ateista

Augusztus, szombat este, éjjel, Lindau, Insel, Zeppelinstrasse. Nappal 35 fokos hőség volt, amely napnyugta után is csak alig csillapodott. A szigeten, a belváros kőrengetegében megrekedt a levegő, hiába a Boden-tó vize, nem igazán hűsítette. Minden bizonnyal már túlságosan felmelegedett az egyébként mély és hideg tó maga is. Legalábbis legutóbb, amikor fürödni mentem, már nem éreztem a kellemes hűsítő érzést, amikor úszás után kijöttem a rekkenő, délutáni napfényre. Hasonlóan, a hegyekben, már a kétezresnél magasabb csúcsokon is elolvadta a hó, és a szél onnan se hozhatott frissítő leheletet.

A lakásom ráadásul dél-nyugatra nézett, a falon végig ablakok, és a ház sarkán lévő kis toronyszobácska mint egy prizma gyűjtötte magába a forróságot. Az ablakokat nyitva hagytam, a belváros közepén csak az volt a gond, hogy a szórakozó fiatalok telekiabálták az utcát, egészen hajnali 1-2 óráig is akár. No de hát nem volt jobb megoldás,: nyitott ablakkal, kicsit zsivajban próbáltam elaludni.

A kedves olvasó elgondolhatja, hogy a hőség, a tudatalatti határát birizgáló zaj közepette az ember nem alszik igazán jól, szóval valamikor pár órával később zajokra ébredtem. Valami kapirgált az ablakomon. A sötétben felkeltem, odabotorkáltam, és majdnem szívinfarktust kaptam, amikor egy nagy kalapács repült be az üveget betörve. Nem is kalapács volt, hanem nagyobb, amolyan fejszeféle. Talán egy kovács-kalapács állapodott meg a szilánkok közepette a szőnyegpadlómon. Egy termetes, szakállas ember követte a kalapácsot, és rontott be a szobába a betört, emeleti ablakon át, türelmetlenül fürkészve körbe, nyilván a kalapácsát kereste. Különösebb látványt soha életemben nem láttam még.

Hátrahőköltem, majd kiléptem a folyosóra. Oldalt láttam a másik, nagyobb szobát, ahol az ablakok felől hasonló zajokat hallottam. Először a sötétítő kapirgászott az ablakpárkányra kitett alumínium dobozokon, majd csattogni kezdett, erős szellő támadt, majd kivágódtak az ablakok, és elkezdtek bemászni valamiféle alakok. Jobb oldalt egy indiánszerű figura, tollas fejfedővel és ruházatban. Ahogy megnéztem, rájöttem, nem is ember volt, hanem egy kígyó. A sarokszobában egy kék arcú ember mászott be, és közben különös módon furulyázott. Bal oldalt egy perzsa szakállas ember mászott be, hatalmas szárnyakkal az oldalán, akárcsak valamiféle Ikarus. A hálószobámban a skandináv kovács-alak után egy egyiptomi ember lépett be, azzal a furcsa szakállal az állán. Az összes figura, az összes népnemzeti viseletben oda konvergált a két szoba közötti folyosóhoz, ahol lecövekelve álltam, és csak kapkodtam a fejem jobbra, balra.

Mind az összes rémség suttogott, mormolt: "Engem válassz! Engem válassz!" és megállíthatatlanul közeledett hozzám, mint a zombik a legrosszabb horrorfilmekben. "De hát miért válasszalak téged?!" csattantam fel idegesen, és a kérdést éppenséggel a kalapácsos embernek szegeztem.

"Én vagyok Thor, hatalmas vagyok, és csodálatos erőt adok neked, ha engem választasz" - válaszolta. Ekkor esett le nekem, hogy ezek a kártevők, ezek a férgek, ezek a csótányok itt valószínűleg mind istenek. Csak nehéz felismerni őket, mert az ember nem találkozik velük nap mint nap, és nem látja őket a tévében. A tollas lény valószínűleg a maja Quetzalcoatl, a szakállas valamilyen egyiptomi isten - fogalmam nem volt, hogy éppen melyik -  a furulyás meg indiai - rémlett, nekik voltak ilyen kék avatarjaik - a perzsáról se tudtam pontosan, hogy ki, de biztos az is valami isten. 

A kitört ablakon csak ekkor kezdett el bemászni egy hosszú hajú, homless figura, egy kereszttel a hátán. Na jó, őróla tudtam, hogy ki. Nem is kellett megszólalnia. Még nem is jutott hozzá, mert beakadt a keresztje az ablakba. A többiek viszont annál inkább egymás szavába vágtak.

- "Ha engem választasz, mindent tudni fogsz" - noszogatott Quetzalcoatl, és én meglepődtem, hogy ő a tudás istene, nem pedig valami rémséges dologé. De ez nem változtatott azon, hogy úgy hirtelen őt se akartam választani.

- "Én vagyok a legrégebbi isten mindannyiunk közül, engem válassz, és biztosítom az utadat a túlvilágon!" - mondta az egyiptomi isten, és még ebből sem tudtam meg, hogy ki a halál akar lenni.

- "Én vagyok minden dolgok teremtője, az egyetlen igazi isten, a Teremtő, engem válassz!" - mondta a perzsa isten, és bár a "minden dolgok teremtője" impresszív tulajdonság, mégsem voltam benne biztos, hogy őt kéne választanom. Azért van még pár másik szempont is. És egyáltalán...

- "Ugyan, miért kéne nekem választanom?! Miért zaklattok itt éjnek idején?! Miért nem hagytok békén?! Nem ér ez rá holnapig?!" - fakadtam ki. És akkor az egyiptomi hozzám lépett, kicsit nyugodtabban, mint eddig. Láthatóan a többi isten is elfogadta, hogy ez a kérdés az ő reszortja.

- "Mert reggelre meg fogsz halni" - válaszolt, miközben nyugtatóan a vállamra tette a kezét.

És persze ezen megdöbbentem, elszorult a szívem, hogy akkor most meghalok, "de miért?!", valóban, miért haltam volna meg? Nem volt semmi bajom. A folyosón tovább hátráltam, és az isteneket sakkban tartva beléptem a fürdőszobába.

- "Nem igaz, nem halok meg, hagyjatok békén, nem kell választanom, nem választom egyikőtöket sem" - kiabáltam a sok undok istennek, miközben a hátam mögött ösztönösen kapirgáltam, hogy a kezembe kerítsek valamit, amit fizikailag is nekik szegezhetek. Valami tényleg a kezembe akadt, és azonnal feléjük nyújtottam, mintha az a valami megállíthatta volna őket.

Nem, nem egy fokhagyma-fűzér volt, nem egy ezüst tű, nem egy kihegyezett karó, nem egy kereszt, hanem egy borotva. "Na hát ezt a hajamra is kenhetem" - gondoltam.

De a legnagyobb megdöbbenésemre az istenek arca elborult, eltorzult, sikítozni kezdtek. Aztán szél támadt, de már nem befele fújt az ablakokon, hanem éppen fordítva: kifele. Mint valami gigantikus porszívó szívta ki a lakásomból az undok kártevőket. Nem tudom, hogy ezt mi okozta, mi köze volt a gigantikus porszívónak a borotvához. De az istenek hanyatt homlok menekültek volna, aztán nagyon gyorsan kivitte őket a vákuum az ablakokon. A lakás ismét üres volt, csendes, az üvegszilánkok is eltűntek. Még a levegő is lehűlt. Hamarosan elaludtam.

Reggelre már kellemes hőmérsékletekre ébredtem, és a fürdőszobában, a tükör előtt már csak nevettem a rémálmon. Az arcomra gyorsan szappant kentem az ecsettel. Automatikusan, gondolkodás nélkül tettem ezt, hiszen borotva volt a kezemben. Hogy miért, azt nem tudom pontosan: aznap nem akartam borotválkozni. 

Vajon elég-e egy mustármagnyi hit ahhoz, hogy a képen szereplő hölgy szerelmes legyen beléd?

***

Koós István blogtársam egyik legutóbbi postjában található ez az idézet Bolberitz Páltól:

„Az isten létét alátámasztó filozófiai érvelés elvont, nem mindenki érti meg, átlátásához filozófiai ismeretekre és problémalátásra van szükség. De legfőként úgy érezzük, hogy az embernek nem sokat jelent, „nem melegíti” meg a szívet. Ezért is szerepeltek mindig olyan utalások, bizonyítékok, amelyek közvetlenül az emberből indultak ki, és az emberhez szólnak.”

Magam Bolberitztől nem pont ezt a könyvet, hanem egy másikat olvastam, ahol nekem is feltűntek hasonló szöveghelyek, és emlékszem, teljesen ledöbbentem, hogy Bolberitz mennyire explicit módon isteníti azt, amit az egyik legalapvetőbb érvelési, gondolkodási, logikai hibának tartunk, ez pedig a vágyvezérelt gondolkodás, illetve az agymosást.

De hogy ez nem Bolberitz egzotikus, eretnek kis nézete, hanem a keresztény hit, sőt, véleményem szerint a vallás, a hit alapja, azt illusztrálja a következő ismert idézet Páltól: "A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés." zsid. 11:1. Ugyanezt a szöveghelyet szokták idézni, és idézem én is sokszor, amikor amellett érvelek, hogy a hit nem tudás, a tudás nem hit, a vallás és tudomány elvileg kibékíthetetlen ellenségek. Ugyanis a tudomány pont nem ez, a tudományt pont nem a vágyvezérelt gondolkodás hajtja, a tudományos kutatás, a tudományos érvek sokszor nem melegítik a szívet, nem ez a feladatuk, sokszor bizony a rideg valóságot mutatják be nekünk. Ha pedig a tudomány néha mégis csodálatos, szívmelengető, akkor az egy pozitív mellékhatás, de nem a fő cél.

A vágyvezérelt gondolkodás egyértelműen érvelési, gondolkodási hiba. Számomra nagyon egyszerű, és triviális, hogy miértÉ odatolakszik a tudás és a valóság közé, ahova nem kéne. De nemrég eme oldal kommentjeiben vitázva rájöttem, hogy ez nem egészen mindenkinek evidens, és nem egészen mindenkinek triviális. Ha megnézzük a vágyvezérelt gondolkodás angol oldalát a Wikipédián, akkor még ott is viszonylag kevés érvet találhatunk amellett, hogy ez miért logikai és gondolkodási hiba. Ennek oka részben nyilván pont az, hogy a dolog annyira triviális: mert jól, nem a szívével lát az ember, ami az igazság szempontjából lényeges, az a szívnek láthatatlan. Hát "istenem", Saint-Exupery hülye volt. Pontosabban akkor volt hülye, ha úgy értette az idézetét, ahogy szokták, hogy a "jól látás", az az igazság látása. Mert az ember a "szívével", azaz az érzelmeivel esetleg lehet úgy fogalmazni, hogy tök jól lát bizonyos, dolgokat, nevezetesen a saját értékeit. Csak ez ugye logikailag meglehetősen különbözik attól hogy mi a "külső" valóság, a "külső" igazság. Az én érzelmeim szubjektív kérdések, a külső valóság pedig objektív kérdés. A két dolognak kevés köze van egymáshoz.

Mert szárnyakat adni vágyainknak a fikció tud a mesében, illetve a MALÉV próbálta, de hát ma már MALÉV sincsen. A vágyaink és a valóság között az egyetlen összekötő kapocs az, hogy a valóság részben befolyásolja a vágyainkat, mert amit megismerünk a valóságból, az részben meghatározza azt, hogy mit érzünk vele kapcsolatban. Vegyük például a képen látható szárnyas hölgyet, nevezzük mondjuk stílusosan Angélikának! Az, hogy tetszik-e nekem Angelika, részben függ a valóságos Angelikától, részben viszont tőlem is függ, mert ugye ugyanaz a nő nem mindig tetszik minden embernek. Azt gondolom, Angelika a legtöbb férfinak tetszene, ami mutatja, hogy az érzelmeink bizonyos evolúciós alapon sokszor eléggé összehangoltak, de vannak olyan nők, vannak olyan más kérdések, ahol az összhang egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Most mindenki képzelje el a számára legrondább nőt/férfit, akit ismer, és akinek van partnere, aki szerelmes belé, vagy szerelemes volt belé! Ugye, mindenki meglepődik néha azon, hogy más embernek ki tetszik?! Az érzelmeink bizony nem objektívek, és csak kis részben függenek a külső valóságtól.

Arra, hogy mennyire nem képes a hit, és semmi más sem szárnyakat adni vágyainknak, ismét vegyük elő Angelikát! Tegyük fel, hogy azt szeretném, hogy Angelika szerelmes legyen belém, mert roppant mód tetszik nekem. Ez a vágy fiatalabb férfiaknál gyakran előfordul, tapasztaltabb férfiak azért nem feltétlenül kívánnának ilyet ennyire meggondolatlanul, anélkül, hogy ismernék Angelika többi tulajdonságait. De menjünk vissza gondolatba egy kicsit fiatalabb koromba, amikor nekem is még inkább támadhattak ilyen kívánságaim!

Nos, annak, hogy én azt kívánom, hogy Angelika szerelmes legyen belém, nagyon közvetett úton lehet csak köze ahhoz, hogy Angelika tényleg szerelemes legyen belém. Az egyetlen mód, ahogy a kettőnek lehet köze egymáshoz meglehetősen korlátolt, és körülményes: ha ismerem, ha találkozok, ha a közelébe tudok férkőzni, akkor elkezdhetek udvarolni Angelikának. De a sok "ha" miatt, és még a sok "ha" megvalósulása esetén is roppant kétséges, hogy Angelika szerelmes lesz-e belém. A vágyak és a valóság között tehát némi hatás lehet, de ez csakis megvalósítással: a fizikai cselekedeteinken keresztül lehetséges, és azok korlátaival. Kénytelen vagyok Angelikának legalább egy e-mailt írni ahhoz, hogy szerelmes legyen belém, ez pedig fizikai cselekedet (ráadásul ennek vajmi kicsi az esélye). De Angelika egész valószínű, hogy akkor se lesz szerelmes belém, már csak azért sem, mert bombázhatják még ezren e-mailekkel, és akkor kit is válasszon?! Hát lám, ez is a gond a vágyvezérelt gondolkodással, hogy több embernek egymásnak ellent mondó vágyai lehetnek.

A homo sapiensről alkotott legjobb tudomásunk szerint a gondolataink jelenleg máshogy nem képesek befolyásolni a valóságot, csak a fizikai cselekvéseinken keresztül: a kezünk, a lábunk, a mimikánk, és hasonlókon keresztül. A technológiai fejlődés jelenleg tart ott, hogy bizonyos korlátozott módon a gondolataink már képesek lehetnek vezérelni egy számítógépet, de ott még messze tartunk, hogy a hit hegyeket tudna megmozgatni (Mt. 17:20). Ahhoz egyébként nem csak egy számítógép kell, hanem egy elég bazi nagy markoló, és sok-sok üzemanyag. No meg hatósági engedély. Ha mindez megvan, akkor viszont a legkisebb dolog, hogy a markolót gondolattal vezéreljük, vagy a két kezünkkel. Jézus biztos nem erre gondolt a Biblia szerint sem.

Egyébként vegyük észre, ha mégis arrébb kell mozgatni egy hegyet, akkor ma már a legkisebb óvodás gyerek sem mustármagnyi hitre gondol, hanem markolóra. Azaz ami valamennyire is képes megvalósítani Jézus ígéretét, az nem a hit, nem a vallás fejlődése, hanem a tudomány és technológia fejlődése. Hegyeket mozgatni jól, nem a szívével tud az ember, hanem az eszével. Többet ésszel, mint érzelmekkel! A vallás kétezer éves fejlődése során sok kárt okozott, de végül is az igazán hegymegmogzatós, pozitív eredményeket a tudomány érte el, a vallás ebben semmit nem adott nekünk.

A hegymozgatásnak ez a megoldása egy olyan hozzáállást valósít meg, amely a történelem során a tudományban óriási sikert ért el. Ha hegyet akarunk mozgatni, akkor próbáljuk meg objektív módon megismerni a hegyek tulajdonságait, a mozgatás tulajdonságait, a mozgatást véghezvinni képes gépek tulajdonságait! Próbáljuk meg addig fejleszteni őket, amíg képesek hegyet mozgatni! Ehhez a fejlesztéshez pedig még több, nagyon is objektív ismeretre van szükség. Ez az objektív megközelítés nagyon sokáig nem foglalkozik a hegy megmozgatásának vágyával, hanem csak a heggyel, a gépekkel. Objektív, tárgyiasított formában tekinti őket, meg akarja ismerni őket. És csak a  végén kanyarodik rá arra, hogy "no, mit is akarok én a hegytől"? És csak a legvégső, alkalmazási fázisban jut ide a tudás. Ettől tudomány a tudomány, hogy leválasztotta azt, hogy "mit is akarok én a hegytől". Megismerni ettől függetlenül próbálja. És aztán erre a sok, elkötelezetlen tudásra épül rá a technológia, amely már erősen kötődik ahhoz, hog ymit akarunk megvalósítani.

Lehet azzal jönni, hogy a hittől ne olyan nevetséges dolgokat kérjünk, mint Angelika szerelme, vagy hegyek mozgatása, de hát a hegymozgatás Bibliai példa. Lehet azzal jönni, hogy még ez is metaforikus, a valódi dolgok, amit a hit elérni képes, az valami olyasmi, ami komolyabb, méltóbb Angelika szerelménél, és fontosabb a hegyek mozgatásánál. Mondjuk nem látom, hogy Angelika szerelme miért volna komolytalan. Azt se látom, hogy ugyan, miért volna a világ olyan, hogy a hit valami komoly, méltó esetben működő valóság-manipulációs eszköz volna, de komolytalanabb esetekben csődöt mondana. Ugyan miért lenne ez így, mi lehetne erre magyarázat?! Lehet azt mondani, hogy a történet nem ilyen olcsó módon működik, a hitnél a kívánság nem valami egyszerű, instant alapon valósul meg. Csak hát ez már a kudarc elismerése, és maszatolás. Tessék akkor meghatározni egészen pontosan, hogy mire is képes a hit, és valami ellenőrizhető produkciót felmutatni!

És itt írok két bekezdést az objektív megismerésről, és az értékekről, és a nem objektív, érték alapú "megismerésről", az elkötelezett "megismerésről", ami egy oxymoron, de egy bizonyos kommentelő ezzel jött, és bizonyos provinciális, filozófusok valamilyen könyvében ez állítólag szerepel. Erről az elkötelezett megismerésről ezen kívül nem is nagyon találni semmit, nem egy kiforrott, elterjedt filozófiai gondolat. Lehet persze azt mondani, hogy az igazi megismerésben persze van egy fő érték, amely mellett elkötelezzük magunkat: ez pedig az igazság. Ennek oka az, hogy pont ez a megismerés célja. Tehát ez nem valami önkényes elkötelezettség, hanem logikus. Az igazság mellett mondhatni, hogy mondjuk elméletek, magyarázatok mellett kötelezzük el magunkat, logika mellett kötelezzük el magunkat, vagy, hogy az egyszerű, jól kezelhető elméletek mellett. De ez is olyan, hogy mindezek a megismerésből adódó értékek, illetve így működik a tudományos megismerés, és máshogy nem működik semmiféle megismerés. Eme "értékek" azok, amelyek a megismerés szempontjából tényleg relevánsnak bizonyultak.

Ami viszont nem bizonyult relevánsnak, az például az, hogy mit mond az ember szíve, mik a vágyai. Ezek az értékek, és az értékek nagy részének semmi köze a megismeréshez, az igazsághoz. És ezekben az értékekben az ember sokféle. Ha tehát ezeket az értékeket beveszi a megismerésbe, akkor az egészből egy értéktelen, nem működő "módszer" lesz. Nem fog a vágyvezérelt megismerés működni.

A vágyvezérelt gondolkodásra nem tudott technológia sem épülni, nem tudott ipar kifejlődni, nem tudtak gyárak, vállalkozások alakulni rá. Pontosabban a vágyvezérelt gondolkodás alapú pénzlenyúlásra tudtak, de hegymozgatásra nem. Pontosan azért, mert túl sokat foglalkozott a vágyakkal, és túl keveset a heggyel.

De tudják ezt nagyon jól a hívők is egy bizonyos szinten. Ők sem építenének általában technológiát vágyvezérelt gondolkodásra. Sőt, a legtöbbször ők is szívesen elfogadják, és alkalmazzák a "hideg", logikus érveket. Például a legtöbb hívő megpróbál logikusan érvelni isten létezése mellett. Egy bizonyos szintig tudnak mellette érvelni, aztán összeomlik a hideg érvelés. De alapvetően tudják a hívők, hogy az a hideg, logikus érv az, ami az igazi. Azt például a hívők általában nem hiszik, hogy: "te ateista létedre mégis hinni fogsz mostantól istenben, mert én azt szeretném". Tudják, hogy amit ők szeretnének, az nem valósul eg csak azért, és tudják, hogy ha bármi ilyet el szeretnének érni, ahhoz bizony a logikus érvre van szükség.

Vagy például a legtöbb hívő elfogadja, hogy a cigarettázás rákot okozhat, még ha ez nem is kellemes gondolat. A hívők csak akkor kezdenek el megbicsaklani a gondolkodásukban, ha emelik a tétet: ha már rák után, és a halál utáni életről van szó, akkor ott beindul a vágyvezérelt gondolkodás. Kevés hívő mondaná azt, hogy "a cigarettázás nem okozhat rákot, mert én nem szeretném". De sok hívő elgyengül, és elfogadja azt, hogy "létezik élet a halál után, mert azt szeretném". Sőt, egy bizonyos nagyon általános, elmosódott formában nem csak elfogadja, hanem egyenesen mondja, hogy szükség van ilyen "meleg" érvekre. 

Pedig az ilyen vágyvezérelt gondolkodásnak más baja is van: nevezetesen, hogy ahogy már utaltam rá, a vágyak különfélék. A hideg, logikus gondolkodás másik előnye, hogy ez működik az egész világon: hideg, logikus érvekkel egy európai tudós meg tud győzni egy indiai tudóst arról, hogy mi a helyzet a neutrínókkal, vagy vice-versa. De ha az európai pap meg akarja győzni az indiai papot a keresztény istenről, vagy vice versa, akkor az nem működik. A vallás divergens, és ez pont azért van, mert az emberi érzelmek divergensek, ez pedig azért, mert szubjektívek. Ez a különbség meglátszik a vallások és a tudomány eloszlásában a világon, mint ahogy arra már utaltam. 

Végül, és ezzel összefüggésben, a vágyvezérelt gondolkodás divergenciája, illetve hatástalansága vezet a vallás bűneihez: ha egyszer a kopt keresztény pap nem tudja meggyőzni a muszlim imámot Egyiptomban, akkor a dolog nem csoda, hogy vallásháborúba fordul. Ha egyszer az inkvizítor nem tudja meggyőzni az eretneket abban, hogy téved, akkor nem csoda, ha máglyára küldi. Ha egyszer a terrorista nem tudja meggyőzni a világot arról, hogy igaza van, akkor nem csoda, hogy megpróbál robbantgatni.

Egy elég mély filozófiai kérdés az, hogy ha valaki az igazolást, a tudományt választja, akkor ez valami hit alapján van-e. Erre az egyik válasz az, hogy de hát láttuk, az igazságnak fogalmilag az igazoláshoz, a logikus érvekhez, az empíriához van köze. És fogalmilag nincs köze a vágyainkhoz, amelyek nem felelnek meg a külső valóságnak, nem is feladatuk, hogy megfeleljenek, hanem akülső valósághoz való viszonyunkat szablyák meg. A "viszony" eleve azt jelenti, hogy nem lehetnek azonosak a külső valósággal, nem lehetnek annak leírásai.

Mindaz, amit most leírtam, ezt próbálja még sok szempontból megvilágítani. Egy elég egyszerű, és egyértelmű összefüggést próbáltam meg sok-sok irányból megindokolni. Hogy ez kinek mennyire meggyőző, nem tudom, mert ha valami meggyőző, akkor mint írtam, a legegyszerűbb indoklásnak már meg kellene győznie a hívőt. A sok kör lehet, hogy felesleges.

De van ennek a sok körnek egy másik funkciója is. Mert mondhatom éppen azt is, hogy az igazolást azért preferálom, mert előnyös. A logikai összefüggés mellett el lehet mondani egy praktikus indoklást is. Azért nem szeretem a vágyvezérelt gondolkodást, mert mindaz hátránya, amit eddig leírtam róla. Mindez a hátrány, amelyet leírtam, és a "nem szeretem" kategóriába tartozik már nyilván nem logikai érv. Az, hogy nem szeretem, ha a terrorista felrobbant, nem egy logikai érv. Ez egy szubjektív, praktikus érv. Azért van mégis jelentősége, mert többségében tényleg nem szeretjük, ha vágyvezérelt gondolkodásból felrobbant minket egy vallási fanatikus.

Az utolsó kép pedig Angelika férfi változata női olvasók számára, ne érjen minket a férfisovinizmus vádja!

Azt mondják, a régi, jó hagyományokból, a természetközeli népektől és a vallásoktól sokat tanulhat az ember. Ha komolyan vesszük eme "bölcsességet", akkor figyelemreméltó az a hír, amely arról szól, hogy brit tudósok (University of Bradford) újabb részleteket tártak fel az inkák emberáldozatairól, és a mumifikálva eltemetett fiatal gyerekekről az Andokban. Ilyen hírekről szórványosan és rendszeresen olvashatunk, de most kiváltképpen hasznos "bölcsességeket" szerezhetünk a vallástól arra nézvést, hogy hogyan is kell előkészíteni a gyerekeket (konkrétan egy 13 éves lányt említenek) az emberáldozatokra.

Ha a kislány makacskodik, és az istennek se akarja önként és dalolva odaadni az életét, vagy csak felmerül az a sanda gyanú, hogy majd makacskodni fog az a büdös kölke, akkor isten útjai kiszámíthatatlanok, tutit, ami biztos, a legjobb megoldás az étrendbeli változtatás. Manapság ez úgyis nagy divat: nagyon sok népszerű folyóiratban egyébként is olvashatunk az ilyen-olyan-amolyan étrendváltoztatás hasznosságáról, és hogy ez teljesen meg tudja változtatni az életünket. Nos, az engedelmes áldozati gyerek-bárány titka nem a friss, finom fű (bár a fűvel nem járunk messze), nem a paleo-étrend, nem a zsír-cukor diéta, nem, az "egyél ötféle zöldséget egy napon"-diéta, nem is a kóser, vagy muszlim étrend, nem a halböjt, hanem a chicha-koka-diélta.

A chicha tulajdonképpen kukorica sör, gyakorlatilag a coronita hagyományörző, és zavarosabb változata (na jó, lehetnek jelentős különbségek, most nem a sörszaki tudás a lényeg). A koka meg hát ugye tudjuk, hogy miféle egyáltalán nem mellékhatásokkal jár. Nos, tehát kérem szépen, ezek az inka papok egyszerűen ledrogozták a gyerekeket, akárcsak a legrámenősebb bronxi nepperek.

Mondjuk volt nekik mellékesen egy kis ideológiai magyarázkodásuk is a dologra, nevezetesen, hogy ezek a tudatmódosító szerek tulajdonképpen kapuk a túlvilágra. Ismerősek ugye, ezek a gondolatok?! Hát igen, kérem szépen, bla-bla ide, bla-bla oda, a dolog vége azért mégiscsak az, hogy ezek a gyerekek az Andok valamelyik fagyos barlangjában végezték csúnyán összeaszalódott testtel. És erre semmiféle vallásos bullshit sehogy sem mentség. Még az a szerencse, hogy ma már az ilyen vallásos bullshit kiment a divatból, és a papok nem abajgatnak gyerekeket.   Most ha valaki azzal jön, hogy a pedofilia kicsit távoli asszociáció, akkor részben igaza van, részben azért megkapargatnám a dolgot, hogy miért is hitték ezek a papok, hogy az istenek fiatal, rugalmas kis gyerekhusira vágytak?

Disclaimer: a postban olvasott diétát "szakemberek" tervezték meg, otthoni kipróbálása szigorúan életveszélyes!

A Biblia talán legismertebb és legcsúfosabb bukása az, amikor Jézus azt jósolta a végítéletről, hogy: "bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek" (Mt 24:34, Mt 13:30, Lk 21:32). Mint azt bizonyára sokan észrevettétek már, ez a jóslat valami bődületesen nem jött össze.

A vallás végének nem túl konkrét jóslatai is közkeletűek voltak jó ideje, de a 20. század végén divatos volt a vallás újraéledéséről beszélni, különösen a new age kapcsán, és arról, hogy a vallás nem vész el, csak átalakul. Manapság viszont újra biztató trendek indultak be, különösen a fiatalok azok, akik nem csupán Angliában, de például még az Egyesült Államokban is egyre inkább fordulnak el a vallástól.

Nemrég azonban egy konkrétabb jóslat is megjelent eme trendek alapján, Nigel Barbertől, aki biopszichológus (szerintem ezzel még nem lesz szakértője a témának, de ettől függetlenül lehet, hogy jó a könyve). A trendek azt mutatják, hogy az ateizmus a fiatalok, a műveltebbek, az intelligensebbek körében elterjedtebb, és korrelál a jóléttel. Márpedig a jövő középosztálya, majd idősei a mai fiatalok. Az emberiség tudása és gazdasági jóléte azért lassan csak növekszik, és még egy kicsit az intelligenciája is.

Ugyanebben a cikkben felvetik, hogy viszont a vallásosság összefügg a termékenységgel, emiatt az ateisták hátrányt szenvednek. Ez szerintem igaz lenne egy tisztán evolúciós keretben, de egy memetikával fűszerezett evolúciós környezetben már nem. Jól látható a trendekből, hogy a kulturális hatások sokkal erősebbek a biológiánál. Véleményem szerint az egész emberiség el fog jutni nemsokára odáig, hogy a világ népessége már nem fog növekedni, lassan mindegyik országban elérik azt a fejlődési szintet, amelyet Európa elért a 20. század végére, és ekkor már gyakorlatilag egyik családban sem lesz kirívóan magas szaporulat, sőt, a családok helyett az individualizmus, a szingli élet, a bizonyos időre szóló párkapcsolatok és a patchwork családok lesznek dominánsak. Ez a társadalmi rendszer képes lesz fenntartani magát, fenntartható fejlődést fog produkálni fenntartható szaporulattal, és a domináns teljesen a gondolatok áramlása lesz, nem pedig az, hogy "kinek hány gyereke van".

Hogy ez mikor lesz, azt nehéz megmondani. Annál is inkább, mert nem pontosan definiált dologról van szó. Nigel Barber is arról ír könyvében, hogy 2041-ben szerinte az emberek többsége irrelevánsnak fogja tartani a vallást. Na most ez nem egy olyan dolog, amelyet évre pontosan meg lehet határozni, mert mi az, hogy többség? Barber nyilván nem 50 százalékra gondol, mert az még nem igazán nevezhető a vallások végének, hanem egy meghatározatlan, túlnyomó többséget jelentő arányra gondolhatott.

De ha pontosan lenne definiálva, akkor sem lehet ezt megjósolni. Jósolni nehéz, különösen a jövőt, mondogatta mindig egyik ex-főnököm a mesterséges intelligencia kutatásról. Nos, a társadalmi folyamatokat meg aztán tényleg nehéz jósolni. Azt gondolom, ennek a jóslatnak nem is az a jelentősége, hogy 2041-ben tényleg eltűnnek-e a vallások. Valljuk be őszintén, ez a jóslat így valószínűleg bukni fog, és inkább egy szenzációhajhász kiemelésnek tűnik. Nem olvastam a könyvet, nem tudom, mit írt Barber konkrétan, és mi az újságírók szokásos túlzása.

De az, hogy mi esetleg még megélhetjük a vallás végét, értve ezalatt mondjuk kétharmados ateista többséget a világban, (és értve ateista alatt azt, hogy nem hívő) az lehetséges. Én örülnék neki, mert valami pozitív reménnyel zárulhatna az életem. Valahogy úgy, ahogy azt fiatal koromban gondoltam: az emberiség fejlődésének perspektívájával. Kicsit ezt a reményt megtépázta pár dolog az elmúlt évtizedekben. Például az látszik, hogy az analfabetizmus felszámolásával azért a funkcionális analfabétizmus még vígan virágzik, és nehéz elképzelni, hogy azon emberek tömegei, akik ma úgy nőnek fel, hogy iszonyúan keveset tudnak és értenek a tudományból, 2041-ben ne hinnének valami hülyeségben.

Egy másik hírt kapcsolnék még ehhez a témához, amely hír stílusosan szólva, nagyon is a vég jelének látszik. Ez pedig az, hogy Bergoglio (mozgalmi nevén Ferenc pápa) kilátásba helyezte, hogy akik Twitteren követik a vallásos fejleményeket, konkrétan a Vatikánt, azoknak könnyített purgatóriumi eljárásban nyerhetik el a mennyországbeli állampolgárságot.

No, né má! Honnan is ismerős ez nekünk?! Nemde bár pont egy hasonlóan anyagias, elvtelen akciózás, a búcsúcédulázás váltotta ki a katolikus egyház legnagyobb válságát a középkor végén?! Én mondom néktek, ez már a vég jele, a babiloni szajha ismét vergődik.

"Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja."

Ahogy Talleyrand mondta a Bourbonokról: "soha nem tanulnak, és soha nem felejtenek". Ezért mennek a levesbe. A vallások is. De a vallásoknál ezen nincs mit csodálkozni, hogyan is tanulhatna a hit, ha éppen az empirikus ellenőrzés az, ami nem az alapja?!

A babyloni szajha egy olyan ábrázolásával zárom soraimat, amelyet élőben láttam Angers-ben, a híres Musee de la Tapesserie-ben. Egész végig arra gondoltam, jó-jó, hatásos faliszőnyegek, de azért nem túl fantáziadúsak, egy jó sci-fi azért ennél érdekesebb, és hogy ezek megalkotásához mennyit kellett sanyargatni a szegény embereket...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Nottingham városa környékén egy zsebtolvaj, akit Josephnek neveztek. Joseph olyan szegény volt, hogy nem tudott magának feleséget venni, de nagyon szeretett volna gyereket, sokat imádkozott hát Istenhez. És történt egy nap, csoda: teherbe esett (Mt 1:23, Schw, 1994). De mivel továbbra sem volt háza, és a kórházba se mehetett, mert körözték, hát egy méhészeten szülte meg a gyerekét, Jézust, a kaptárak és döngicsélő méhecskék között (Luk 2:7).

De a rendőrök, akik körözték hamarosan kinyomozták, hol tartózkodik, és kiküldtek egy járőrkocsit a három rendőrökkel. A három rendőrök könnyen rá is akadtak a méhészetre, mert egy lezuhanó utcalámpa mutatta nekik az utat (Mt 2:2). Azonban nem vigyáztak a méhekkel, akik iszonyatos csípések közepette küldték el őket a jó büdös pokolba.

Teltek, múltak az évek, mikor is Jézus rájött, hogy Michael Jackson az Isten. Aztán amikor megtudta, hogy Jacko milyen szánalmas halált halt, rájött, hogy tévedett. De nem olyan nagyot, mert nem Jacko az Isten, hanem ő maga az. Ezek után pedig mindenkinek meg akarta mutatni, ki az Isten, úgyhogy mindenféle csodálatos trükköt mutatott az embereknek. Ilyen volt, amikor például átment a falon (Mt 14:26), vagy amikor egy csomó normális cigit jointtá változtatott (Ján 2:9).

Aztán egy napon Jézus, amint farizeusokat hajkurászott a nottinghami erdőben, egyszer csak találkozott Keresztúton Álló Little Johnnal (A Gest of Robyn Hode, Mt 3:13), akivel egy igen hosszú gerelycsatában szólalkozott össze, de a végén nyert. Innentől ő lett a tolvajok fejedelme, és ő vezette a 12+1 gonosz bandáját. Keresztül-kasul rabolták az országot, de a nép szerette őket, mert a gazdagoktól raboltak, és a szegényeknek is adtak. Jézus jelszava is ez volt: "boldogok a szegények, mert övék a zsákmányom harmada" (Mt 5:3).

Egész addig csinálhatták ezt, amíg egyik nap Jézus kirabolta a templomi pénzváltókat (Mt 21:12), és ezzel igazán magára haragította a papokat. De a papok akkor éppen nem tudták keresztre feszíteni, mert az országot megszállták a normannok, és át kellett adniuk Jézust nekik. A normannok vezetője, egy bizonyos Bluetooth ki is hallgatta, aztán rendes normann szokás szerinti halálra ítéltette: bedobták egy csónakba, azt kilökték a tengerre, majd tüzes nyilakkal felgyújtották. Innen e mondás, hogy "nyíl által vész, ki nyilat ragad" (Mt 26:52)

Jézus ott égett bent a hajóban, de vannak, akik azt hiszik, elért a túlsó partra, és azóta is Newfoundlandban dolgozik az Ashgard nevű kocsmában bárpultosként.

Nos, kedves gyerekek, ezért van az, hogy az anglikán egyház olyan furcsa, és minden templom tetején egy kis hajó található.