Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".
***
Ahogy arról már beszámoltam, a Magyar Tudományban megjelent egy válaszcikkem sok más cikkel egyetemben az istenérvekről és a vallások helykereséséről az emberi gondolkodásban.
Ahogy az természetes, a Magyar Tudományban vannak bizonyos korlátok, amelyeket nem lehet átlépni. Ebben a válaszcikkben a Magyar Tudomány egy igen éles terjedelmi korlátot állított elém, ezen kívül pedig értelemszerűen stiláris korlátok is vannak, és nem is írhat le az ember akármit. Ezek a korlátok védhetőek, és el is fogadtam őket. Bár az alkudozásban a Magyar Tudomány lényegesen visszalépett korábbi ígéretéhez képest (ld. terjedelmi korlát). De fátylat rá!
Ezt tudván felmerülhet az az igény, hogy Török Csabának hosszabban is válaszolhatnék. Ha a Magyar Tudomány hasábjain nincs értelme teljesen szétszedni a cikkét, akkor egy blogban miért is ne? Ez az analízis roppant tanulságos, mert hihetetlenül sok buta, vallásos közhelyet tartalmaz. A következőkben tehát egy részletesebb, és odamondósabb választ adok Török Csabának.
Először is ki válaszolt, ki az a Török Csaba? Török Csaba a cikkben a Esztergomi Hittudományi Főiskola tanáraként van megjelölve. Ezen kívül az MTA tagja. Igen, sajnos ma úgy tűnik, teológusok lehetnek az MTA tagjai, a filozófia köpönyege alá bújva. Az adófizetők pénzét ilyen haszontalan dolgokra fordítják. Profival találtam tehát magam szembe, "megélhetési teológussal". Míg magam nem vagyok "megélhetési ateista": nem kapok egy fillért sem, nem veszek fel el fityinget sem az adófizetők pénzéből ateista nézeteim kifejtésére. Ellenfelemet viszont közösen fizetjük azért, hogy védje istent. A küzdelem tehát nem egyenlő feltételekkel indult. Már csak ehhez képest is meglepő az eredmény: ha igazam van, akkor egy hobbiateista győzte le a hivatásos hívőt.:)
Török alapvető gondolata az, hogy a finomhangoltság, illetve más istenérvek megdöntése nem a katolikus egyház nézeteit cáfolják, mert a katolikus egyház nézetei szerint az istenérvek nem igazolják istent, soha nem is igazolták. Ezzel szemben inkább a protestáns egyház az, amelyiket a kritika inkább célba találhat. Vegyük észre, hogy ez a kérdés tulajdonképpen mennyire másodlagos, és mennyire utóvéd-csatározás!
Figyeljük meg, milyen vicces, ahogy a különböző egyházak egymásra tolják a felelősséget! Ugyanis ugyanerre a cikkre válaszolt Szentpétery Péter is, aki meg az evangélikus hittudományi egyetem tanszékvezetője. Az ő cikkét majd később ízekre szedem, most elég annyi, hogy ő tulajdonképpen ugyanúgy elkeni, illetve eltolja, hogy nem az evangélikus hitet találta el a kritikám. Nagyon gyorsan rövidre lehetne zárni a vitát úgy is, ha valaki összehozná Török Csabát, és Szentpétery Pétert, hogy akkor beszéljék már meg, hogy az istenérvek végül is a protestáns vagy az evangelikus egyház követte el!
Kissé olyan ez a dolog, mint amikor a kommunista érában "mindenki" azt mondta, hogy partizán volt, amikor meg bukott az ideológia, akkor hirtelen "mindenki" letagadta, hogy partizán volt. Vagy nem is annyira, csak félig-meddig... Meg nem gondolta komolyan. Csak parancsra tette, és hasonlók. Hát hasonlóan, valaki csak elkövette azokat az istenérveket, nem?! Ki ne derüljön már, hogy ateisták voltak!:)
Vessünk tehát egy pillantást az istenérveket valamilyen szinten jól összefoglaló anyagra! A magyar Wikipédiára ne, mert az persze elég rossz! Vegyük inkább az angol változatot! Persze minden ilyen összefoglalónál lehet kritizálni, hogy mi került bele, mi nem, de az angol elég bő ahhoz, hogy illusztráljam, milyen abszurd Török érvelése.
Kik azok, akiket ez a szócikk felemleget? Vannak persze pogány filozófusok, sőt, muszlimok is, de a többség persze keresztény. Ez nem csoda, az érvelő gondolkodás a nyugati világra jellemzőbb. Itt ne essünk csapdába, nem azért jellemzőbb a kereszténységre az isten melletti érvelés, mert a keresztény hit ilyen, hanem azért, mert egy görög kultúrára telepedett rá, és arra ez volt jellemző. Nem véletlen, hogy az ókorból Platónt és Arisztotelészt emlegeti a szócikk. A keresztények általában nem azért akarták istent bizonyítani, mert maguk, belső ind0ttatásból annyira odavannak a gondolkodásért, hanem mert érezték a külső nyomást, hogy azért mégiscsak jó volna. És amikor azt hitték, hogy megvan, akkor persze nagy büszkén mutogatták, és halál komolyan gondolták.
Nos a keresztény időszakból Anselm, Aquinoi Tamás (akit Török megpróbál kimagyarázni, de elég gyengén: "partizán volt, de nem gondolta komolyan") Ők még a reformáció előtt éltek, tehát az egyetemes (katolikus) nyugati keresztény egyház képviselői vagy hívei voltak. Az, hogy protestánsok lettek volna, fel sem merülhet. Descartes viszont egyértelműen katolikus volt, és nem kevésbé volt "jeles" istenérvek kitalálásában.
Aztán Kant, aki inkább protestáns lehetett, de például Anselm és Descartes istenérvét kritizálta. Aztán a modern időkből Swimburne és Plantinga, akik valóban protestánsok. Ha az a kérdés, hogy a modern időkben melyik egyházra jellemzőbb az ilyen istenérv, akkor meg kell állapítanunk, hogy a hangsúly valóban eltolódott a protestáns teológusokra. Leginkább azért, és erre Török is utal, hogy az ilyen érvelés az analitikus filozófiához áll közelebb, az pedig a protestáns országokban jellemzőbb. Ez nem is véletlen, de azért a protestantizmus és az istenérvek között még sincs olyan erős összefüggés, amilyet Török beadni szeretne. A hangsúlyeltolódás nem jelenti, hogy a katolikusok elvetnék az istenérveket, és hogy ne találná el őket is a kritika.
Példa erre Newman bíboros istenérve az erkölcsi felelősségérzet alapján, amely ugyan egy másfajta istenérv, és Newman bíboros anglikánból lett katolikus, de azért azt illusztrálja, hogy a katolikusoknál sincsenek kizárva az istenérvek, és rácáfol Törökre, aki pont őt is felhozza példának. Ugyan megpróbálja beadni, hogy ő sem gondolta ezt az istenérvet komolyan.
Vagy példa Antonio Rosmini-Serbati, aki valamiféle ontológiai istenérvet akart kreálni a "létezésből", mint fogalomból, mely fogalmat csak isten plántálhatott belénk.
A modern katolicizmus, el kell ismerni, kicsit óvatosabb az istenérvekkel, az ész és a hit kapcsolatával. Leginkább egy amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Olyan ez, mint a mese Mátyás királyról és a bíró lányáról: "hoztam is istenérvet, meg nem is". A modern katolicizmus fő áramai szerint a hit és értelem úgy éppenséggel összeegyeztethető, de pontosan nem mondják meg, mi a kapcsolatuk. Török isten nyomairól beszél: vestigia Dei. Ez az óvatos megengedő álláspont nem kockáztat: ha valaki véletlenül talál egy istenérvet, akkor jöhetnek a "na ugye, megmondtuk" reakcióval. Ha pedig valamely istenérv megbukik, akkor jönnek a Török Csaba féle: "ugyan már, mi nem buktunk" reakcióval. Ugyebár ez a "partizánok is vagyunk, meg nem is" mentalitás.
Amikor éppen azt gondolják, hogy találtak egy istenhitet, akkor tök komolyan bevetik. Amikor kiderül, hogy nem jó, akkor jön az letagadás, mentegetőzés. És ezt elő tudja kész0teni egy előzetes, homályos mentalitás is.
Jól illusztrálja ezt Karol Wojtyla hírhedt "Fides et Ratio" c. enciklikája. Nem véletlenül lett a válaszcikkemnek is ez a címe. Ez az enciklika végül is nem tisztázza az ész és a hit kapcsolatát, amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Szerintük az ész erősíti a hitet, a hit erősíti az észt, de a pontos kapcsolatuk nincs meghatározva.
Hasonló Joseph Ratzinger más okból hírhedt regensburgi beszéde, amelyben a hit és az ész összeegyeztethetőségét hirdeti. Azt állítja, hogy a pozitivista tudomány ugyan nem tudja igazolni istent, de egyrészt a tudomány ilyen leszűkítésével sem ért egyet, másrészt ez nyitva hagyja a tudományon kívüli érvek lehetőségét, végül burkolva csak elsüt egy hibás istenérvet: a modernt tudománynak szerinte előfeltevése a világ racionális szerkezete, és ennek magyarázata szerinte túl mutat a tudományon, és például a teológia feladata ("találtam egy kalasnyikovot, most partizán vagyok!"). Nos, ez nagyon is közel áll a finomhangoltság istenérvéhez. És erre részben nagyon is jó válasz Hawkingék könyve. Nagyon is célba találta a pápát.
Töröknél is megjelenik ez a "se bűze, se szaga" álláspont. Előbb idézi az I. Vatikáni Zsinat szövegét, amely szerint „… Isten […] a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető". Sőt, idéz a Bibliából: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,20)." De aztán azt mondja, "Ez azonban nem a hit racionális értelemben vett bizonyítéka". Zavaros ez a beszéd, mert ha igaz lenne "a biztos megismerés", és a "következtetés", akkor az hogy az isten nyilába ne volna istrenérv és igazolás?! Az más kérdés, hogy sem a zsinatnak, sem a Bibliának nem igaz a premisszája.
De kezdjük el elölről szétszedni Török cikkét, ahogy ígértem!
"Hiszen ha Isten ezen a Trónon ült volna, nem is lett volna – per definitionem – Isten. Tehát – és ezt lentebb meg kívánjuk világítani – ha valakit ettől a Tróntól meg lehet fosztani, az lehet valamiféle emberileg kiokoskodott, vágyott, megálmodott istenség, de nem az az Isten, akire véleményünk szerint a Biblia és a katolikus egyház hite vonatkozik."
Őszintén szólva, nehéz ezt értelmezni. Mit mond Török? Hogy isten definíciója ellent mond annak, hogy valaki rámutathasson arra, hogy isten létezése nem igazolt. De hát Török elismeri, hogy ez megtörtént, Török ugyan azt állítja, hogy a katolicizmus ezt soha nem állította, de most ezt ignoráljuk! Legjobb értelmezésem szerint Török itt azt állítja, hogy: "ha kiderülhet istenről, hogy nem igazolható, akkor nem is lenne isten". Miközben akárhogy is, de Török elismeri, hogy isten nem igazolható. De azt se látom, hogy ellenkező esetben, egy empirikusan igazolható isten miért ne lehetne isten. Egyáltalán nem látom, hogy az igazolhatóságnak mi köze van isten per definíciónem fogalmához. Hol szerepel isten definíciójában az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság? Bár isten definíciója abszolút bizonytalan, se a katolikusok, se mások nem jutottak még erről konszenzusra (igen, ez is egy erős kritika), de olyan mérvadó definícióval én még nem nagyon találkoztam, amelyben az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság definícióként szerepelt. Jó, nyilván van olyan hülye, aki ilyennel jön, mindenféle dologra van szórványos példa.
Török következő, "érdekes" gondolatmenete szerint:
"Ez már csak azért is fontos, mert ha bárki azt hinné, hogy az istenérvek természettudományos-logikai bizonyítékok Isten létére, akkor ez az ember eleve azt is feltételezné, hogy aki hisz (vagyis értelmi levezetés után belátja Isten létét), az okos, aki pedig nem, az buta. Márpedig a leghétköznapibb tapasztalat is mutatja, hogy ez egyáltalán nincs így."
És itt Töröknek megint részben van igaza. Valóban, a hívők nem okosabbak, sőt, felmérések szerint kicsit butábbak. És valóban, ez azt sugallja, hogy isten létezésére nincs racionális érv. Vegyük észre, Törökkel ezek szerint egyetértünk, hogy isten létezése nem igazolt, nem ezen folyik a vita. Ez meglepő, és mulatságos, de tényleg ez a felállás. Tovább folytatva azt is jelzi az ateisták átlagosan magasabb intelligenciája, hogy az istenhit nem racionális felfogás. Hogy az ateizmus a racionális felfogás. No de attól, hogy nincs istenérv, és attól, hogy az istenhit nem racionális, még simán lehetséges az, hogy egyes emberek nem csak azt higgyék, hogy van isten, de azt is, hogy isten létezése még igazolva is van. Pláne, ha egyszer kevésbé okosak.
Ha veszünk egy embert, aki már van annyira buta, hogy igazolás nélkül higgyen valamiben, akkor már nem kell sokkal butábbnak lennie annak, aki még egyet csavar a dolgon, és másodszorra is becsapja magát, és azt hiszi, van igazolás.
Pascal kapcsán, aki akárhogy is, de megint csak nem református, és van egy elég komolyan vett, hibás istenérve (ő is "partizán" volt, csak Török szerint nem gondolta komolyan), Török azt mondja, hogy: „Le coeur a ses raisons que la raison ne connaît point”. Ó, már megint egy hülye mentegetési manőver! És ezt is ismerjük már. Ugye a szívnek, mint vérpumpának egyáltalán nincsenek érvei, az érzelmek és az értelem összekeverése meg alapvető fogalomzavar. De még ezzel együtt se látom, hogy ha a szívnek lennének érvei, akkor végül is most isten ezáltal igazolt, vagy nem?! Ha igen, akkor ez nem egy istenérv, ami Török szerint nincs?! Ha nem, akkor meg miért kellett felhozni a szív "érveit"?! És hogyan érvek azok az érvek, ha nem igazolások?! Tán túl gyenge érvek?! A szívnek csak túl gyenge érvei vannak?! Hát miféle szív az ilyen?!:)
A következő furcsa érvelés. Az, hogy ahogy a filozófia nem halott, úgy isten sem halott. Csakhogy én filozófusként azt gondolom, az analitikus filozófia nem halott, a kontinentális filozófia halálra van ítélve, és isten meg szintén "halott", vagyis ő soha nem élt. A vallás viszont szintén halálra van ítélve. És nem látok semmi olyan érvet, hogy itt valamiféle bizonytalan párhuzamokon kívül bármiféle oka is legyen annak, hogy ha az analitikus filozófiának tovább kell élnie, akkor istennek is. Sőt, ahogy a kontinentális filozófia halálra van ítélve, úgy van a vallás is. És a kettő között még összefüggés is van.
Itt Törökkel egyet kell értsek abban, hogy a kontinentális filozófia a vallás egyetlen mentsvára, mert az analitikus filozófiában elég gyengén áll. Swimburne és Plantinga mondjuk még erőlködik. A másik oldalon meg Sartre és Camus simán ateista volt. Mégis, az analitikus filozófia tisztább volta nem kedvez annyira a hitnek, és a kontinentális filozófia zagyvasága valóban kedvezőbb a hitnek, még ha nem is garanciája (máshogy is lehet valaki zagyva, nem csak hívőként). Együtt vannak halálra ítélve. Mind a vallásnak, mind a kontinentális filozófiának van viszont megélhetési képviselője, akik védik a mundér becsületét, amikor védhetetlen, akkor is.
Ehhez kapcsolódó érve Töröknek az, hogy "ki kell jelentenünk, hogy az istenkérdés addig létezik, ameddig azt egyetlen ember is felteszi." Ami persze egyik értelemben tautológia, mert egy kérdés valóban létezik, ha valaki felteszi a kérdést, a feltevésként való létezés puszta fogalma szerint. De ettől még lehet hülye a kérdés abban az értelemben, hogy alaptalan vagy értelmetlen. Ez a pozitivista filozófia álláspontja. És persze lehet a kérdés akár jogos, és megválaszolt is. Például negatív módon. Ez az erős ateizmus álláspontja.
Ha egy őrült "tudós" mániája, hogy feltalálta az örökmozgót akkor a dolog kérdés szintjén létezik a tudós fejlében. No de ez azért nem jelent túl sokat. Rögeszmének lenni még nem dicsőség.
Török következő, kissé más érve az, amely szerint a természettudományok nem tudják igazolni istent, de "De ha befelé fordítjuk tekintetünket, létezésünk nagy útkeresései, kérdései, a boldog élet, a béke, a lelki egészség és teljesség vágya felé, akkor már más a helyzet." Hohó, tehát Török mégiscsak "partizán", azt hiszi, hogy talált egy "kalasnyikovot". Csak nem "szovjet partizán", hanem "jugoszláv"!:) Ez a vonal már megjelent Newmannál és Pascalnál is.
Ami ott problémás, hogy a természettudományok és a társadalomtudományok valójában az egységes tudomány két részhalmazát képezik. A két részhalmaz két kategóriát képez, de nem különbözik releváns módon módszertanilag, legfeljebb vannak kissé eltérő jellemzőik. A logikai pozitivizmus bőségesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, és rámutatott arra, hogy a társadalomtudományok ugyanazon módszer szerint folytathatóak, legfeljebb még le vannak maradva. Ha a modern pszichológia, neurobiológia eredményeit nézzük, akkor az empirikus-logikai módszer rohamos elterjedését és diadalát láthatjuk. És nicsak, a társadalomtudományok sem találtak rá isten igazolására!
Török pont a lemaradást használja ki. Akárhogy is nézzük, bizony még Török is beleesik a hézagok istene hibájába, csak a hézag nála a társadalomtudományoknál van.Török a Tudatlanság Úrnőjét most nem a fizika trónjára akarja ültetni, hanem a pszichológia trónjára. Persze a tudatlanság inkább a sajátja, a pszichológia azért elég sokat tud már.
Aquinoi Tamás még az Univerzum eredetében látta isten bizonyítékát. Amikor Hawkingék (meg előtte sokan mások) ettől a tróntól megfosztják, akkor Török azzal jön, hogy "ugyan, soha nem gondoltuk mi ezt komolyan", nem voltak ők sose "partizánok". De felteszi istent egy másik hézagos trónra, most a társadalomtudomány trónjára. És mondja meg, "kedves" Török Csaba, ha a társadalomtudományok is elérik azt a szintet, hogy már az érzelmek területén is annyira világos lesz "mindenkinek", hogy istennek semmi nyoma, hogy nincs "az emberben jelenlévő fizikán túli", akkor onnan is visszakoznia kell a katolikus egyháznak, akkor hova visszakozik?! Az Urálon túlra?! Vlagyivosztokban lesznek partizánok?! Már nincs hova visszakozni, már a Csendes-Óceánnál álltok! Mert tisztázni szeretném, hogy szerintem ezt az állapotot már most is elértük: a vallások nyakig az óceánból lövöldöznek a vélt kalasnyikovokkal. De valószínűleg fog ez az állapot még fokozódni a neurobiológia fejlődésével, és lesz ez a helyzet még kínosabb a vallásnak.
A vallás fent leírt "se bűze se szaga" hozzáállása hit és értelem kérdésében nagyon is jellemző más kérdésekben is. Tetten érhetjük ezt akkor, amikor a Bibliában, vagy különféle szektákban bizonyos jóslatok jelennek meg, amelyeket a hívők időnként beteljesültnek gondolnak, és igazolásnak fogják fel. De általában annyira nem konkrétak, hogy cáfolódhatnának. Néha vannak ennyire konkrétak, cáfolódnak is, de ez sem zavarja nagyon a hitet ( „Bizony, mondom néktek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.”).
Tetten érhető ez az összes vallás hittételeiben, amelyek a világ működésére, magyarázatára vonatkoznak. Ezek is csak annyira "konkrétak", hogy a hívők magyarázatként elfogadják őket, de annyira nem, hogy jól lehessen őket ellenőrizni.
És ugyanez a langyos felfogás jellemző most már a katolikus egyházra is az istenérvekkel kapcsolatban. Le lettek ők már eleget forrázva, tehát már nem kockáztatnak. Ugyan bevetik az istenérveket, amikor istenről folyik a vita, de ha valamelyik esetleg megdől, akkor nyomban visszakoznak. A langyos hozzáállás nem jelenti, hogy rájuk nem vonatkozik a kritika, csak azt, hogy nem mertek annyira világosan kiállni a pofon elé.
És ugyanez jellemző tud lenni a protestáns egyházakra is, amelyek most még valóban kicsit jobban nyomulnak a finomhangoltságot illetően, Swimburne és Plantinga kicsit jobban nyomatja azt a vonalat, hogy isten igenis igazolható empirikus úton. De ahogy a cikkemben is megjegyeztem, Alister McGrath "Tudomány és vallás" c. könyve hasonlóan se "bűze se szaga"jellegű. Nagyon sok isten melletti érvbe kezd bele, de aztán a legtöbb esetben maga is elismeri, hogy kicsit gyengék. Hogy akkor mit akar egyáltalán ezekkel az istenérvekkel, az nem világos. McGrath könyve nagyon is a fent említett pápai enciklikával és előadással rokon.
Tetten érhető ez a "se bűze se szaga" mentalitás, ez a megfoghatatlanság (internetes szleng szerint "takonyangolna" mentalitás) abban, ahogy isten a vallásban a hézagok istene. Ahogy rámutattam, Töröknél ez a hézag nem a csillagokban van, hanem az emberben belül. De csak a hézag áthelyezése történt meg.
A vallás minden fronton, minden témában nagyon sokszor ezzel a langyos, homályos, semmilyen fogalmazásmóddal operál. nagyon jellemző, hogy nem mernek egy világos kijelentést tenni. Nem merik a cáfolást kockáztatni. Mert azon kevés esetben, amikor ezt megtették, mindig pórul jártak. Csak ugye azt kellene felfogni, hogy ha a vallás folyton beleesik a mély vízbe a pallóról, akkor nem az a megoldás, hogy egyre bizonytalanabbul vágnak neki a pallónak. Van olyan "valaki", aki merészen, határozottan tud nekivágni a pallónak, mert értelmes, és tud járni: ez a tudomány. A tudomány is belesik néha a vízbe, de jóval ritkábban, továbbá nem ejt rajta olyan mély sebeket, mert eleve be van kalkulálva a tévedés lehetősége. A vallásban meg nincs bekalkulálva, mert nincs módszerük semmire, tehát a hibakezelésre sincs. Unhandled exception.
Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".
Nem elég, hogy a hézagok istene soha nem adja meg magát, akárhány kezét és lábát vágják le. Ezt a mentalitást még tetézik egy másik stratégiával: Amikor levágják kezét, lábát, akkor nem azt mondja, hogy nem győzték le, hanem azt, hogy "hohó, én nem is jelentkeztem erre a lovagi tornára"! "Várjál csak, az egy másik fekete lovag volt, aki jelentkezett!" Az ultimate loser kifutja a belét a versenyen, utolsónak ér be, majd felkiált: "hohó, én el se indultam ezen a versenyen!" Olcsó viselkedés.
De felejtsük el ezt a gyerekes veszekedést arról, hogy tulajdonképpen "nem én csináltam, hanem a szomszéd gyerek!" Nem olyan fontos, hogy melyik egyház képviselői hitték jobban, hogy a hit igazolható!
Hányféle álláspontot láthattunk Töröknél? Számoljuk össze!
1) Istent nem lehet igazolni.
2) Istent nem lehet tudományosan igazolni.
3) Istent nem lehet természettudományosan igazolni, de az érzelmeknél ott van.
Akárhogy is nézzük, Török válasza valóban gyenge, ahogy maga is megmondta. A sok zavaros gondolata együttvéve egy nagyon nagyon gyenge védőállást tud csak igazán jól védeni, és ez az állás az, amiben egyet is értünk. Összességében cikkében az a meglepő, hogy mennyire óriási visszavonulót fújt.
Mert csakis az első pont védhető meg következetesen, ha az elsőt elfogadjuk, és nem trükközünk azzal, hogy a társadalomtudományba menekülünk, meg azzal, hogy van tudományon kívüli racionalitás, és hasonlók.
Szóval maradjunk az első esetnél! És tegyük hozzá még azt az elvet, hogy: "amit nem lehet igazolni, azt nem hisszük el"! Már csak egy kis lépés van tehát hátra. Török hite tulajdonképpen már csak egyetlen lépésre van az összeomlástól. Már csak az igazolás elvét kell elfogadnia, gyerekkori nevén Occam borotvájának elvét, és...
Welcome to atheism!
