Arra emlékeztet minket ez a történet, hogy a katolicizmus is csak egy szekta.

***

Az összehasonlító valláskritikát persze nem én találtam fel, abszolút klasszikus téma. Ahogy viszont egyre kisebb a világ, és egyre fejlettebb a technika, a mindennapok embere is nagyon könnyen képet kaphat különféle vallásokról, és teheti ezt egyre élvezetesebb formában, például dokumentumfilmek segítségével. Sőt, ugyanezen folyamat miatt egyre újabb, egzotikusabb vallások és szekták (btw. minden vallás szekta) kerülnek képbe. A cikkemnek egy ilyen szektáról szóló dokumentumfilm lesz a fő vezérfonala, amely a keresztényekkel körbevett ateistáknak különösen érdekes lehet.

Az ARTE műsorában ismét egy érdekes filmre bukkantam. Először, amikor megláttam a szent képeket, azt gondoltam, hogy nem érdekel. De aztán a francia nyelv miatt csak nem kapcsoltam el, később az érdekes táj és kultúra miatt, végül rendesen leültem a tévé mellé, mert roppant érdekesnek de tanulságosnak is bizonyult.

A filmet egyébként a CNRS pár kutatója forgatta, akik Etiópiában kutatják a korai keresztény kolostorokat. A CNRS-ben én is dolgoztam, igaz, nem ebben a témában. (A CNRS az olyasmi, mint az MTA, bár nem pontos az átfedés, mert a franciáknak még külön van egy pár akadémiájuk.)

Mivel az ARTE műsora, a film "Äthiopien und die ersten Christen" címmel megvan németül

és "En Éthiopie, sur les traces des premiers chrétiens" címmel franciául is.

Miért olyan roppant érdekes ez nekünk, keresztényekkel körbevett ateistáknak? A keresztény vallások Európa országaiban a felvilágosodás után, az államok szekuláris jogrendjének megerősödésével, az egyre több ateista, agnosztikus, bizonytalan, maga módján vallásos, valamint egyházhoz ugyan lazán tartozó, de templomba nem járó, a tanokat szigorúan nem követő emberrel megszelídültek, és különféle botrányokon kívül sok modern országban gyakorlatilag a megtűrt hóbort, vagy a furcsa hobbi szintjére süllyedt. Magyarországon részben éppen fordítva vannak a folyamatok: a különféle egyházak legalábbis nyomulnak, miközben az emberek vallásossága legfeljebb kicsit, átmenetileg és felszínes mértékben erősödött. De pont azért, mert a különféle egyházak szelíd, ártatlan, civilizált kluboknak tűnnek, és közben meg egyre nagyobb hatalmakat szereznek, emiatt fontos megfelelő képet kapni róluk.

Arról, hogy milyen lehet egy szabadjára engedett, ketrecéből kiszabadult vallás, jelenleg az iszlám adhat nekünk nagyon jó képet. Ami ma Afganisztánba, Iránban, Egyiptomban, Maliban történik, az nagyon jól illusztrálja, hogy milyenek voltak a keresztény egyházak a középkorban. De mégis, sok embernek lehet a tudatalattijában az, hogy a kereszténység az más. Szerencsére olyan helyet nem tudunk mutatni, ahol a keresztény egyházállam még mindig úgy igazán tombolna.

De olyan példát tudunk mutatni, ahol a kereszténység valami egészen más, egzotikus formában jelenik meg. Ráadásul ezek a keresztény kolostorok eddig még soha nem voltak filmezve, annyira ismeretlenek voltak.

Miért fontos ez?! Azért, mert ha a megszokott, kulturálisan bevett hülyeségeit említjük fel a kereszténységnek, akkor azt sok ember nem találja annyira butaságnak, nevetségesnek, pontosan azért, mert már megszokta, bevette. Hogy Mária szűzen szülte Jézust? Egy idegen kulturában nevelkedett, mosolyog rajta. Egy keresztény hívőnek szentség, és még egy ateistának is botrányos lehet, ha másik ateista megkritizálja, vagy kineveti. A mi vallásunk az sok ateistának akkor is szent tehén, ha ateista. Ebben a filmben viszont sokkal felszabadultabban nevetheti ki a különféle buta meséket.

Ilyen például, ahogy buzgó kézcsókokkal és ruhapuszikkal köszöntik a teljesen idegen szerzeteseket. Vagy a mese a szamárról, amely nem csak, hogy el tudta mondani a szerzetesnek, hogy az oroszlán ette meg, de ekkor egyébként már döglött volt. Vagy az oroszlán, aki ezután szolgálatot teljesített a szerzetesnél. És amelynek bőrét a 14. század óta megőrizték, és tök újnak néz ki. Persze lehet vadállatokkal együtt élni, és bizonyára ennyi is a valóságalapja a meséknek, de hogy az oroszlán munkaállatként szolgáljon, az nevetséges. És persze lehet, hogy az az oroszlánbőr régi, majd megvizsgálják.

"A hívőknek az ilyen csodák valóságosak" mondja maga a szerzetes. Ő is érzékeli, hogy kicsit nevetséges, amit mond.

Vagy például a Jézus imposztor, aki közvetlenül alagutat nyitott Jeruzsálembe. Az elképzelés bugyutaság, hiszen egy föld alatti alagút, amely kicsit levág a Föld kanyarulatából sem sokkal rövidebb Etiópia és Izrael között.

Vagy a "szent", aki egy nap alatt írta meg állítólag a filmben szereplő evangéliumot, de mivel egy kicsit kifutott az időből, megállította a napot. Beszélt a Nappal, azon kívül ugye elköveti ugyanazt az ismert hibát, amely a Bibliában is van. Ha itt valami hatalmas tudású emberről lenne szó, tudhatná, hogy a Földet kell megállítania, nem a napot, és ezt meg is fogalmazhatta volna. Akkoriban esetleg furcsán hangzott volna, de utólag pont ez igazolta volna. Furcsa dolgokkal meg úgyis tele volt a vallás.

Egzotikus számunkra az is, ahogy ezek az etiópiai keresztények persze nem latinul énekelnek, és ez persze kevésbé tűnik szentnek, és többször nevetségesnek. Mellesleg a liturgikus nyelv ott is egy ősi, kihalt nyelv. A vallás általában konzervatív, nem a progresszió élharcosa, ezt jelzi az is, ahogy halott nyelvhez is képesek ragaszkodni.

Furcsa, megmosolyogtató az is, amilyen ruhákban vannak, ahogy a sivatag közepén, éjjel, esernyőkkel körmenetelnek. Persze mindez olyan, hogy ha csak kulturális alapon nézzük, akkor a multikultihoz hozzá tartozik, és teljesen elfogadható. Csak éppen az olyan elképzeléseket teljesen tönkre vágja, hogy ezek a liturgiák tutira az egyetlen, igaz szokások. Nem, minden ilyen szokás, a vallásosakat is beleértve legtöbbször csupán esetleges. Ritkán van valami tényleges értelme. Szóval persze, ha akarják, éljenek így, de mivel láttunk már százféle hasonlót, mi ezt csak úgy tekintjük, hogy nekik éppen ez a hóbortjuk, nem több.

Nevetséges az is, ahogy a szent vízhez, amely egy otromba vasszerkezetből folyik, műanyag kannával jönnek. Valahogy ez az egyszerű népeknél visszatérő minta, az egyszerű buddhizmusban, hindu vallásban is furcsán tobzódik a műanyag.

Számunkra, nyugatiaknak a műanyag lehet hasznos, ritkán lehet designos is, de akkor annak olyannak kell lennie. Mi egy üdítőitalos palackot lehet, hogy rutinszerűen használunk és eldobunk, de milyen otrombaság lenne egy templomban egy műanyag, szenteltvíztartó lavor?! Komolytalanná teszi az egészet.

Sokszor ezek a szerzetesek naplopóknak, hippiknek tűnnek. Például az az ember, aki állítólag 60 éve egy lakásban él, amelyből ki se mozdult. Különösebb bölcsességeket nem mond, nem is tud mondani, nyugaton ritkán tisztelnénk az ilyen embert. Ha nem mozdult még ki a lakásból, inkább neurotikusnak gondolnánk, mint szentnek. De az összes szerzetes olyannak tűnik, aki a mi társadalmunkban már nem az intellektuális réteget jelentené.

Ezt illusztrálja, ahogy például a szerzetesek úgy kuncsorognak egy szemüvegért, mint egy kéregető az aluljáróban. Mellesleg persze a tudomány és technika eredményeit kéregetik, valahogy a rövidlátást a vallás nem oldotta meg.

Ezek az etiópiai keresztények azért is érdekesek, mert egy egzotikus szektát képviselnek. Európában azt gondoljuk, hogy a kereszténység meglehetősen egységes. Jó, vannak katolikusok, kálvinisták, lutheránusok, de pitiáner dolgokon különböztek össze, mint nyelv, hatalom, cölibátus. Meg persze vannak még furcsaságok is, de ez az etióp szekta, ez nagyon régen vált el a kereszténység fő ágaitól.

Azok a szerzetesek, akik a második vonalban jöttek, és a hittérítést igazán véghez vitték, menekültek voltak. Eretnekek, a Kalcedoniai Zsinat által „kiközösített” monofiziták, saját maguk szerint miafiziták (komplex egység), akik azt hiszik, Jézus egy lényegben volt isteni és emberi, nem pedig két lényegben.

Arra emlékeztet ez minket, hogy a korai kereszténységben miféle vallásháborúk zajlottak elméleti téren, milyen sok szekta volt, és hogy a győzedelmes szekta győzelme teljesen esetleges volt. Az arianizmus vita is ide kapcsolódik és ha jól sejtem, az Ember Tragédiájában megjelenített homoousious-homoiousios vita is. És akkor a végén, a szentháromsággal egy másik szinten valami hasonló furcsa dolgot fogadtak el dogmának.

Nem szabad tehát bevennünk, hogy a katolicizmus és a protestáns vallások majdnem egységet alkotnak, illetve történelmi vallások, és akkor itt vannak ezek a kicsi vagy új szekták. Arra emlékeztet minket ez a történet, hogy a katolicizmus is csak egy szekta. Igaz, a győztes szekta. A többi keresztény egyház, amelyet ma történelmi, nagy egyháznak mondanak, csak annyiban szerencsés, hogy fennmaradt, elterjed szekták. Nem feltétlenül érdemük, hanem politikai okok miatt.

Az összehasonlító valláskritika számomra ezen a napon eléggé összesűrűsödött, mert a Phoenix TV műsorában "Schätze der Welt - Erbe der Menschheit" címmel van egy óriási sorozat, amely tényleg egy csomó érdekes, egzotikus kulturális kincset mutat be a világból, és egy csomó vallást. Buddhista, iszlám városokat, országokat. Ma például Kaya - Die heiligen Wälder der Mijikenda/Kenia címmel egy kenyai egyáltalán nem keresztény vallásról láttam filmet. És a különbségek mellett meglepően hasonlóan néztek ki sok szempontból. Kontrasztnak ott volt a "Der Jakobsweg nach Santiago de Compostela" címmel a katolikus zarándoklatról szóló film, amely kereszténységről szólt, és mégis, mennyire más kereszténységről, mint az etiópiai szekták. Az etiópiai szekták bizonyos szempontból a görög Meteorákhoz hasonló, de értelemszerűen a hasonló geográfiai viszonyok miatt.

És ez az egész összehasonlító valláskritikában a nagy tanulság: annyi különféle vallás van, hogy egyszerűen nevetséges azt hinni, hogy az egyik közülük az pont igaz. Az is nagy túlzás, hogy ezeknek a vallásoknak volna egy közös vallási magja. Ami közös, az inkább természeti, inkább emberi. Ami különbözik, na az szokott az önkényes dogma lenni.

Ha például Santiago de Compostella és a Meteorák szóba került, a vallás két olyan jelenségét említettem, amely tényleg elterjedt. Az is, hogy zarándokolni kell. Nem csak Compostellába, de Mekkába is szokás. Az, hogy kolostorok vannak: nem csak Etiópiában, nem csak a Meteorákon, hanem Tibetben is. És nem csak itt vonulnak el a világ elérhetetlen, távoli szegleteibe.

De pont a mai napon egy másik dokumentumfilmet is láttam a Phoenixen, amely fényesen igazolja, hogy ez meg inkább emberi. "Mitten ins Herz Südamerikas" címmel két férfi végigjárja Dél-Amerikát, és nem sok vallásos motívum látszik a dolog mögött. Ez lenne egyfajta nem vallásos zarándoklat. Ha belegondolunk, nem a vallás privilégiuma az, hogy az ember szeret egzotikus tájakra menni, nagy utakra vállalkozni. Valahogy bizonyos emberekben benne van a kalandvágy, és szeretnek kitűzni egy célt, ahova el kell jutniuk. És ahogy a közhely tartja, ahogy sok regényben le van írva, sokszor nem is a cél a lényeg, hanem az út maga. Magam is így vagyok vele, nagy utazgató vagyok Európán belül.

Ez a mi két dél-amerikai vándorunk a Tűzföldön találkozik két "szerzetessel", akik ott élnek kint, egyedül, ahol nincs közmű, nincs út, ellenben van nagyon mostoha de szép természet, nehéz megélhetés, óriási magány. És ezek az emberek pont ezt szeretik, mert ilyen emberek is vannak. És bennük sem látszódott semmi vallásosság. Nem csak a szerzetesek kiváltsága, hogy szeretnek a világtól elvonulni, és attól elszigetelve élni.

Megjegyzem, miközben persze tökéletesen joguk van ezt szeretni, a világtörténetben soha nem ezek az elszigetelt emberek hozták létre a kultúránk, a filozófiánk, a tudás legnagyobb eredményeit. azért kérem elszigetelve, mások segítsége nélkül, egyedül senki sem ér el sokat. Ahhoz ugyebár, ahogy Newton mondta, óriások vállára kell állni. Éppen ezért ezektől a szerzetesektől ne várjunk sokat! Még, ha a vallás nem volna is hülyeség, akkor sem ők mondanák meg a tutit.