Éppen egy szörnyű Mérő László könyvet olvasok, az a címe, hogy "Az elvek csapodár természete". A cím szólhatna Mérő Lászlóról, hiszen a könyv tartalma irdatlanul csapodár, pongyola, pontatlan, sok helyen pedig butaság. Hogy nehogy azzal intézze el az olvasó, hogy zsigerből gyűlölöm Mérőt, mondok egy jó könyvet tőle, ezt is nemrég olvastam, és az nagyrészt jó, az a címe, hogy "Az érzelmek logikája". Ez utóbbi könyvet is sok helyen bosszankodva olvastam, de aztán rájöttem, hogy ami rossz benne, azt az előbbi könyvből vette át. De emellett az utóbbi könyv nagy része érdekes, fontos ismeretterjesztő mű, megfelelő háttérkutatással, referenciákkal.
De térjünk vissza a csapodár könyvre! Van ebben egy fejezet, ahol Mérő elkezd a hitről és istenről elmélkedni. Az első jel, ami mutatja, hogy ez csupán Mérő agymenésének terméke, hogy nem igazán nézett utána dolgoknak, nem gondolta át, az az, hogy az ateista szót is pontatlanul használja. Ő istentagadóként érti (114. oldal), ami ugye az erős ateizmusnak felel meg. Ennek megfelelően Mérő azt hiszi magáról, hogy hitetlenként, sőt, az ő kifejezésével értve hitvakként nem ateista. Ez nem felel meg az "ateizmus" szó etimológiájának és korszerű használatának, amely szerint Mérő gyenge ateista.
