Láng Benedek egy korábbi, két másik szerzővel írt könyvét korábban már megkritizáltam a Magyar Tudományban abból a szempontból, hogy relativisztikus, langyos nézeteket képviselnek a tudomány és áltudomány elválasztásának (demarkációjának) kérdésében. Lángnak nemrég jelent meg egy újabb cikke a Magyar Filozófiai Szemlében a fenti címmel, ami a new age, ezotéria korában bizonyára érdekes, de azt gondolom, azt mutatja, hogy hogyan lehet a filozófiát rosszul használni, illetve, hogy a rossz filozófia az áltudományhoz, mágiához vezet, illetve ezeknek explicit vagy hallgatólagos támogatásához. A legkisebb rossz, ami Láng Benedek könyvéről és cikkéről elmondható, hogy az áltudomány hívei biztosan felhasználják. Ezt ellensúlyozandó egy kicsit, nagyon fontos, hogy az ilyen nézeteket helyére tegyük, ehhez persze megfelelő filozófiai tudás kell.

(Közbevetőlegesen, nagyon megörültem annak, amikor felfedeztem, hogy a Magyar Filozófiai Szemle pár megújult, rendszeresen megjelenik, és viszonylag jól szerkesztett, illetve interneten is elérhetővé váltak a számok. Ajánlom minden kedves olvasónak, akármennyire is nem értek egyet egyes cikkekkel, az egész szemle olvasgatása mindenképpen az olvasó javára szolgál.)

Visszatérve Láng cikkére: a falszifikáció kérdését nem meglepő módon Karl Poppernél kezdi, ezzel nincs is semmi gond, ez a bevett eljárás a témában. Az első logikai bakugrás, amikor a falszifikáció kérdését összekeveri az elméletválasztás, vagy programkövetés, programválasztás kérdésével.

A) A falszifikáció kérdése az, hogy van-e olyan empirikus megfigyelés, amely cáfolni tudja az elméletet.

B) Ha egy elmélet cáfolódott, akkor az, hogy elvetjük-e, vagy módosítjuk-e, és ha módosítjuk, akkor mit, és hogyan, hogy a módosítás ad hoc jellegű lesz, vagy elfogadható, illetve hogy a tudományos kutatási program összességében progresszív marad vagy degresszívvé válik, az egy másik kérdés. Ez a tudományos kutatási programkövetés kérdése.

A hivatkozott Duhem-Quine aluldetermináltsági tézis szintén csak B-re vonatkozik. Tulajdonképpen az következik belőle, hogy ha egy elméletet egy kísérlet cáfol, akkor sok módon járhatunk el, sokféleképpen megmenthetjük az elméletet. Ez nem triviális, érdemes tudni róla, de nem is olyan meglepő dolog.

Láng Benedek nagyon helyesen bemutatja, hogy a B kérdés is igen fontos a tudományosság szempontjából. Bemutatja, hogy lehetséges, de nem tudományosan elfogadható technika az, ha ad hoc hipotézisekkel próbálják megmenteni az elméletet. Lakatosra hivatkozik, de itt érdemes tovább menni. Láng azt már nem mondja el, hogy Lakatos megfogalmazta azt is, hogy ha egy tudományos kutatási programban egy elméletet úgy mentenek ki az állandó cáfolási kísérletek alól, hogy a program egyre inkább degenerálódik, akkor az nem tudományos. Persze, minden elméletet a végtelenségig lehet védeni hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb hipotézisekkel, de a tudomány pontosan nem ezt teszi. Az áltudománynak meg pontosan ez az egyik technikája.

A tudomány például próbálkozott a Merkúr perihéliumának megmagyarázására a newtoni fizika keretein belül, mindenféle érdekes segédhipotézissel. Itt is igaz a Duhem-Quine tézis: az anomália aluldeterminálta, nem mondta meg, pontosan, mi a hiba, csak azt, hogy van hiba. Tehát lehetett játszani a hipotézisekkel. De a tudomány egy idő után már nem bohóckodott, egy idő után a relativitáselméletet fogadták el. Az áltudomány pedig attól áltudomány, hogy bohóckodik, illetve általában nem maga teszteli a saját ad hoc hipotéziseit. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tudomány általában akkor adja fel a degenerált kutatási programot, amikor van egy jobb alternatíva, az is hozzátartozik, hogy a döntő kísérlet, vagy döntő cáfolatnak tekintett dolog általában csak utólag minősül döntőnek. Erre Láng helyesen mutat rá (Lakatos cikkében is megtalálható ez a gondolat). De a tudományossághoz az is hozzá tartozik, hogy van tudós, aki ellenőrzi az újabb és újabb segédhipotéziseket, és van tudós, aki keres alternatív elméleteket.

Láng Benedek bemutatja az ú.n. whig történelemírást, amely a győztes, illetve a jelen szempontjából írja le a múltat, és megítéli azt. Itt Láng Benedek megint kever pár kérdést. Mert kérdés, hogy mit szeretnénk:

I) A múltat empatikus módon, a  lehető legnagyobb beleéléssel leírni. Azaz nem megítélni a múltat, csak feltárni a belső működési mechanizmusait. Még azt sem mondanám, hogy ez önmagában a megértést jelenti. Ez esetben természetesen az anti-whig módszer nagyon is hasznos.

II) A múltat teljesen megérteni. Ez esetben szerintem nem elég az anti-whig módszer, hanem egy vegyes módszer a jó. Láng bemutatja az anti-anti-whig módszert, amely megpróbál a jelen szempontjából kérdezni, de a jelen szempontjaival nem eltorzítani a választ. Ez egy jó ötlet, de ennél szerintem még komplexebb módszer kell.

III) Értékelni a múltat. Ez esetben csak a whig megközelítés a helyes. A múltat nem értékelhetjük úgy, hogy belehelyezkedünk a múltba. Mert akkor meglehet, minden úgy lesz helyes, ahogy csinálták, és semmit soha nem kritizálhatnánk. Megítélni természetesen csakis jelenlegi tudásunk szerint érdemes valamit.

Hadd mondjam el ezt a kérdést az inkvizíció példájával, amely ezen a blogon egyébként is állandóan felmerülő kérdés:

I) Ha az Inkvizíció működését szeretnénk szűken leírni, ha arra, és csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az embereket akkor mi mozgatta, mit miért csináltak, akkor az anti-whig megközelítés jó lehet. Akkor persze kiindulhatunk abból, hogy ezek az emberek csak a vallásukat védték, és a koruk bevett technikáit alkalmazták, és ezek egy kicsit nagyon elfajultak.

II) Ha egy mai gyereknek szeretnénk leírni az Inkvizíciót, akkor kénytelenek vagyunk mai kérdéseket és fogalmakat is használni. Tehát az anti-anti-whig megközelítés lesz jobb.

III) De ha csak a II) szerint járunk el, akkor a gyereknek semmit nem tanítunk arról, hogy az Inkvizíció milyen helytelen dolog volt. Márpedig hát azért valakinek ezt is el kéne mondani. És ez azért whig nézőpontból lesz az igazi. Muszáj a mai, emberjogi kérdéseket felvetni, és rámutatni, hogy az Inkvizíció valami szörnyűség volt. Ha ez elmarad, akkor olyan gyerekeket nevelünk, akik adott esetben az Inkvizícióhoz hasonló dolgot hoznak majd létre.

Hasonlóan, a középkori mágiát le lehet írni semleges szempontból is, de a végén nem hagyható el az ítélet, hogy mai tudásunk szerint már hülyeség. Ha elmarad az ítélet, akkor a gyerekek persze nagyrészt ezotéria-hívőkké válnak. Lásd jelen korunk agyatlan ezotéria hívőinek tömegeit. Ezt segíti elő Láng Benedek a filozófiájával.

Végül is miféle mentségeket és mentő hipotéziseket hoz fel Láng az ezotéria nevében?

1) A cáfolatok mellett konfirmációk is vannak.

2) A dolog működhet, attól függ, hogy mit használunk alapon.

3) A dolog működhet a megfelelő helyen, a megfelelő időben a beavatottaknak.

Láng Benedek ezt persze az adott kor embereinek szájába adja. És nem egészen biztos benne, hogy jöttek-e ilyen kifogásokkal, mert ennek nincs nyoma a fennmaradt iratokban. Láng nem mondja, hogy maga is ezt képviseli, de azt se teszi egyértelművé, hogy nem ért ezzel egyet, és ha nem, miért nem.

Aztán kiemelném, hogy ma az ezotériával ugyanitt tartunk, még mindig ugyanezekkel a kifogásokkal jönnek, amelyek nevetségesek, buták, vagy pedig tudományos igényességű utánjárást igényelnének. Nézzük részletesen, és nézzük az amulett példáján keresztül ezeket a pontokat!

1) A konfirmációk: szigorúan véve, ha a hipotézis deteminisztikus, akkor egy cáfolat is cáfolat. Mindegy, hogy mennyi konfirmáció van. Ha a hipotézis statisztikai jellegű, tehát, hogy "az amulett nem mindig, de szignifikánsan segíti a hordozóját a csatában", akkor viszont szignifikáns korrelációt kell kimutatni. Nincs itt mese. A modern tudomány azért érzékelte, hogy van itt egy kis gond, hogy lehet egy összefüggés nem determinisztikus, és statisztikus módszereket dolgozott ki. Nézzük csak meg a gyógyszerkutatás rendkívül szofisztikált ellenőrzési módszereit! Képzeljük el, hogy ma már egy gyógyszert nem engedélyeznek, ha nem ment át kettős vak kísérletek tömegein! És az emberek még így is bizalmatlanok a gyógyszerekkel szemben, de ugyanezek az emberek megveszik a semmiféle teszten át nem esett amulettet. 

A statisztikai módszer részben a 2. és 3. ellenvetést is kezeli. Van, amikor egy-egy ismeretlen faktort egyszerűen a statisztikus modellel kezelünk le. Ha az ember a statisztikus módszerhez ma, a modern világban nem ragaszkodik, ha nem látja a jelentőségét, ha megelégszik a "valamikor igen, valamikor nem" lózunggal, akkor a modern tudomány a középkori áltudománnyal teszi egyenlővé. Ez pedig nem csak nem igaz, nem csak igazságtalan, de sértő is, tehát fel fogjuk emelni a szavunkat ellene.

2) Ha a magyarázkodás olyan hipotézist használ, hogy például az amulett csak megfelelő anyagból készülve működik, vagy csak megfelelően hordva, akkor egyrészt elvárható az, hogy a mágia híve megmondja, milyen a helyes anyag, mi a helyes viselet. Ha a mágia híve ezt nem tudja meghatározni, akkor az amulett, melyet árul azzal a tudással, amelyet mellékelni tud hozzá, végül is használhatatlan. Lehet, hogy van olyan amulett, amely valahogy működne, de ezt a mágia híve nem ezt az amulettet árulja a kliensének, legalábbis erre nincs semmiféle igazolás. Az amulettárus ebben az esetben tudja, hogy nem minden amulett működik, és fogalma nincs, hogy az árult amulett milyen amulett. Tehát még amuletthiten belül is szélhámos. Ilyenkor egyébként a tudomány különféle anyagokat, és viselési módokat tesztelve szokta kezelni a kérdést. A modern tudomány igen hatásosan működik, az áltudósok ezt állandóan elfelejtik. Láng Benedekek is.

3) Hasonló a megoldás. Ha az amulettet hatásosan csak bizonyos beavatottak készíthetnek, használhatnak, akkor a mezei embernek árult mezei amulett nem is használ. Szélhámosság. Továbbá, akkor a tudomány letesztelné a különféle amulett márkákat, és különféle személyeket tesztelne, és megint ki tudná mutatni melyik működik. A tudomány többet tud, mint amit a mágusok és rossz filozófusok elképzelni tudnak.

A tudomány azért is tudomány, mert ha egy elmélet cáfolódik, és ki kell javítani, akkor a módosított változatnak is utána jár, a segédhipotézist is teszteli. Az áltudomány meg azért áltudomány, mert csak bemondja, de le nem tesztelné, mert sejti, hogy nem állja meg a helyét. A középkori mágia képviselői ha elő is hozakodtak ilyen segédhipotézisekkel a cáfolatok lekezelésére, nem vitték végig azokat a vizsgálatokat, amelyek ilyen hipotézisek felmerülése esetén kötelezőek lennének. És az áltudomány ezért áltudomány. Miért fontos ez?

A) A mai modern tudomány módszereinek számon kérése a középkori mágián nem azért fontos, mert el tudnánk érni visszamenőlegesen, hogy ezeket a módszereket betartsák. Hanem azért, hogy kimondjuk: a középkori mágia bizony áltudomány.

B) Azért is fontos, mert a mágia mai képviselői, az ezoterikusok a hosszú évszázadok során egy büdös kukkot nem tanultak, nem haladtak előre, és MA sem végzik el ezeket a vizsgálatokat, hanem a segédhipotéziseket csak kimagyarázkodásra használják. Ugyanott tartanak, mint a középkorban. Talleyrand bonmot-jával: a mágusok semmit sem felejtenek, és semmit nem tanultak.

Vegyük észre azt is, hogy a mágus Láng Benedek által, vagy általam leírt mentőhipotézisei pont olyanok, mint amilyet Popper leírt: ad hoc jellegűek. És ha a mágia utána menne ezeknek a hipotéziseknek, és rendesen, mindent letesztelne, akkor valahol vagy el kell vetnie az elméletet, vagy egy olyan hipotézisekbe kellene menekülniük, amelyek már nevetségesek, és olyan kutatási programot kapnának, amely - ahogy Lakatos nevezte - degeneratívak, és ezért áltudományosak.

Láng Benedek egyik példájában leír egy boros-vízes kísérletet, amelyet Galilei is leírt, és felmerül, hogy elvégezte-e. Először is, a tudomány tudományossága nem dől meg amiatt, mert Galilei esetleg egyszer lusta volt, és helytelenül járt el. Ha az volt, akkor annak csak egy tanulsága van: nem szabad annak lenni.

Láng Benedek végül arra lyukad ki, hogy a boros-vízes kísérlet esetleg aszerint működik, hogy mik a körülmények, nagyon érzékeny a dolog a víz és bor sűrűségére és egyéb tulajdonságaira. Nos, ha ez így van, ez a 2-es helyzet, tudjuk, mit kell ilyenkor tenni. Én például nem mondanék semmit a boros-vízes példáról, amíg nem végeztek el egy széleskörű kísérlet-sorozatot, mert tényleg látható, hogy egy kis sűrűség-különbség megváltoztathatja a helyzetet.

Mindezt azért ne állítsuk már párhuzamba az amulettes példával, amelynél nem látom, hogy hogy lenne érzékeny a különféle feltételekre! Egy kicsit más összetételű amulett hatásos lenne?!

Láng egyébként úgy állítja be, mintha a tudomány soha nem végzett volna el imakísérleteket:

"Meglehetősen abszurdnak hangozna, hogy tudományos kísérleteket végezzünk annak érdekében, hogy az imák hatékonyságát leteszteljük, és megállapítsuk, hogy az imák hány százaléka bizonyul sikeresnek. "

és utána végigveszi, hogy terveztek, de nem végezték el, illetve végeztek el hasonlót, de imát azt végül is nem.

Nos nem értem, hogy ennyire tájékozatlanul miért ír valaki referált folyóiratba cikket, és hogy tudott átmenni. Ugyanis jónéhány ilyen kísérletet végeztek. Ez a téma is a bloghoz tartozik, és azt kell, hogy mondjam, a kísérletek eredménye, hogy az imának a placebo hatáson kívül nem nagyon látszik eredménye, illetve precizitással eltűnő effektus lép fel.

A tudomány a filozófusokkal és az ezoterikusokkal szemben bizony-bizony irdatlan sok kísérletet végez el. És ez így helyes.

Míg Láng Benedek kutatását az adófizetők pénzéből támogatták, addig ezt a blogot nem a ti pénzetekből írom.