ateista

Érdekes időpontban érkezett be egy Huffington Post cikk a Facebook oldalunkra egy like-olótól amely egy neurobiológiai előadásról szól, és arról, hogy felvetették, a radikális, fundamentalista hitet betegségnek lehetne nyilvánítani, és lehetne gyógyítani.

Érdekes, mert épp az utóbbi időben postoltam újra egy gondolatot arról, hogy a vallás az üldözési mániához hasonló betegség, egyfajta gyenge, vagy erősebb paranoia.

Érdekes a Huffington cikk azért is, mert ha utána járunk, akkor kiderül, hogy egy nagyon általános, víziószerű előadásból, amely sok mindenről szólt, kikaptak egy kis részletet. Különösen egy az előadás után a szokásos kérdések során beérkezett kérdésre adott választ kaptak ki.

Roppant érdekes a cikk azért is, mert maga az előadás a neurobiológiáról nagyon érdekfeszítő volt (a hanganyag meghallgatható itt), bár nekem egy kicsit hype-nak tűnik, amikor bizonyos előadók ilyen nagy víziókat adnak elő. Ilyet más is tudna. A tudományos ismeretterjesztő része nagyon általános, a vízió része meg hát nem tudomány. Még nem tudomány, és általában roppant nehéz megjósolni, hogy a tudomány merre fog fejlődni. Gondoljuk csak meg, hogy a mobiltelefon jövőjét sci-fi írók sem vííionálták előre, szinte az összes sci-fi vonalas telefonokkal képzelte el a 21. századot is!

Kathleen Taylor, az Oxfordi Egyetem kutatója Walesben adott elő a Hay Festivalon, amely nem is egy tudományos konferencia, és egyébként Budapesten is megtartották. Az előadása a neurobiológia jövőbeli lehetőségeiről szól. Hogy ez a tudomány lesz a domináns, hogy megváltoztatja a tudományról alkotott képünket, és olyan dolgokat fogunk elérni, amelyet csak sci-fikben álmodtunk, mint gondolatolvasás, az álmok rögzítését, befolyásolását.

A sok ötlet, és jövőbeli perpsektíva közül az egyik az volt, és ezt mint mondtam, a kérdések során mondta el Taylor (kb 50 percnél hangzik el a felvételben), az az, amit a Huffington cikke felkapott. Érdemes leszögezni a következőket:

1) Taylor szélsőséges fundamentalistákról beszélt.

2) Taylor nem csak hitről beszélt, hanem más káros berögződésekről.

3) Taylor nem beszélt arról, hogy konkrétan mi lenne a beavatkozás, és jelenlegi technikával ez még nem is reális elképzelés.

4) Taylor azonnal hozzátette, hogy itt az emberi szabadságjogok felől igen aggályos kérdések merülnek fel.

Szeretnék ehhez pár dolgot hozzátenni:

i) Amikor egy olyan kérdésről van szó, hogy milyen betegségeket mikor és hogyan gyógyítsunk, az nem csupán tudományos kérdés, és nem a tudomány dönt ezekben a kérdésekben.

ii) Ennek következtében a tudomány semmiképpen nem fog a jövőben agymosással valamiféle diktatórikus hatalmat létrehozni. Ha ilyesmi létrejön, az politikai döntés lesz, politikusok lesznek felelősek érte, és a választók.

iii) A tudomány felkínál bizonyos ismereteket és lehetőségeket bizonyos technikákra. Az, hogy bizonyos készülékeket kifejlesztenek-e, az már az ipar felelőssége, hogy engedélyezik-e ezeket a készülékeket, hogy engedélyezik-e a használatukat, és milyen feltételekkel, az pedig az állam felelőssége, és politikai döntés kérdése. Tehát amikor a címben azt vetem fel, hogy a tudomány meggyógyíthatja-e a vallás betegeit, akkor nem csak a technikai lehetőség a kérdés, hanem az etikai döntés is kérdés, ami viszont nem a tudomány kérdése, így nem is lehet arról beszélni, hogy a tudomány gyógyít. A tudomány felkínálhatja a gyógyítás elvi lehetőségét.

iv) Bár a tudománynak nem feladata az etikai kérdésben való döntés, láthatjuk, hogy a tudósok jó esetben mégis figyelmeztetnek ezekre az etikai aggályokra. "Az egyik ember pozitívuma a másik ember negatívuma lehet."

Szeretnék kiemelni Taylor előadásából pár véleményt, amely szintén nem annyira szilárd tudományos eredmény, hanem az előadó véleménye, amely nem is annyira direktben jött elő, hanem egyfajta hallgatólagos előfeltételként:

A) A radikális fundamentalizmust lehet nem szabad döntésnek, hanem elmezavarnak, egyfajta obszesszív-kompulzív betegségnek is tekinteni.

B) A radikális fundamentalizmust általában mégsem tekintik betegségnek.

C) Ha betegségnek tekintenék, gyógyítható lehetne a jövőben.

D) A vallás annyi rossznak az okozója világunkban ("heck of a lot damage")

És végül az én véleményemmel zárnám ezt a cikket, mert fontos, hogy ne az jöjjön le ebből, hogy a militáns ateisták már megint agymosással akarják üldözni a vallást.

I) Én azt gondolom, hogy egy demokratikus társadalomban egy teljes jogú, szabad, tehát többek között ártatlan embert, aki semmi bűnügyet nem követett el, nem szabad semmiféle agymosásra kötelezni. Egy szabad embernek joga van nem gyógyíttatni a betegségét. A vallásszabadsághoz való jogot továbbra is fent kell tartani.

II) Ellenben azt, hogy mit tekintünk betegségnek, azt általánosabban venném: nem csak a fundamentalista radikális vallás betegség. A fundamentalizmus a vallásos betegség extrém változata, ez az elmérgesedett betegség, amelynek szimptómái már feltűnőek, és mindenki észreveszi őket. De ez csupán a betegség "végső stádiuma". A betegség enyhe formája maga a vallás. Minden hívő egy állandósult gondolkodási hiba, egy elmezavar áldozata.

III) Ha egy fundamentalistát elítélnek, például terrorizmus miatt, akkor a neurobiológiai kezelés már kevésbé tűnik húzósnak, de evvel is vannak aggályaim. Elvégre a bűnözőket más esetben is ritkán köteleznek ilyenre elítélteket. Például aggályos lenne az, ha egy bűnözőt mondjuk agresszivitás-csökkentő hormonális kezelésre köteleznének.

Összességében tehát az emberi szabadságjogok miatt nem a kezelés az, amit én szorgalmaznék, annál inkább szorgalmaznám a tisztánlátást, hogy nevén nevezzük a dolgokat: a vallás betegség. Ezt nem azért fontos kimondani, hogy kezeltessük őket, hanem azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy problémájuk van. Ugyanis a gyógyulás első lépése a probléma elismerése. A gyógyulást én már az emberekre magukra bíznám. Érvelni, segíteni lehet nekik, de alapjában maguknak kell megtenni a lépést a függőségmentes élet felé.

Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy én hogy töltöm a karácsonyt, ami közel sem jelenti azt, hogy az ateisták így töltik a karácsonyt általában. A karácsony ünneplésére sok embernek sok oka lehet. Vannak, akik vallásos okból ünnepelnek. A legtöbben, és bizonyára a legtöbb ateista is valószínűleg azért ünnepel, mert szeretik a karácsonyt, vagy azért, mert ez így szokás, és alkalmazkodnak hozzá. Sokan bizonyára a családjuk, a gyerekük miatt ünnepelnek, őtőle nem akarják megvonni a karácsonyt.

Nagyon sok embernek ez az ünnep nem szól semmiről, csak nincs ereje ahhoz, hogy kiszabadítsa magát a szokások, a mások elvárásainak csapdájából.

Én magam sem voltam életemben akkora lázadó, hogy családomnak azt mondjam, hogy nem szeretem a karácsonyt, és nem megyek haza az ünnepekre. Mentem a szokással, és több-kevesebb kedvvel részt vettem az ünnepen.

Először Finnországban fordult elő, hogy nem volt karácsonyom. Azért, mert decemberben mentem ki, és igazán hülyeségnek tűnt, hogy mindjárt haza is menjek. EMlékszem, akkor még kicsit szomorkásan éreztem magam, hogy nagyon egyedül vagyok. De már annyira akkor sem. És ami lelki gondom akkor támadt, az nem unalomból fakadt, mert már régóta nem unatkozok egyetlen pillanatra sem életemben, annyi célom van, és annyi rendszer tennivalót találtam ki magamnak. És azt kell, hogy mondjam, a kreatívabb ötleteket nincs is időm elővenni.

Idén másodszer nem mentem haza, tulajdonképpen hasonló okokból. Most Franciaországban vagyok, és októberben jártam otthon. Január végén pedig megint haza fogok menni. Eközben még karácsonykor is menjek haza?! Igazán feleslegesnek tűnik. Pláne, hogy erre a pár hónapra a munkahelyemen fontos dolgom van, és szeretnék elvégezni valamit. Ezt most csinálom is.

Belegondoltam, hogy mennyibe kerül a repülőjegy, hogy még a karácsonyhoz jópár másik napot hozzá kell tenni, ha nem akarok iszonyat drágán utazni. Hát hiányzik ez nekem?! Micsoda órültség már csak azért drágábban utazni, mert a fél világ ugyanakkor akar hazamenni?!

El kell ismerni, speciális helyzetben vagyok, és gyakorlatilag szinte csak így képzelhető el, hogy valaki kivonja magát a karácsony alól. Az első tényező, hogy külföldön élek. Leírtam, milyen okokat szolgáltat ez. Másodszor, nincs családom. Nincsenek gyerekeim. Említettem, hogy sokan nyilván a gyerek kedvéért karácsonyoznak. Nincs párom sem, nyilván, ha lenne párom, akkor az ő családjához is el kellene menni, és az enyémhez is, és akkor valamennyivel jobb is a karácsony, és valamennyivel több embert sértene meg az ember azzal, hogy nem megy.

A hívők sokszor mondják, hogy a hit szabadság és bátorság. Hát, a szabadság és a bátorság sokrétű dolog, és sokféleképpen érthető, de ahogy én értem, úgy az ateizmus a nagyobb szabadság. A hit egyetlen szempontból szabadabb vagy "bátrabb": az "ugrás a semmibe" tekintetében. Az, hogy igazolás nélkül valaki elfogad valamit, az kétségkívül vakmerőség.

Az ateista viszont szabadabb az erkölcsei megválasztásában, bátrabb, hogy vállalja ezt a felelősséget. És az ateista például szabadabb abban, hogy megválassza, karácsonyozik-e, és ha igen, milyen okból. Ahogy bemutattam, a társadalmi szokásoktól, elvárásoktól nehéz szabadulni, de az ateistának eggyel kevesebb köteléke van.

Nem mondom, hogy a társadalomhoz alkalmazkodni rossz, csak mert a társadalmi kötelék legalább egy létező dologhoz való kötődés. De az ateistának eggyel kevesebb köteléke van egy fiktív dologhoz. Legalább attól megszabadult.

Én szabadon választhatom meg, mikor megyek haza, és amikor hazamegyek, ugyanúgy viszek ajándékot, ugyanúgy eszünk egy jót, és a karácsony minden ünnepélyes eleme megvan, ami meg szokott nálunk lenni, a fán kívül. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, pihenünk, nem dolgozunk (annyit). Csak olcsóbb a repülőjegy, nincs tömeg, nincs stressz, nem kell kivágni egy fenyőfát. Bár speciel nálunk szép, német karácsonyfa szokott lenni, a magyar, giccshez képest még nem is olyan vészes.

Az szerintem ízlés kérdése, hogy ki szereti a karácsonyt, ki nem. Az is egyéni döntés kérdése, hogy ki mennyire alkalmazkodik, vagy illeszkedik be a szokásokba. Mint mondtam, én sem vagyok annyira radikális ebben, csak kicsit vagyok különc és a speciális helyzet kellett hozzá.

Azért is ragadtam keyboardot, mert a Facebok listánkon valaki felvetette, hogy van-e, aki a családja miatt karácsonyozik, ami rímel azokra az észrevételekre, melyeket fentebb leírtam. Aztán arra terelődött a szó, hogy mit csinálhat az ateista, és hogy az ember magányos, és rosszul érzi magát.

Hát először is, az, hogy valaki ateista, és egyedül van, az megint speciális helyzet. A karácsony sok magányos embernek szokott gondot okozni, megugrik ilyenkor az öngylkosságok száma. De hát ez mekkora hülyeség már!

Most, ha valaki hisz Jézuskában, meg vallásos, akkor csinálja, amit csinálnia kell! Egyébként szerintem ez sokat nem segít a magányán. Aki meg nem hisz, csinálja azt, amit egy átlagos hétvégén csinálna! Takarítson, szórakozzon, tévézzen, sportoljon, pihenjen, vagy dolgozzon! Most miért kell attól megveszni, hogy valakik azt hiszik, ma született Jézus? (Állítólag, ha élt, akkor egyébként ősszel született.) Vagy miért bárkinek is boldogtalannak lenni, mert mások valami szokást találtak ki?

Én speciel ugyanazt csinálom, mint máskor hétvégén: tévézek, internetezek, írok, eszek, ebédet főzök, és dolgozok. Mivel most meg akarok lenni valamivel, ezért még ma kint sem voltam, ennyire nem érek rá. Ha nem sajnálnám az időt, sétáltam volna egyet, vagy futottam volna.

Akiknek van ideje, ilyenkor belevághatnak valamibe, amit máskor nem tesznek meg. Én például annyiban "karácsonyoztam", hogy polgárpukkasztó, vagy ateista karácsonyi klippeket kerestem. Találtam is párat, egészen murisat is (ez mondjuk mintha az ateistákkal is ironikus lenne). Ennél persze vannak kreatívabb, fontosabb projectek is. No meg, ha egész nap csak ezt csináltam volna, az elég szánalmas ellenkultúra lett volna. Ugyebár, aki gyűlöli a karácsonyt, és csak ezzel foglalkozik, az is a karácsonnyal foglalkozik egész karácsonykor.:) Azért ennél tudok jobbat.

Akiknek van ideje, ilyenkor belevághatnak valamibe, amit máskor nem tesznek meg. Én például annyiban "karácsonyoztam", hogy polgárpukkasztó, vagy ateista karácsonyi klippeket kerestem. Találtam is párat, egészen murisat is (ez mondjuk mintha az ateistákkal is ironikus lenne). Ennél persze vannak kreatívabb, fontosabb projectek is. No meg, ha egész nap csak ezt csináltam volna, az elég szánalmas ellenkultúra lett volna. Ugyebár, aki gyűlöli a karácsonyt, és csak ezzel foglalkozik, az is a karácsonnyal foglalkozik egész karácsonykor.:) Azért ennél tudok jobbat.

A bölcsesség egyik megnyilvánulása az, amikor az embernek nem kell valaki ahhoz, hogy boldog legyen. Ez nem egy ateista bölcsesség, ez egy általános bölcsesség. Az ateistáknak isten tekintetében kell eljutni idáig, hogy boldogak tudjanak lenni a "nagy égi társ" nélkül. Néhányuknak nem sikerül, de sokaknak igen. Sokak eljutnak odáig, hogy bátrak, önállóak szabadok legyenek istent illetően. Nem kell nekik az "égi figyelő" az erkölcshöz, nem kell nekik az "égi társ" a boldogsághoz. Ami a földi társat illeti, az nehezebb dolog. Viszont szerencsére arról nem kell végképp lemondani. Csak odáig kell eljutni, hogy ha éppen nincs, akkor az sem baj. Csak a függőségtől kell megszabadulni, és a szabadságot választani. Ne féljetek! Mondta Karol Woytila. Hát, inkább az ateistákra illik ez: ne féljetek szabadok lenni!

Nem sok idő kell már ahhoz, hogy arra ébredjünk, gyerekeinket csak egyházi iskolába lehet íratni,

***

Az Orbán-kormány egyháztörvényét, amely valójában persze inkább Semjén Zsolt keresztülerőltetése lehet, kritizáltam már akkor, amikor tervezet volt. Azóta élesítették, és pár szót szólnék róla kicsit más megközelítésből, és kicsit élesebben.

Amióta bevezették, a legnagyobb tiltakozást az újságokban én a Metodista Egyháztól láttam, amelyik kimaradt a pikszisből, nem ismerték el igazi egyháznak. A tiltakozás igazából a törvény elveit véve is jogos lenne, hiszen a Metodista Egyház valószínűleg nem jobban bizniszegyház, mint a nyertes egyházak, történelme is van, és bizonyos társadalmi tevékenységet is végez. Tehát a "jó" keresztény-fundamentalista vezetőknek igazából elvben meg kellene, hogy feleljen, legalábbis jobban, mint a Hit Gyülekezete, amely bekerült a pikszisbe.

Én a metodista egyház tiltakozásait a magam módján támogattam, ami annyit jelent, hogy például megosztottam másokkal a hírt. El lehet gondolkodni, hogy egy ateista például jó indokkal teszi-e ezt, és ha igen, miért?

Mint ateistának, természetesen a Metodista Egyház ugyanolyan butaság, mint a többi egyház. Jelentős különbség egyházak között nincs, legalábbis nem érdemes őket rangsorolni, és mondjuk szimpatikusabb, vagy nem szimpatikusabbra osztani őket, mert ehhez képest mindegyik akkora hülyeség, hogy ezek a kis különbségek nem osztanak, nem szoroznak.

Ugyanakkor egy ateista szinte egész biztosan a szekuláris állam elkötelezett híve. És mint ilyen, minden szekularimzust érintő kérdésben egyetért azokkal a hívő emberekkel, akik szintén szekulárisak. Az egyik legismertebb ilyen gondolkodó Gábor György, és azt kell, hogy mondjam, hogy a vallásos szekularizmus az egyike azon ritka vallási jelenségeknek, melyeknél felfedezhető a becsületes gondolkodás, tisztesség, elvszerűség.

Mert ugye mindegyik vallás esetében csábító az, hogy a hívő a vallás igazságát híve, annak egyeduralma mellett egye le a garast, és természetesen amellett álljon ki, hogy az ideális állapot, ha mindenki osztja hitét, és emellett, vagy ebbe beleértve, az állam is az ő hitét támogassa. A szekularizmus tehát egy hívő részéről némi önzetlenséget és megfontoltságot kíván. Bár az is igaz, hogy a kis vallások valószínűleg önzésből vannak a szekularizmus mellett, hiszen nekik érdekük, és jobban járnak, ha az állam vallásilag semleges, mintha elkötelezett lenne, és ezzel együtt valószínűleg valamelyik nagy vallással fonódna össze. Tehát érdekes kérdés volna, hogy például Iványi Gábor egy erősen metodista kormány és egyházállam esetében is kiállna-e a vallások egyenlősége mellett.

A vallások egyenlősége, és a vallási semlegesség, majd a szekularizmus, mint vallástól mentes államiság között van árnyalatnyi különbség. a vallási semlegességet például az alkotmány vallásszabadságról szóló paragrafusa mondja ki. A szekularizmushoz viszont nem véletlenül, az egyház és az állam szétválasztásának paragrafusa is kell, és van is ilyen az alkotmányban. A jövőbe hatályba lépő Tákolmányban is benne lesz.

Ugyanakkor Magyarországon a vallásszabadság és az állam és egyház szétválasztása már rég nem igaz. Már régen csak az alkotmányban lévő üres szöveg, amely a gyakorlatban nem érvényesül.

Először a Vatikáni szerződéssel rendült meg az állam és egyház szétválasztása, és tulajdonképpen az azóta folyó egyházállami építkezés ebből táplálkozik, ebből nőtt ki. Csak azóta az egyház által megszerzett iskolák száma elképesztőre nőtt, az egyházaknak nyújtott többlet-támogatás szintén. A kormányon egy ideje egy kifejezetten keresztény párt van koalícióban, és vallási témákban ők igen nagy teret is kapnak.

Nem sok idő kell már ahhoz, hogy arra ébredjünk, gyerekeinket csak egyházi iskolába lehet íratni, mert mindent elfoglalt az egyház, és oktatás területén az egyházállam kiépült. Ezek után hogyan is remélhetnénk, hogy gyerekeink ideológiailag viszonylag semleges oktatást kapjanak, és hogy hitüket vagy nem hitüket a saját szabadságuk és a családi viszonyok alapján, legalább állami elnyomástól függetlenül választhassák meg?

Nyilvánvalóan a jövőben a vallás Magyarországon terjedni fog. Ugyanis az egyházak hatalmukat és befolyásukat növelni tudják. Gyerekeinkre az oktatásban ráteszik a kezüket, és aztán, ha ez nem volna elég, akkor bizonyára még további "ösztönzése" is lesz a vallásosságnak. Például egyetemi felvételiknél, munkahelyi interjúknál, állami pályázatok elbírálásánál, és hasonló esetekben.

Csak remélni lehet, hogy hosszabb távon a józan ész ezt Magyarországon is túléli. Hogy a vallásos oktatás ellenére lesznek szabadon gondolkodók, ahogy a történelemben mindig is voltak. Csak remélni lehet, hogy minél több gyerek meg fogja utálni a hittanórákat, melyeket rájuk erőltetnek. Csak remélni lehet, hogy a gyerekek az iskolában, vagy más úton mellékesen megszerzett valódi tudás birtokában nevetségesnek fogják találni a hittételeket. Csak remélni lehet, hogy például a pedofil papokról szóló hírek hatására mélyebben elgondolkodnak majd a vallás és erkölcs kapcsolatáról, mint az a sekélyes kép, amelyet hittanórán beléjük akarnak verni.

De mindez csak kis öröm lehet a sok ürömben, mert a 21. században már nem ezeket a harcokat kellene megvívnunk a vallással. A vallásnak a 21. században már legfeljebb a lelki szegények otthonában volna a helye. Azaz társadalmi szerepének és főleg hatalmának rég le kellett volna áldoznia.

Nekünk ateistáknak egy olyan világ, ahol vallás-szabadság van sokkal jobb, mint egy olyan, ahol egyházállam. Pontosan azért, mert a vallásszabadság világában a vallások természetes degradációja zavartalanul folytatódhat. Számunkra elviselhetőbb hülyeség az, ha sok ember sokféle hülyeségben hisz, hiszen ezek inkább kioltják egymást, és egyébként is, már maga a vallások proliferálódása, diverzitása is demonstrálja, hogy hülyeségek.

Számunkra tiszta érdekből jobb lenne egy megosztott állapot, melyben a vallások egymás ellen is harcolnak. Ezért mi szívesen kiállunk a vallásszabadság mellett.

Természetesen azért is, mert jogi szempontból a vallásszabadságban a vallásmentesség szabadsága is benne van. Ha mindenki szabadon választhat vallást, akkor az gyakorlatilag azt is jelenti, hogy szabadon választhat hitmentességet, azaz ateizmust. A törvény minket is véd, nekünk is védenünk kell a törvényt. Mert egy demokráciában mindenkinek egyenlő joga van a hülyeséghez. Semelyik történelmi egyháznak nincs a hülyeséghez többletjoga a többinél.

És ismétlem, emberek, a magyar állam már nem szekuláris, Magyarországon az állam és az egyház már nem működik elválasztva, Magyarországon az egyházállam küszöbén vagyunk. Mert hagytuk, mert engedtük. Ateisták, és elvszerű szekulárisok, és bizonytalan emberek, akik azt hitték, ez nem veszélyes, nincs jelentősége. Most már itt van, sokkal többe fog kerülni helyrerakni a dolgokat.