár ismeretterjesztés ront le, és legfőképpen az a gondom vele, hogy sokszor nem látni, hova is akar kilyukadni, mi a véleménye. Mérő szeret érdekes dolgokat elővenni, olyan ismereteket, amelyeket mások fedeztek fel, mint például a kevert stratégia a játékelméletben. Mérő azt gondolja, hogy kritikus gondolkodást, tudást, ismeretet terjeszt, de a felszínességével és zavarosságával maga is inkább rombolja a racionalitást, mások által pedig könyvei kifejezetten felhasználhatóak racionalitás-ellenes kritikára. Kicsit olyan ő mint Thomas Kuhn azzal a  különbséggel, hogy Kuhn a tudományfilozófiában valamennyire új, de szintén felszínes, zavaros, könnyen visszaélhető elgondolásokat alkotott.

Mérőnek Dawkins könyvéről van egy régi, 2008-as recenziója, melyre most bukkantam rá. Régi írás, időben kellett volna kritizálni, de hát a hibái időtlenek, tehát most sem haszontalan végigmenni rajta.

Először is is vegyük észre, Mérő Dawkins könyvével gyakorlatilag nem foglalkozik! Sehol nem idézi, sehol nem hivatkozik rá, sehol nem kritizálja konkrét tartalmát. Ad abszurdum simán lehet, hogy Mérő nem olvasta Dawkins könyvét. Talán emiatt foglalkozik minden mással a könyv helyett. És emiatt is teljesen időszerű ma is Mérő cikkét kritizálni, mert Mérő sem Dawkins könyvéről írt, hanem az ateizmusról általában.

Ez annál is sajnálatosabb, mert Dawkins könyvét éppenséggel lehet kritizálni. Nem az ateista filozófiatörténet legragyogóbb összeállítása. Csak éppen Mérő sehol nincs ahhoz, hogy egy ilyen kritikát meg tudjon írni. Ahhoz mélyebb filozófiai tudás, gyakorlat kellene. Ez Mérőnek nincs, emiatt mozog általános téren, emiatt próbál valamibe az ateizmus és Dawkins kapcsán általában belekötni. Ebben a postban én sem fogom Dawkinst kritizálni, mert én már megtettem korábban. Én tényleg a könyvről írtam recenziómat, nem pedig másról fecsegtem, mint Mérő.

Az első bekezdésben még van egy pár mondat Dawkins könyvéről:

"Dawkins prófétai hevülettel áll ki az ateizmus eszméje mellett, és abból indul ki, hogy a tudomány teljes mértékben képes helyettesíteni a vallást."

Először is, és erre Dawkins már maga is reagált, a hevület maga nem hiba. A prófétákkal sem az a baj, hogy hevületesek voltak. Nem a stílusukkal volt a gond, hanem a tartalommal. Ha Mérő Dawkins stílusát kritizálja, az nem érv, érvek helyett szoktak emberek felszínesen a stílussal foglalkozni. Bárkire, aki kiáll valami mellett, rásüthető ez a "prófétei hevület". Ez semmi.

Így sok év után nem emlékszem, hogy Dawkins írta volna, hogy a tudomány helyettesítheti a vallást. Ha mégis leírta ezt, akkor Mérőtől (vagy az olvasótól) egy idézetet és hivatkozást várnék. Ha leírta, akkor ez hülyeség lenne. A vallást a tudomány önmagában nyilván nem tudja teljes egészében helyettesíteni. Már csak azért sem, mert ami a vallásban hülyeség, azt nem is kell másik hülyeséggel helyettesíteni. Másrészt a tudomány illetékessége a megismerés, és ekként a vallásból csakis az ott egyáltalán nem működő megismerést tudja "helyettesíteni" (eufemizmus itt helyettesítésről beszélni, amikor a tudomány par excellence a megismerés eszköze, és nem valami helyettesítő módszer). Ami a vallásban további jogos emberi szükségletre épülő funkció, azt már nem a tudomány helyettesíti. Ilyen az önkifejezés, és kommunikáció másokkal, amire a művészet szolgál. Ilyen az etikai rendszer kidolgozása, amire a törvénykezés, a filozófia, művészet, a nevelés, és az ember magánéleti döntései szolgálnak. Ilyenek a különféle szokások kialakításai az emberi élet strukturálására, amire szintén a nevelés, művészet és az ember maga szolgál. Ilyen a közösségformálás, és a közösségi élet, amire különféle klubok szolgálnak. Sok kisebb funkciója lehet még a vallásnak, amelyet mindet ki lehet váltani valamivel. A tudomány maga nem tudja kiváltani a vallást, de a vallásnak nincs semmiféle szükséges funkciója, amelyet ne tudna valami kiváltani. És nem is látom, hogy miért ne váltanánk ki, amikor a vallás káros, a helyettesítő dolgok pedig nem különösebben károsak.

"Csakhogy a tudomány nagy részét mélyen istenhívő emberek alkották meg."

A "csakhogy" itt valami logikai kapcsolatra utal. Tehát ha a tudományt nagyrészt istenhívők alkották meg, akkor a tudomány nem válthatja ki a vallást. De hát ez logikailag totál zizi "érv". Logikailag ez sehogy sem következik. A tudományt nagyrészt férfiak alkották meg. Akkor ebből következik, hogy a nők nem lehetnek tudósok?! Ráadásul ugye láttuk, hogy Mérő árnyékra vetődik, a tudomány nem akarja önmagában kiváltani a vallást. De időzzünk még el egy kicsit a premisszánál! Valóban, a tudomány kialakításakor a tudósok nagyrészt istenhívők voltak. Akár az ókori görögökre gondolunk, akár mondjuk a 17-18. században a modern tudomány kialakítására. No de mi következik ebből? Szerintem semmi. A tudomány kialakítói az antik görögöknél egy rabszolgatartó társadalomban éltek. Akár helyeselték is azt. És akkor mi van?! Ebből következik, hogy a rabszolgatartás helyes?! Vagy az, hogy a tudomány szükségessé teszi a rabszolgatartást?! Hogya  rabszolgatartás nem kiváltható?! Nem. Attól, hogy anno a tudósok nagy része hívő volt, nem következik, hogy ma is ez a helyes álláspont. Ma a tudósok jóval kisebb része hívő, és az összlakossághoz képest is jóval kisebb része az. Ez azért erősebben nyom a latba, mint az, hogy régen azok voltak. Ma miért nem azok?! Nem azért, mert a tudomány fejlődött, és mai tudásunkkal a hit már nem tartható?! Cáfolja-e ezt az, hogy mondjuk a 18. században a hit még "tartható" volt, és a tudósok nagy része hívő volt?! Az evolúció felfedezése előtt a tudósoknak még egy nyomós okuk is volt az istenhitre. Akármilyen butaság is az istenhit, az evolúciós elmélet megjelenése előtt elég nehéz volt egy igazán kerek alternatívát adni helyette. De ma ez már nem áll fenn, ma a hit butaság, és van is alternatívája.

"A modern tudomány csakis olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekben az istenhit nem játszik szerepet."

Tévedés. A modern tudományban semmiféle istenhitet tiltó különrendelkezés nincs. A modern tudomány foglalkozik olyan kérdésekkel, amely kapcsolatos az istenhithez. Most a neuroteológián, valláspszichológián, vallásszociológián kívül (ezek ugye a hívő emberekkel foglalkoznak, nem istennel) például ott vannak az imakísérletek, vagy a halálközeli élmények kutatása. A modern tudomány ugyan sehol nem talált igazolást isten létére, de ez már csak "isten hibája". Ha isten létezne, akkor a modern tudománynak illetékessége lenne ezt is vizsgálni, és lenne is rá módszere. Nem arról van szó, hogy a tudomány és a vallás úgy van szétválasztva, hogy a tudomány gyáván kivonult az istenkérdésből, inkább arról, hogy a vallásos gondolkodás alapjában tudománytalan, és a vallásos istenhipotézisek alkalmatlanok arra, hogy tudományos igazolást nyerjenek, meg hát végül is arról, hogy a tudomány talán azért nem tudja igazolni istent, mert nincs.

"Egy mai tudósnak is kötelessége a hitét különválasztani a tudománytól"

Egy mai tudósnak minimálisan az tényleg kötelessége, hogy a vallásos baromságot ne vigye be a tudományos kutatásába. Azért, mert tudománytalan. Való igaz, hogy tudományos szempontból nevetséges volna bármi mellett is vallásosan érvelni. A hívő "gondolkodás" alapvetően tudománytalan. A különválasztás tehát nem csupán afféle dresscode jellegű előírás, hanem racionálisan szükséges dolog. Az igaz, hogy gyakorlatilag az a tudós, aki mellesleg hisz, de nem kavarja össze a kettőt a munkájában, ma is eléldegélhet, de ahogy jeleztem, egyre kevesebb ilyen tudós van. Azért, mert itt egy kognitív disszonancia eltakarásáról van szó. Valójában a tudósnak nem volna szabad hívőnek lennie, mert a hit ellent mond a tudományossággal. A két elv ellent mond. A vallás áltudomány. És bár a tudós praktikusan ugyan lehet hétvégén, otthon áltudós, de elvben azért ez egy komoly disszonancia. Ez bizony olyan, mint amikor a kutató orvos hétvégén auragyógyászati termékeket reklámoz, vagy a fizikus hétvégén Egely-kereket. 

"akkor is, ha az ő hite történetesen ateista hit."

A gyenge ateizmus, vagy az agnosztikus ateizmus (eléggé hasonló nézetek) azaz az istenbe vetett hit hiánya nem lehet hit. Per definicionem, per se nem hit. Ugyanis nem állít semmit, hanem tartózkodik valamitől. A gyenge ateizmus az a dolog, ami pont nem a hit. Kár erőltetni, hogy az, fogalomzavar. Nem tudom, hogy Mérő hogy lehet ilyen tájékozatlan, ha tájékozatlan, miért ír cikket, ha cikket ír, akkor miért nem tájékozódott legalább az írásakor.

"A tudománynak ezekről a kérdésekről "hivatalból" nincsen mondanivalója."

A tudománynak istenről mai tudásunk szerint valóban nincs mondanivalója, mivel a tudomány számára isten jelenleg nem igazolt, nem létezik. Ahogy a tudománynak nincs mondandója a pegazusok nemi életéről, az unikornisok vándorlási szokásairól, és a télapó logisztikai problémáiról. A tudomány gyenge ateista. Nem a priori az, hanem a posteriori: jelenlegi tudásunk szerint a tudománynak gyenge ateistának kell lennie, ez a helyes álláspont. 

"És ezért bizonyult a tudomány, ellentétben az egyéb okos megismerési módokkal, például a misztikával, a művészettel vagy a teológiával, kiemelkedően sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában."

A tudomány azért bizonyult sikeresnek a technika vívmányainak megalapozásában, mert okos megismerési mód. A többi pont azért nem, mert nem okos, és nem működő megismerési módok. Tulajdonképpen módnak se nagyon nevezhetőek, nincs módszerük.

Egy autó vagy egy számítógép ugyanúgy működik egy istenhívő, mint egy ateista számára.

Így van. Ezzel szemben a keresztény vallás nem működik ugyanúgy keresztény és ateista számára. Mérő beletenyerelt egy fontos érvbe.

Kétségtelen, hogy a tudomány eredményeinek elfogadása sokszor nehezen megy az egyházaknak, például Galilei egyházi rehabilitálása csak halála után három és fél évszázaddal történt meg. A fejlődést mutatja azonban, hogy Darwin elméletét a katolikus egyház már szűk másfél évszázaddal A fajok eredete megjelenése után összeegyeztethetőnek találta a vallás dogmáival.

"Nagy eredmény" kérem, hogy a vallás csökkentette a lemaradását. Bár szerintem nem a vallás csökkentette ezt, hanem a gyorsuló világ kényszerítette ezt rá a vallásra. Darwin elmélete hamarabb elterjedt, Darwin elmélete mögött a praktikus kutatás sokkal gyorsabban, robbanásszerűen indult be. Illetve a 20. századra az egyházat szerencsére sarokba szorították a szekuláris erők, tehát nem inkvizíciózhatott egy kicsit sem Darwin követőivel. Végül, mint látni fogjuk, a Vatikán nem egészen fogadta el Darwin elméletét.

"Manapság a kreacionista tanok legkeményebb kritikusai éppen a Vatikáni Tudományos Akadémia tudósai - és ez az ő szájukból sokkal hitelesebben hangzik, mint Dawkinséból, aki az érvelésbe állandóan belekeveri ateista hitét is."

Igen, hol is vannak a Vatikán népszerű kreacionizmust kritizáló könyvei?! Nem nagyon ismertek ilyenek. Bizonyára vannak ilyen könyvek, de olyan nagyon nem lehetnek hitelesek, a sikertelenségüket elnézve. És hogy a Vatikán ne keverné bele a hitet a könyveibe?! Sírjak, vagy nevessek?!

"Ha a kreacionisták ebben a tudományos kérdésben tévednek, az nem jelenti, hogy vallási hátterük eleve tévedés."

A helyzet az, hogy de igenis, a kreacionizmus az pont a vallási hátterük, ugyanis az egyik legfőbb istenérv. Olyannyira, hogy míg a Vatikán elfogadja az evolúciót, azért nem egészen veszi át az anyagot, hanem az ember kialakulásakor nem találja a kiutat, botladozik és hadovál. Én nem olvastam ugyanis eddig világos állásfoglalást arról, hogy a Vatikán a homo sapiens eredeténél is elfogadná Darwin álláspontját, azaz, hogy állati ősökből, evolúcióval fejlődtünk ki, és nem kellett semmiféle isteni lehelet, se így, se úgy, se amúgy.

"Ha az istenhit, illetve az ateizmus egyaránt valamiféle hit, akkor egyfajta szimmetriának kellene lennie közöttük."

De nincs szimmetria, és a gyenge ateizmus éppen ezért nem lehet hit. A "hiszek istenben" és a "nem hiszek istenben" nem szimmetrikus (ellentétes) állítások, hanem logikai komplementerek. A "hiszek istenben" ellentéte a "hiszem, hogy nincs isten", ami viszont erősebb annál, hogy "nem hiszek istenben". A gyenge ateizmus csak a hit elvetése, és emiatt nem hit. A szimmetria ott is borul, hogy a "hiszek istenben" állítás igazolást kíván, a "nem hiszek istenben"-t az igazolás hiányában alapértelmezésként kell elfogadni.

"Az ateizmusra elvileg ugyanúgy lehetne valamiféle vallást alapítani, mint az istenhitre, függetlenül attól, hogy a tudomány éppen hol tart a világ megismerésében."

Pont azért nehéz, mert nem hit. És nem is alakult ilyen ki. Mérő nem tudom, miért erőlteti a logikailag és empirikusan is megbukott rögeszméjét. Az ateizmus nem hit, ezért nehéz rá vallást alapítani. Mit ad isten, a valóságban tényleg nem nagyon van. Józan paraszti ésszel tehát a logikailag megjósolt jelenség visszaigazolódott a valóságban. De Mérő nem józanul áll neki a kérdéshez, hiába az empirikus valóság, ő ragaszkodik, hogy az ateizmus hit, és hiába, hogy nem nagyon van hozzá vallás, ezen meglepődik, de eszébe nem jut, hogy talán azért, mert tévedett, az ateizmus nem hit. Itt van előtte az empirikus cáfolat, de nem fogja fel.

"Ahogy Noah Wunsch, a német festő mondta: "Nem igazán látom, hogyan működhetne egy ateista egyház. Leülünk, és a semmiről beszélgetünk?""

Ez teljesen igaz. Az ateista egyház azért nem működne, mert semmiben nem hisz, a semmiről nem lehet beszélni. De ha semmiben nem hisz, akkor nem hit, vegyük már észre, "az istenit!"

"Elvileg létezhetnének ateista vallások is. Azoknak azonban nem pusztán Isten létezésének tagadására kell épülniük, hanem arra, hogy mitől tud szép, jó és harmonikus lenni egy olyan világ, amelyben nemcsak Yossarian buta és gonosz istene nem létezik, hanem szeretője jóságos, igazságos és kegyelmes istene sem."

Nem, ezt nem az ateizmusnak, és nem valami egyháznak kell megoldani, hanem ezt az embereknek, a társadalomnak kell. Hogy miért, azt Mérőnek kéne tudnie, hiszen ő maga fogalmazta meg a boldogságportfólió pluralista képét ekképpen:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.” Mérő: Az érzelmek logikája, Tercium, 2010. 302.o.

Hát ha egyszer mindenki magának ad értelmet és boldogságot az életben, akkor egy vallás, amely ezt a szabadságot akarja elvenni az emberektől kifejezetten ez ellen dolgozik. Talán inkább a 2010-es Mérőnek van igaza, mint a 2008-asnak.

A cikk gyengéje az is, hogy ahogy már erre utaltam, igazán világosan Mérő itt sem írja le a konklúziókat. Nincs ehhez bátorsága. A cikk inkább valamifajta hatásvadászat, fesztiválkeltés, amelyből sok olvasó bizonyára kiolvas bizonyos elvakult konklúziókat, de Mérő maga nem írja le explicit az ítéletet az ateizmusról.

A napokban értem végére be Diderot "Le Reve de d'Alambert" (Flammarion, 2002, magyarul: "D'Alambert álma") c. könyvének. Miért érdemes ma elolvasni egy ilyen könyvet egy ateistának? Mint azt korábban bemutattam, Diderot ateizmusa bizonytalan, és változhatott időben, de materializmusa biztosnak tűnik. És bár a könyv régi, és oly korban íródott, amikor sok mindent még nem tudtak, például nem volt meg az evolúció darwini elmélete, sokkal kevesebbet tudtak az emberi szervezet működéséről, és ezen belül az agyműködésről, de pont ezért is érdekes ez a könyv, hogy meglássuk, eme kevés tudásból mi mindent tudott kihozni Diderot.

Egyébként Diderot franciául olvasni elég nehéz, és ha még a téma sem egyszerű, akkor gondban lettem volna, ha nem lenne a könyvben egy bevezetés, amely elmagyarázza a könyv tartalmát. Egy bizonyos Colas Duflo írta, és ezért hálás vagyok, mert a modern, magyarázó szöveget franciául is jól értem. Ezután pedig a dialógus értelmezése is könnyebben ment.

Diderot oly korban élt, amikor jelentős ismeretekre kezdtek el szert tenni pont a fent említett kérdésekben. A könyv főszereplője, fő ideológusa Diderot mellett nem d'Alambert, hanem egy Bordeu nevű orvos, aki a második részben Mademoiselle de Lespinasse-szal beszélget, aki egyébként a valóságban d'Alambert plátói szerelme volt egy ideig. Hogy Diderot miért választotta azt a megoldást, hogy d'Alamber álmodik, és álmában hadarja el a materialista elgondolások egy részét, azt nem tudom. D'Alamber maga nem volt materialista (31.o.), és a vitában nem nagyon vesz részt.

Az orvos, Bordeu az, aki képviseli a materialista elméleteket és ismereteket, és itt rendkívül sok, sokszor nem is annyira fontos orvosi részletet tudunk meg. Ezek a sokszor egzotikus, extrém esetek láthatóan nagyon érdekelték akkoriban az embereket. Számunkra már kevésbé fontosak, ezért ezekre nem térek ki, hanem csak az érvekre. Ami nagyon érdekes, hogy ennyire kevés ismerettel is hogyan érvel Diderot a materializmus mellett, és milyen elképzelései vannak a különféle kérdésekben.

Diderot meglehetősen hasonlóan kezeli az élet és a tudat kérdését. Sok szempontból valóban hasonló a két jelenség. Mindkét jelenség egy a létezők egy korábbi "lépcsőfokához" képest új jelenség, és mint ilyen magyarázatra szorul. A nem materialista álláspont mindkettőre valami olyasmi, hogy valamilyen transzcendens dolog játszik közre, mert ilyet az anyag magától nem tudhat.

Ma a tudomány ott tart, hogy olyat kevesen hiszik azt, hogy az élethez magához szükséges volna a transzcendensre, vagy isten konkrét beavatkozására. Ha esetleg valaki nem fogadja el, hogy az élet keletkezésére van materialista magyarázat, akkor is elfogadja, hogy azért a különféle állatok születésekor, vagy növényi magvak csírázásakor nincs szükség csodára. A többség ezt belátja, érti ennyire a tudományt.

A tudomány sokat tud a tudat kialakulásáról és működéséről is mondani. Véleményem szerint ez határozottan elég annak elutasításához, hogy ehhez transzcendenciára vagy istenre lett volna szükség. Teljesen szükségtelen transzcendens lelket feltételezni. De ezt a laikusok körében kevesebben fogadják el. Pedig hasonló a jelenség, csak egy "szinttel" feljebb vagyunk, és a tudomány még nem tart egészen ott, mint az élettel magával. Valószínű, hogy az informatika hallatlan fejlődése mellett, mesterséges élet hamarabb lesz, mint mesterséges intelligencia.

Nos Diderot könyvében egyrészt az az érdekes, hogy tisztában van azzal a hipotézissel, ami a mai ismereteinknek megfelel, nevezetesen az élet és a tudat is az anyag szerveződése, szerkezete által jön létre. Ma már tudjuk, hogy az élőlény attól élőlény, hogy bizonyos bonyolult folyamatok szerveződnek össze, amelyek pedig az anyag bizonyos szerveződése által lehetségesek. Tudjuk, az agyban nem az a fontos, hogy a neuronok miképpen működnek, hanem csak az, hogy miféle összeköttetési gráfot alakítanak ki (konnekcionista paradigma). Diderot idejében is voltak olyan materialisták, akik ilyesmit gondoltak, anélkül, hogy olyan jól és részletesen és pontosan modellezni tudták volna mindezt. De talán pont azért, mert akkoriban még nem lehetett olyan jól kidolgozni ezt a hipotézist, Diderot egy érdekes másik elméletet dolgoz ki: szerinte az anyag inherens, esszenciális tulajdonsága az élet és az, hogy értelem lakozik benne.

A nagyon nagy probléma ezzel a hipotézissel, hogy számot kell adnia arról, hogy nem minden anyag él, és pláne nem gondolkodik. Emiatt Diderot megkülönbözteti a inert (potenciális) és aktív  vitalitást, illetve értelmet. De továbbra is maradnak problémái. Nagyon éles gondolkodással ugyanis felveti a problémát, hogy amikor egy növény felszívja az élettelen anyagokat, azokat élővé változtatja, amikor beépíti a szervezetébe. Az állatok pedig a halott növényt és húst építik be a szervezetükbe, és némi szervetlen anyagot is. A halott húsból is kérdés, hogy lesz újra élő hús, és a vízből, sóból, illetve más szervetlen anyagból, amelyből kicsit fogyasztanak az állatok, ott is kérdés, hogy lesz ebből élő anyag. Mivel Diderot szerint a vitalitás és a szenzibilitás a halott, illetve tudatlan anyagnak is jellemzője, csupán azt kell elmagyaráznia, hogy a potenciális vitalitás aktivizálódik, méghozzá az élőlény élő része által.

Az a probléma, hogy az élettelenből hogy lesz élő minden nap, a szemünk láttára, amikor eszünk és emésztünk, nagyon jó felvetés, Diderot a maga korának egyszerű eszközeivel, a mindennapi dolgok megfigyelésével és éles kérdésfeltevésekkel is messzire jut. Ugyanis ugyanezt a jelenséget dualista módon körülményes megmagyarázni. Lehet azzal jönni, hogy a transzcendens élet eltölti a szervetlen anyagot is, de ez nem sokat magyaráz. Persze Diderot magyarázata sem mond sokkal többet, de mégis elmozdul a primitív dualizmusból a modern tudomány felfogásának irányába. A transzcendens lélekhez képest a vitalitás, mint inherens tulajdonság sem magyaráz sokkal többet, de Diderot mégis beépít az elméletébe némi tudományos ismeretet, némi magyarázó, strukturális összefüggést. Ez az, ami a transzcendens magyarázatban egyáltalán nincs benne. A másik oldalról, ha megnézzük, a modern tudomány is hasonlót mond: amikor beépítjük a szervezetbe az élettelen anyagot, azáltal válik élővé, hogy megfelelő struktúrákba épül bele. A modern tudományos magyarázat azért messze jobb, mert egészen részletesen tudja ezt elmondani, és azt is, hogy épül ebből fel az élet vagy a tudat. A modern tudomány abban több Diderot vitalizmusánál, hogy még tovább viszi a struktúrát, és még egyszerűbb alapokból épít fel mindent. Diderot tévedése a kora tudásához képest érthető, és elmélete a kora tudásához képest szép teljesítmény: a megértést, a kutatást szolgálta.

Diderot a tudatosság, gondolkodás legfontosabb összetevőjének a memóriát találja (149.o.), - persze tudjuk, a dolog nem ilyen egyszerű - és a memórai az, amely potenciális módon az anyagban benne van. Az élettelen anyagok szerinte azért nem gondolkodnak, mert ez a memória passzív bennük. Az élőlényben aktivizálódik a tulajdonság. De itt egy másik érdekes probléma merül fel, hogy ha a memória az egész test anyagának jellemzője, akkor miért nem a nagylábujjunkkal gondolkodunk (148.o.)?! Diderot válasza, hogy a tudat az azon a ponton alakul ki, és működik, ahova az ingerek összefutnak. A pókháló képét használja (106.o.), amelynek közepén ott a pók, a tudatnak megfelelő központi egység, amely a pókhálón befutó rezgések csomópontjában ül. Látható itt is a neuronhálózat egyszerűsített, és kidolgozatlan ötlete, ami tehát megfelel a valóságnak.

Diderotnak csak odáig nem sikerült eljutni, hogy a hálónak a struktúrája magyaráz mindent, az pedig nem egy univerzális tulajdonság, hogy minden atom és molekula tud neuronhálózattá szerveződni. A pók és a hálója nem jut túl a homunkulusz-paradoxonon: a pók maga még magyarázatra szorul, a háló pedig ilyen egyszerű formában keveset magyaráz. A modern tudomány modellje az agyról viszonylag egyszerű neuronokkal és bonyolult struktúrával magyarázza meg az elme jelenségeit az agyra visszavezetve. A különbség az, hogy a struktúra sokkal bonyolultabb, az építőelemek pedig sokkal egyszerűbbek. A neuron szerepe a modern elméletekben csupán az, hogy egy csomópont az neuronháló struktúrájában, és az információ továbbítása szempontjából van egy bizonyos egyszerűen leírható működési szabálya. Ezt a neuronnak állandó jelleggel biztosítania kell, amit egyszerűen úgy oldott meg a természet, hogy a neuron is egy élő sejt. De ha nem az evolúció "tervezte" volna az embert, akkor lehetnének a neuronok élettelen egységek is, melyet a szervezet ellát. A neuronok élő mivolta az élet kérdéséhez vezet, és mint mondtam, elég jól magyarázni képes a tudomány. Azt is tudjuk, mik a neuron információfeldolgozási tulajdonságainak oka, miféle vegyületek, sejtrészek játszanak ebben szerepet, és hogyan.

Egyébként ha az élőlényeket és a sejteket nézzük, akkor tudjuk, hogy a sejtek maguk is majdnem életképes egyedek. Egész pontosan tudjuk, hogy a többsejtes élőlények egysejtűekből alakultak ki, amelyek önmagukban életképesek voltak. A mai többsejtűek sejtjei pedig az élet minden jelenségét képesek produkálni, csak már nem önállóan. Ezen a szinten tehát Diderot vitalizmusához egészen hasonló a helyzet. De az fontos, hogy a tudomány nem állt meg sem a transzcendens nem-magyarázatnál, sem pedig a vitalizmus félmagyarázatánál. Általánosan elmondható, hogy a tudománynak mindig törekednie kell arra, hogy bármilyen jelenséget tovább bontson, redukáljon, mert ezzel lesz a magyarázat még teljesebb. Potenciálisan ennek a redukciónak nem tudjuk, hogy létezik-e határa. Aktuálisan a redukció mindig feltételez alapegységeket, és alaptulajdonságokat. Hogy ezek tovább bonthatóak-e, az mindig a jövő kérdése. A tudomány aktuális végességét kár a szemére vetni, mert ez az emberi végességből fakad. Mi emberek ezt tudjuk a világ megismeréseként csinálni, és ez a legjobb módszer, illetve egyetlen módszer, amely működik, amely magyarázatokat és alkalmazásokat ad nekünk.

Diderot könyvében az élőlények eredete és fejlődése is visszatérő téma, és ez különösen azért érdekes, mert mi már Darwin után vagyunk, mi ismerjük az evolúciót elméletét, és mi teljesen ebben gondolkodunk. Azzal kevesen vannak tisztában, mi lehetett előtte az elgondolás az élőlények fejlődéséről. Én sem tudtam erről szinte semmit. Meglepő az, hogy Diderot helyenként egészen evolúcióhoz hasonló elképzelésekről számol be, melyek helyenként nagyon mulatságosak. Például úgy gondolja, az élőlények a Föld korai szakaszában a földből valami erjedéses folyamattal (95.o.), spontán keletkezhettek. Ami persze lazán értelmezve nem is lenne hülyeség, de szó szerint véve muris. A 120. és 121. oldalon viszont mutációkról, és a fajok fejlődéséről beszél.

Hasonlóan mulatságos téma, hogy Diderot korában éppen mit gondoltak az egyedfejlődésről, az emberek szaporodásáról. A 112. oldalon leírtak szerint egészen sokat. És ez is hozzátartozik ahhoz a kérdéshez, hogy hogy lesz az élettelenből élő.

Diderot könyvét szerintem azért érdemes elolvasni, hogy például lássuk a vitalizmus köztes helyét a modern tudomány és a transzcendens dualizmus között. Lássuk, hogy hogy vezetett az út a modern tudományhoz, és lássuk, miért ez az út a helyes. Emellett sokat tanulhatunk Diderot gondolkodásából, abból, hogy sokkal kevesebb ismerettel és kísérleti lehetőséggel is milyen messzire jutott. További csemege még az, hogy a kora tudományos ismereteiről is képet kapunk.

Ezt a cikket azért közlöm a blogon, mert a Magyar Tudomány elutasította a publikálását. Az elutasítás azért meglepő, mert több másik cikkemet elfogadták az utóbbi időben, és azokhoz hasonlítva ez a cikk még inkább tudományosabb, még szakszerűbb, még inkább releváns a tudomány szempontjából.

Azt lehetne gondolni, hogy talán az az oka, hogy Mérő Lászlónak messzire elér a keze, vagy valaki túlbuzgó rajongója. Azonban az az igazság, hogy nem is voltam annyira kritikus Mérővel, mint például korábban Freund Tamással. Az igen valószínűtlennek tűnik, hogy több megfelelő színvonalú cikk után, hirtelen, valamilyen rejtélyes agyvérzés miatt lebutultam, és egy pocsék cikket írtam. Szerintem egészen jó ez a cikk színvonalában. Az lehet, hogy valami titkos bosszú áll a dolog mögött, tapasztalataim szerint ez a magyar újságírásban igen elterjedt reflex. De nem fogok ezen sokat rágódni.

Sajnos ilyen hosszabb lélegzetű, komolyabb könyvismertetést és vitát tudományos témában nem lehet Magyarországon máshol közölni, sem az Élet és Tudomány, sem a Természet Világa nem fogad be ilyeneket.

Mindenesetre azt semmi nem tiltja, hogy ha már megírtam, akkor magam publikáljam az írást. A cikk témája nem az ateizmus számára legfontosabbak közül való, de egy tudományos és egy ateista életszemlélet szempontjából is fontos. Az értelem és érzelemkérdésével tulajdonképpen nagyon szorosan kapcsolódik pár ilyen postomhoz, amely ezen a blogon található, hasonló címszavak alatt.

***

A tudományos ismeretterjesztés feladata, hogy különféle tudományos ismereteket a laikus olvasónak emészthető stílusban tálalja. Ennek megfelelően a következő feltételeknek szükséges megfelelnie:

i. Tudományos ismereteken kell alapulnia, és azokra megfelelően hivatkozni.

ii. A tudományos ismereteket érdekes, élvezhető módon érdemes bemutatni, és ehhez megengedhet magának egy minimális pongyolaságot és némi szubjektivitást is, ha ezt jelzi.

iii. A tudományos ismeretet értelmezheti, de nem értelmezheti félre, nem rugaszkodhat el attól túlságosan.

Nem biztos, hogy ez egy teljes feltétel-lista, de ebben a cikkben ezeket a feltételeket fogom tekinteni. Az első ponthoz magyarázatot mellékelnék. Természetesen lehetséges tökéletesen tudományos könyv, amely tudományos eredményeket mutat be, azokra támaszkodik, de nem adja meg a hivatkozásait. A hivatkozás szigorúan véve a tudományos szakcikkek követelménye. Felvetődhet tehát az olvasóban, hogy az ismeretterjesztésnél miért követelnénk meg?

Először is mindenképpen hasznos, és igazán kár volna elhagyni őket. Miután ugyanis a szerző felkeltette az olvasó kíváncsiságát, sőt, nagy vonalakban megismertette vele területet, ő utána akarhat nézni, és nagyon hasznos, ha ehhez a hivatkozások rendelkezésre állnak. Ha már sikerült motiválni egy olvasót egy könyvben, igazán kár lenne kihagyni az alkalmat, hogy el is irányítsuk a célhoz.

Másodszor, az mindenképpen elvárható a szerzőtől, hogy háttérmunkaként megfelelően irodalmazzon. Ezek után pedig teljesen érthetetlen, hogy miért ne adná meg a hivatkozásokat, melyek nála készen állnak. A hivatkozások elhagyásakor tehát erős gyanúnk lehet, hogy az irodalmazás a háttérben is elmaradt. Ha a szerző jártas a területen, melyet bemutat, akkor felvetődhet, hogy minek irodalmazzon, az ismeretek a fejében vannak. Igen ám, de pontos ellenőrzés nélkül, amit mesél, az tele lehet hibákkal, illetve az ő önkényes értelmezésével. Az emberi agy ugyanis roppant esendő, ezt látni fogjuk ebben a cikkben is.

Mérő László ismert, népszerű ismeretterjesztő, ami nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy valóban érdekes stílusban és az olvasót érdeklő interpretációban ad elő dolgokat, de mint ahogy be fogom mutatni, a tudományosság szükséges feltételeinek nagyon sokszor nem felel meg. Három könyvet fogok bemutatni, melyek közül egyet nagyon rossznak, egy másikat közepesen rossznak, míg egy könyvet egészen jónak fogok megítélni ilyen szempontból. Az egyik könyv régi, és a leghíresebb könyve, kettő pedig új, és még teljesen aktuális a bemutatásuk.

Az első könyvnél keveset fogok időzni, ez a leghíresebb könyv, az Észjárások. Erről azért nem írnék sokat, mert már egy igen régi könyv. Így nem fogom végigvenni a töménytelen hibáit. Annyit mondanék róla, hogy ez az a könyv, amely tartalmaz némi hivatkozást, de csak a könyv végén, egy listában, és a szövegben nincs hivatkozás a forrásokhoz, így nehezen is követhető, és nem is igazán teljes ez az irodalomjegyzék. A könyv rengeteg tudományos ismeretet mutat be, de azok összetétele önkényes, értelmezésük pedig nagyon is visszaélés. Például a matematikai játékelmélet bemutatása helyett azt a racionális gondolkodás korlátjának állítja be, - a könyv alcímének megfelelően - holott semmi irracionális nincs abban, hogy elégtelen információ mellett nem-determinisztikus, kevert stratégiát alkalmazzunk.

Vagy például a Gödel tétel bemutatása, amely egy másik, népszerű visszaélés egy tudományos eredménnyel.

„A tudomány valóban nagyjából ilyen szeretne lenni, de ebben az esetben Gödel tétele garantálja, hogy mindig is lesznek olyan igazságok, amelyek a tudomány összes addig létrehozott paradigmáját, összes meglévő axiómarendszerét kicselezik. Sőt, a tudomány keretein belül korrekt módon megfogalmazható állítások (tények, összefüggések, kivételek, stb.) között is garantáltan vannak olyanok, amelyek igazak, de a tudomány eszközeivel nem bizonyíthatók be. „

A Gödel tétel a matematikában egy bizonyos nagy kutatási program, nevezetesen a formalizmus újragondolását kényszerítette ki, de a tapasztalati, és azon belül a természettudományokra nézve nincs olyan negatív következménye, mint amit Mérő állít. A természettudományokban a matematika ugyanis csak egy eszköz, és kiegészíti azt az empíria, mint igazolási eszköz, amely kívül áll a matematikai keretein. Így a tapasztalati tudományban a Gödel tétel negatív következményei áthidalható problémát jelentenek, illetve eleve nem is képeznek problémát (Brendel 2005). Ezen túl a matematikai entitások a fizikában csak akkor kapnak jelentőséget, ha létezik fizikai interpretációjuk. Csakhogy például G-nek, és a G-ről szóló eldönthetetlen állításnak nincs értelmezése a fizikában.

Mérő a mesterséges intelligenciát illetően megfogalmaz pár pesszimista jóslatot:

„Herbert Simon 1958-ban azt írta, hogy 10 éven belül számítógépprogram lesz a sakkvilágbajnok, ha engedik az emberek versenyein azonos feltételek mellett részt venni. Ugyanitt azt jósolta, hogy a hatvanas évek végére elkészülnek olyan programok, amelyek idegen nyelvű szövegeket jó minőségben lefordítanak angolra. A sakkprogramokat egyelőre minden különösebb megszorítás nélkül engedik az emberi versenyeken részt venni, talán éppen azért, mert nem igazán komoly ellenfelei a sakkmestereknek. A tolmácsoló számítógépek sem jelentek meg még a piacon, pedig nyilvánvalóan nagy üzletet jelentenének.”

Mérő könyvének kiadása után két évvel már megbukott a jóslata a sakkról, amikor Deep Blue, 1996-ban legyőzte Gary Kaszparovot. És tolmácsoló programok is egészen sokat fejlődtek mostanában. Mérő a harmadik könyvben, Az Érzelmek Logikájában (ld. később)korrigálni fogja magát, és elismeri, a sakkprogramok utolérték a nagymestereket, de most meg a go nevű játékról állítja, hogy soha nem lesz nagymester fokú program (199.). A go azonban nem csak Mérő László szenvedélye, hanem az enyém is, továbbá éppen egy olyan laborban dolgozok, ahol az első nagymester erejű program, a MoGo megszületett (Gelly, G., Silver, D. 2008). Ezt egyébként egy magyar eredmény tette lehetővé, melyre büszkék lehetünk (Kocsis, Szepesvári 2006). Az ún. Monte Carlo Tree Search módszer továbbfejlesztésével, melyben később magam is tettem egy kis lépést, a számítógépes go további fejlődése várható.

Az Észjárások az a Mérő könyv, amely ugyan sok érdekes területet mutat be, de olyan irracionális interpretációban, hogy soha életemben nem hallottam egyetlen tudományos gondolkodású olvasót sem, aki azért ajánlotta volna Mérő könyvét mert egy bizonyos tudományos elmélet abban van jól leírva, és ő ott ismerte meg. Annál több áltudományos és hittérítő szöveget olvastam és hallottam, amely rá hivatkozott. Tehát ez az a könyv, amely közepesen rossz.

A második könyvről sem fogok sokat írni, ez Az elvek csapodár természete (továbbiakbanCsapodár). Ez a könyv tulajdonképpen nem tudományos ismeretterjesztő könyv. Semmilyen követelménynek nem felel meg. Ebben a könyvben Mérő – a címhez illően - csapongó gondolatait írta le, amelyek nem tudományosak. Mérő tulajdonképpen visszaél ismertségével, ugyanis félő, hogy az olvasók komolyan veszik ezeket, és akár még tudományosnak is. Tehát ez a nagyon rossz könyv.

A harmadik könyv, Az Érzelmek Logikája (röviden Logika) lesz az, amelyik elfogadható. Ez sem tökéletes. Először is, amikor elkezdtem olvasni, roppant idegesítő, zavaró volt egy csomó minden. Később jöttem rá, hogy az a kb. húsz százalék, amely az Logikában rossz, az a Csapodárból jön, és vice versa: ami az utóbbiban véletlenül jó, az az előbbiben is benne van. Igen, az átfedés kb. negyven százalék.

Ezek után tehát beszéljünk Az Érzelmek Logikája tudományos ismeretterjesztésnek vehető nyolcvan százalékáról. Ezek azok a részek, amelyek alaposan alá is vannak támasztva irodalommal. Itt Mérő tulajdonképpen a pszichológia olyan eredményeit ismerteti, melyek különféle kísérletek által alá vannak támasztva. Az irodalomjegyzék alapján bárki utána is járhat eme kísérleteknek, és most hivatkozások is vannak a szövegben. Mérő érdeme az, hogy összeválogatta, és egy bizonyos gondolatfüzérre fonta fel őket. Ez a gondolatmenet egészen racionális lenne, de be fogom mutatni, hogy végül Mérő következetlen, sok helyen bicsaklik.

Az első megjegyzésem Érzelem nélkül nincs értelem című fejezetről szól, ahol Mérő bemutatja, hogy keveredik az emberben az érzelem és az értelem. A szomatikus marker fogalma eleve olyan, hogy abban az érzelem és értelem keveredik, hiszen a Damasio által elvégzett kísérletben (148.) is bizonyos élmények szubjektív előjelét – amely egy érzelmi kérdés - integrálja az élmények gyakoriságának becslésével – amely egy értelmi kérdés. De Mérő tévesen vonja le azt a következtetést, hogy érzelem nélkül nincs értelem (157.). Csak azt lehet levonni, hogy az emberben ezek sajnos vészesen össze vannak kavarodva. Az a kontingens tény, hogy értelem és érzelem emberben keveredik, nem jelenti azt, hogy ez szükségszerű. Az is igaz, hogy az emberi lét funkcionálásához - különösen egy evolúciós környezetben - szükség van érzelmekre és érzelmekre is. Hiszen érzelmek nélkül nincsenek célok, nincs az „életnek értelme”. A 302. oldalon van egy szép zárógondolat erről:

„Alap- és kognitív érzelmeinknek önmagukban éppúgy nincs semmi értelmük, mint ahogy magának az életnek sincs azon kívül, hogy ha jól működik, akkor jelen lesz a következő generációban is. (…) Így nem csak az érzelmeinknek adhatunk értelmet, hanem az életünknek is. Mindenki a saját szelfje alapján, amit hite, érdeklődése, habitusa, családja, nemzetisége és még sok minden más határoz meg. Mindenki összeállíthatja a neki leginkább megfelelő bolgogságportfoliót.”

Ez egyike azon kevés nem tudományos, filozófiai nézetnek, ahol egyetértek Mérővel (Brendel 2010). Életcélok nélkül nincs mire alkalmazni az értelmet. És az életcéljainkat az magasabb rendű érzelmeink adják. De ebből sem következik, hogy általában az értelem ne lehetne érzelem nélkül, legfeljebb az, hogy érzelem nélkül az értelemnek nem volnának céljai. Fontos tehát, hogy az értelem és az érzelem együttműködjön. De az együttműködés nem kell, hogy kavarodást jelentsen.

Ahogy annak sincs akadálya, hogy egy robotnak érzelmei legyenek. Mérő a 150. oldalon tesz egy kurta megjegyzést, hogy a mérnökember is szomatikus markereket tervezne a robotba. És azzal egyet érthetünk, hogy a robotoknak is lehetnek különféle belső céljaik, de az érzelem és értelem összekavarása egy szomatikus markerbe nem volna jó. Mérő maga is rámutat erre a 200. oldalon, tehát itt ellent mond magának.

A 201. oldalon van ezzel kapcsolatban még egy nem tudományos megjegyzés, mellyel kivételesen megint egyetértek: hogy egy érzelmekkel rendelkező, túlságosan autonóm robot ugyanolyan szeszélyes lény lenne, mint mi, ezért a mérnökök nem is igazán törekednek erre (201). Az emberhez hasonló, érzelmes gép tehát azért várat magára, mert nem is cél ilyet készíteni, pont az ellenkezője a fő cél: a megbízható, érzelemmentes gép, melyeknek a célokat mi adjuk.

Az sem szükségszerű, hogy az értelem és az érzelem egyetlen lényben legyenek együtt. Semmiféle akadálya nincs annak, hogy egy értelmes, érzelem nélküli robotnak vagy számítógépeknek emberek adjanak célokat. Mint ahogy jelenleg az emberek adnak célokat, a még nem annyira értelmes robotoknak. Ahogy az imént írtam, pontosan ez az a forgatókönyv, amelyet a mesterséges intelligenciától elvárunk, és az intelligencia növekedését szeretnénk, miközben a forgatókönyvön nem szeretnénk változtatni. Ez pedig érzelem nélküli, intelligens robotot jelent. Feltételezzük, hogy ez lehetséges. Amikor a Deep Blue legyőzte Gary Kaszparovot, akkor a Deep Blue nem akart nyerni, ezt a célt beleprogramozták. Kaszparov nyerni akart, és ezt maga miatt akarta. Ám Deep Blue a sakkban intelligensebb volt Kaszparovnál, pedig nem voltak érzelmei. Sőt, egy kis részben pont azért.

Ahogy Mérő leírja, az emberek az evolúció kontármunkája miatt ugyanazokon az információs csatornákat használják értelmi és érzelmi kérdésekre, illetve hasonlóan kevert, szomatikus markereket. A „kontármunka” kifejezéssel itt Mérő először is elismeri, hogy ez nem szükségszerű, lehetne máshogy, lehetne értelem és érzelem külön. Másrészt helyesen jelzi, hogy e kontingens tényhez normatíve kritikusan állhatunk hozzá: a természet megoldása nem csak nem szükségszerű, de nem is jó megoldás. Mérő egészen odáig merészkedik, hogy a 151. oldalon  gányolásnak minősíti ezt a megoldást.

Hogy az érzelmek és értelem ezen keveredése milyen rossz, az ott derül ki, amikor Mérő helyesen rámutat (234.), hogy az ember milyen rossz a statisztikai becslésekben, vagy üzleti intuícióikban (245.). És ha például a repülés (repülőgépes utazás) kockázatát az agy külön csatornán dolgozná fel, mint a repüléssel szembeni szubjektív érzelmeket, akkor talán nem tévednénk akkorát a statisztikai becslésben az érzelmi hozzáállás miatt.

Az érzelem és értelem összekeverésének kritikájába jól illeszkedik, amikor az EQ-ról (érzelmi intelligenciáról) van szó, és Mérő megkritizálta az EQ zsurnaliszta felfogását. Utal arra, hogy az emberek, az intelligens társaik megítélésével ellentétben az érzelmileg intelligens emberek megítélésében nem értenek egyet. Ez utal rá - de hiányoltam a könyvből annak  kimondását - hogy az EQ-nak bizonyos értelemben nem is értelmezhető objektíven, és pont azért, mert az értelem más, mint az értelem. Így érzelmi kérdésekben nincs objektíven helyes és helytelen válasz. Mérő a 168. oldalon bemutatja, hogy bizonyos pongyolán megfogalmazott IQ teszt kérdéseinél is lehet ilyen bizonytalanság, de az végül mégis egyértelmű, hogy melyik az intelligencia szempontjából helyes válasz. Ez nem igaz az EQ esetére.

Helyes válasz csak akkor van, ha a társadalomban beilleszkedni akaró egyént tételezünk fel. Mérő majdnem kimondja ezt a 171. oldalon, amikor bemutatja, hogy egy intelligens ember társadalmi közeg váltásakor előbb problémákkal küzd, de idővel intelligenciával megoldja. Itt Mérő azonban feltételezi, hogy az illető be akar illeszkedni, ami nem szükségszerű. A példa jól szemlélteti azt is, hogy az EQ csupán speciálisan alkalmazott IQ.  Az intelligens embernek várhatóan az EQ-ja is jó (lesz), csak időt kell neki adni a tanuláshoz, illetve ha még sem illeszkedik be, akkor lehet, hogy nem is akart.

A beilleszkedés feltételével, ezekkel a megszorításokkal az EQ-nak már van értelme. De az EQ ebben az esetben olyan intelligencia, amelynek alkalmazási területe az érzelem. Az érzelem maga itt nem intelligens, csak alkalmazási terület. És az intelligenciához magához nem kell érzelem, ugyanis alkalmazható egészen más dolgokra is, például sakkra. Azt is lehet mondani, hogy az EQ, mint érzelmekre alkalmazott intelligencia, az általános, bármire használható intelligenciát alkotó egyik speciális képesség (187.)  Azt, hogy az EQ az IQ része, Mérő helyesen mutatja be, és az ismertetett kísérletek ezt érdekes módon mutatják be.

Az EQ területén Mérőnek tehát nagyrészt még igaza van, de pár konklúzió határozottabb kimondása már itt is hiányolható. Az érzelmek és értelmek elkülönítése, és a különböző szerepük tisztázása lenne a Logika olyan mondandója, amelyet végig lehetne vinni, és tudományosan alátámasztható a megadott hivatkozásokkal. Ez a tudományosan alátámasztható kép pedig azt mondaná ki, hogy az értelem és érzelem két külön szférája elménk képességeinek, amelyeknek az emberi élethez együtt kell működnie. Az együttműködésen túl azonban sokszor vészesen összekeverednek, így az emberek sokszor nem egészen racionális lények, és ez az érzelmi életükben is kárt okoz. Az érzelmi és értelmi „csatornák” Mérőnél is összekeverednek, mert nem lesz következetes: Később megenyhül, megbocsát az evolúció gányolásának, nem ennyire kritikus, sőt, mintha örülne is annak, hogy így vannak a dolgok (157., 303.). Az utóbbi hivatkozás a könyv utolsó fejezete, amelyben végül is teljesen aláássa korábbi mondandóját, kár, hogy ezzel hagyja ott olvasóit.

A Logikában sok adat, sok kísérlet, sok összefüggés szerepel, amely alkalmas az értelem és érzelem kérdéseinek tisztázására. Sok helyen nagyon jó gondolatokat fogalmaz meg, de végül következetlensége megakadályozza, hogy egy igazán szépen letisztázott képet adjon nekünk. Miközben az értelem és érzelem összegányolását először hideg fejjel elítéli, közben a szíve sokszor megenyhül, és „megbocsát” az evolúciónak, ez pedig végül elmossa a képet.

Kulcsszavak: Mérő László, értelem, érzelem, pszichológia, intelligencia, ismeretterjesztés

Hivatkozások:

Brendel, M. (2005): Carnap, Popper, Gödel: Vajon az univerzalitás cáfolható-e a nem-teljességgel , Magyar Filozófiai Szemle, 2005/4, 657-681.

Brendel, M. (2010): Az analitikus és egzisztencialista filozófia, valamint az élet értelme,Világosság, 2010/nyár.

Mérő, L. (1994): Észjárások, A racionális gondolkodás korlátai és a mesterséges intelligencia, Typotex, Budapest.

Mérő, L. (2008): Az elvek csapodár természete, Tercium Kiadó.

Mérő, L. (2010): Az érzelmek logikája. Tercium Kiadó.

Gelly, G., Silver, D. (2008): Achieving Master Level Play in 9 x 9 Computer Go, Proceedings of the Twenty-Third AAAI Conference on Artificial Intelligence, AAAI 2008, Chicago, Illinois, USA, July 13-17, 2008, p. 1537-1540

Kocsis, L., Cs. Szepesvári, Cs. (2006): Bandit Based Monte-Carlo Planning , Proceedings of the 17th European Conference on Machine Learning, Springer-Verlag, Berlin, LNCS/LNAI 4212, September 18-22, pp. 282-293.

Éppen egy szörnyű Mérő László könyvet olvasok, az a címe, hogy "Az elvek csapodár természete". A cím szólhatna Mérő Lászlóról, hiszen a könyv tartalma irdatlanul csapodár, pongyola, pontatlan, sok helyen pedig butaság. Hogy nehogy azzal intézze el az olvasó, hogy zsigerből gyűlölöm Mérőt, mondok egy jó könyvet tőle, ezt is nemrég olvastam, és az nagyrészt jó, az a címe, hogy "Az érzelmek logikája". Ez utóbbi könyvet is sok helyen bosszankodva olvastam, de aztán rájöttem, hogy ami rossz benne, azt az előbbi könyvből vette át. De emellett az utóbbi könyv nagy része érdekes, fontos ismeretterjesztő mű, megfelelő háttérkutatással, referenciákkal.

De térjünk vissza a csapodár könyvre! Van ebben egy fejezet, ahol Mérő elkezd a hitről és istenről elmélkedni. Az első jel, ami mutatja, hogy ez csupán Mérő agymenésének terméke, hogy nem igazán nézett utána dolgoknak, nem gondolta át, az az, hogy az ateista szót is pontatlanul használja. Ő istentagadóként érti (114. oldal), ami ugye az erős ateizmusnak felel meg. Ennek megfelelően Mérő azt hiszi magáról, hogy hitetlenként, sőt, az ő kifejezésével értve hitvakként nem ateista. Ez nem felel meg az "ateizmus" szó etimológiájának és korszerű használatának, amely szerint Mérő gyenge ateista.