ateista

A közmondások persze sokszor féligazságokat mondanak, sőt, van olyan is, amelyik éppen csak az egyik lehetséges szemléletet, életmódot, gondolkodásmódot fejezi ki a sok közül. Sok közmondás igazsága éppen attól is függ, mire alkalmazzák. Így az "addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér" közmondás is sok területen sima gyávaság vagy maradiságot jelentene. De ami a megismerést illeti, ott éppen nagyon találónak gondolom. Természetesen pontosan elmagyarázom, hogyan, mert egy homályos hasonlatnál mindig be lehet állítani így, vagy úgy a dolgokat.

Vegyük például azt a kérdést, hogy mi a Világegyetem létezésének, és alapvető tulajdonságainak magyarázata. Potenciálisan itt egy végtelen kérdéssorozatot (regresszust) lehet elképzelni. Ugye ismerjük játékot, hogy akármeddig lehet kérdezni, hogy "miért?". Amikor valaki ezt ész nélkül, automatikusan csinálja, akkor vagy kisgyerek, vagy buta felnőtt. Mert azért mindig meg kell gondolnunk, hol állunk, és a "miért" kérdését éppen hol tesszük fel. De az kétségtelen, hogy a "miért" kérdése logikailag mindig feltehető.

A fizikusok ugye a miértek sorában eljutnak a Világegyetem történetében visszafele, a Világegyetem korai korszakáig, itt már kicsit bizonytalanabbak, aztán az ősrobbanás elméletéig. Itt, a 0 időpillanatban van egy pont, ahol a "miért" kérdése maga is kérdésessé válik. Például azért, mert nincs megelőző idő. Tehát nem feltétlenül értelmes megelőző okra kérdezni. A másik ok, hogy a Világegyetem az a halmaz, ameddig az empirikus eszközeinkkel "ellátunk". Legalábbis van itt egy határ, amely elég erős, és kérdés, hogy mögé tudunk-e nézni.

Szóval első megközelítésre az ősrobbanás elmélet az a pont, ameddig a takarónk ér. Tovább nem érdemes nyújtózkodni. Vagy egy másik mondással: "ez itten az oszlop vége, tovább mászni nem érdemes!" De maradjunk inkább a takarós hasonlatnál!

A takaró ebben a hasonlatban, ahogy én elő akarom adni, a tudományos ismereteinket jelenti. A takaró alatt az ágyon fekszünk, az ágy az az empirikus igazolások, amelyek alátámasztanak minket, és a takarót. Ha a takaró alól kidugjuk a lábunkat, akkor két probléma van: felülről nem véd a takaró, hideg van, megfázhat a lábunk. A tudományos elméleten kívül veszélyes területre értünk. De alulról könnyen meglehet, hogy nem is támaszt minket alá az ágy, és a levegőben lóg a lábunk.

Nos, persze jöhet valaki azzal, hogy hát vannak felfedezők, akik csak kidugják a lábukat, és lám, milyen jól teszik. De ez így nem pontos. A felfedező nem a lábát dugja ki. A láb ugyanis azt szimbolizálja (legalábbis, ahogy én elő akarom adni a hasonlatot), hogy mi az, amit elfogadunk, amit elhiszünk (nem hiszünk!). A felfedező inkább egy periszkópot dug ki, azaz hipotéziseket. Ezek után a tudományos közösség megnézi, alátámasztja-e az ágy a periszkópot, és ha igen, akkor kijjebb húzzák húzzák a takarót, és akkor ki lehet nyújtani jobban a lábunkat is.

A tudósok sokszor dugják ki tévesen a periszkópjukat, néha a periszkóp szétfagy, agyonüti valami, leesik. Ez egy kockázatos dolog, tudósoknak érdemes csinálni, periszkóppal érdemes csinálni, lábbal nem érdemes csinálni. A közember ilyet nem is szokott csinálni, nincs periszkópja, úgyhogy maradjon inkább a takaró alatt!

Namost olyan helyen kitenni a lábunkat, ahol az ágynak vége, az nagyon buta dolog. Bizonyos helyeken azt sem tudjuk megállapítani, hogy a perszikóp kidugható-e, alátámasztja-e az ágy. Ez a metafizika. Itt a periszkópot sem érdemes kidugni. Semmiképpen nem érdemes azt hazudni, hogy kidugtuk a periszkópot, és átment a falon, és a túloldalon van egy másik szoba.

Amikor a fizikusok elkezdenek az ősrobbanáson túli elméleteket pedzegetni, például egy multiverzumos elméletet, akkor ők nem a lábukat dugják ki, hanem a periszkópot, és fektetnek arra is hangsúlyt, hogy megvizsgálható-e az empirikus igazolás. A húrelmélet kapcsán például kifejezetten problémát okoz ez, és a fizikusokat ez nagyon is zavarja, dolgoznak rajta, hogy legyen valamilyen empirikus igazolás, azaz, hogy meg tudjuk nézni, van-e alattunk ágy arra.

Istent felhozni magyarázatnak sok szempontból butaság: ez tulajdonképpen a láb falon átdugásához hasonlít: magyarázatnak sem jó isten, igazából egyáltalán nem magyarázza meg azt, hogy miért van a világ, és miért pont ilyen. A végtelen regresszust sem szünteti meg, mert ugyanúgy kérdezhető, hogy "honnan van isten, és miért pont olyan, amilyen"? Szóval idáig kidugni a lábunkat igazából nem is lehet, nem is hasznos. Semmi okunk, hogy azt hazudjuk, hogy átdugtuk a lábunkat a falon. Arról nem beszélve, hogy ha már ezt hazudtuk, akkor bármit lehet hazudni arról, hogy van egy szomszéd szoba, és mi van benne.

Ha pedig valaki azt mondja, nem kérdezi, nem kérdezhető, hogy isten honnan van, és miért pont olyan, vagy azt mondja, isten a magyarázat, amelyet nem kell magyarázni, akkor ugyanolyan alapon elvághatjuk a regresszust előbb is: Az ősrobbanás simán lehet a végső magyarázat, és az ősrobbanás elmélete az, amit már nem kell magyarázni. Jobb, mint isten, mert legalább nem fázik meg a lábunk, és nem esünk le az ágyról.

És végül, az emberek már csak olyanok, hogy simán egymásnak esnek egy messzire kidugott láb miatt, és levágják, mert zavarja őket a másik büdös lába. Próbáljunk meg a takaró alatt maradni a lábunkkal!

Oké a hasonlat nem feszíthető akármeddig, de hát ez csak egy hasonlat. Aki a pontos érvekre kíváncsi, az nézzen utána a tudományfilozófia könyvekben! A hasonlatok és tanmesék csak pedagógiai eszközök.

A fenti Descartes szobor több másik között a párizsi Ecole Normale Superieure épületén található, a belső udvarban, a Rue d'Ulmon. Egyébként egy csodálatos kertben található, és a homlokzaton valóban nagy francia gondolkodók mellszobrai sorakoznak. Nyilván véletlen egybeesés, hogy Descartes a dualizmus talán legismertebb képviselője. A jelkép azonban tökéletes, ugyanis a dualista világkép feloldhatatlanul önellentmondásos, törött. A feloldhatatlan probléma pedig a következő:

1) Ha a transzcendens világ alapjában másfajta szubsztanciából áll, akkor hogy képes kölcsönhatni a mi világunk szubsztanciájával?
2) Illetve vice versa: ha a transzcendens szubsztancia kölcsönhat a mi világunk szubsztanciájával, akkor mitől alapjában más szubsztancia?

Milyen kölcsönhatásról van szó? Arról, amikor isten állítólag valami behatással van az életünkre, és arról, amikor az állítólag tanszcendens lélek határozza meg a viselkedésünket ebben a világban. Valamilyen módon ehhez kölcsön kell hatnia a világgal. Ez utóbbi probléma azért jelentős, mert teljesen mindennapos, és furcsa lenne ezt isteni csodával "magyarázni", még ha az nem is lenne magyarázat.

A problémát már maga Descartes is felismerte, és a tobozmirigyben gondolta a csodálatos kölcsönhatás létrejöttét. Igen ám, de az, hogy megnevezi az agy egy részét, amelyről akkoriban különösebben nem ismertek semmit, nem magyarázat. Azóta azt is tudjuk, hogy a tobozmirigy bizony egy közönséges mirigy, amely a napi ciklus alakításában van szerepe. De már csak azért sem lehet magyarázat, mert egy logikai ellentmondást nem lehet megmagyarázni. Az feloldhatatlan.

Modern kifejezéssel ezt a problémát mentális okozásnak nevezik, és a dualistáknak esélyük sincs kimagyarázni a dolgot. Soha nem is tudták, és nem is lehet, mert logikai önellentmondásról van szó. A dualizmus kezdettől fogva döglött volt.

Azt gondolom, hogy bár egyértelmű, és világos, de mégis jobb, ha elmagyarázom részletesebben is mindkét pontot, mert nem mindenki érti így elsőre. Az első pont: tegyük fel, hogy van egy transzcendens létező, amely kölcsön hat a mi világunkkal, környezetünkkel, vulgárisan szólva, az "anyaggal"! Ismerünk mindenféle kölcsönhatásokat, de ahhoz, hogy valami ezekben részt vegyen, rendelkeznie kell elektromos vagy más töltéssel, vagy tömeggel. A transzcendens létezőnek meg nincs ilyenje. Hogy mije van, az jó kérdés, de töltése vagy tömege nyilván nem lehet, ugye?! No meg aztán a kölcsönhatásokat leíró egyenletek távolságokat is tartalmaznak, ha a transzcendens létező kölcsönhatásba lép, akkor miféle távolság szerint történik ez?! Mi kerül a képletbe?! Hogy lehet valaminek távolsága a mi terünkben lévő létezőtől, ha nem a mi terünkben létezik?! Vagy ha mégis a mi terünkben létezik, akkor máris kevésbé transzcendens.

Ha valami más kölcsöhatásról van szó, akkor persze lehet a távolság helyett valami más: például az evilági entitás és a transzcendens entitás pozíciójának valamilyen önkényes függvénye. És szerepelhet mondjuk az evilági elektromos töltés és mondjuk a transzcendens "szent töltés". Elég fura képlet lenne, de azt ugye értjük, hogy eleve kérdéses elképzelés, hogy az evilági és a transzcendens kölcsönhat?!

Ami a 2-es pontot illeti. Tegyük fel, hogy valami kölcsönhat az evilági létezőkkel! Vonzások, és taszítások lépnek fel. Gravitációs, elektromos, gyenge vagy erős vonzások és taszítások. Namost, ha ez így van, akkor honnan ismernénk fel, hogy a transzcendens transzcendens? Miben különbözik a transzcendens entitás egy evilági entitástól? Ha ugyanúgy hat kölcsön, akkor felismerhetetlenül azonos módon viselkedik. Miben különbözik egy evilági elektron és egy transzcendens "részecske"?! Sőt, egyáltalán, honnan tudnánk ezután, hogy a mi elektronjaink nem transzcendensek?! Mi igazolja, hogy nem csupán olyan transzcendens részecskék, amelyek úgy hatnak kölcsön, mint az elektron?! Honnan tudjuk, hogy nem minden transzcendens rajtunk kívül?! Vagy esetleg magunkat is beleértve?!

És akkor itt eljutottunk a metafizika krónikus betegségéhez! Olyan hipotézisekhez, amelyek ellenőrizhetetlenek, megkülönböztethetetlenek egy másik hipotézistől, és ezért csak elmebajhoz vezethetnek, más hasznuk nincs.

Mindezen nem segít az sem, ha több áttétet képzelünk el az evilági és a transzcendens között. A cselekvést például a kezünk végzi, a parancs az agyunkból érkezik. Ha lenne valamilyen transzcendens lelkünk, akkor valahol ott van az immanens-transzcendens határ átlépése, és ott van egy lehetetlen kölcsönhatás. Vázlatosan, és képek nélkül megírtam már egy cikk keretében a Magyar Tudományban.

Ez a baj tehát a dualizmussal:

A) Fogalmilag problémás az "egynemű két lényeg": a kölcsön ható másfajta szubsztancia.

B) Tisztázatlanok a kölcsönhatás képletei, a transzcendens működése. A teológia egész történetében semmit nem tudtak ez irányban felfedezni.

C) Ha létezne a transzcendensnek egy jó modellje, akkor nem tudnánk megkülönböztetni egy monista modelltől. Bármi lehetne transzcendens, és semmi sem transzcendens.

Az "egynemű két lényeg" szándékos célzás a Szentháromság tanára, amely szintén egy feloldhatatlan logikai ellentmondást próbál szőnyeg alá söpörni.

Ami a C pontot illeti, az Occam borotvája elv szerint is a segítségünkre jön, aszerint is a monimzust,  az egyszerűbb feltevést kell elfogadni: a világ egyféle szubsztanciából áll, amelyiknek különböző formái halmazállapotban, tömegben, töltésbe, sok mindenben különböznek, de bizonyos kölcsönhatások miatt a világunk összefügg. A másik oldalról a világot a kölcsönhatások mentén ismerjük meg, ezért csakis egy egységes, monista világot fedezhetünk fel, mást nem. Ami nem hat kölcsön velünk áttételek útján sem, arról nem tudhatunk, az számunkra nem is létezik. Haszontalan, elmebeteg spekuláció.

Egyik olvasóm jegyezte meg találóan, hogy ha összerakjuk Török Csaba és Szentpétery Péter a Magyar Tudományban nekem írt válaszainak a címét, akkor ketten együtt azt állítják, hogy a trón üres, és, hogy én, illetve az ateisták behunyt szemmel állunk a trón előtt. Mit ne mondjak, nincs is ennél nagyobb bűn.:) És egészen nyilvánvaló, hogy azoknak van igazuk, ők a szellemóriások,akik tágra zárt szemekkel bámulják az üres trónt.:) Emlékeztetnék, hogy nem én mondtam, hogy üres. Az is érdekes, hogy mindez a király nélküli királyság országában írta le két teológus. A fenti képen természetesen egy másik, kissé önkényesen elfoglalt trón szerepel.

No de azt ígértem, hogy Szentpétery Péter írását fogom benchmarkolni. Szentpétery azzal kezdi cikkét, hogy "Isten nem egy a létezők közül". Ez kész, itt hasunkat fogva, harsányan röhögve le is lehet fordulni a székről, az evangélikus lelkész nem is annyira latens, hanem nyílt módon erős ateista. Ország-világnak kiabálja, hogy isten nem létezik. Szalagcímre való mondat, kár, hogy Szentpétery személye igazán a kutyát nem érdekli.

Ha ennyit írt volna, csak ennyit írt volna, bölcs maradt volna. Meg persze ha nem hinne az ellenkezőjében. ha nem beszélne össze-vissza. Hogy van isten, hogy isten van, hogy isten létezik, hogy isten létező. "Credo quia absurdum".

Sajnos ehhez még hozzá tett egy csomó ezzel ellent mondó dolgot és kavarást is. Azt, hogy mennyire zavaros a cikke, nem is kell ezek után magyaráznom, de azért fogom, mert hát sok hülyeség is tanulságos lehet.

Szentpétery Péter a cikk megjelölése szerint az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető docense. Ilyenek tanítják gyermekeinket a mi saját pénzünkből, és ilyenekre. ilyenekért jár doktori ebben a világban. Schmidt Pál után már nem meglepő. Csak valahogy úgy gondolom, az én doktorimat fokozza le, nekem megalázó, hogy miközben én mondjuk a mindenséggel mérném magam, mások ezzel fognak. Nem jó kénytelen-kelletlen egy ilyen halmazba kerülni valakivel.

Nos, miket ír még Szentpétery? "Inkább azt mondhatjuk, hogy az ateista olyan istenben hisz, aki nincs. Vagyis az általa elképzelt istenről megállapítja, hogy nem létezhet." Sok tudós, filozófus vet fel hipotéziseket, aztán kritizálja őket. Ennek sokszor van értelme, mert a hipotézis elterjedt, közkeletű, csábító. Néha nem sok haszna van, mert senkinek nem jutna eszébe. De az ateisták aztán tényleg az utolsók, akik kitalálnak isteneket, és ilyennel vádolhatóak lennének, hiszen igazán nem a mi ingerenciák istent definiálni, meghatározni, nem is mi dumálunk arról, hogy milyen. Nagyon ritkán, és tényleg roppant ritkán esik ateista itt szalmabáb érvelésbe, azaz, hogy olyan elképzeléseket kritizál,amelyek nem is léteznek. Nagyon sok hülyeséghez van jelentkező, aki képes hinni benne.

De azért az ateisták általában még csak nem is valami egzotikus, egy ember által hitt hülyeséget kritizálnak. Általában a különféle elképzelések istenről ugyan sokfélék, de az emberek csoportos neurózisban is szenvednek, van mintázata.

Bizony, a hit sokféle, a hülyeségnek sok változata van, szinte fel sem lehet mérni, hogy mennyi. Szentpétery valószínűleg nem képes. Nagyképű és aligha megalapozott azt állítani, hogy ha bármelyik ateista jön valamiféle kritikával, akkor tutira nincs olyan hívő, aki ezt hiszi. Szinte mindig van.

Aztán még inkább jogtalan a kritika azért, mert isten definiálatlansága, homályossága nem az ateista hibája, hanem maga is egyik fő komponense a hit hibáinak. Jellemzően nem definiálják istent. Ha írnak róla valamit, az homályos, hiányos, ellentmondásos. Maguknak és egymással is ellent mondanak. A legjobb demonstrációja ennek az, ha összevetjük a cikkemre adott katolikus és evangélikus válasz egymásnak való ellentmondásait, azaz összetesszük Szentpétery és Török cikkét. Igazán nem én tehettem erről, hogy egymásnak ellent mondva válaszoltak. Nem az ateizmus tehet erről. Hát ezek úgy ugrálnak, mint a bakkecskék, naná, hogy a vadász kicsit zavarban van, hova lőjön. No meg aztán az egyik bakkecske azt mondja "ne ide lőj, hanem oda!" a másik meg azt, hogy ne oda, hanem mégis ide. Hát mit tehet ezután a vadász? lepuffantja mindkettőt. Ennyi.

"Az Isten, teremtő, felsőbb értelem stb. tagadása eleve nem lehet érték-semleges, objektív tudományos kutatás eredménye."

Közkeletű téves mém a tudományról. Figyeljük meg Laplace válaszát Napoleon kérdésére:

„És hol van Isten ebben a rendszerben?"

Laplace válasza: „Fenség, nem volt szükségem erre a hipotézisre."

A tudomány nem tagadja istent, hanem nincs rá szüksége, nem foglalkozik vele, nem hisz benne. A tudomány agnosztikus, gyenge ateista. Ahogy ebből kiderül, a másik nagy tévedés az, hogy az ateista szükségképpen tagadja istent. Még ez sem igaz. A gyenge ateista nem tagadja istent. Ha valaki szalmabáb érvel, akkor Szentpétery ennek a mestere.

"miért biztos, hogy az akár egy, akár sok világ önmagából megmagyarázható"

Tessék elolvasni Hawkingot! Az értetlenkedés nem érv!

"és csak az Istennel való magyarázat az odébbtolás?"

Tessék megfigyelni a kérdéseket, amelyek felmerülnek:  "ki teremtette istent, hogyan keletkezett, és miből?" Még csak a választ sem kell megvárni, a kérdés értelmes feltehetősége jelzi, hogy isten csak odébb tolás. Ha a hívő azzal jön, hogy egy ilyen kérdés értelmetlen, akkor viszont tökön szúrta magát, mert abból indult ki, hogy ezek a kérdések értelmesek, és választ kívánnak. Az a válasz, hogy ezek a kérdések a Világegyetemre értelmesek, de istenre nem szabad feltenni, meg buta önkényeskedés.

"csak ő döntheti el, hogy mit közöl magáról. Nem feltétlenül azt, hogy önközlését (kinyilatkoztatását) csak a természettudomány művelői hitelesíthetnék koruk szintjén."

1) Azt, hogy isten eldönti, mit nem közöl magáról, elfogadom.

2) De azt meg én döntöm el, mit hiszek el, és mik a feltételeim.

3) Tehát azt, hogy a természettudomány művelői hitelesítenek, ők az illetékesek, azt bizony isten még akkor sem dönthetné el, ha létezne. Akkor se volna beleszólása. Ebbe csak az az embereknek, és a logikának "van beleszólása".

4) Lehet extrém bújócskát játszani, csak a játék végén ne tessék reklamálni, hogy úgy el tetszettek bújni, hogy a hunyó rég elment, és ott maradt isten egyedül! Ez gyerekes.

5) Mert nem csak logikai szinten vannak szükséges feltételek, hanem emberi, kapcsolati, szociális szinten is. Adok-kapok. Ha bizalmat akar kapni, akkor mutatni kéne valamit. Nem az ateisták tehetnek róla, ha isten antiszociális, értetlen kisgyerek.

És persze ahogy itt most istent ábrázolom, az nem azért van, mert tudat alatt hiszek benne, ez azzal a feltevéssel van, hogy ha létezne, akkor ilyen lenne. Mert ez látszik róla. Illetve ez az, ami pont bizonyos nem látszásból látszik róla.

"csak azt, ha tagadja, mint Hawking, Richard Dawkins és velük együtt Brendel…"

Szentpétery megint eltévesztette. Nem tagadtam isten létezését. Sehol, egyetlen mondatban nem szerepel ez az állítás. Megint Szentpétery az, aki szalmabáb érvel.

"Igazi kérdésünk nem az, hogy elvileg mi lehetséges egy adott kor tudományos ismereteinek szintjén"

A valóság az, Szentpétery, hogy bármely adott korban csak és kizárólag az adott kor legjobb tudása alapján vagyunk képesek, és vagyunk kötelesek megválaszolni a kérdéseket. Fiktív tudásra nem lehet alapozni válaszokat. Nekünk nem a válasz ígérete kell. Nekünk a válasz kell, ha van, ha nincs, akkro meg nem kell semmi.

"Az ilyen kijelentések, hogy „mi is csak”, „nem más, mint”, „nem több mint” nem objektív tudományos, hanem világnézeti megállapítások, amelyek értékítéletet fejeznek ki, nem minden érdek nélkül."

Ez hülyeség. Ha valaki azzal jön, hogy: "a CIA ellopta a zoknim párját", akkor a "nincs itt többről szó, minthogy eltökítetted" nem értékítélet, hanem a hipotézisek komplexitására utaló egyszerű, objektív állítás: "nem kell többet feltételezned, mint ezt és ezt..." Ez nem világnézeti kérdés, és nem értékítélet.

Szerintem az Univerzumunk éppen nem több vagy kevesebb attól, hogy ha nem isten teremtette.Ellenben az istenes elképzelés az bonyolultabb, több, az Occam borotvája elv szerint több. Többet tételez fel.

Pont én vagyok objektív, és Szentpétery forgatja ki a dolgot. Értékítélet viszont az, amikor a hívők mondjuk azzal jönnek, hogy "az nem lehet, hogy az ember csak anyag", "az nem lehet, hogy az ember csak az evolúció eredménye". Ilyeneket Szentpétery el fog követni, lásd lentebb. Ezek az értékítéletek, mert objektíven nincs abban semmi rossz, ha az ember csak anyag, és csak gondolkodó állat.

"Akik ilyeneket állítanak, eleve úgy gondolják, azzal tesznek jót, ha saját magukat és híveiket lebeszélik arról, hogy végtelenre nyitott lény voltukból bármilyen végtelen lényre, transzcendens létalapra merjenek következtetni."

Irányultságból soha nem következik valaminek a léte. Ha én nyitott vagyok Cindy Crawfordra (kicsit idejétmúlt példa) abból nem következtethető az, hogy Cindy Crawford szerelmes belém. Még az sem, hogy létezik, ld. képzeletbeli barát. Ez a következtetés azért nem ajánljuk, mert logikailag hibás - wishful thinkingnek nevezik -és nem azért, mert gonoszak, vagy korlátoltak vagyunk. Nem tudom, miért ajánlgat Szentpértery érvelési hibákat követésre.

"Az önmagát (meg)teremtő univerzum modellje, benne az élettel és az emberrel még egyáltalán nem biztos, hogy azonos az univerzummal, hiszen csak modell."

Hogy volt ez dolog a "nem több mint", "csak..."  érvelésekkel?! Szentpétery maga ítélte el az ilyen érveléseket, és van olyan amnéziás, hogy pár bekezdéssel lejjebb maga kövesse el őket. Ezúttal tényleg hibásan. Ugyanis egy a valóságról szóló ismeret nem lehet több annál, mint, hogy egy empitrikusan igazolt modell legyen. Tehát itt az "ez csak modell" tényleg hibás lekicsinylés, mert valójában nem lehet valami több. Dawkins mondta állítólag erre, hogy: "Az evolúció csak egy elmélet? Hát, a gravitáció is csak az, és nem látom, hogy kiugornál az épületekből." Ha nem mondta Dawkins, akkor is találó, mert így van. Mindegyik tudományos elmeélet csak elmélet, csak modell. Az evolúció, a relaitivtás elmélet, a kvantummechanika is "csak" modellek. Az igazoltság fokáról lehet vitázni, rivális elméletekről lehet vitázni. Lehet jobb elmélettel, jobb modellel jönni. Hawking elmélete egy bizonyos fokig igazolt, jó elmélet, amely megfelel más elméleteinknek, jól magyarázza a kérdést, és nem tételez fel túl sokat. Értelmes ember a legjobb modellt fogadja el. Hawking modellje jó jelölt.

Istennel kapcsolatban meg azt mondhatjuk, hogy az még csak nem is egy modell. Egész nyilvánvalóan sok szempontból és sok nagyságrenddel rosszabb elképzelés. Nincs is egy súlycsoportban egy tudományos elmélettel. Sem az elképzelés definiáltságában, sem a magyarázóképességében, sem más tudásunkkal való kompatibilitásában nem versenghet. Tulajdonképpen szóba se jön, startvonalhoz sem állhat, mert még annak a  feltételeit sem teljesíti. Az istenhit tényleg csak hit. Meg tudom mondani, miben kevesebb, és mi a több ennél.

"Vagyis nem akarja, hogy bárki, bármi komplexebb legyen az univerzumnál."

Nem, nem nem akarja, csak észreveszi, hogy ezzel nagyobb kérdést hozott létre az istenhit, mint amit feloldani próbált. Több a kára, mint a haszna. Nem visz előre.

"A Mona Lisa nem magyarázható meg Leonardo nélkül, de Leonardo minden komplexitásával egyetemben megmagyarázható azzal, hogy ő is csak „a természet alapvető részecskéinek az összessége" volt?"

Igen. És a hitetlenkedő kérdésben Szentpértery megint ellent mond magának. Hiszen ez megint egy "hát Leonardo csak részecskékből állt" érv, az ilyeneket Szentpétery elítélte.  Ezt jogosan el is ítélhetjük. Ez nem érv.

"Pedig még a madár is sokkal bonyolultabb, mint a fészke, a termesz is, mint a vára."

Igen, vannak ilyen példák, de ellenpélda is van bőven: a fraktál bonyolultabb, mint a fraktálegyenlet. A jégvirág bonyolultabb, mint a lecsapódást (és odafagyást) leíró törvények. A homokdűnék rajzolata bonyolultabb, mint a légköri és a homok viselkedését leíró törvények. És lehet, hogy először még valami komplexebb magyarázat van a dolgok mögött, de a végén az egyszerűkhöz kell eljutni, különben az egész magyarázat nem ér semmit.

Mert ha univerzális törvény volna, hogy a ok mindig bonyolultabb, mint az okozat, és mindennek van oka, akkor a hit nagy slamasztikában lenne, mert végtlen a regresszus. Akkor ki teremtette istent?! Ugye, hogy csak a probléma odébb tolásáról van szó?!

"Végül Isten mint a lét alapja és struktúrája per definitionem nem lehet a hézagok istene, mivel csak ő ismerheti az összes „hézagot”."

Ebben a mondatban sok logikai hiba van. Valaki lehet a hézagok bármije vagy bárkije attól, hogy ismeri a hézagokat, sőt. És nekem nem kell ismernem az összes hézagot, hogy valakit a hézagok valamijének vagy valakijének nevezzek. Egy párat kell ismernem. Végül körbenforgó az "érvelést", egyáltalán nem fogadom el a premisszát. Egyébként megdöbbentő, hogy valaki egy ilyen szörnyen rossz "érvelést" egyáltalán kiad a kezéből. Annyira bugyuta, hogy én szégyellném magam. Tényleg csak azért érdemes ezzel foglalkoznunk, hogy képet kapjunk arról, a hit részéről a "legkiválóbbak" milyen szellemi "színvonalon" vannak.

"Amíg nem jutunk el odáig, hogy mindazt tudjuk, ami a világ, az élet és különösen a végtelenre nyitott ember létrehozásához szükséges volt, addig kár trónfosztásról beszélnünk. Addig bizony a világ, az élet és a végtelenre nyitott ember a „hézag”. "

Akárhogy is, de itt Szentpétery mégis a hézagok istenét reklámozza. Én meg azt gondolom, a hézagokat el lehet ismerni, meg lehet próbálni hézagmentesebb elméleteket kitalálni. Egy dolog nem tisztességes, a hézagokba istent gyömöszölni.

"Addig pedig vigyázzunk, nehogy a be nem tömhető hézagokról is azt állítsuk – az ő helyébe képzelve magunkat –, hogy betömtük őket."

Arra végképp ügyeljünk, hogy hézagokat ab ovo betömhetetlenként higgyünk!

Nem, Szentpéter, nem jöhetsz te ki jól ebből a hézagtömködésből.:)

Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".

***

Ahogy arról már beszámoltam, a Magyar Tudományban megjelent egy válaszcikkem sok más cikkel egyetemben az istenérvekről és a vallások helykereséséről az emberi gondolkodásban.

Ahogy az természetes, a Magyar Tudományban vannak bizonyos korlátok, amelyeket nem lehet átlépni. Ebben a válaszcikkben a Magyar Tudomány egy igen éles terjedelmi korlátot állított elém, ezen kívül pedig értelemszerűen stiláris korlátok is  vannak, és nem is írhat le az ember akármit. Ezek a korlátok védhetőek, és el is fogadtam őket. Bár az alkudozásban a Magyar Tudomány lényegesen visszalépett korábbi ígéretéhez képest (ld. terjedelmi korlát). De fátylat rá!

Ezt tudván felmerülhet az az igény, hogy Török Csabának hosszabban is válaszolhatnék. Ha a Magyar Tudomány hasábjain nincs értelme teljesen szétszedni a cikkét, akkor egy blogban miért is ne? Ez az analízis roppant tanulságos, mert hihetetlenül sok buta, vallásos közhelyet tartalmaz. A következőkben tehát egy részletesebb, és odamondósabb választ adok Török Csabának.

Először is ki válaszolt, ki az a Török Csaba? Török Csaba a cikkben a Esztergomi Hittudományi Főiskola tanáraként van megjelölve. Ezen kívül az MTA tagja. Igen, sajnos ma úgy tűnik, teológusok lehetnek az MTA tagjai, a filozófia köpönyege alá bújva. Az adófizetők pénzét ilyen haszontalan dolgokra fordítják. Profival találtam tehát magam szembe, "megélhetési teológussal". Míg magam nem vagyok "megélhetési ateista": nem kapok egy fillért sem, nem veszek fel el fityinget sem az adófizetők pénzéből ateista nézeteim kifejtésére. Ellenfelemet viszont közösen fizetjük azért, hogy védje istent. A küzdelem tehát nem egyenlő feltételekkel indult. Már csak ehhez képest is meglepő az eredmény: ha igazam van, akkor egy hobbiateista győzte le a hivatásos hívőt.:)

Török alapvető gondolata az, hogy a finomhangoltság, illetve más istenérvek megdöntése nem a katolikus egyház nézeteit cáfolják, mert a katolikus egyház nézetei szerint az istenérvek nem igazolják istent, soha nem is igazolták. Ezzel szemben inkább a protestáns egyház az, amelyiket a kritika inkább célba találhat. Vegyük észre, hogy ez a kérdés tulajdonképpen mennyire másodlagos, és mennyire utóvéd-csatározás!

Figyeljük meg, milyen vicces, ahogy a különböző egyházak egymásra tolják a felelősséget! Ugyanis ugyanerre a cikkre válaszolt Szentpétery Péter is, aki meg az evangélikus hittudományi egyetem tanszékvezetője. Az ő cikkét majd később ízekre szedem, most elég annyi, hogy ő tulajdonképpen ugyanúgy elkeni, illetve eltolja, hogy nem az evangélikus hitet találta el a kritikám. Nagyon gyorsan rövidre lehetne zárni a vitát úgy is, ha valaki összehozná Török Csabát, és Szentpétery Pétert, hogy akkor beszéljék már meg, hogy az istenérvek végül is a protestáns vagy az evangelikus egyház követte el!

Kissé olyan ez a dolog, mint amikor a kommunista érában "mindenki" azt mondta, hogy partizán volt, amikor meg bukott az ideológia, akkor hirtelen "mindenki" letagadta, hogy partizán volt. Vagy nem is annyira, csak félig-meddig... Meg nem gondolta komolyan. Csak parancsra tette, és hasonlók.  Hát hasonlóan, valaki csak elkövette azokat az istenérveket, nem?! Ki ne derüljön már, hogy ateisták voltak!:)

Vessünk tehát egy pillantást az istenérveket valamilyen szinten jól összefoglaló anyagra! A magyar Wikipédiára ne, mert az persze elég rossz! Vegyük inkább az angol változatot! Persze minden ilyen összefoglalónál lehet kritizálni, hogy mi került bele, mi nem, de az angol elég bő ahhoz, hogy illusztráljam, milyen abszurd Török érvelése.

Kik azok, akiket ez a szócikk felemleget? Vannak persze pogány filozófusok, sőt, muszlimok is, de a többség persze keresztény. Ez nem csoda, az érvelő gondolkodás a nyugati világra jellemzőbb. Itt ne essünk csapdába, nem azért jellemzőbb a kereszténységre az isten melletti érvelés, mert a keresztény hit ilyen, hanem azért, mert egy görög kultúrára telepedett rá, és arra ez volt jellemző. Nem véletlen, hogy az ókorból Platónt és Arisztotelészt emlegeti a szócikk. A keresztények általában nem azért akarták istent bizonyítani, mert maguk, belső ind0ttatásból annyira odavannak a gondolkodásért, hanem mert érezték a külső nyomást, hogy azért mégiscsak jó volna. És amikor azt hitték, hogy megvan, akkor persze nagy büszkén mutogatták, és halál komolyan gondolták.

Nos a keresztény időszakból Anselm, Aquinoi Tamás (akit Török megpróbál kimagyarázni, de elég gyengén: "partizán volt, de nem gondolta komolyan") Ők még a reformáció előtt éltek, tehát az egyetemes (katolikus) nyugati keresztény egyház képviselői vagy hívei voltak. Az, hogy protestánsok lettek volna, fel sem merülhet. Descartes viszont egyértelműen katolikus volt, és nem kevésbé volt "jeles" istenérvek kitalálásában.

Aztán Kant, aki inkább protestáns lehetett, de például Anselm és Descartes istenérvét kritizálta. Aztán a modern időkből Swimburne és Plantinga, akik valóban protestánsok. Ha az a kérdés, hogy a modern időkben melyik egyházra jellemzőbb az ilyen istenérv, akkor meg kell állapítanunk, hogy a hangsúly valóban eltolódott a protestáns teológusokra. Leginkább azért, és erre Török is utal, hogy az ilyen érvelés az analitikus filozófiához áll közelebb, az pedig a protestáns országokban jellemzőbb. Ez nem is véletlen, de azért a protestantizmus és az istenérvek között még sincs olyan erős összefüggés, amilyet Török beadni szeretne. A hangsúlyeltolódás nem jelenti, hogy a katolikusok elvetnék az istenérveket, és hogy ne találná el őket is a kritika.

Példa erre Newman bíboros istenérve az erkölcsi felelősségérzet alapján, amely ugyan egy másfajta istenérv, és Newman bíboros anglikánból lett katolikus, de azért azt illusztrálja, hogy a katolikusoknál sincsenek kizárva az istenérvek, és rácáfol Törökre, aki pont őt is felhozza példának. Ugyan megpróbálja beadni, hogy ő sem gondolta ezt az istenérvet komolyan.

Vagy példa Antonio Rosmini-Serbati, aki valamiféle ontológiai istenérvet akart kreálni a "létezésből", mint fogalomból, mely fogalmat csak isten plántálhatott belénk.

A modern katolicizmus, el kell ismerni, kicsit óvatosabb az istenérvekkel, az ész és a hit kapcsolatával. Leginkább egy amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Olyan ez, mint a mese Mátyás királyról és a bíró lányáról: "hoztam is istenérvet, meg nem is". A modern katolicizmus fő áramai szerint a hit és értelem úgy éppenséggel összeegyeztethető, de pontosan nem mondják meg, mi a kapcsolatuk. Török isten nyomairól beszél: vestigia Dei. Ez az óvatos megengedő álláspont nem kockáztat: ha valaki véletlenül talál egy istenérvet, akkor jöhetnek a "na ugye, megmondtuk" reakcióval. Ha pedig valamely istenérv megbukik, akkor jönnek a Török Csaba féle: "ugyan már, mi nem buktunk" reakcióval. Ugyebár ez a  "partizánok is vagyunk, meg nem is" mentalitás.

Amikor éppen azt gondolják, hogy találtak egy istenhitet, akkor tök komolyan bevetik. Amikor kiderül, hogy nem jó, akkor jön az letagadás, mentegetőzés. És ezt elő tudja kész0teni egy előzetes, homályos mentalitás is.

Jól illusztrálja ezt Karol Wojtyla hírhedt "Fides et Ratio" c. enciklikája. Nem véletlenül lett a válaszcikkemnek is ez a címe. Ez az enciklika végül is nem tisztázza az ész és a hit kapcsolatát, amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Szerintük az ész erősíti a hitet, a hit erősíti az észt, de a pontos kapcsolatuk nincs meghatározva.

Hasonló Joseph Ratzinger más okból hírhedt regensburgi beszéde, amelyben a hit és az ész összeegyeztethetőségét hirdeti. Azt állítja, hogy a pozitivista tudomány ugyan nem tudja igazolni istent, de egyrészt a tudomány ilyen leszűkítésével sem ért egyet, másrészt ez nyitva hagyja a tudományon kívüli érvek lehetőségét, végül burkolva csak elsüt egy hibás istenérvet: a modernt tudománynak szerinte előfeltevése a világ racionális szerkezete, és ennek magyarázata szerinte túl mutat a tudományon, és például a teológia feladata ("találtam egy kalasnyikovot, most partizán vagyok!"). Nos, ez nagyon is közel áll a finomhangoltság istenérvéhez. És erre részben nagyon is jó válasz Hawkingék könyve. Nagyon is célba találta a pápát.

Töröknél is megjelenik ez a "se bűze, se szaga" álláspont. Előbb idézi az I. Vatikáni Zsinat szövegét, amely szerint „… Isten […] a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető". Sőt, idéz a Bibliából: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,20)." De aztán azt mondja, "Ez azonban nem a hit racionális értelemben vett bizonyítéka". Zavaros ez a beszéd, mert ha igaz lenne "a biztos megismerés", és a "következtetés", akkor az hogy az isten nyilába ne volna istrenérv és igazolás?! Az más kérdés, hogy sem a zsinatnak, sem a Bibliának nem igaz a premisszája.

De kezdjük el elölről szétszedni Török cikkét, ahogy ígértem!

"Hiszen ha Isten ezen a Trónon ült volna, nem is lett volna – per definitionem – Isten. Tehát – és ezt lentebb meg kívánjuk világítani – ha valakit ettől a Tróntól meg lehet fosztani, az lehet valamiféle emberileg kiokoskodott, vágyott, megálmodott istenség, de nem az az Isten, akire véleményünk szerint a Biblia és a katolikus egyház hite vonatkozik."

Őszintén szólva, nehéz ezt értelmezni. Mit mond Török? Hogy isten definíciója ellent mond annak, hogy valaki rámutathasson arra, hogy isten létezése nem igazolt. De hát Török elismeri, hogy ez megtörtént, Török ugyan azt állítja, hogy a katolicizmus ezt soha nem állította, de most ezt ignoráljuk! Legjobb értelmezésem szerint Török itt azt állítja, hogy: "ha kiderülhet istenről, hogy nem igazolható, akkor nem is lenne isten". Miközben akárhogy is, de Török elismeri, hogy isten nem igazolható. De azt se látom, hogy ellenkező esetben, egy empirikusan igazolható isten miért ne lehetne isten. Egyáltalán nem látom, hogy az igazolhatóságnak mi köze van isten per definíciónem fogalmához. Hol szerepel isten definíciójában az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság? Bár isten definíciója abszolút bizonytalan, se a katolikusok, se mások nem jutottak még erről konszenzusra (igen, ez is egy erős kritika), de olyan mérvadó definícióval én még nem nagyon találkoztam, amelyben az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság definícióként szerepelt. Jó, nyilván van olyan hülye, aki ilyennel jön, mindenféle dologra van szórványos példa.

Török következő, "érdekes" gondolatmenete szerint:

"Ez már csak azért is fontos, mert ha bárki azt hinné, hogy az istenérvek természettudományos-logikai bizonyítékok Isten létére, akkor ez az ember eleve azt is feltételezné, hogy aki hisz (vagyis értelmi levezetés után belátja Isten létét), az okos, aki pedig nem, az buta. Márpedig a leghétköznapibb tapasztalat is mutatja, hogy ez egyáltalán nincs így."

És itt Töröknek megint részben van igaza. Valóban, a hívők nem okosabbak, sőt, felmérések szerint kicsit butábbak. És valóban, ez azt sugallja, hogy isten létezésére nincs racionális érv. Vegyük észre, Törökkel ezek szerint egyetértünk, hogy isten létezése nem igazolt, nem ezen folyik a vita. Ez meglepő, és mulatságos, de tényleg ez a felállás. Tovább folytatva azt is jelzi az ateisták átlagosan magasabb intelligenciája, hogy az istenhit nem racionális felfogás. Hogy az ateizmus a racionális felfogás. No de attól, hogy nincs istenérv, és attól, hogy az istenhit nem racionális, még simán lehetséges az, hogy egyes emberek nem csak azt higgyék, hogy van isten, de azt is, hogy isten létezése még igazolva is van. Pláne, ha egyszer kevésbé okosak.

Ha veszünk egy embert, aki már van annyira buta, hogy igazolás nélkül higgyen valamiben, akkor már nem kell sokkal butábbnak lennie annak, aki még egyet csavar a dolgon, és másodszorra is becsapja magát, és azt hiszi, van igazolás.

Pascal kapcsán, aki akárhogy is, de megint csak nem református, és van egy elég komolyan vett, hibás istenérve (ő is "partizán" volt, csak Török szerint nem gondolta komolyan), Török azt mondja, hogy: „Le coeur a ses raisons que la raison ne connaît point”. Ó, már megint egy hülye mentegetési manőver! És ezt is ismerjük már. Ugye a szívnek, mint vérpumpának egyáltalán nincsenek érvei, az érzelmek és az értelem összekeverése meg alapvető fogalomzavar. De még ezzel együtt se látom, hogy ha a szívnek lennének érvei, akkor végül is most isten ezáltal igazolt, vagy nem?! Ha igen, akkor ez nem egy istenérv, ami Török szerint nincs?! Ha nem, akkor meg miért kellett felhozni a szív "érveit"?! És hogyan érvek azok az érvek, ha nem igazolások?! Tán túl gyenge érvek?! A szívnek csak túl gyenge érvei vannak?! Hát miféle szív az ilyen?!:)

A következő furcsa érvelés. Az, hogy ahogy a filozófia nem halott, úgy isten sem halott. Csakhogy én filozófusként azt gondolom, az analitikus filozófia nem halott, a kontinentális filozófia halálra van ítélve, és isten meg szintén "halott", vagyis ő soha nem élt. A vallás viszont szintén halálra van ítélve. És nem látok semmi olyan érvet, hogy itt valamiféle bizonytalan párhuzamokon kívül bármiféle oka is legyen annak, hogy ha az analitikus filozófiának tovább kell élnie, akkor istennek is. Sőt, ahogy a kontinentális filozófia halálra van ítélve, úgy van a vallás is. És a kettő között még összefüggés is van.

Itt Törökkel egyet kell értsek abban, hogy a kontinentális filozófia a vallás egyetlen mentsvára, mert az analitikus filozófiában elég gyengén áll. Swimburne és Plantinga mondjuk még erőlködik. A másik oldalon meg Sartre és Camus simán ateista volt. Mégis, az analitikus filozófia tisztább volta nem kedvez annyira a hitnek, és a kontinentális filozófia zagyvasága valóban kedvezőbb a hitnek, még ha nem is garanciája (máshogy is lehet valaki zagyva, nem csak hívőként). Együtt vannak halálra ítélve. Mind a vallásnak, mind a kontinentális filozófiának van viszont megélhetési képviselője, akik védik a mundér becsületét, amikor védhetetlen, akkor is.

Ehhez kapcsolódó érve Töröknek az, hogy "ki kell jelentenünk, hogy az istenkérdés addig létezik, ameddig azt egyetlen ember is felteszi." Ami persze egyik értelemben tautológia, mert egy kérdés valóban létezik, ha valaki felteszi a kérdést, a feltevésként való létezés puszta fogalma szerint. De ettől még lehet hülye a kérdés abban az értelemben, hogy alaptalan vagy értelmetlen. Ez a pozitivista filozófia álláspontja. És persze lehet a kérdés akár jogos, és megválaszolt is. Például negatív módon. Ez az erős ateizmus álláspontja.

Ha egy őrült "tudós" mániája, hogy feltalálta az örökmozgót akkor a dolog kérdés szintjén létezik a tudós fejlében. No de ez azért nem jelent túl sokat. Rögeszmének lenni még nem dicsőség.

Török következő, kissé más érve az, amely szerint a természettudományok nem tudják igazolni istent, de "De ha befelé fordítjuk tekintetünket, létezésünk nagy útkeresései, kérdései, a boldog élet, a béke, a lelki egészség és teljesség vágya felé, akkor már más a helyzet." Hohó, tehát Török mégiscsak "partizán", azt hiszi, hogy talált egy "kalasnyikovot". Csak nem "szovjet partizán", hanem "jugoszláv"!:) Ez a vonal már megjelent Newmannál és Pascalnál is.

Ami ott problémás, hogy a természettudományok és a társadalomtudományok valójában az egységes tudomány két részhalmazát képezik. A két részhalmaz két kategóriát képez, de nem különbözik releváns módon módszertanilag, legfeljebb vannak kissé eltérő jellemzőik. A logikai pozitivizmus bőségesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, és rámutatott arra, hogy a társadalomtudományok ugyanazon módszer szerint folytathatóak, legfeljebb még le vannak maradva. Ha a modern pszichológia, neurobiológia eredményeit nézzük, akkor az empirikus-logikai módszer rohamos elterjedését és diadalát láthatjuk. És nicsak, a társadalomtudományok sem találtak rá isten igazolására!

Török pont a lemaradást használja ki. Akárhogy is nézzük, bizony még Török is beleesik a hézagok istene hibájába, csak a hézag nála a társadalomtudományoknál van.Török a Tudatlanság Úrnőjét most nem a fizika trónjára akarja ültetni, hanem a pszichológia trónjára. Persze a tudatlanság inkább a sajátja, a pszichológia azért elég sokat tud már.

Aquinoi Tamás még az Univerzum eredetében látta isten bizonyítékát.  Amikor Hawkingék (meg előtte sokan mások) ettől a tróntól megfosztják, akkor Török azzal jön, hogy "ugyan, soha nem gondoltuk mi ezt komolyan", nem voltak ők sose "partizánok". De felteszi istent egy másik hézagos trónra, most a társadalomtudomány trónjára. És mondja meg, "kedves" Török Csaba, ha a társadalomtudományok is elérik azt a szintet, hogy már az érzelmek területén is annyira világos lesz "mindenkinek", hogy istennek semmi nyoma, hogy nincs "az emberben jelenlévő fizikán túli", akkor onnan is visszakoznia kell a katolikus egyháznak, akkor hova visszakozik?! Az Urálon túlra?! Vlagyivosztokban lesznek partizánok?! Már nincs hova visszakozni, már a Csendes-Óceánnál álltok! Mert tisztázni szeretném, hogy szerintem ezt az állapotot már most is elértük: a vallások nyakig az óceánból lövöldöznek a vélt kalasnyikovokkal. De valószínűleg fog ez az állapot még fokozódni a neurobiológia fejlődésével, és lesz ez a helyzet még kínosabb a vallásnak.

A vallás fent leírt "se bűze se szaga" hozzáállása hit és értelem kérdésében nagyon is jellemző más kérdésekben is. Tetten érhetjük ezt akkor, amikor a Bibliában, vagy különféle szektákban bizonyos jóslatok jelennek meg, amelyeket a hívők időnként beteljesültnek gondolnak, és igazolásnak fogják fel. De általában annyira nem konkrétak, hogy cáfolódhatnának. Néha vannak ennyire konkrétak, cáfolódnak is, de ez sem zavarja nagyon a hitet ( „Bizony, mondom néktek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.”).

Tetten érhető ez az összes vallás hittételeiben, amelyek a világ működésére, magyarázatára vonatkoznak. Ezek is csak annyira "konkrétak", hogy a hívők magyarázatként elfogadják őket, de annyira nem, hogy jól lehessen őket ellenőrizni.

És ugyanez a langyos felfogás jellemző most már a katolikus egyházra is az istenérvekkel kapcsolatban. Le lettek ők már eleget forrázva, tehát már nem kockáztatnak. Ugyan bevetik az istenérveket, amikor istenről folyik a vita, de ha valamelyik esetleg megdől, akkor nyomban visszakoznak. A langyos hozzáállás nem jelenti, hogy rájuk nem vonatkozik a kritika, csak azt, hogy nem mertek annyira világosan kiállni a pofon elé.

És ugyanez jellemző tud lenni a protestáns egyházakra is, amelyek most még valóban kicsit jobban nyomulnak a finomhangoltságot illetően, Swimburne és Plantinga kicsit jobban nyomatja azt a vonalat, hogy isten igenis igazolható empirikus úton. De ahogy a cikkemben is megjegyeztem, Alister McGrath "Tudomány és vallás" c. könyve hasonlóan se "bűze se szaga"jellegű. Nagyon sok isten melletti érvbe kezd bele, de aztán a legtöbb esetben maga is elismeri, hogy kicsit gyengék. Hogy akkor mit akar egyáltalán ezekkel az istenérvekkel, az nem világos. McGrath könyve nagyon is a fent említett pápai enciklikával és előadással rokon.

Tetten érhető ez a "se bűze se szaga" mentalitás, ez a megfoghatatlanság (internetes szleng szerint "takonyangolna" mentalitás) abban, ahogy isten a vallásban a hézagok istene. Ahogy rámutattam, Töröknél ez a hézag nem a csillagokban van, hanem az emberben belül. De csak a hézag áthelyezése történt meg.

A vallás minden fronton, minden témában nagyon sokszor ezzel a langyos, homályos, semmilyen fogalmazásmóddal operál. nagyon jellemző, hogy nem mernek egy világos kijelentést tenni. Nem merik a cáfolást kockáztatni. Mert azon kevés esetben, amikor ezt megtették, mindig pórul jártak. Csak ugye azt kellene felfogni, hogy ha a vallás folyton beleesik a mély vízbe a pallóról, akkor nem az a megoldás, hogy egyre bizonytalanabbul vágnak neki a pallónak. Van olyan "valaki", aki merészen, határozottan tud nekivágni a pallónak, mert értelmes, és tud járni: ez a tudomány. A tudomány is belesik néha a vízbe, de jóval ritkábban, továbbá nem ejt rajta olyan mély sebeket, mert eleve be van kalkulálva a tévedés lehetősége. A vallásban meg nincs bekalkulálva, mert nincs módszerük semmire, tehát a hibakezelésre sincs. Unhandled exception.

Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".

Nem elég, hogy a hézagok istene soha nem adja meg magát, akárhány kezét és lábát vágják le. Ezt a mentalitást még tetézik egy másik stratégiával: Amikor levágják kezét, lábát, akkor nem azt mondja, hogy nem győzték le, hanem azt, hogy "hohó, én nem is jelentkeztem erre a lovagi tornára"! "Várjál csak, az egy másik fekete lovag volt, aki jelentkezett!" Az ultimate loser kifutja a belét a versenyen, utolsónak ér be, majd felkiált: "hohó, én el se indultam ezen a versenyen!" Olcsó viselkedés.

De felejtsük el ezt a gyerekes veszekedést arról, hogy tulajdonképpen "nem én csináltam, hanem a szomszéd gyerek!" Nem olyan fontos, hogy melyik egyház képviselői hitték jobban, hogy a hit igazolható!

Hányféle álláspontot láthattunk Töröknél? Számoljuk össze!

1) Istent nem lehet igazolni.

2) Istent nem lehet tudományosan igazolni.

3) Istent nem lehet természettudományosan igazolni, de az érzelmeknél ott van.

Akárhogy is nézzük, Török válasza valóban gyenge, ahogy maga is megmondta. A sok zavaros gondolata együttvéve egy nagyon nagyon gyenge védőállást tud csak igazán jól védeni, és ez az állás az, amiben egyet is értünk. Összességében cikkében az a  meglepő, hogy mennyire óriási visszavonulót fújt.

Mert csakis az első pont védhető meg következetesen, ha az elsőt elfogadjuk, és nem trükközünk azzal, hogy a társadalomtudományba menekülünk, meg azzal, hogy van tudományon kívüli racionalitás, és hasonlók.

Szóval maradjunk az első esetnél! És tegyük hozzá még azt az elvet, hogy: "amit nem lehet igazolni, azt nem hisszük el"! Már csak egy kis lépés van tehát hátra. Török hite tulajdonképpen már csak egyetlen lépésre van az összeomlástól. Már csak az igazolás elvét kell elfogadnia, gyerekkori nevén Occam borotvájának elvét, és...

Welcome to atheism!

Eredetileg arra számítottam, hogy most szokás szerint annyit jelenthetek be, hogy megjelent sokadik cikkem Fides et Ratio címmel a Magyar Tudomány hasábjain, és olvassátok el. Hozzátenném, hogy ez a cikk válasz, Szentpétery Péter Trónfosztás – vagy csak behunyt szemmel a trón előtt? Hozzászólás Brendel Mátyás A nagy trónfosztás című írásához c. cikkére, amely meg, ahogy a címe is mutatja, válasz az én korábbi cikkemre. Válasz továbbá Török Csaba Az üres trón c. cikkére, amely szintén az én első cikkemre adott reakció.

Én megjelenés előtt ennyit tudtam arról mi lesz a Magyar Tudomány novemberi számában. Most, hogy nézem, azt látom, hogy egészen nagy vita alakult ki, amelybe Kampis György is bekapcsolódott,  Mi a tudomány? És mi nem az? c. cikkével. Jó kis csetepaté közepén találtam tehát magamat. Bár az biztos, hogy én provokáltam. Az is jó, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük. Az már kevésbé jó, hogy a sok cikkben alig van értékelhető érv.

Ugyanebben a számban, és ugyanebben a rovatban, azaz a szerkesztőség szándékai szerint a vitába kapcsolódva jelent meg Gánóczy Sándor: Milyen értelemben lehet tudomány a keresztény teológia? c. cikke, amely csapongó, és nagyon kevés, és gyenge érvet tartalmaz a címbeli kérdést illetően. Mert ugye a teológia nagy megszorítások árán, és akkor nagyon jelentéktelen értelemben lehetne csak tudomány. Gyakorlatilag a Biblia irodalmi, mitológiai, vagy történelmi, forrástani elemzését külön tudományként elnevezni nagyzolás lenne. Isten fiktív létezésének következményeit kutatni meg ugye annyira értelmes, mint a télapológia: "mi lenne, ha létezne a télapó"? Kit érdekel?!

Nem fogom most és itt részletesen kivesézni a cikkeket. Mindegyik cikkre nyilván volna még mondandóm, de azt vagy a Magyar Tudományban írom meg válaszként, vagy, ha erre nem lesz mód, akkor külön blogbejegyzésekben. Ez utóbbi könnyen meglehet, ugyanis, hogy az egyik szerkesztő kifejezését használjam, a Magyar Tudomány nem üzenőfüzet.

Itt, most általában csak azt szeretném megjegyezni, hogy csodálkozok azon, hogy idáig fajult a dolog. Én első cikkemben egy ismert tudóspár nagyrészt tudományos könyvét mutattam be. Kicsit filozofikus irányba elvittem a dolgot, nem tagadom. Ha a Magyar Tudomány azzal utasította volna el a cikkem, hogy szigorúan csak a tudományról szabad írni, elfogadtam volna az indoklást. De nem utasították el a cikket.

Török Csaba és Szentpétery Péter cikke véleményem szerint semennyire nem tudományos, egyszerűen nem lett volna szabad megjelenniük. Őszintén szólva silány cikkek, ezt a Magyar Tudományban így nem írhattam le, de itt igen. Mindkét cikk igen zavaros, gondolatmenetről alig lehet beszélni velük kapcsolatban. Nyilván azért jelenhetett meg a két cikk, mert akik írták, befolyásos emberek és egy-egy jelentős közösséget reprezentálnak, és a Magyar Tudomány mégis üzenőfüzet, csak nem akárkik üzengethetnek benne.:) Pedig a Magyar Tudománynak egyáltalán nem feladata ezeket a közösségeket képviselni, csakis a tudományos közösség képviselete a feladata.

Kampis György az ilyen vitákban sokszor meghívott résztvevő. Általában a tudomány védelmében hívják meg. Nem tudom, hogy most hívták-e, mert a helyzet az, hogy például Kampis is olyan hatalommal bír, hogy használhatja a Magyar Tudományt üzenőfüzetnek. Furcsa és gyenge véleménye szerintem sokszor sok kárt okoz a tudomány renoméjának. Most is túl sokat enged, és közben egészen furcsa nézetei vannak. "Érvelése" inkább ellenszenven alapul. Nekem szerinte nem szabad "gyaláznom" a vallást neki viszont szabad engem.

Ezen nem lepődtem meg, tudom, hogy Kampis - ne kerteljünk - utál engem. Ez tényleg csak nettó ellenszenv, mert kárt én neki soha nem tudhattam okozni. Soha nem voltam olyan helyzetben. Ám Kampisnak legalább van pár olyan gondolata, amelyet csak kicsit kell helyretenni. És a megfogalmazása végül is érdekes. Az is jellemző viszont, hogy neki Gánóczy cikke tetszett legjobban. Én lehet, hogy altatónak fogom használni ma este.:)

 Mint mondtam, külön ki fogok térni a cikkekre, mert érdekes kérdések megtárgyalására adnak hivatkozási alapot.

Még annyit, hogy az én cikkemben van egy eléggé zavaró fogalmazási hiba, amelyet a Magyar Tudomány olvasószerkesztője kijavított, én is átírtam, de a word dokból valahogy nem a végső verziót, hanem mindkét verziót bemásolták a cikkben. Technikai hiba.