ateista

Egy bonmot-t átfogalmazva viccesen mondhatnánk azt, hogy "a vallás kiválóan alkalmas mind ama problémák megoldására, amelyek nem léteznének a vallás nélkül". A valóság nem ilyen vicces, mert a vallás nem is alkalmas eme problémák megoldására, illetve okoz olyan problémákat, melyeket semmiképpen nem lehet orvosolni. A maszturbáció kérdésében a vallás egy teljesen felesleges problémát erőltet a hívőkre, és aztán a megoldásában szerintem szintén nincs a helyzet magaslatán. Ott ugye az ember párja van.:)

Diderot "D'Alambert álma" c. könyvének utolsó dialógusáról nem írtam a materializmus kapcsán, mivel ez erkölcsi kérdésekről szól, viszont említettem ezt a dialógust, amikor a "Le Libertin" c. filmről írtam, amelyben a filmbeli Diderot többek között szenvedélyes és büszke beszédet tart a maszturbáció védelmében. A könyvre azért utaltam, mert az ember könnyen gondolhatná ezt a részt teljesen fiktívnek, de lám, van alapja, a "Le reve de D'Alambert" utolsó dialógusában a beszédhez igen hasonló érvelést mondat el a valódi Diderot Bordeau doktorral.

Nem írtam volna külön az önkielégítésről, mert hát a témát triviálisnak gondolom - olyannyira, hogy nem kell ehhez Diderot olvasni - és azt is gondolná az ember, hogy ma már legalábbis felnőtt embereknél ez nem kellene, hogy problémát, szégyent okozzon, a fiataloknak pedig a lassan egészséges és a sötét középkor hülyeségeiből legalább szexuális téren kinövő felnőttek segítenek leküzdeni a problémáikat, ha egyáltalán vannak ilyen problémák a vallás és a régimódiság bugyuta befolyása nélkül.

De aztán eme blog statisztikáiban felbukkant egy jezsuita blogról való hivatkozás, és ott a sok hülyeség mellett egy az önkielégítésről szóló postra bukkantam. Nos, hát igazán kíváncsi voltam, a jezsuita ki meri-e mondani a mai világban, hogy az onanizáció (hogy stílusos legyek) bűn, és mit mond, miért az?!

A post nem olyan bátor, hogy egyenesen az olvasó pofájába vágná: a maszturbáció bűn. A vége felé van egy pár mondat, ahol a fogalmazásból adódik, az onanizálást bűnnek gondolja, de rögtön nagyon is megértő kezd lenni a "bűnösökkel." Minden szentnek maga felé hajlik a keze (mily pazar képzavar:): Pacsy maga is bevallja, hogy korábban bűnözött. Azt gondolom, a postoló maga is érzékeli, hogy jelen társadalmunkban a keresztény egyházak teljesen elvesztek, ha tovább is ilyen bigott álláspontra helyezkednek. Ezért nem vágja oda az olvasónak a véleményét. Tudja, hogy ma már ez necces.

Gyakorlatilag semmi érvet nem találunk amellett, hogy miért volna az önkielégítés bűn. Az egyetlen olyan utalás, ami valamiféle halvány érv gyenge utánzata lehetne, az az, hogy a maszturbáció olyan, mint a dohányzás, egy káros szenvedély. Csakhogy itt két dolog sem stimmel:

1) A maszturbáció a legtöbb esetben nem függőség, és ahol kényszeres viselkedés, ott a pszichológusok szerint nem ok, hanem szimptóma.
2) A károssága nem stimmel. A dohányzással ellentétben a masztrubációnak nincsenek káros hatásai. Persze eltekintve az olyan dolgokat, amelyek a "törött lábbal ne biciklizz! szintjén vannak"

A dohányzás egyébként szintén nem mondható bűnnek. Egy szenvedély, amelynek káros hatásait a dohányzó ember felvállalja az élvezetekért cserébe. Magánügy. Talán a családtagokon kívül senkinek semmi beleszólása a dohányos döntésébe, ha az nem kér segítséget. Lehet érvelni a dohányzás ellen, de az értékek relativitása miatt soha senki nem tud abszolút érvet felhozni ellene. És ha a dohányzás bűn lenne, akkor nyilván egy jó kis pörkölt megevése is bűn lenne, hiszen az egészségre az is káros, miközben nagyon is finom. És hadd döntsem már el, hogy vállalom-e vagy sem! A társadalmunk nagyon helyesen ma arra az álláspontra helyezkedik, hogy a dohányzást csak akkor tiltja, ha mások kárára van. És ez tökéletesen megfelel a liberális de demokratikus eszméknek. "A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg." mondja az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata.

A maszturbáció, és úgy általában a szex viszont abban különbözik mindezektől, hogy ez az az örömforrás, amelynek nincs káros hatása, és nem is kell, hogy kerüljön semmibe. Ha az ember a párjával szexszel vagy magában maszturbál az tényleg ingyen is van, és semmi kivetnivaló nincs benne. A katolikus egyház azonban talál (?) a maszturbációban is kivetni valót, és a szexben is, ha a pár azonos nemű, vagy ha a házasság előtt történik a szex. Mindezek közül a maszturbáció a legnevetségesebb problémájuk.

Ami a káros hatásokat illeti. A demográfiai hatást emlegetni nevetséges. Ugyan már, ki veszi be, hogy kevesebb gyerek születik azért, mert egy szingli férfi vagy nő maszturbál? No és a másik, hogy a katolikus egyház rögeszméi ellenére a Föld problémája nem a kihalás, hanem a túlnépesedés. Az önkielégítés nem okoz hajkihullást, és hasonló hülyeségeket. A pszichés hatásokról már szóltunk. Ha valaki rendesen utána néz, akkor látni fogja, a maszturbációnak inkább enyhén pozitív hatásai vannak, akár pszichésen, akár tágabb értelemben egészségügyileg. Egyébként józan paraszti ésszel sem várnánk mást egy ilyen természetes és ártatlan dologtól. És ha valaki nem közösülés helyett onanizál, akkor még a demográfiai hatások is enyhén pozitívak. Az evolúció ugye ritkán "talál ki" felesleges dolgokat, és ritkán tart fent haszontalan dolgokat. Ahogy Bordeau doktor fogalmaz Diderot-nál:

"A természet nem szenved hiába. És hogyan lehetnék én bűnös, ha segítek neki? Soha ne provokáljuk [a természetet]; hanem adjunk neki segítő kezet."

A segítő kéz arra utal, hogy Diderot szerint a maszturbálás segít levezetni bizonyos feszültséget, és felgyülemlett folyadékot.  A 175. oldalon arról ír, hogy bizonyos kamasz lányoknál komoly pszichés problémát okozhat, ha nem folyamodnak ehhez az egyszerű megoldáshoz. A jelenlegi tudományos elképzelés szerint ez kicsit túlzás, de a stressz oldásában van pozitív szerepe. Hasonlóan, a Wikipédia szerint kutatások kimutatták azt a nem meglepő tény, hogy a maszturbáció a régi spermákat üríti, és a frissek hatékonyabbak. Ez pedig megfelel Bordeau vagy Diderot gondolatainak. Megint csak azt látjuk, hogy ahhoz képest, milyen fejletlen volt még a tudomány, annyira nagy hülyeséget nem mondtak. Azt az egyházak mondják még ma is.

Miután bemutattam, hogy a maszturbáció nem bűn, vessünk egy kis figyelmet itt az egyház taktikájára! A jól bevált módszer az, hogy az egyház bűntudatot ébreszt az emberekben, aztán a gyónással, vagy az isteni megoldással magához köti őket.

No persze, mert elhisszük Pacsynak, hogy Isten először az erős hormonális ingerekkel maszturbáltatta, majd kegyelembe részesítette és megszüntette a kényszert? Először is, ha egy isten így játszana az emberekkel, az olcsó játék hülyegyerekeknek, és igazán megvetendő lenne. Másodszor a hormonok játszottak Pacsyval, nem isten. És a hormonok és isten között az a különbség, hogy a hormonok nem felelősek a játékaikért. Miközben ne feledjük, a dolog nem bűn, csak a katolikus egyház szemében az! Erről jut az ember eszébe George Carlin bonmot-ja: "ha az isten azt akarta volna, hogy ne maszturbáljunk, rövidebb kezekkel teremtett volna minket".

Jó, ez vicces, és nem komoly érv, de Carlintől a viccek között is többet lehet tanulni, mint Pacsytól.

Pacsy lelkipásztor egész postjában semmi mást nem csinál, mint hogy dicsekszik, hogyan játszadozik ő is ártatlan áldozataival. Hogy játszik istent. Mert hiszen az áldozatai teljesen ártatlanok. A bűnt Pacsy és az egyháza ébresztette bennük. Erre mondom, hogy Pacsy a vallást arra használja, hogy megpróbálja megoldani mind ama problémát, amik nem lennének a vallás nélkül. Vallás nélkül szegény áldozata nem hinné, hogy bűn, amit csinál, és nem az lenne a foglalatossága, hogy ezzel küzdjön élete egy jelentős részében. Nem kellene gyónásra járnia, és nem kéne az egyházzal semmi dolga, hogy legyen. Vallás nélkül egy egészségesebb társadalomban élnénk, ahol a szex, a meztelenség nem valami elvetendő, hanem a legtöbb esetben természetes dolog lenne.

Itt utalnék a játszmaelméletre, amely szerint nagyon tömören az emberek nagyon sokszor választanak irracionális, és károsnak tűnő viselkedésmintákat. De vajon miért? Azért, mert ezek a minták strukturálják az életét, és akármilyen szenvedést okoznak is, az emberi psziché tudattalanul sokkal jobban irtózik a mintanélküliségtől, mint a butaságoktól. A legjobb példa erre az alkoholista és a párja, akik minden nap eljátsszák azt, hogy az alkoholista leissza magát, a párja meg leszidja őt. Az alkoholista azért teszi ezt, mert ez strukturálja a mindennapjait. Nem csupán arról van szó, hogy nehéz leszoknia az alkoholról, hogy ez függőség, de arról is, hogy igazából tudattalanul irtózik attól, hogy mi lesz, ha nem lesz meg a napi programja. Mit fog akkor ő csinálni?! A párja mit fog vele csinálni, ha már le se szidhatja?! A leszidás lehet közöttük az egyetlen kommunikáció, ha ez nincs, teljesen megszűnik minden kapcsolat köztük. "Hát már belém se rúgsz?!" Vagy kicsit hasonló esetben: "hát már meg sem versz?!" A párja pedig szintén úgy van vele, ha nem az alkoholizmusért szidná a párját, akkor mit kezdene vele? Itt most nemre való tekintettel semlegesen fogalmaztam, miközben az alkoholisták nagyobb része férfi.

Teljesen hasonló a helyzet a maszturbációval, de nem úgy, ahogy Pacsy beállította, hogy ez valami szenvedély. A maszturbáció egy egészséges társadalomban és embernél éppenséggel lehet akár rendszeres is, és így valóban részét képezi az élete struktúrájának. De ez egy normális struktúra. A normális programok ugyanis szükségesek és egészségesek egy ember életében. A maszturbáció önmagában nem játszmázás. Amíg nem kényszeres viselkedés, addig nem is beszélhetünk függőségről sem, a maszturbáció ilyenkor nem képezi a férfi vagy a nő rögeszméjét.

A dolog pont akkor válik játszmázássá, amikor a maszturbáló emberben elültetik, hogy bűnös, és le kell szoknia. Az alkoholizmussal ellentétben, ahol a leszokás maga helyes cél, itt még arról sincs szó, hogy egy helyes célból alakult ki a játszmázás. A játszmázás itt teljesen magának való. A bűnös elmegy az atyához gyónni, az atya kiró rá valami büntetést, megbeszélik a dolgot. Megvan itt kérem a struktúra is, a kommunikáció is, a leszidás is, az adok-kapok. Az áldozat egy maszturbációért kap egy leszidást. Mindez strukturálja az atya és az áldozat életét is. Mindez teljesen felesleges és hiába való. És ahogy Pacsy maga bevallja, ez elfajulhat rendszeres, napi játszmázássá, amikor a maszturbáló áldozat naponta maszturbál, és naponta jön a leszidásért. Csakúgy, mint az alkoholista.

Őszintén szólva az egészben az a szánalom, hogy emberek erre pazarolják az életük egy jelentős részét. Az áldozatok arra pazarolják, hogy bűnösnek érezzék magukat, és leszokjanak egy egyáltalán nem káros nem szenvedélyről. A papok pedig arra pazarolják, hogy gyónásokat hallgassanak és penitenciákat osztogassanak egyáltalán nem bűnös embereknek. Az egész egy önjáró, önfenntartó, felesleges gépezet. Pontosabban a dolog csak azért önfenntartó, mert a természet már csak olyan, hogy a "probléma" újra és újra előjön, pont azért, mert teljesen természetes, és valójában nem probléma.

Diderot miután megírta művét esetleg evett, ivott, szexelt vagy maszturbált egyet, és aztán esetleg írt egy újabb szócikket az Enciklopédiába. Hasznos életet élt. Én, ha befejeztem ezt a postot kimegyek a tó mellé napozni, közben elolvasok még egy jó könyvet az inkvizícióról, később írok még valami jó cikket, dolgozok, és hasonlók. Mi nem azzal töltjük az időnket, hogy ilyen álproblémákkal foglalkozunk. A vallás viszont az álproblémáival visszatartja az embereket, a társadalmat. Társadalmilag káros jelenség.

Ahogy már többször írtam, a vallásoknak szerintem várhatóan gyakorlatilag vége lesz nemsokára, mivel az emberiség leghülyébb ideológiáiról van szó a nácizmus és a kommunizmus mellett. Ez utóbbiaknak meg már befellegzett, majd rájön a társadalom, hogy a vallásoknak is véget kell vetni. Ha valamely egyház úgy dönt, hogy kitart bornírt erkölcsi előírásai mellett, például a maszturbáció vagy a fogamzásgátlás tiltása mellett, akkor annál gyorsabban mennek a levesbe. Úgyhogy én örülök minden egyes papnak, aki ezekben az ártatlanabb kérdésekben bornírtkodik, mert ezekben az egyháznak már alig van befolyása az emberekre, és minden erőlködéssel csak magukat teszik nevetségessé.

A napokban értem végére be Diderot "Le Reve de d'Alambert" (Flammarion, 2002, magyarul: "D'Alambert álma") c. könyvének. Miért érdemes ma elolvasni egy ilyen könyvet egy ateistának? Mint azt korábban bemutattam, Diderot ateizmusa bizonytalan, és változhatott időben, de materializmusa biztosnak tűnik. És bár a könyv régi, és oly korban íródott, amikor sok mindent még nem tudtak, például nem volt meg az evolúció darwini elmélete, sokkal kevesebbet tudtak az emberi szervezet működéséről, és ezen belül az agyműködésről, de pont ezért is érdekes ez a könyv, hogy meglássuk, eme kevés tudásból mi mindent tudott kihozni Diderot.

Egyébként Diderot franciául olvasni elég nehéz, és ha még a téma sem egyszerű, akkor gondban lettem volna, ha nem lenne a könyvben egy bevezetés, amely elmagyarázza a könyv tartalmát. Egy bizonyos Colas Duflo írta, és ezért hálás vagyok, mert a modern, magyarázó szöveget franciául is jól értem. Ezután pedig a dialógus értelmezése is könnyebben ment.

Diderot oly korban élt, amikor jelentős ismeretekre kezdtek el szert tenni pont a fent említett kérdésekben. A könyv főszereplője, fő ideológusa Diderot mellett nem d'Alambert, hanem egy Bordeu nevű orvos, aki a második részben Mademoiselle de Lespinasse-szal beszélget, aki egyébként a valóságban d'Alambert plátói szerelme volt egy ideig. Hogy Diderot miért választotta azt a megoldást, hogy d'Alamber álmodik, és álmában hadarja el a materialista elgondolások egy részét, azt nem tudom. D'Alamber maga nem volt materialista (31.o.), és a vitában nem nagyon vesz részt.

Az orvos, Bordeu az, aki képviseli a materialista elméleteket és ismereteket, és itt rendkívül sok, sokszor nem is annyira fontos orvosi részletet tudunk meg. Ezek a sokszor egzotikus, extrém esetek láthatóan nagyon érdekelték akkoriban az embereket. Számunkra már kevésbé fontosak, ezért ezekre nem térek ki, hanem csak az érvekre. Ami nagyon érdekes, hogy ennyire kevés ismerettel is hogyan érvel Diderot a materializmus mellett, és milyen elképzelései vannak a különféle kérdésekben.

Diderot meglehetősen hasonlóan kezeli az élet és a tudat kérdését. Sok szempontból valóban hasonló a két jelenség. Mindkét jelenség egy a létezők egy korábbi "lépcsőfokához" képest új jelenség, és mint ilyen magyarázatra szorul. A nem materialista álláspont mindkettőre valami olyasmi, hogy valamilyen transzcendens dolog játszik közre, mert ilyet az anyag magától nem tudhat.

Ma a tudomány ott tart, hogy olyat kevesen hiszik azt, hogy az élethez magához szükséges volna a transzcendensre, vagy isten konkrét beavatkozására. Ha esetleg valaki nem fogadja el, hogy az élet keletkezésére van materialista magyarázat, akkor is elfogadja, hogy azért a különféle állatok születésekor, vagy növényi magvak csírázásakor nincs szükség csodára. A többség ezt belátja, érti ennyire a tudományt.

A tudomány sokat tud a tudat kialakulásáról és működéséről is mondani. Véleményem szerint ez határozottan elég annak elutasításához, hogy ehhez transzcendenciára vagy istenre lett volna szükség. Teljesen szükségtelen transzcendens lelket feltételezni. De ezt a laikusok körében kevesebben fogadják el. Pedig hasonló a jelenség, csak egy "szinttel" feljebb vagyunk, és a tudomány még nem tart egészen ott, mint az élettel magával. Valószínű, hogy az informatika hallatlan fejlődése mellett, mesterséges élet hamarabb lesz, mint mesterséges intelligencia.

Nos Diderot könyvében egyrészt az az érdekes, hogy tisztában van azzal a hipotézissel, ami a mai ismereteinknek megfelel, nevezetesen az élet és a tudat is az anyag szerveződése, szerkezete által jön létre. Ma már tudjuk, hogy az élőlény attól élőlény, hogy bizonyos bonyolult folyamatok szerveződnek össze, amelyek pedig az anyag bizonyos szerveződése által lehetségesek. Tudjuk, az agyban nem az a fontos, hogy a neuronok miképpen működnek, hanem csak az, hogy miféle összeköttetési gráfot alakítanak ki (konnekcionista paradigma). Diderot idejében is voltak olyan materialisták, akik ilyesmit gondoltak, anélkül, hogy olyan jól és részletesen és pontosan modellezni tudták volna mindezt. De talán pont azért, mert akkoriban még nem lehetett olyan jól kidolgozni ezt a hipotézist, Diderot egy érdekes másik elméletet dolgoz ki: szerinte az anyag inherens, esszenciális tulajdonsága az élet és az, hogy értelem lakozik benne.

A nagyon nagy probléma ezzel a hipotézissel, hogy számot kell adnia arról, hogy nem minden anyag él, és pláne nem gondolkodik. Emiatt Diderot megkülönbözteti a inert (potenciális) és aktív  vitalitást, illetve értelmet. De továbbra is maradnak problémái. Nagyon éles gondolkodással ugyanis felveti a problémát, hogy amikor egy növény felszívja az élettelen anyagokat, azokat élővé változtatja, amikor beépíti a szervezetébe. Az állatok pedig a halott növényt és húst építik be a szervezetükbe, és némi szervetlen anyagot is. A halott húsból is kérdés, hogy lesz újra élő hús, és a vízből, sóból, illetve más szervetlen anyagból, amelyből kicsit fogyasztanak az állatok, ott is kérdés, hogy lesz ebből élő anyag. Mivel Diderot szerint a vitalitás és a szenzibilitás a halott, illetve tudatlan anyagnak is jellemzője, csupán azt kell elmagyaráznia, hogy a potenciális vitalitás aktivizálódik, méghozzá az élőlény élő része által.

Az a probléma, hogy az élettelenből hogy lesz élő minden nap, a szemünk láttára, amikor eszünk és emésztünk, nagyon jó felvetés, Diderot a maga korának egyszerű eszközeivel, a mindennapi dolgok megfigyelésével és éles kérdésfeltevésekkel is messzire jut. Ugyanis ugyanezt a jelenséget dualista módon körülményes megmagyarázni. Lehet azzal jönni, hogy a transzcendens élet eltölti a szervetlen anyagot is, de ez nem sokat magyaráz. Persze Diderot magyarázata sem mond sokkal többet, de mégis elmozdul a primitív dualizmusból a modern tudomány felfogásának irányába. A transzcendens lélekhez képest a vitalitás, mint inherens tulajdonság sem magyaráz sokkal többet, de Diderot mégis beépít az elméletébe némi tudományos ismeretet, némi magyarázó, strukturális összefüggést. Ez az, ami a transzcendens magyarázatban egyáltalán nincs benne. A másik oldalról, ha megnézzük, a modern tudomány is hasonlót mond: amikor beépítjük a szervezetbe az élettelen anyagot, azáltal válik élővé, hogy megfelelő struktúrákba épül bele. A modern tudományos magyarázat azért messze jobb, mert egészen részletesen tudja ezt elmondani, és azt is, hogy épül ebből fel az élet vagy a tudat. A modern tudomány abban több Diderot vitalizmusánál, hogy még tovább viszi a struktúrát, és még egyszerűbb alapokból épít fel mindent. Diderot tévedése a kora tudásához képest érthető, és elmélete a kora tudásához képest szép teljesítmény: a megértést, a kutatást szolgálta.

Diderot a tudatosság, gondolkodás legfontosabb összetevőjének a memóriát találja (149.o.), - persze tudjuk, a dolog nem ilyen egyszerű - és a memórai az, amely potenciális módon az anyagban benne van. Az élettelen anyagok szerinte azért nem gondolkodnak, mert ez a memória passzív bennük. Az élőlényben aktivizálódik a tulajdonság. De itt egy másik érdekes probléma merül fel, hogy ha a memória az egész test anyagának jellemzője, akkor miért nem a nagylábujjunkkal gondolkodunk (148.o.)?! Diderot válasza, hogy a tudat az azon a ponton alakul ki, és működik, ahova az ingerek összefutnak. A pókháló képét használja (106.o.), amelynek közepén ott a pók, a tudatnak megfelelő központi egység, amely a pókhálón befutó rezgések csomópontjában ül. Látható itt is a neuronhálózat egyszerűsített, és kidolgozatlan ötlete, ami tehát megfelel a valóságnak.

Diderotnak csak odáig nem sikerült eljutni, hogy a hálónak a struktúrája magyaráz mindent, az pedig nem egy univerzális tulajdonság, hogy minden atom és molekula tud neuronhálózattá szerveződni. A pók és a hálója nem jut túl a homunkulusz-paradoxonon: a pók maga még magyarázatra szorul, a háló pedig ilyen egyszerű formában keveset magyaráz. A modern tudomány modellje az agyról viszonylag egyszerű neuronokkal és bonyolult struktúrával magyarázza meg az elme jelenségeit az agyra visszavezetve. A különbség az, hogy a struktúra sokkal bonyolultabb, az építőelemek pedig sokkal egyszerűbbek. A neuron szerepe a modern elméletekben csupán az, hogy egy csomópont az neuronháló struktúrájában, és az információ továbbítása szempontjából van egy bizonyos egyszerűen leírható működési szabálya. Ezt a neuronnak állandó jelleggel biztosítania kell, amit egyszerűen úgy oldott meg a természet, hogy a neuron is egy élő sejt. De ha nem az evolúció "tervezte" volna az embert, akkor lehetnének a neuronok élettelen egységek is, melyet a szervezet ellát. A neuronok élő mivolta az élet kérdéséhez vezet, és mint mondtam, elég jól magyarázni képes a tudomány. Azt is tudjuk, mik a neuron információfeldolgozási tulajdonságainak oka, miféle vegyületek, sejtrészek játszanak ebben szerepet, és hogyan.

Egyébként ha az élőlényeket és a sejteket nézzük, akkor tudjuk, hogy a sejtek maguk is majdnem életképes egyedek. Egész pontosan tudjuk, hogy a többsejtes élőlények egysejtűekből alakultak ki, amelyek önmagukban életképesek voltak. A mai többsejtűek sejtjei pedig az élet minden jelenségét képesek produkálni, csak már nem önállóan. Ezen a szinten tehát Diderot vitalizmusához egészen hasonló a helyzet. De az fontos, hogy a tudomány nem állt meg sem a transzcendens nem-magyarázatnál, sem pedig a vitalizmus félmagyarázatánál. Általánosan elmondható, hogy a tudománynak mindig törekednie kell arra, hogy bármilyen jelenséget tovább bontson, redukáljon, mert ezzel lesz a magyarázat még teljesebb. Potenciálisan ennek a redukciónak nem tudjuk, hogy létezik-e határa. Aktuálisan a redukció mindig feltételez alapegységeket, és alaptulajdonságokat. Hogy ezek tovább bonthatóak-e, az mindig a jövő kérdése. A tudomány aktuális végességét kár a szemére vetni, mert ez az emberi végességből fakad. Mi emberek ezt tudjuk a világ megismeréseként csinálni, és ez a legjobb módszer, illetve egyetlen módszer, amely működik, amely magyarázatokat és alkalmazásokat ad nekünk.

Diderot könyvében az élőlények eredete és fejlődése is visszatérő téma, és ez különösen azért érdekes, mert mi már Darwin után vagyunk, mi ismerjük az evolúciót elméletét, és mi teljesen ebben gondolkodunk. Azzal kevesen vannak tisztában, mi lehetett előtte az elgondolás az élőlények fejlődéséről. Én sem tudtam erről szinte semmit. Meglepő az, hogy Diderot helyenként egészen evolúcióhoz hasonló elképzelésekről számol be, melyek helyenként nagyon mulatságosak. Például úgy gondolja, az élőlények a Föld korai szakaszában a földből valami erjedéses folyamattal (95.o.), spontán keletkezhettek. Ami persze lazán értelmezve nem is lenne hülyeség, de szó szerint véve muris. A 120. és 121. oldalon viszont mutációkról, és a fajok fejlődéséről beszél.

Hasonlóan mulatságos téma, hogy Diderot korában éppen mit gondoltak az egyedfejlődésről, az emberek szaporodásáról. A 112. oldalon leírtak szerint egészen sokat. És ez is hozzátartozik ahhoz a kérdéshez, hogy hogy lesz az élettelenből élő.

Diderot könyvét szerintem azért érdemes elolvasni, hogy például lássuk a vitalizmus köztes helyét a modern tudomány és a transzcendens dualizmus között. Lássuk, hogy hogy vezetett az út a modern tudományhoz, és lássuk, miért ez az út a helyes. Emellett sokat tanulhatunk Diderot gondolkodásából, abból, hogy sokkal kevesebb ismerettel és kísérleti lehetőséggel is milyen messzire jutott. További csemege még az, hogy a kora tudományos ismereteiről is képet kapunk.

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

Párizsi vándorlásaim egyik utolsó vétele volt Diderot "Pensees philosophiques" (Filozófiai gondolatok) c. könyve, amelyet aztán a párizsi parkokban, kertekben, többek között éppen a Palais Royal-ban (ld. Rameau unokaöccse) olvastam el. Igen, már tudok olvasni. Franciául. Diderot-t.:)

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

Ugyanezekben a hetekben valamelyik nap egy Diderot-sétát is tettem Párizsban, megnéztem egyik lakását a 3 rue de l’Estrapade-on...

Származási hely: 2012.09.26.paris-pantheon

...és másikat, ahol meghalt a 39 rue de Richelieu-n,

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

ezeken emléktábla is van, egyébként még rengeteg helyen lakott. Hasonlóan, vacsoráztam a Cafe Procope-ban,...

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

...ahol sokat időzött elv társaival, akárcsak a korabeli és későbbi korok értelmisége. Sajnos a könyveken kívül nem sok maradt hátra, nincs múzeuma, sőt, sírhelye sem, mert az Eglise Saint Roche-ban temették el, de a forradalomban eltűnt a sírja, és emiatt nem is került a Pantheonba, Voltaire és Rousseau mellé. Pedig megérdemelte volna.

Egyébként a Pantheonban meg Rousseau kiállítás volt, és többek között egy eredeti Enciklopédiát is láthattam. Ezek az utolsó napok ilyen sűrűk voltak, és Diderot egy visszatérő motívum volt.

Származási hely: 2012.09.26.paris-pantheon

A Pensee-s egy rövid írás, egy olyan kiadásban olvastam, amelyben szerepel még egy Addition, és sok bevezetés, illetve magyarázat a könyvhöz. A tanulmányok egyik fontos kérdése, hogy végül is Diderot ateista vagy deista volt-e. Ezen kívül megtudhatjuk, hogy a könyvet a kor szabadgondolkodó szokásai szerint névtelenül adták ki, mert akkoriban könnyű volt emiatt börtönbe kerülni, ahogy Diderot be is került Vincennes börtönébe pár évvel később, leginkább a "Lettre sur les aveugles" miatt.

A Pensee-s leginkább pontokba szedett aforizmákból áll, melyek között azonban hosszabbak is vannak. Formájában Nietzsche könyveihez hasonlít, és tartalmukban sem áll nagyon messze tőlük. A legérdekesebb kérdés talán nem is az, hogy Diderot ateista volt-e, hanem az, hogy milyen érveik voltak abban a korban.

Nagyon sok egyházkritikus és Bibliakritikus aforizmát találhatunk, amely az akkori hiedelemvilágot figurázza ki.

"Ez az Isten, aki megölte Istent, hogy kibékítse Istent", XL

"Azt mondják, hogy visszavonult az Olajfák hegyére, és, hogy imádkozott. És kihez imádkozott? Magához imádkozott.", XXXIX.

A legélesebben kritizált hittételek közé tartozik az eredendő bűn, illetve az örök szenvedés a pokolban.

"És minek büntetni a bűnöst akkor, amikor már semmi jó nem származik a büntetésből?", Addition, XLIX

Az ilyen érvekkel manapság kevés hívőt kell szembesíteni, mert ma Magyarországon a többség a maga módján hívő, és legalább ezekben az eszeveszett badarságokban nem hisz.De azért mindig lehet találkozni ilyenekkel is sajnos.

A pensees azért is érdekes, mert nem csak a kor legjobb egyházkritikai érveit gyűjti össze, hanem egészen jó ateista érveket is. Ugyanakkor még nem ismerték a Darwini evolúciót, emiatt a legerősebb istenérv a világ, főleg az élővilág látszólagos tervezettsége volt. Érdekes módon ennek ellenére léteztek már ateisták, és érdekes érvvel hozakodtak elő. A hipotézis azért is érdekes, mert akkoriban a Világegyetem véges voltát, és véges korát sem ismerték, amely segített az érvben. Az ateisták, akik akkoriban az atomista materializmust fogadták el legtöbben, azt mondták, hogy a világ atomok mozgásából áll. Az atomizmust ugyan istenhívők is elfogadták, akik úgy érveltek, hogy azért van szükséges istenre, mert az atomok véletlen mozgása nem hozná létre az élővilágot, az értelmet.

Az ateisták, és Diderot azonban előjöttek a végtelen sok majom példával, amely egészen régi időkre vezethető vissza.

"Egy híres professzor jegyzeteiben olvasom: Ateisták, egyetértek, hogy a mozgás az anyag lényege, mi következik ebből? Hogy a világ az atomok véletlen szökelléseiből származik. Szeretném, ha azt is kimondanátok, hogy Homérosz Íliásza és Voltaire Henriásza a karakterek véletlen ugrálásából származik". XXI.

Egyszerűen azt mondták, hogy ha elég sok idő vagy tér áll rendelkezésre, akkor a véletlenszerűen összeálló világok közül a mi, mostani, egészen értelmes világunk is megtörténik egyszer. Mi szerencsések vagyunk, mert éppen ebben az idáig rendezettnek, tervezettnek, otthonosnak tűnő világban születtünk. Megjegyzem, ebből az is következik, hogy akár mától hirtelen minden elromlik, mert véletlenül egy olyan világban vagyunk, amely mostanáig volt jó.

Ebben a vitában szerepel a test elme probléma ama kérdése is, hogy mi különbözteti meg a valódi intelligens embert egy utánzó géptől. Diderot így fogalmazza meg tulajdonképpen a Turing tesztet:

"Ha valaki talál egy papagájt, aki mindenre válaszol, habozás nélkül kijelentem, hogy egy gondolkodó lényről van szó." XX.

Technikailag, azaz matematikailag és fizikailag az érv tökéletes. Ha a Világegyetem végtelen idejű, akkor a véletlen történésekből kijöhet bármilyen világ. (Bár egyébként ez is megérne egy alaposabb vizsgálatot, mert sokdimenziós térben a véletlen bolyongás sok esetben nem jár be egy valószínűséggel minden pontot, de ki mondta, hogy véletlen bolyongás szerint működik a világ?!) Minden esetre valamiképpen az érv működött, csak nagyon hátborzongató, és furcsa elképzelés volt.

Azóta nekünk véges lett a Világegyetem, viszont itt van nekünk az Evolúció, amely magyarázatot ad, így manapság Diderot könnyen ateista lehetne. A könyv, a tanulmányok szerint ugyanis Diderot a Pensees-ben deista volt. A deisták pedig hisznek istenben, de nem hisznek a csodákban, nem hisznek az egyházban, a Bibliában, és abban sem, hogy a jó erkölcs keresztényi, és szükség lenne rá istenhez. Egy olyan istenben hisznek, aki felelős az Univerzum megalkotásáért, de utána nem avatkozik bele a világba, nem büntet, nem küldi el fiát (vagy fiában magát).

A deista szerzők gondolatai közül ez az erkölcsi az, amely ma is nagyon fontos, ugyanis még ma is nagyon sokan gondolják azt, hogy etika csak istentől származhat, erkölcsi tartás csak a vallásból. Diderot Shaftesbury-től tanulta az első olyan gondolatokat, amely szerint ez nincs így. Shaftesbury szintén hívő volt, de szintén deista (vagy ahhoz közel álló).

Az Addition szintén aforizma-gyűjtemény, szintén névtelenül lett kiadva, és itt Diderot szerzősége kicsit kétségesebb is. Közben Diderot járt a börtönben, az Enciklopédiát kiadták, de elvesztette privilégikus jogait, Rousseau-t betiltották, Voltaire kiadta sok egyházkritikus művét, és emiat üldöztetésben részesült. A király udvarában egy komédiában (les Philosophes) kifigurázták a filozófusokat, köztük Diderot-t.

A kísérőszöveg ezzel magyarázza, hogy az Additions kritikusabb, sőt, szerintük már-már ateista. Szerintem továbbra is deista, az LXVIII. gondolat miatt, melyben kifejti, hogy minden vallás a természetes vallás (deizmus) szektája.

De nem is ez a fontos. Mint láttuk, Diderot korában más vallásúnak, deistának, egyházkritikusnak lenni is veszélyes volt. Voltaire és Diderot az életével játszott, amikor az egyházat kritizálták. A gondolkodás szabadságát ekkor vívták ki Franciaországban (pár országban már jobb volt akkor is a helyzet), és ezáltal terjedt el az egész szekuláris, felvilágosult, nyugati világban.

Ma, modern korunkban nagyon szomorú, hogy ezeket a harcokat újra kell harcolnunk, mert vannak, akik visszatérnének a középkori cenzúrához, vannak, akik gyengítenék az egyház és állam szétválasztását. Vannak, akik még azt a deista tézist sem fogják fel, hogy igenis van erkölcs a vallásokon kívül (hozzáteszem, sőt, csak ott van igazán jó erkölcs). Vannak, akik hittant erőltetnének a gyerekeinkre, és egyházi iskolákban akarják kényszeríteni őket. Ma Magyarországon vannak falvak, ahol már nincs más választása a szülőknek, mint az egyházi iskola.

Ma, Magyarországon a vallásszabadságot korlátozza a kormány az egyháztörvénnyel, a gondolat szabadságát például azzal, hogy az "Alaptörvényben" egyoldalú, kereszténypárti megfogalmazások szerepelnek, melyekkel nem értünk egyet.

Ma a világban van, ahol embereket ölnek, rombolnak azért, mert mások karikatúrákkal, ironikus filmekkel kritizálják a vallást. Akárcsak Diderot és Voltaire, még, ha a kritika színvonala nem is mindig éri el az övékét. De az félelmetes, hogy ma itt tartunk, ma megint itt tartunk, ma megint ugyanezekért kell küzdenünk. Mert az emberiség hülyébbik fele nem tanul sem rációból, sem tapasztalatból, konkrétan a történelemből.

Diderot korában merészség volt ezekért harcolni, akár csak deistaként. Az evolúció hiányában az ateizmust vállalni, megértem, nem feltétlenül lehetett olyan alapokon, mint ma. Ma csak és kizárólag ateistának lehet tisztességesen lenni. Sokszor nincs sok értelme a "mi lenne, ha" kérdéseknek, de azért hadd fejezzem ki úgy magam: ma Diderot valószínűleg ateista lenne. Értve ezalatt pontosan azt, amit fentebb elmagyaráztam.