ateista

Azt mondják, a régi, jó hagyományokból, a természetközeli népektől és a vallásoktól sokat tanulhat az ember. Ha komolyan vesszük eme "bölcsességet", akkor figyelemreméltó az a hír, amely arról szól, hogy brit tudósok (University of Bradford) újabb részleteket tártak fel az inkák emberáldozatairól, és a mumifikálva eltemetett fiatal gyerekekről az Andokban. Ilyen hírekről szórványosan és rendszeresen olvashatunk, de most kiváltképpen hasznos "bölcsességeket" szerezhetünk a vallástól arra nézvést, hogy hogyan is kell előkészíteni a gyerekeket (konkrétan egy 13 éves lányt említenek) az emberáldozatokra.

Ha a kislány makacskodik, és az istennek se akarja önként és dalolva odaadni az életét, vagy csak felmerül az a sanda gyanú, hogy majd makacskodni fog az a büdös kölke, akkor isten útjai kiszámíthatatlanok, tutit, ami biztos, a legjobb megoldás az étrendbeli változtatás. Manapság ez úgyis nagy divat: nagyon sok népszerű folyóiratban egyébként is olvashatunk az ilyen-olyan-amolyan étrendváltoztatás hasznosságáról, és hogy ez teljesen meg tudja változtatni az életünket. Nos, az engedelmes áldozati gyerek-bárány titka nem a friss, finom fű (bár a fűvel nem járunk messze), nem a paleo-étrend, nem a zsír-cukor diéta, nem, az "egyél ötféle zöldséget egy napon"-diéta, nem is a kóser, vagy muszlim étrend, nem a halböjt, hanem a chicha-koka-diélta.

A chicha tulajdonképpen kukorica sör, gyakorlatilag a coronita hagyományörző, és zavarosabb változata (na jó, lehetnek jelentős különbségek, most nem a sörszaki tudás a lényeg). A koka meg hát ugye tudjuk, hogy miféle egyáltalán nem mellékhatásokkal jár. Nos, tehát kérem szépen, ezek az inka papok egyszerűen ledrogozták a gyerekeket, akárcsak a legrámenősebb bronxi nepperek.

Mondjuk volt nekik mellékesen egy kis ideológiai magyarázkodásuk is a dologra, nevezetesen, hogy ezek a tudatmódosító szerek tulajdonképpen kapuk a túlvilágra. Ismerősek ugye, ezek a gondolatok?! Hát igen, kérem szépen, bla-bla ide, bla-bla oda, a dolog vége azért mégiscsak az, hogy ezek a gyerekek az Andok valamelyik fagyos barlangjában végezték csúnyán összeaszalódott testtel. És erre semmiféle vallásos bullshit sehogy sem mentség. Még az a szerencse, hogy ma már az ilyen vallásos bullshit kiment a divatból, és a papok nem abajgatnak gyerekeket.   Most ha valaki azzal jön, hogy a pedofilia kicsit távoli asszociáció, akkor részben igaza van, részben azért megkapargatnám a dolgot, hogy miért is hitték ezek a papok, hogy az istenek fiatal, rugalmas kis gyerekhusira vágytak?

Disclaimer: a postban olvasott diétát "szakemberek" tervezték meg, otthoni kipróbálása szigorúan életveszélyes!

Egy bonmot-t átfogalmazva viccesen mondhatnánk azt, hogy "a vallás kiválóan alkalmas mind ama problémák megoldására, amelyek nem léteznének a vallás nélkül". A valóság nem ilyen vicces, mert a vallás nem is alkalmas eme problémák megoldására, illetve okoz olyan problémákat, melyeket semmiképpen nem lehet orvosolni. A maszturbáció kérdésében a vallás egy teljesen felesleges problémát erőltet a hívőkre, és aztán a megoldásában szerintem szintén nincs a helyzet magaslatán. Ott ugye az ember párja van.:)

Diderot "D'Alambert álma" c. könyvének utolsó dialógusáról nem írtam a materializmus kapcsán, mivel ez erkölcsi kérdésekről szól, viszont említettem ezt a dialógust, amikor a "Le Libertin" c. filmről írtam, amelyben a filmbeli Diderot többek között szenvedélyes és büszke beszédet tart a maszturbáció védelmében. A könyvre azért utaltam, mert az ember könnyen gondolhatná ezt a részt teljesen fiktívnek, de lám, van alapja, a "Le reve de D'Alambert" utolsó dialógusában a beszédhez igen hasonló érvelést mondat el a valódi Diderot Bordeau doktorral.

Nem írtam volna külön az önkielégítésről, mert hát a témát triviálisnak gondolom - olyannyira, hogy nem kell ehhez Diderot olvasni - és azt is gondolná az ember, hogy ma már legalábbis felnőtt embereknél ez nem kellene, hogy problémát, szégyent okozzon, a fiataloknak pedig a lassan egészséges és a sötét középkor hülyeségeiből legalább szexuális téren kinövő felnőttek segítenek leküzdeni a problémáikat, ha egyáltalán vannak ilyen problémák a vallás és a régimódiság bugyuta befolyása nélkül.

De aztán eme blog statisztikáiban felbukkant egy jezsuita blogról való hivatkozás, és ott a sok hülyeség mellett egy az önkielégítésről szóló postra bukkantam. Nos, hát igazán kíváncsi voltam, a jezsuita ki meri-e mondani a mai világban, hogy az onanizáció (hogy stílusos legyek) bűn, és mit mond, miért az?!

A post nem olyan bátor, hogy egyenesen az olvasó pofájába vágná: a maszturbáció bűn. A vége felé van egy pár mondat, ahol a fogalmazásból adódik, az onanizálást bűnnek gondolja, de rögtön nagyon is megértő kezd lenni a "bűnösökkel." Minden szentnek maga felé hajlik a keze (mily pazar képzavar:): Pacsy maga is bevallja, hogy korábban bűnözött. Azt gondolom, a postoló maga is érzékeli, hogy jelen társadalmunkban a keresztény egyházak teljesen elvesztek, ha tovább is ilyen bigott álláspontra helyezkednek. Ezért nem vágja oda az olvasónak a véleményét. Tudja, hogy ma már ez necces.

Gyakorlatilag semmi érvet nem találunk amellett, hogy miért volna az önkielégítés bűn. Az egyetlen olyan utalás, ami valamiféle halvány érv gyenge utánzata lehetne, az az, hogy a maszturbáció olyan, mint a dohányzás, egy káros szenvedély. Csakhogy itt két dolog sem stimmel:

1) A maszturbáció a legtöbb esetben nem függőség, és ahol kényszeres viselkedés, ott a pszichológusok szerint nem ok, hanem szimptóma.
2) A károssága nem stimmel. A dohányzással ellentétben a masztrubációnak nincsenek káros hatásai. Persze eltekintve az olyan dolgokat, amelyek a "törött lábbal ne biciklizz! szintjén vannak"

A dohányzás egyébként szintén nem mondható bűnnek. Egy szenvedély, amelynek káros hatásait a dohányzó ember felvállalja az élvezetekért cserébe. Magánügy. Talán a családtagokon kívül senkinek semmi beleszólása a dohányos döntésébe, ha az nem kér segítséget. Lehet érvelni a dohányzás ellen, de az értékek relativitása miatt soha senki nem tud abszolút érvet felhozni ellene. És ha a dohányzás bűn lenne, akkor nyilván egy jó kis pörkölt megevése is bűn lenne, hiszen az egészségre az is káros, miközben nagyon is finom. És hadd döntsem már el, hogy vállalom-e vagy sem! A társadalmunk nagyon helyesen ma arra az álláspontra helyezkedik, hogy a dohányzást csak akkor tiltja, ha mások kárára van. És ez tökéletesen megfelel a liberális de demokratikus eszméknek. "A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg." mondja az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata.

A maszturbáció, és úgy általában a szex viszont abban különbözik mindezektől, hogy ez az az örömforrás, amelynek nincs káros hatása, és nem is kell, hogy kerüljön semmibe. Ha az ember a párjával szexszel vagy magában maszturbál az tényleg ingyen is van, és semmi kivetnivaló nincs benne. A katolikus egyház azonban talál (?) a maszturbációban is kivetni valót, és a szexben is, ha a pár azonos nemű, vagy ha a házasság előtt történik a szex. Mindezek közül a maszturbáció a legnevetségesebb problémájuk.

Ami a káros hatásokat illeti. A demográfiai hatást emlegetni nevetséges. Ugyan már, ki veszi be, hogy kevesebb gyerek születik azért, mert egy szingli férfi vagy nő maszturbál? No és a másik, hogy a katolikus egyház rögeszméi ellenére a Föld problémája nem a kihalás, hanem a túlnépesedés. Az önkielégítés nem okoz hajkihullást, és hasonló hülyeségeket. A pszichés hatásokról már szóltunk. Ha valaki rendesen utána néz, akkor látni fogja, a maszturbációnak inkább enyhén pozitív hatásai vannak, akár pszichésen, akár tágabb értelemben egészségügyileg. Egyébként józan paraszti ésszel sem várnánk mást egy ilyen természetes és ártatlan dologtól. És ha valaki nem közösülés helyett onanizál, akkor még a demográfiai hatások is enyhén pozitívak. Az evolúció ugye ritkán "talál ki" felesleges dolgokat, és ritkán tart fent haszontalan dolgokat. Ahogy Bordeau doktor fogalmaz Diderot-nál:

"A természet nem szenved hiába. És hogyan lehetnék én bűnös, ha segítek neki? Soha ne provokáljuk [a természetet]; hanem adjunk neki segítő kezet."

A segítő kéz arra utal, hogy Diderot szerint a maszturbálás segít levezetni bizonyos feszültséget, és felgyülemlett folyadékot.  A 175. oldalon arról ír, hogy bizonyos kamasz lányoknál komoly pszichés problémát okozhat, ha nem folyamodnak ehhez az egyszerű megoldáshoz. A jelenlegi tudományos elképzelés szerint ez kicsit túlzás, de a stressz oldásában van pozitív szerepe. Hasonlóan, a Wikipédia szerint kutatások kimutatták azt a nem meglepő tény, hogy a maszturbáció a régi spermákat üríti, és a frissek hatékonyabbak. Ez pedig megfelel Bordeau vagy Diderot gondolatainak. Megint csak azt látjuk, hogy ahhoz képest, milyen fejletlen volt még a tudomány, annyira nagy hülyeséget nem mondtak. Azt az egyházak mondják még ma is.

Miután bemutattam, hogy a maszturbáció nem bűn, vessünk egy kis figyelmet itt az egyház taktikájára! A jól bevált módszer az, hogy az egyház bűntudatot ébreszt az emberekben, aztán a gyónással, vagy az isteni megoldással magához köti őket.

No persze, mert elhisszük Pacsynak, hogy Isten először az erős hormonális ingerekkel maszturbáltatta, majd kegyelembe részesítette és megszüntette a kényszert? Először is, ha egy isten így játszana az emberekkel, az olcsó játék hülyegyerekeknek, és igazán megvetendő lenne. Másodszor a hormonok játszottak Pacsyval, nem isten. És a hormonok és isten között az a különbség, hogy a hormonok nem felelősek a játékaikért. Miközben ne feledjük, a dolog nem bűn, csak a katolikus egyház szemében az! Erről jut az ember eszébe George Carlin bonmot-ja: "ha az isten azt akarta volna, hogy ne maszturbáljunk, rövidebb kezekkel teremtett volna minket".

Jó, ez vicces, és nem komoly érv, de Carlintől a viccek között is többet lehet tanulni, mint Pacsytól.

Pacsy lelkipásztor egész postjában semmi mást nem csinál, mint hogy dicsekszik, hogyan játszadozik ő is ártatlan áldozataival. Hogy játszik istent. Mert hiszen az áldozatai teljesen ártatlanok. A bűnt Pacsy és az egyháza ébresztette bennük. Erre mondom, hogy Pacsy a vallást arra használja, hogy megpróbálja megoldani mind ama problémát, amik nem lennének a vallás nélkül. Vallás nélkül szegény áldozata nem hinné, hogy bűn, amit csinál, és nem az lenne a foglalatossága, hogy ezzel küzdjön élete egy jelentős részében. Nem kellene gyónásra járnia, és nem kéne az egyházzal semmi dolga, hogy legyen. Vallás nélkül egy egészségesebb társadalomban élnénk, ahol a szex, a meztelenség nem valami elvetendő, hanem a legtöbb esetben természetes dolog lenne.

Itt utalnék a játszmaelméletre, amely szerint nagyon tömören az emberek nagyon sokszor választanak irracionális, és károsnak tűnő viselkedésmintákat. De vajon miért? Azért, mert ezek a minták strukturálják az életét, és akármilyen szenvedést okoznak is, az emberi psziché tudattalanul sokkal jobban irtózik a mintanélküliségtől, mint a butaságoktól. A legjobb példa erre az alkoholista és a párja, akik minden nap eljátsszák azt, hogy az alkoholista leissza magát, a párja meg leszidja őt. Az alkoholista azért teszi ezt, mert ez strukturálja a mindennapjait. Nem csupán arról van szó, hogy nehéz leszoknia az alkoholról, hogy ez függőség, de arról is, hogy igazából tudattalanul irtózik attól, hogy mi lesz, ha nem lesz meg a napi programja. Mit fog akkor ő csinálni?! A párja mit fog vele csinálni, ha már le se szidhatja?! A leszidás lehet közöttük az egyetlen kommunikáció, ha ez nincs, teljesen megszűnik minden kapcsolat köztük. "Hát már belém se rúgsz?!" Vagy kicsit hasonló esetben: "hát már meg sem versz?!" A párja pedig szintén úgy van vele, ha nem az alkoholizmusért szidná a párját, akkor mit kezdene vele? Itt most nemre való tekintettel semlegesen fogalmaztam, miközben az alkoholisták nagyobb része férfi.

Teljesen hasonló a helyzet a maszturbációval, de nem úgy, ahogy Pacsy beállította, hogy ez valami szenvedély. A maszturbáció egy egészséges társadalomban és embernél éppenséggel lehet akár rendszeres is, és így valóban részét képezi az élete struktúrájának. De ez egy normális struktúra. A normális programok ugyanis szükségesek és egészségesek egy ember életében. A maszturbáció önmagában nem játszmázás. Amíg nem kényszeres viselkedés, addig nem is beszélhetünk függőségről sem, a maszturbáció ilyenkor nem képezi a férfi vagy a nő rögeszméjét.

A dolog pont akkor válik játszmázássá, amikor a maszturbáló emberben elültetik, hogy bűnös, és le kell szoknia. Az alkoholizmussal ellentétben, ahol a leszokás maga helyes cél, itt még arról sincs szó, hogy egy helyes célból alakult ki a játszmázás. A játszmázás itt teljesen magának való. A bűnös elmegy az atyához gyónni, az atya kiró rá valami büntetést, megbeszélik a dolgot. Megvan itt kérem a struktúra is, a kommunikáció is, a leszidás is, az adok-kapok. Az áldozat egy maszturbációért kap egy leszidást. Mindez strukturálja az atya és az áldozat életét is. Mindez teljesen felesleges és hiába való. És ahogy Pacsy maga bevallja, ez elfajulhat rendszeres, napi játszmázássá, amikor a maszturbáló áldozat naponta maszturbál, és naponta jön a leszidásért. Csakúgy, mint az alkoholista.

Őszintén szólva az egészben az a szánalom, hogy emberek erre pazarolják az életük egy jelentős részét. Az áldozatok arra pazarolják, hogy bűnösnek érezzék magukat, és leszokjanak egy egyáltalán nem káros nem szenvedélyről. A papok pedig arra pazarolják, hogy gyónásokat hallgassanak és penitenciákat osztogassanak egyáltalán nem bűnös embereknek. Az egész egy önjáró, önfenntartó, felesleges gépezet. Pontosabban a dolog csak azért önfenntartó, mert a természet már csak olyan, hogy a "probléma" újra és újra előjön, pont azért, mert teljesen természetes, és valójában nem probléma.

Diderot miután megírta művét esetleg evett, ivott, szexelt vagy maszturbált egyet, és aztán esetleg írt egy újabb szócikket az Enciklopédiába. Hasznos életet élt. Én, ha befejeztem ezt a postot kimegyek a tó mellé napozni, közben elolvasok még egy jó könyvet az inkvizícióról, később írok még valami jó cikket, dolgozok, és hasonlók. Mi nem azzal töltjük az időnket, hogy ilyen álproblémákkal foglalkozunk. A vallás viszont az álproblémáival visszatartja az embereket, a társadalmat. Társadalmilag káros jelenség.

Ahogy már többször írtam, a vallásoknak szerintem várhatóan gyakorlatilag vége lesz nemsokára, mivel az emberiség leghülyébb ideológiáiról van szó a nácizmus és a kommunizmus mellett. Ez utóbbiaknak meg már befellegzett, majd rájön a társadalom, hogy a vallásoknak is véget kell vetni. Ha valamely egyház úgy dönt, hogy kitart bornírt erkölcsi előírásai mellett, például a maszturbáció vagy a fogamzásgátlás tiltása mellett, akkor annál gyorsabban mennek a levesbe. Úgyhogy én örülök minden egyes papnak, aki ezekben az ártatlanabb kérdésekben bornírtkodik, mert ezekben az egyháznak már alig van befolyása az emberekre, és minden erőlködéssel csak magukat teszik nevetségessé.

Érdekes időpontban érkezett be egy Huffington Post cikk a Facebook oldalunkra egy like-olótól amely egy neurobiológiai előadásról szól, és arról, hogy felvetették, a radikális, fundamentalista hitet betegségnek lehetne nyilvánítani, és lehetne gyógyítani.

Érdekes, mert épp az utóbbi időben postoltam újra egy gondolatot arról, hogy a vallás az üldözési mániához hasonló betegség, egyfajta gyenge, vagy erősebb paranoia.

Érdekes a Huffington cikk azért is, mert ha utána járunk, akkor kiderül, hogy egy nagyon általános, víziószerű előadásból, amely sok mindenről szólt, kikaptak egy kis részletet. Különösen egy az előadás után a szokásos kérdések során beérkezett kérdésre adott választ kaptak ki.

Roppant érdekes a cikk azért is, mert maga az előadás a neurobiológiáról nagyon érdekfeszítő volt (a hanganyag meghallgatható itt), bár nekem egy kicsit hype-nak tűnik, amikor bizonyos előadók ilyen nagy víziókat adnak elő. Ilyet más is tudna. A tudományos ismeretterjesztő része nagyon általános, a vízió része meg hát nem tudomány. Még nem tudomány, és általában roppant nehéz megjósolni, hogy a tudomány merre fog fejlődni. Gondoljuk csak meg, hogy a mobiltelefon jövőjét sci-fi írók sem vííionálták előre, szinte az összes sci-fi vonalas telefonokkal képzelte el a 21. századot is!

Kathleen Taylor, az Oxfordi Egyetem kutatója Walesben adott elő a Hay Festivalon, amely nem is egy tudományos konferencia, és egyébként Budapesten is megtartották. Az előadása a neurobiológia jövőbeli lehetőségeiről szól. Hogy ez a tudomány lesz a domináns, hogy megváltoztatja a tudományról alkotott képünket, és olyan dolgokat fogunk elérni, amelyet csak sci-fikben álmodtunk, mint gondolatolvasás, az álmok rögzítését, befolyásolását.

A sok ötlet, és jövőbeli perpsektíva közül az egyik az volt, és ezt mint mondtam, a kérdések során mondta el Taylor (kb 50 percnél hangzik el a felvételben), az az, amit a Huffington cikke felkapott. Érdemes leszögezni a következőket:

1) Taylor szélsőséges fundamentalistákról beszélt.

2) Taylor nem csak hitről beszélt, hanem más káros berögződésekről.

3) Taylor nem beszélt arról, hogy konkrétan mi lenne a beavatkozás, és jelenlegi technikával ez még nem is reális elképzelés.

4) Taylor azonnal hozzátette, hogy itt az emberi szabadságjogok felől igen aggályos kérdések merülnek fel.

Szeretnék ehhez pár dolgot hozzátenni:

i) Amikor egy olyan kérdésről van szó, hogy milyen betegségeket mikor és hogyan gyógyítsunk, az nem csupán tudományos kérdés, és nem a tudomány dönt ezekben a kérdésekben.

ii) Ennek következtében a tudomány semmiképpen nem fog a jövőben agymosással valamiféle diktatórikus hatalmat létrehozni. Ha ilyesmi létrejön, az politikai döntés lesz, politikusok lesznek felelősek érte, és a választók.

iii) A tudomány felkínál bizonyos ismereteket és lehetőségeket bizonyos technikákra. Az, hogy bizonyos készülékeket kifejlesztenek-e, az már az ipar felelőssége, hogy engedélyezik-e ezeket a készülékeket, hogy engedélyezik-e a használatukat, és milyen feltételekkel, az pedig az állam felelőssége, és politikai döntés kérdése. Tehát amikor a címben azt vetem fel, hogy a tudomány meggyógyíthatja-e a vallás betegeit, akkor nem csak a technikai lehetőség a kérdés, hanem az etikai döntés is kérdés, ami viszont nem a tudomány kérdése, így nem is lehet arról beszélni, hogy a tudomány gyógyít. A tudomány felkínálhatja a gyógyítás elvi lehetőségét.

iv) Bár a tudománynak nem feladata az etikai kérdésben való döntés, láthatjuk, hogy a tudósok jó esetben mégis figyelmeztetnek ezekre az etikai aggályokra. "Az egyik ember pozitívuma a másik ember negatívuma lehet."

Szeretnék kiemelni Taylor előadásából pár véleményt, amely szintén nem annyira szilárd tudományos eredmény, hanem az előadó véleménye, amely nem is annyira direktben jött elő, hanem egyfajta hallgatólagos előfeltételként:

A) A radikális fundamentalizmust lehet nem szabad döntésnek, hanem elmezavarnak, egyfajta obszesszív-kompulzív betegségnek is tekinteni.

B) A radikális fundamentalizmust általában mégsem tekintik betegségnek.

C) Ha betegségnek tekintenék, gyógyítható lehetne a jövőben.

D) A vallás annyi rossznak az okozója világunkban ("heck of a lot damage")

És végül az én véleményemmel zárnám ezt a cikket, mert fontos, hogy ne az jöjjön le ebből, hogy a militáns ateisták már megint agymosással akarják üldözni a vallást.

I) Én azt gondolom, hogy egy demokratikus társadalomban egy teljes jogú, szabad, tehát többek között ártatlan embert, aki semmi bűnügyet nem követett el, nem szabad semmiféle agymosásra kötelezni. Egy szabad embernek joga van nem gyógyíttatni a betegségét. A vallásszabadsághoz való jogot továbbra is fent kell tartani.

II) Ellenben azt, hogy mit tekintünk betegségnek, azt általánosabban venném: nem csak a fundamentalista radikális vallás betegség. A fundamentalizmus a vallásos betegség extrém változata, ez az elmérgesedett betegség, amelynek szimptómái már feltűnőek, és mindenki észreveszi őket. De ez csupán a betegség "végső stádiuma". A betegség enyhe formája maga a vallás. Minden hívő egy állandósult gondolkodási hiba, egy elmezavar áldozata.

III) Ha egy fundamentalistát elítélnek, például terrorizmus miatt, akkor a neurobiológiai kezelés már kevésbé tűnik húzósnak, de evvel is vannak aggályaim. Elvégre a bűnözőket más esetben is ritkán köteleznek ilyenre elítélteket. Például aggályos lenne az, ha egy bűnözőt mondjuk agresszivitás-csökkentő hormonális kezelésre köteleznének.

Összességében tehát az emberi szabadságjogok miatt nem a kezelés az, amit én szorgalmaznék, annál inkább szorgalmaznám a tisztánlátást, hogy nevén nevezzük a dolgokat: a vallás betegség. Ezt nem azért fontos kimondani, hogy kezeltessük őket, hanem azért, hogy tisztában legyünk azzal, hogy problémájuk van. Ugyanis a gyógyulás első lépése a probléma elismerése. A gyógyulást én már az emberekre magukra bíznám. Érvelni, segíteni lehet nekik, de alapjában maguknak kell megtenni a lépést a függőségmentes élet felé.

A nagy muszlim zavargások közepette kevés figyelmet kapott egy kis hír a Dalai Lámáról, aki egészen megdöbbentően a vallások szerepét jelentősen csökkentő nyilatkozatot közölt a Facebookon. A mai média működését leplezi le, hogy ebből lett a hír, holott ez egy könyvből vett részlet. A könyve megjelenésekor, és a nyilván megjelent könyvismertetésekkor nem vertek ekkora port, de egy Facebook post, na az már igen!:)

Az idézet ugyanakkor tényleg összefoglalja a lényeges gondolatot:

"All the world's major religions, with their emphasis on love, compassion, patience, tolerance, and forgiveness can and do promote inner values. But the reality of the world today is that grounding ethics in religion is no longer adequate. This is why I am increasingly convinced that the time has come to find a way of thinking about spirituality and ethics beyond religion altogether."

azaz:

"A világ összes vallása képes belső értékek erősítésére a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia és megbocsátásra való fókuszálásukkal. De a mai világ valósága az, hogy az etika vallásra való alapozása nem megfelelő. Ez az, amiért egyre inkább meg vagyok győződve, hogy eljött az idő, hogy közösen találjuk meg a valláson túli spiritualitást és etikát."

Ez egyrészt egy olyan nyilatkozatnak tűnik, amely a vallás végének kezdetét jelzi. Egy fő vallási vezető jelentősen visszavonja a vallás szerepét az életünkben. Gyakorlatilag haszontalan hobbivá zülleszti. Lényegében az egyetlen nagy szerepet veszi el, amelyet még mindig tulajdonítanak neki: az erkölcsi nevelés szerepét. Ha megnézzük, hogy ma Magyarországon az egyház, a jobboldal, a hatalom milyen ideológiát nyomat, akkor talán nem kell tovább magyaráznom.

Ez pedig ahhoz hasonló, mint amikor Gorbacsov elkezdte a glasznosztyot. Látszólag reform, de olyan változás, erózió, amely óhatatlanul a bukáshoz vezetett. A különbség annyi, hogy a Dalai Láma bár tekintélyes vallási vezető, de még a buddhizmus irányítása sincs a kezében. Szóval nem tudom, valószínűleg olyan hírtelen, mint a kommunizmus még a buddhizmus sem fog ettől most összeomlani. Sajnos.

De nézzük az idézetet, amelyre mi ateisták azt mondhatjuk, hogy szép, szép, de ez csak az első lépés, ennél sokkal tovább is lehet menni! Miért?

Először is, ismerjük fel, hogy abban, amit a Dalai Láma mond, az égadta világon semmi új nincs.  Az etika megalapozásának nagyon sok filozófiai iskolája volt és van, ezek közül csak nagyon kevés hagyatkozik istenre vagy vallásra, és gondolja azt, hogy valami isten vagy más vallásos dogma alapja lehet az etikának.

A napokban Diderot filozófiájával foglalkozom, aki Shaftesbury munkáinak fordítója volt, és filozófiája sokat merít Shaftesbury filozófiájából. Ez a Shaftesbury már a XVII. században olyanokat mondott, hogy (i) az etika független a teológiától, hogy (ii) van egyfajta természetes etika, amely az emberből magából fakad, és hogy (iii) a helyes etika az érzelmek ész általi megfelelő egyensúlyozásából fakad. Szögezzük le, Shaftesbury hívő volt!

Azóta számos nagy etikai irányzat van sokféle variációban, és aki kicsit is olvasott ezekről, annak nem meglepő, hogy ezen iskolák nagy része istentől teljesen függetlenül beszél az etikáról. Én ebben a témában nem rendelkezek nagyon részletes ismeretekkel (A Dalai Láma léthatóan még ennyivel sem), és nem is akarok most egy nagy, átfogó elemzést adni. Nincs is erre szükség. Csak utalnék arra, hogy a Dalai Láma mennyire spanyolviaszt talált fel, és hogy minő abszurdum, a világ ott "fetreng a lábai előtt", csak mert ő a Dalai Láma, és most elismételt egy közhelyet. Kb, mintha arról írnia, hogy a napokban járt a városban, és jé, nemcsak a Tescoban lehet vásárolni.

A Dalai Láma ráadásul nem ilyen elméleti megfontolásokra hivatkozik, hanem inkább praktikusakra. Azt mondja, hogy a globalizált világban a vallások túlságosan regionálisak. A Dalai Láma, egy tibeti enklávéből Indiába menekült ember, aki sokat utazik nyugatra, ahol rajonganak érte, ráébredt, és ez jó, hogy a világlátása során legalább erre ráébredt, hogy a demokrácia, a nyugati felfogás, a felvilágosodás, a racionalizmus és a szekularizmus valahogy sokkal általánosabb, meggyőzőbb világszemléletek, és nagyobb esély van, hogy ezen az alapon lehet olyan nézeteket kifejteni, amelyek a világ nagy részét egyesíthetik, amelyet közösen el lehet fogadni, amelyek eladhatóak, legalább az értelmes embereknek. Amiről beszélek, az a felfogás ugyanis Japánban, Indiában, Kínában is meghatározóvá válik, még ha sajátságos módokon is.

Ezzel szemben a vallások megosztják a világ embereit, és a legnagyobb vallások is tulságosan helyi jelenségek. Mi persze erre azt mondjuk, lám-lám, a vallások ezen diverzitása, és az, hogy az égadta világon nem tudnak mit kezdeni egymással, legfeljebb vallásháborúzni, nagykövetségeket rombolni, robbantgatni, és hasonlók, azt demonsrálják, hogy a vallás, mint olyan, mekkora baromság. Elvégre arról van szó, hogy a világban az emberek azt hiszik el, amit éppen beléjük plántálnak, mindenféle kontroll nélkül. Télapó, fogtündér, stb. Csak istenről elfelejtették megmondani, hogy az is csak gyerekmese volt. És persze a világ különféle helyein különféle dolgokat plántálnak a gyerekek fejébe, és aztán legtöbbször gondolkodás nélkül azt hiszik egész életükben. Na jó, a télapóval ellentétben óriási ipar alapult arra, hogy istenben miért is higgyenek mégis. Bizonyos kivételektől eltekintve, amikor ide-oda megtérnek emberek, az a jellemző, hogy egy bizonyos, teljesen esetleges, furcsa dolgot hisznek.

Nézzük ezt a természetes etikát! Fontosnak tartom ismét leszögezni, hogy az etika alapvetően szubjektív, és emiatt nem igazság kérdése. Erről már sokat írtam. Ha tehát valaki azt gondolja, hogy márpedig az az etikus, hogy össze-vissza hazudozzon, akkor mi ez ellen semmiféle objektív érvet nem tudunk felhozni, mert nem igaz, hogy a hazugság per se bűn. Tudunk praktikus érveket felhozni, hogy a "hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát", és hasonlók, amelyre azonban a mi emberünk szintén vállat vonogathat, mert lehet, hogy őneki nem azok a szempontjai az életben, mint nekünk. Ízlésről márpedig vitatkozni hülyeség. Tehát szögezzük el, nincs igaz, nincs egyetlen helyes etika!

Mégis, ezen a praktikus szinten megállapíthatjuk, hogy nagy vonalakban van egy bizonyos természetes etika, melyet az emberek többsége elfogad, amelyek törvényekben is megnyilvánulnak, például a Dalai Láma által is emlegetett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában. Olyan intellektuális elvek mondjuk abban sincs, hogy ne hazudj, és ne fogadj el igazolatlan dolgokat létezőnek! Az ilyenekről valahogy jellemzően megfeledkeznek.

A Dalai Láma azt mondja, hogy nem elég a jog, kell ez a közös, világi erkölcs. Én azt mondanám, hogy nem kell ezt ennyire túllihegni! Az a közös természetes erkölcs, amelyben meg tudunk egyezni, és közös törvényekben nyilvánul meg, szerintem elég, és nem szabad ezen nagyon túl menni, és misztifikálni a dolgot!

Nem kell annyira túllihegni a dolgot, ahogy például Sam Harris teszi. Úgy tűnik, Sam Harris és a Dalai Láma itt összeérnek, és azt kell, hogy mondjam, nincs igazuk, ez már túlzás. Túlzás Sam Harris ama állítása, hogy tudományos alapon egy teljes etikát le lehet fektetni. Csak nagyon vázlatosan, nagyon leíró módón lehet megállapítani bizonyos közös jegyeket.

Mert nem tetszik nekem ebben a nyilatkozatban és Sam Harris szühasználatában sem a "spiritualitás" szó. Arra jó, hogy misztifikálják, elmossák a dolgokat, és a visszacsempésszék az etikába a miszticizmust. Pedig nem kell, nem kell valami nagy, misztikus alapját keresni a természetes etikának, adódik ez magától. Egyszerűen meg kell figyelni, milyenek az emberek, mi adódik a genetikai örökségünkből, életmódunkból. Mert ebből adódik, hogy mit tartunk etikusnak: azt, ami számunkra, illetve társadalmunk számára jó. Az egyedi és a csoportszelekció alakította ki azt a vázlatosan közös természetes etikai felfogásunkat, annak felel meg. És ismétlem, ez szükségképpen nagyon vázlatos, és nem mindenkire érvényes.

Azon sem kell szerintem erőlködni, hogy ezt a közös alapot erőltetve tágítsuk, mélyítsük, erősítsük. Elég erős, mély és tág az már. Valamiféle nagy spirituális mozgalom óhatatlanul ilyen erőltetett marhaságba torkollna, mégpedig a racionalitás róvására. Amire inkább törekedni kell, az az, hogy az emberek tudatosabban, racionálisabban kezeljék ezt a természetes etikát. Az emberek különféle érzelmeivel szerintem nincs nagy gond. Ha nem volnának buta ideológiák, mint a vallások és szélsőséges politikai ideológiák, akkor olyan óriási gond nem lenne az emberekkel általában (most az egyedileg megzakkant bűnözőktől eltekintve).

Nem nagy gond, ha az egyik ember kicsit jobban nacionalista, másik jobban szereti a nőket, a harmadik jobban szeret enni, és a többi, és a többi. Nem a különféle érzelmeinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel van a baj. Az ész, az értelem, ha megvan, ha működik, mindezt harmóniába tudja rendezni, és kezelni tudja úgy, hogy az emberek ne ártsanak egymásnak. Lehet az ember otthon, normálisan nemzeti érzelmű, mérsékelten szexmániás, józanul szerethet enni, ha az eszével tudja, hol vannak a határok, illetve, hogy milyen megoldások vannak az ő speciális mániájának kielégítésére. Semmi baj nincs a különféle szenvedélyes emberekkel, per se. A hülye emberekkel van a gond. Nincs abban semmi nagy baj, ha az embernek van valamiért élnie, és szenvedélyesen odateszi magát a dologért. A megoldás nem a vallás, nem a spiritualitás, hanem az értelem: ennek kell megtalálnia a határokat, egyensúlyokat, kontrollt, megoldásokat, nem pedig valami misztikus dolognak.

A Dalai Láma nyilatkozatában ez az, ami nem tetszik, amire azt mondom, hogy ez csak egy nagyon kis lépés, a felvilágosodás kicsi utánzása. És ezért nem jó az, hogy a spiritualitáshoz ragaszkodik. Illetve az sem, hogy mintha kicsit felfújná ezt a dolgot, hogy kell, egy nagyon erős, közös értékrendszer. Szerintem pont elég jó az, ami például az emberi jogok nyilatkozatában van, és nem a közös etikát kell erősíteni, hanem az emberek átlagos intelligenciaszintjét és műveltségét.

A Dalai Láma lépése szép volt, jó volt, de csak az első baby step. Nem csak a szekuláris erkölcsig, de a szekuláris világnézethez, majd az ateizmusig is el kell jutni!