ateista

Persze, egymásnak lehet ugrasztani embereket más alapon is, de nincs olyan "fantasztikusan" eredményes eszköz, indok, vagy ürügy, mint a vallás.

***

Amikor az ember vallásokról vitázik, és általánosítani próbál, hogy minden vallás rossz, tehát maga a hit a rossz, akkor az egyik leggyakoribb ellenpélda a buddhizmus szokott lenni. Ugye nehéz letagadni a kereszténység bűneit (inkvizíció, pedofília,...). A hírekből szinte mindenki ismeri az iszlám bűneit (terrorizmus, szélsőséges elnyomás egyes vidékeken, nők elnyomása,...).  A különféle nem monoteista vallások általában kisebbek, de itt is mindenki ismer negatív eseteket, vagy el tud képzelni ilyeneket, meg ezek ugye eleve nem a jóságos, és szerető istenről szólnak, hanem kézenfekvő módon eleve egymással harcoló istenekről, tehát eleve nem lehetnek a világra boldogságot és békét elhozó ideológia jelöltjei. Nem is nagyon aspirálnak erre. Ezek a politeista vallások a monoteista hívők számára eleve a régi, történelmi korok realitásait tükröző, nevetséges, emberi, túlságosan is emberi vallások. Nekünk persze a monoteizmus is egykutya.

A buddhizmus azonban látszólag egy furcsa eset, kivétel, egyedi vallás. Ugyan a politeista hinduizmusból gyökerezik, de egyetlen igazi prófétája, kimagasló alakja van, aki a vallás elvont abszolút jellegét kidomborítja, és ezzel már-már monoteista vallásnak számít. Buddha végül is a buddhizmus egyetlen istenfigurája, különösen ahogy az a nyugati kultúrába eljut. El lehet képzelni, hogy Ázsiában a buddhizmusnak sokkal hangsúlyosabb a politeista, pogány jellege, amelyről az előbb azt mondtam, hogy még egy monoteista, nyugati hívőnek is megmosolyogtató. De ahogy azt a nyugatra eljövő buddhista tanítók tolmácsolják, az a buddhizmus-kép mindjárt több tiszteletet ad, mondom, sokszor még akár a kereszténységnél is szentebbé magasztosul. Messziről jött ember, ugye azt mond, amit akar. Csak hát modern korunkban már itt az Internet, szóval mégsem. Ma már nehezebb beadni az embereknek a vallásos marhaságokat is, és egy vallásról szóló feltupírozott képet is. De mi nem hátrálhatunk meg holmi elhibázott udvariaskodásból, nem szabad a buddhizmust sem szent tehénnek tekinteni.

Pont ezért is fontos egy kicsit figyelni bizonyos hírekre a világról, melyek a napokban például arról számolnak be, hogy Burmában (Myamar) buddhisták és muszlimok csaptak össze. Sok tucatnyian haltak meg, még többen sérültek meg, sok ezreknek kell menekülniük, semmisül meg az otthonuk. Nem kicsinyes dologról van tehát szó, minimum a koptok irtásához hasonló, durva jelenségről. Az összecsapásnak tartós zavargás jellege van, régi történet, nem most kezdődött, és vélhetően nem is most fejeződik be.

Burma, mint tudjuk, egy zárt, diktatórikus ország, és emiatt nem sok hír szivárog ki onnan. Körülbelül úgy titkolhatják, mint a szovjetek az ukránok irtását. A hatalom nyilván nem a muszlim oldalon áll, de nem is szereti, ha az országban bármiféle zavargás van, legfeljebb kicsit szemet huny egy kis népirtás felett.

A két fél tehát az iszlám és a buddhizmus. Mint mondom, nem sok részletet lehet tudni, de egy kicsit utána lehet járni más nyelven hozzáférhető hírekben, és annyi biztosnak látszik, hogy mindkét fél durván benne van az erőszakban. Egyik sem passzív, egyik sem szenvedő. A buddhisták már csak azért sem, mert ők vannak abban az országban többségben, és a muszlimok tulajdonképpen az elnyomott kisebbség. Amiből nem következik, hogy ne lennének agresszívek. Ha egy kicsit nézegetünk, a képeken ugyanolyan hétköznapi, tuskó embereket látunk, amilyenek a világon bárhol vannak, bármely vallásban.

Ahogy felvázoltam, az iszlámot a terrorizmus, a Talibán, Irán és hasonlók után nem nagyon kell ekéznem. A cím, és a hangsúly éppen ezért a buddhistákon van itt. És fel lehet vetni, hogy Buddha békés tanításainak mi köze ehhez az erőszakhoz? Hát Jézus sokszor békés tanításának mi köze az inkvizícióhoz? Nos, a vallásban ilyen dolgok is előfordulnak, a szentírások homályos fogalmazása, ellentmondásossága miatt, és mert a hitben eleve nem az empirikus-logikai módszer a lényeg. Ha a szentháromság illogikus marhasága belefér, akkor a békés Buddhától eljutni a muszlimok irtásáig igazán semmisség. Ez is belefér abba a bizonyos nagy ugrásba, amelyet a hívő tesz meg, amikor a józan észből a hitbe ugrik.

Eközben egyáltalán nem kell egyik oldal pártjára sem állnom, nem kell igazságot tennem. Leginkább azért, mert ateista szempontból mindkét félen kívül állhatok, és mondhatom, hogy lám-lám a vallás. És itt lám-lám még a buddhizmus is. De mit is jelent ez a lám-lám egész pontosan? Nyilván nem arról van szó, hogy csak a vallás a hibás, a konfliktus két fele etnikailag és nyelvileg is különbözik. Lehet mondani, hogy a bevándorlással van a  gond, de a hírek szerint azok a muszlimok részben egészen régóta ott vannak Burmában.

A világban fellelhető összes eset, a történelemből közelmúltból és jelenből összerakható hírek azt mutatják, hogy az ilyen villongások mögött ugyan legtöbbször etnikai, nyelvi különbségek is vannak, és persze a politika, különböző érdekek is szerepet játszanak, de van pár eset, amikor a vallás negatív szerepe nagyon egyedüli (szunita-siita ellentétek), és az, hogy a vallás szinte minden ilyen konfliktusban jelen van, jelzi, hogy a vallás ha nem is egyedül bűnös, de egy roppant durván negatív elem. A történelmi bizonyítékok tömege lesújtó (the sheer volume of historical facts:), és nem nagyon lehet ártatlan vallást mondani.Fel kéne már ocsúdni végre, meg kéne már látni ebben az óriási mintában az összefüggést! Az összefüggést, amely logikai szempontból is ésszerű. Ma már szinte bűn, vakságnak mondható, hogy ezt nem akarja a világ nagy része észrevenni.

Ha nem volna vallás, sokkal sokkal jobb lenne a világ, sokkal kevesebb ilyen eset volna. Persze, egymásnak lehet ugrasztani embereket más alapon is, de nincs olyan "fantasztikusan" eredményes eszköz, indok, vagy ürügy van, mint a vallás.

Az egyébként is kicsinyes védekezés, hogy más negatív dolog is van a világban, hunyjunk már szemet a vallás felett! Az pedig szintén, hogy a vallásnak pozitív oldala is van, mert ahogy azt már sokszor kifejtettem, ha egy eszköz pozitív eszközei kevésbé negatív eszközökkel helyettesíthetőek, negatív hatásai azonban elkerülhetetlenek, akkor nem értelmes alkalmazni ezt az eszközt.

És mivel a vallás erre ennyire nagyon alkalmas, ezért az indok vagy ürügy kérdésén nem is kell annyira lovagolni. Inkább elgondolkodni, miért is alkalmas ennyire?!

Azért, mert a vallás, és itt már a hitre is általánosíthatunk, lényege az, hogy dogmákat fogadnak el, és azokat nem kell igazolni. Ezért valóban a valóságtól függetlenül, könnyedén manipulálható, kezelhető, exportálható, importálható.

Például: nehéz bőrszín alapján összeugrasztani két sötét bőrű népet. Mert hát "akinek szeme van, mindenki lássa." Nehéz nyelvi alapon összeugrasztani két azonos nyelven beszélő népcsoportot. Mert hát, "akinek füle van, hallja". Ellenben tényektől függetlenül marha könnyű két vallás alapján egymásnak ugrasztani két azonos etnikai és nyelvi gyökérrel rendelkező népcsoportot, mint például szunitákat és siitákat, katolikusokat és protestánsokat, ortodoxokat és nyugati katolikusokat. Hiszen pont az a  lényeg, hogy nem látható, nem hallható, nem érzékelhető, nem mérhető, nem megfigyelhető, nem igazolható, nem ellenőrizhető baromságokon alapul.

A genetika és a nyelv sokkal nehezebben manipulálható, a vallás viszont fantasztikusan kezelhető fegyver. Mert a nem ellenőrizhető dolgok lényege, hogy úgy csűröm-csavarom, ahogy akarom. Hát ha egyszer a credo quia absurdum a vezérelve, akkor mi állítaná meg a manipulációt?! A legveszélyesebb tehát a vallás.

Magyarországon 2010 óta az egyházállam olyan léptekkel épül ki, hogy nem léteznek azok a kifejezések, és jelzők, melyekkel az egyre elkeserítőbb és szánalmas helyzetet igazán jól jellemezni lehetne. Az, hogy a 21. században, Magyarországon bizonyos falvakban és kis városokban az emberek kénytelenek agymosásra beíratni a gyerekeiket, és azt maguk finanszírozni (tudjátok, adóból van), az olyan felháborító, hogy nagyon kell keresni a szavakat a kifejezésére. Az a baj ezzel, hogy egyre vadabb hasonlatokat kell kitalálni az olvasó ingerküszöbének áttöréséhez. De hát ha kell, hát kell...

Mondjuk hasonlíthatjuk ezt ahhoz, amikor az újkorban a legismertebb filozófusok rendre különféle teológiai képzésekből szabadultak. Például Feuerbach, vagy Nietzsche. És itt a "szabadultakon" van egy nagy hangsúly, mert az agymosás ellenére lettek értelmesek.

A másik nagy hangsúly, hogy mondjuk Descartes korában még valóban a jezsuita képzés volt az oktatás élvonala, ma meg már hol van az élvonalhoz vagy a jezsuitákhoz képest a falusi pap korlátolt kis világa?!

Az utolsó hangsúly meg azon van, hogy az időben visszafele megyünk, azaz, ha ez így megy tovább, akkor egyre kevesebben fognak szabadulni. Egyre kevesebb gyerekünk  fogja ép ésszel túlélni az agymosást. El fogunk jutni egy olyan középkori állapotba, ahol a vallásban maradni már természetes lesz. Amikor mindaz, amiért a felvilágosodásban küzdöttek, az eseményhorizonton túl lesz.

Az elmúlt hetek pár politikai eseményét fogom kommentálni, amely az egyházállam nyomulását jelzi, illetve az egyetlen, gyengécske ellenállási gócot, amely persze sokat nem ér, mert sajnos nem figyelnek rá az emberek. Nem éri el az ingerküszöbüket.

Kezdjük mondjuk egy elvontnak és jelentéktelennek látszó hírrel, azzal, hogy Réthelyi Miklós egy reformációról szóló ökumenikus gatheringen mondott beszédet, amelyen olyan szépen elmondta a hívők szokásos, bevett, sablonos hülyeségeit hitről, tudásról és megismerésről, hogy lemezről is játszhatták volna. Én nem is ismétlem meg itt érveimet arról, hogy a hit nem megismerés, a hitnek nincs funkciója, hogy lehet hit nélkül élni, és hogy a hit igazán semmire nem jó, mert írtam én erről eleget.

Itt csak arról írnék, hogy miért fontos erről blogolni, miért fontos erről a Magyar Tudományban vitatkozni. Hogy ez miért nem valami elvont, akadémikus téma, amelynek semmi köze az élethez. Sajnos a legszorosabb kőze van a legnyomósabb politikai katasztrófánkhoz, melynek közepén vagyunk.

Mert ezeket a mémeket olvashatjuk hitről és tudományról szóló népszerű könyvekben, sőt, sajnos ebben a témában manapság szinte csak ezt lehet olvasni, ugyanezek a mémek visszaköszönnek a Magyar Tudományban, ugyanezeket a mémek böfögi vissza a miniszter, ezt verik a fejekbe Jézus szoborral a színházak,

és aztán ezeket olvassa a hívő olvasó, és azt hiszi, hogy erről óriási konszenzus van, ez nagy igazság, ezt szinte nem vitatja senki, ez evidens, ezt nagyon nagy emberek mondják, ezt nagyon okos emberek mondják, ezt nagyon bölcs emberek mondják, nincsenek is ellenérvek. Senki nem mond ellent. Mert valóban: aki ellent mondhatna, az gyáva, elbújik, láthatatlan.

És aztán, ha a miniszter ezt böfögi, akkor a tanárok is ezt fogják belemosni a gyermekek agyába, a végén még azt is megéljük, hogy még a nem egyházi iskolákban is ezt fogják tanítani, ha egyáltalán maradnak ilyenek. Ha minden szinten ezt udvariasságból, félelemből, megilletődésből, lustaságból beletörődésből úgy hagyjuk, akkor a mém így fog elterjedni, így lesz domináns. Lehet, hogy közben, valójában a társadalomban a kevés, józan tudós viszi előre a megismerést, leteszi a technika fejlődésének alapjait, viszik tovább a hátukon azt a kevés kis mérnöki fejlesztést, amin az a kevés kis termelő iparunk alapul, amely még megmaradt. De közben a társadalom nagyja ebben a nagy ópiumfelhőben éldegél, mert a tudósok szép csendben elviselik a megaláztatást.

Mert ugye ha a tudósok egyszer tényleg, egy kis időre is hit alapon publikálnának, hit a mérnökök hit alapján fejlesztenétek, az orvosok hit alapján műtenének, akkor igencsak furcsa technikai termékek jelennének meg a piacon, igencsak katasztrofális helyzetbe kerülnének a társadalom egyes szektorai. És ha egyszer mondjuk csak egy évre kikapcsolnánk az ész alapú megismerést, és a hit alapú "ismereteinkre" támaszkodnánk, akkor pár hónapon belül zuhannánk vissza a sötét középkorba, és még annál is tovább. Hiszen azért még a háromnyomásos földművelés sem hit alapon lett kifejlesztve.

Az ennél komolyabb, elméletibb fejtegetéseimhez valóban azokat az írásokat kell elolvasni, ahol ezeket kifejtettem. Itt most már szándékosan az éles megfogalmazást választottam, mert a szel0d szavak nem sokat számítanak.

A következő hír is hasonló, csak még magasabb szintről szól, egyenesen a miniszterelnökről, aki október 23.-án ezt találta mondani: "Az EU józan ész helyett ideológiákra támaszkodik, ahelyett hogy megértené, nemzetek nélkül nincsen szíve, kereszténység nélkül nincsen lelke." Tessék, itt ez lesz az elkövetkező években.

Ez meg csak azt mutatja, hogy az ópium beborítja a miniszterelnököt is, de ez még semmi, mert hát ilyen sajnos van, de ráadásul semmi okát nem érzi annak, hogy esetleg visszafogja magát, esetleg formálisan nem ideológiailag elborult államvezetőként viselkedjen, hogy a normális, szekuláris viszonyoknak a látszatát fenntartsa. Különösen elvarázsolt az a vízió, amelyben a keresztényég lesz a józan ész, és az ellentéte az ideológia. Feje tetejére áll itt minden, és nem nagyon szól senki, hogy hohó, a király nem csupán meztelen, hanem pont azért meztelen, mert most gabalyodott ki a kényszerzubbonyából.

Hát így állunk egy olyan államban, melynek "alkotmányában" az állam és egyház elválasztása, és a vallásszabadság elve csak dísznek van, olyan, mint a házasságkötő teremben elrebegett húségeskü, mely után a vőlegény még a lakodalom közepén meghágja az ara kishúgát.

Ami meg a kis ellenállási gócot illeti, az a Demokratikus Koalíció pártja. Nem feladatom, sőt, nem is akarom a pártot reklámozni, sok szempontból kritizálom őket, de a szomorú helyzet, hogy az egyetlen olyan párt, amely következetesen szekuláris, és akkor is elvszerűen az, amikor eléggé nehéz nekik, és igazából nem hiányzik nekik az emberek megosztása. "Csodának" tetszik, hogy mégis kiállnak a szekuláris elvek mellett ilyen viszonyok között.

A Demokratikus Koalíció nem most kezdte ezt, és remélhetően fogja még folytatni. A hír egy olyan eseményhez kapcsolódik, amely az egyházak fent már említett nyomulásáról szól az oktatásban, és persze az állam szemtelen egyházi támogatásáról. Ez a kormány a kezéből eteti őket, ami ugyebár még józan egyházi szempontból is baj, ugyanis az egyházak józan képviselői is észre szokták venni, hogy az etetés függés, a függés meg azt jelenti, hogy ára van.

Sajnos az etetést Horn Gyula és az MSZP kezdte a vatikáni szerződéssel, ezért is mondhatom, hogy a DK az egyetlen igazi szekuláris párt. Az MSZP nem az.

A hír tehát az, hogy a kormány sokadjára eteti a kezéből a kedvenc egyházait, most a piaristáknak adott tetemes pénzt. Jogosan veti fel a DK, hogy ezt milyen alapon teszik, és hogy ezt mennyi hasznosabb dologra lehetne költeni. Hogy most ebből mennyit költenek agymosásra, mennyit fektetnek be máshova, mennyi megy a papok audijára, az jó kérdés.

Az ilyen anyagi szempontok a dolgok politikai, gyakorlati oldalát mutatják. Az elv viszont az lenne, hogy az állam ne etesse az egyházat. Azért ne, mert ez alkotmányellenes. És azért alkotmányellenes, mert jó oka van. Ilyen szempontból a DK sem az elvet fogja meg, hanem csak a következményt.

A valóban fontos az lenne, hogy konkrét megfontolástól teljesen függetlenül, abszolút reflexből, elvből tudjuk azt, hogy az államnak nem szabad etetnie az egyházakat. Mindennek nagyon mélyen benne kellene lenni a modern polgár értékrendjében.

Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".

***

Ahogy arról már beszámoltam, a Magyar Tudományban megjelent egy válaszcikkem sok más cikkel egyetemben az istenérvekről és a vallások helykereséséről az emberi gondolkodásban.

Ahogy az természetes, a Magyar Tudományban vannak bizonyos korlátok, amelyeket nem lehet átlépni. Ebben a válaszcikkben a Magyar Tudomány egy igen éles terjedelmi korlátot állított elém, ezen kívül pedig értelemszerűen stiláris korlátok is  vannak, és nem is írhat le az ember akármit. Ezek a korlátok védhetőek, és el is fogadtam őket. Bár az alkudozásban a Magyar Tudomány lényegesen visszalépett korábbi ígéretéhez képest (ld. terjedelmi korlát). De fátylat rá!

Ezt tudván felmerülhet az az igény, hogy Török Csabának hosszabban is válaszolhatnék. Ha a Magyar Tudomány hasábjain nincs értelme teljesen szétszedni a cikkét, akkor egy blogban miért is ne? Ez az analízis roppant tanulságos, mert hihetetlenül sok buta, vallásos közhelyet tartalmaz. A következőkben tehát egy részletesebb, és odamondósabb választ adok Török Csabának.

Először is ki válaszolt, ki az a Török Csaba? Török Csaba a cikkben a Esztergomi Hittudományi Főiskola tanáraként van megjelölve. Ezen kívül az MTA tagja. Igen, sajnos ma úgy tűnik, teológusok lehetnek az MTA tagjai, a filozófia köpönyege alá bújva. Az adófizetők pénzét ilyen haszontalan dolgokra fordítják. Profival találtam tehát magam szembe, "megélhetési teológussal". Míg magam nem vagyok "megélhetési ateista": nem kapok egy fillért sem, nem veszek fel el fityinget sem az adófizetők pénzéből ateista nézeteim kifejtésére. Ellenfelemet viszont közösen fizetjük azért, hogy védje istent. A küzdelem tehát nem egyenlő feltételekkel indult. Már csak ehhez képest is meglepő az eredmény: ha igazam van, akkor egy hobbiateista győzte le a hivatásos hívőt.:)

Török alapvető gondolata az, hogy a finomhangoltság, illetve más istenérvek megdöntése nem a katolikus egyház nézeteit cáfolják, mert a katolikus egyház nézetei szerint az istenérvek nem igazolják istent, soha nem is igazolták. Ezzel szemben inkább a protestáns egyház az, amelyiket a kritika inkább célba találhat. Vegyük észre, hogy ez a kérdés tulajdonképpen mennyire másodlagos, és mennyire utóvéd-csatározás!

Figyeljük meg, milyen vicces, ahogy a különböző egyházak egymásra tolják a felelősséget! Ugyanis ugyanerre a cikkre válaszolt Szentpétery Péter is, aki meg az evangélikus hittudományi egyetem tanszékvezetője. Az ő cikkét majd később ízekre szedem, most elég annyi, hogy ő tulajdonképpen ugyanúgy elkeni, illetve eltolja, hogy nem az evangélikus hitet találta el a kritikám. Nagyon gyorsan rövidre lehetne zárni a vitát úgy is, ha valaki összehozná Török Csabát, és Szentpétery Pétert, hogy akkor beszéljék már meg, hogy az istenérvek végül is a protestáns vagy az evangelikus egyház követte el!

Kissé olyan ez a dolog, mint amikor a kommunista érában "mindenki" azt mondta, hogy partizán volt, amikor meg bukott az ideológia, akkor hirtelen "mindenki" letagadta, hogy partizán volt. Vagy nem is annyira, csak félig-meddig... Meg nem gondolta komolyan. Csak parancsra tette, és hasonlók.  Hát hasonlóan, valaki csak elkövette azokat az istenérveket, nem?! Ki ne derüljön már, hogy ateisták voltak!:)

Vessünk tehát egy pillantást az istenérveket valamilyen szinten jól összefoglaló anyagra! A magyar Wikipédiára ne, mert az persze elég rossz! Vegyük inkább az angol változatot! Persze minden ilyen összefoglalónál lehet kritizálni, hogy mi került bele, mi nem, de az angol elég bő ahhoz, hogy illusztráljam, milyen abszurd Török érvelése.

Kik azok, akiket ez a szócikk felemleget? Vannak persze pogány filozófusok, sőt, muszlimok is, de a többség persze keresztény. Ez nem csoda, az érvelő gondolkodás a nyugati világra jellemzőbb. Itt ne essünk csapdába, nem azért jellemzőbb a kereszténységre az isten melletti érvelés, mert a keresztény hit ilyen, hanem azért, mert egy görög kultúrára telepedett rá, és arra ez volt jellemző. Nem véletlen, hogy az ókorból Platónt és Arisztotelészt emlegeti a szócikk. A keresztények általában nem azért akarták istent bizonyítani, mert maguk, belső ind0ttatásból annyira odavannak a gondolkodásért, hanem mert érezték a külső nyomást, hogy azért mégiscsak jó volna. És amikor azt hitték, hogy megvan, akkor persze nagy büszkén mutogatták, és halál komolyan gondolták.

Nos a keresztény időszakból Anselm, Aquinoi Tamás (akit Török megpróbál kimagyarázni, de elég gyengén: "partizán volt, de nem gondolta komolyan") Ők még a reformáció előtt éltek, tehát az egyetemes (katolikus) nyugati keresztény egyház képviselői vagy hívei voltak. Az, hogy protestánsok lettek volna, fel sem merülhet. Descartes viszont egyértelműen katolikus volt, és nem kevésbé volt "jeles" istenérvek kitalálásában.

Aztán Kant, aki inkább protestáns lehetett, de például Anselm és Descartes istenérvét kritizálta. Aztán a modern időkből Swimburne és Plantinga, akik valóban protestánsok. Ha az a kérdés, hogy a modern időkben melyik egyházra jellemzőbb az ilyen istenérv, akkor meg kell állapítanunk, hogy a hangsúly valóban eltolódott a protestáns teológusokra. Leginkább azért, és erre Török is utal, hogy az ilyen érvelés az analitikus filozófiához áll közelebb, az pedig a protestáns országokban jellemzőbb. Ez nem is véletlen, de azért a protestantizmus és az istenérvek között még sincs olyan erős összefüggés, amilyet Török beadni szeretne. A hangsúlyeltolódás nem jelenti, hogy a katolikusok elvetnék az istenérveket, és hogy ne találná el őket is a kritika.

Példa erre Newman bíboros istenérve az erkölcsi felelősségérzet alapján, amely ugyan egy másfajta istenérv, és Newman bíboros anglikánból lett katolikus, de azért azt illusztrálja, hogy a katolikusoknál sincsenek kizárva az istenérvek, és rácáfol Törökre, aki pont őt is felhozza példának. Ugyan megpróbálja beadni, hogy ő sem gondolta ezt az istenérvet komolyan.

Vagy példa Antonio Rosmini-Serbati, aki valamiféle ontológiai istenérvet akart kreálni a "létezésből", mint fogalomból, mely fogalmat csak isten plántálhatott belénk.

A modern katolicizmus, el kell ismerni, kicsit óvatosabb az istenérvekkel, az ész és a hit kapcsolatával. Leginkább egy amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Olyan ez, mint a mese Mátyás királyról és a bíró lányáról: "hoztam is istenérvet, meg nem is". A modern katolicizmus fő áramai szerint a hit és értelem úgy éppenséggel összeegyeztethető, de pontosan nem mondják meg, mi a kapcsolatuk. Török isten nyomairól beszél: vestigia Dei. Ez az óvatos megengedő álláspont nem kockáztat: ha valaki véletlenül talál egy istenérvet, akkor jöhetnek a "na ugye, megmondtuk" reakcióval. Ha pedig valamely istenérv megbukik, akkor jönnek a Török Csaba féle: "ugyan már, mi nem buktunk" reakcióval. Ugyebár ez a  "partizánok is vagyunk, meg nem is" mentalitás.

Amikor éppen azt gondolják, hogy találtak egy istenhitet, akkor tök komolyan bevetik. Amikor kiderül, hogy nem jó, akkor jön az letagadás, mentegetőzés. És ezt elő tudja kész0teni egy előzetes, homályos mentalitás is.

Jól illusztrálja ezt Karol Wojtyla hírhedt "Fides et Ratio" c. enciklikája. Nem véletlenül lett a válaszcikkemnek is ez a címe. Ez az enciklika végül is nem tisztázza az ész és a hit kapcsolatát, amolyan se ilyen, se olyan álláspontot vesz fel. Szerintük az ész erősíti a hitet, a hit erősíti az észt, de a pontos kapcsolatuk nincs meghatározva.

Hasonló Joseph Ratzinger más okból hírhedt regensburgi beszéde, amelyben a hit és az ész összeegyeztethetőségét hirdeti. Azt állítja, hogy a pozitivista tudomány ugyan nem tudja igazolni istent, de egyrészt a tudomány ilyen leszűkítésével sem ért egyet, másrészt ez nyitva hagyja a tudományon kívüli érvek lehetőségét, végül burkolva csak elsüt egy hibás istenérvet: a modernt tudománynak szerinte előfeltevése a világ racionális szerkezete, és ennek magyarázata szerinte túl mutat a tudományon, és például a teológia feladata ("találtam egy kalasnyikovot, most partizán vagyok!"). Nos, ez nagyon is közel áll a finomhangoltság istenérvéhez. És erre részben nagyon is jó válasz Hawkingék könyve. Nagyon is célba találta a pápát.

Töröknél is megjelenik ez a "se bűze, se szaga" álláspont. Előbb idézi az I. Vatikáni Zsinat szövegét, amely szerint „… Isten […] a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető". Sőt, idéz a Bibliából: „Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” (Róm 1,20)." De aztán azt mondja, "Ez azonban nem a hit racionális értelemben vett bizonyítéka". Zavaros ez a beszéd, mert ha igaz lenne "a biztos megismerés", és a "következtetés", akkor az hogy az isten nyilába ne volna istrenérv és igazolás?! Az más kérdés, hogy sem a zsinatnak, sem a Bibliának nem igaz a premisszája.

De kezdjük el elölről szétszedni Török cikkét, ahogy ígértem!

"Hiszen ha Isten ezen a Trónon ült volna, nem is lett volna – per definitionem – Isten. Tehát – és ezt lentebb meg kívánjuk világítani – ha valakit ettől a Tróntól meg lehet fosztani, az lehet valamiféle emberileg kiokoskodott, vágyott, megálmodott istenség, de nem az az Isten, akire véleményünk szerint a Biblia és a katolikus egyház hite vonatkozik."

Őszintén szólva, nehéz ezt értelmezni. Mit mond Török? Hogy isten definíciója ellent mond annak, hogy valaki rámutathasson arra, hogy isten létezése nem igazolt. De hát Török elismeri, hogy ez megtörtént, Török ugyan azt állítja, hogy a katolicizmus ezt soha nem állította, de most ezt ignoráljuk! Legjobb értelmezésem szerint Török itt azt állítja, hogy: "ha kiderülhet istenről, hogy nem igazolható, akkor nem is lenne isten". Miközben akárhogy is, de Török elismeri, hogy isten nem igazolható. De azt se látom, hogy ellenkező esetben, egy empirikusan igazolható isten miért ne lehetne isten. Egyáltalán nem látom, hogy az igazolhatóságnak mi köze van isten per definíciónem fogalmához. Hol szerepel isten definíciójában az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság? Bár isten definíciója abszolút bizonytalan, se a katolikusok, se mások nem jutottak még erről konszenzusra (igen, ez is egy erős kritika), de olyan mérvadó definícióval én még nem nagyon találkoztam, amelyben az igazolhatóság vagy igazolhatatlanság definícióként szerepelt. Jó, nyilván van olyan hülye, aki ilyennel jön, mindenféle dologra van szórványos példa.

Török következő, "érdekes" gondolatmenete szerint:

"Ez már csak azért is fontos, mert ha bárki azt hinné, hogy az istenérvek természettudományos-logikai bizonyítékok Isten létére, akkor ez az ember eleve azt is feltételezné, hogy aki hisz (vagyis értelmi levezetés után belátja Isten létét), az okos, aki pedig nem, az buta. Márpedig a leghétköznapibb tapasztalat is mutatja, hogy ez egyáltalán nincs így."

És itt Töröknek megint részben van igaza. Valóban, a hívők nem okosabbak, sőt, felmérések szerint kicsit butábbak. És valóban, ez azt sugallja, hogy isten létezésére nincs racionális érv. Vegyük észre, Törökkel ezek szerint egyetértünk, hogy isten létezése nem igazolt, nem ezen folyik a vita. Ez meglepő, és mulatságos, de tényleg ez a felállás. Tovább folytatva azt is jelzi az ateisták átlagosan magasabb intelligenciája, hogy az istenhit nem racionális felfogás. Hogy az ateizmus a racionális felfogás. No de attól, hogy nincs istenérv, és attól, hogy az istenhit nem racionális, még simán lehetséges az, hogy egyes emberek nem csak azt higgyék, hogy van isten, de azt is, hogy isten létezése még igazolva is van. Pláne, ha egyszer kevésbé okosak.

Ha veszünk egy embert, aki már van annyira buta, hogy igazolás nélkül higgyen valamiben, akkor már nem kell sokkal butábbnak lennie annak, aki még egyet csavar a dolgon, és másodszorra is becsapja magát, és azt hiszi, van igazolás.

Pascal kapcsán, aki akárhogy is, de megint csak nem református, és van egy elég komolyan vett, hibás istenérve (ő is "partizán" volt, csak Török szerint nem gondolta komolyan), Török azt mondja, hogy: „Le coeur a ses raisons que la raison ne connaît point”. Ó, már megint egy hülye mentegetési manőver! És ezt is ismerjük már. Ugye a szívnek, mint vérpumpának egyáltalán nincsenek érvei, az érzelmek és az értelem összekeverése meg alapvető fogalomzavar. De még ezzel együtt se látom, hogy ha a szívnek lennének érvei, akkor végül is most isten ezáltal igazolt, vagy nem?! Ha igen, akkor ez nem egy istenérv, ami Török szerint nincs?! Ha nem, akkor meg miért kellett felhozni a szív "érveit"?! És hogyan érvek azok az érvek, ha nem igazolások?! Tán túl gyenge érvek?! A szívnek csak túl gyenge érvei vannak?! Hát miféle szív az ilyen?!:)

A következő furcsa érvelés. Az, hogy ahogy a filozófia nem halott, úgy isten sem halott. Csakhogy én filozófusként azt gondolom, az analitikus filozófia nem halott, a kontinentális filozófia halálra van ítélve, és isten meg szintén "halott", vagyis ő soha nem élt. A vallás viszont szintén halálra van ítélve. És nem látok semmi olyan érvet, hogy itt valamiféle bizonytalan párhuzamokon kívül bármiféle oka is legyen annak, hogy ha az analitikus filozófiának tovább kell élnie, akkor istennek is. Sőt, ahogy a kontinentális filozófia halálra van ítélve, úgy van a vallás is. És a kettő között még összefüggés is van.

Itt Törökkel egyet kell értsek abban, hogy a kontinentális filozófia a vallás egyetlen mentsvára, mert az analitikus filozófiában elég gyengén áll. Swimburne és Plantinga mondjuk még erőlködik. A másik oldalon meg Sartre és Camus simán ateista volt. Mégis, az analitikus filozófia tisztább volta nem kedvez annyira a hitnek, és a kontinentális filozófia zagyvasága valóban kedvezőbb a hitnek, még ha nem is garanciája (máshogy is lehet valaki zagyva, nem csak hívőként). Együtt vannak halálra ítélve. Mind a vallásnak, mind a kontinentális filozófiának van viszont megélhetési képviselője, akik védik a mundér becsületét, amikor védhetetlen, akkor is.

Ehhez kapcsolódó érve Töröknek az, hogy "ki kell jelentenünk, hogy az istenkérdés addig létezik, ameddig azt egyetlen ember is felteszi." Ami persze egyik értelemben tautológia, mert egy kérdés valóban létezik, ha valaki felteszi a kérdést, a feltevésként való létezés puszta fogalma szerint. De ettől még lehet hülye a kérdés abban az értelemben, hogy alaptalan vagy értelmetlen. Ez a pozitivista filozófia álláspontja. És persze lehet a kérdés akár jogos, és megválaszolt is. Például negatív módon. Ez az erős ateizmus álláspontja.

Ha egy őrült "tudós" mániája, hogy feltalálta az örökmozgót akkor a dolog kérdés szintjén létezik a tudós fejlében. No de ez azért nem jelent túl sokat. Rögeszmének lenni még nem dicsőség.

Török következő, kissé más érve az, amely szerint a természettudományok nem tudják igazolni istent, de "De ha befelé fordítjuk tekintetünket, létezésünk nagy útkeresései, kérdései, a boldog élet, a béke, a lelki egészség és teljesség vágya felé, akkor már más a helyzet." Hohó, tehát Török mégiscsak "partizán", azt hiszi, hogy talált egy "kalasnyikovot". Csak nem "szovjet partizán", hanem "jugoszláv"!:) Ez a vonal már megjelent Newmannál és Pascalnál is.

Ami ott problémás, hogy a természettudományok és a társadalomtudományok valójában az egységes tudomány két részhalmazát képezik. A két részhalmaz két kategóriát képez, de nem különbözik releváns módon módszertanilag, legfeljebb vannak kissé eltérő jellemzőik. A logikai pozitivizmus bőségesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, és rámutatott arra, hogy a társadalomtudományok ugyanazon módszer szerint folytathatóak, legfeljebb még le vannak maradva. Ha a modern pszichológia, neurobiológia eredményeit nézzük, akkor az empirikus-logikai módszer rohamos elterjedését és diadalát láthatjuk. És nicsak, a társadalomtudományok sem találtak rá isten igazolására!

Török pont a lemaradást használja ki. Akárhogy is nézzük, bizony még Török is beleesik a hézagok istene hibájába, csak a hézag nála a társadalomtudományoknál van.Török a Tudatlanság Úrnőjét most nem a fizika trónjára akarja ültetni, hanem a pszichológia trónjára. Persze a tudatlanság inkább a sajátja, a pszichológia azért elég sokat tud már.

Aquinoi Tamás még az Univerzum eredetében látta isten bizonyítékát.  Amikor Hawkingék (meg előtte sokan mások) ettől a tróntól megfosztják, akkor Török azzal jön, hogy "ugyan, soha nem gondoltuk mi ezt komolyan", nem voltak ők sose "partizánok". De felteszi istent egy másik hézagos trónra, most a társadalomtudomány trónjára. És mondja meg, "kedves" Török Csaba, ha a társadalomtudományok is elérik azt a szintet, hogy már az érzelmek területén is annyira világos lesz "mindenkinek", hogy istennek semmi nyoma, hogy nincs "az emberben jelenlévő fizikán túli", akkor onnan is visszakoznia kell a katolikus egyháznak, akkor hova visszakozik?! Az Urálon túlra?! Vlagyivosztokban lesznek partizánok?! Már nincs hova visszakozni, már a Csendes-Óceánnál álltok! Mert tisztázni szeretném, hogy szerintem ezt az állapotot már most is elértük: a vallások nyakig az óceánból lövöldöznek a vélt kalasnyikovokkal. De valószínűleg fog ez az állapot még fokozódni a neurobiológia fejlődésével, és lesz ez a helyzet még kínosabb a vallásnak.

A vallás fent leírt "se bűze se szaga" hozzáállása hit és értelem kérdésében nagyon is jellemző más kérdésekben is. Tetten érhetjük ezt akkor, amikor a Bibliában, vagy különféle szektákban bizonyos jóslatok jelennek meg, amelyeket a hívők időnként beteljesültnek gondolnak, és igazolásnak fogják fel. De általában annyira nem konkrétak, hogy cáfolódhatnának. Néha vannak ennyire konkrétak, cáfolódnak is, de ez sem zavarja nagyon a hitet ( „Bizony, mondom néktek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy.”).

Tetten érhető ez az összes vallás hittételeiben, amelyek a világ működésére, magyarázatára vonatkoznak. Ezek is csak annyira "konkrétak", hogy a hívők magyarázatként elfogadják őket, de annyira nem, hogy jól lehessen őket ellenőrizni.

És ugyanez a langyos felfogás jellemző most már a katolikus egyházra is az istenérvekkel kapcsolatban. Le lettek ők már eleget forrázva, tehát már nem kockáztatnak. Ugyan bevetik az istenérveket, amikor istenről folyik a vita, de ha valamelyik esetleg megdől, akkor nyomban visszakoznak. A langyos hozzáállás nem jelenti, hogy rájuk nem vonatkozik a kritika, csak azt, hogy nem mertek annyira világosan kiállni a pofon elé.

És ugyanez jellemző tud lenni a protestáns egyházakra is, amelyek most még valóban kicsit jobban nyomulnak a finomhangoltságot illetően, Swimburne és Plantinga kicsit jobban nyomatja azt a vonalat, hogy isten igenis igazolható empirikus úton. De ahogy a cikkemben is megjegyeztem, Alister McGrath "Tudomány és vallás" c. könyve hasonlóan se "bűze se szaga"jellegű. Nagyon sok isten melletti érvbe kezd bele, de aztán a legtöbb esetben maga is elismeri, hogy kicsit gyengék. Hogy akkor mit akar egyáltalán ezekkel az istenérvekkel, az nem világos. McGrath könyve nagyon is a fent említett pápai enciklikával és előadással rokon.

Tetten érhető ez a "se bűze se szaga" mentalitás, ez a megfoghatatlanság (internetes szleng szerint "takonyangolna" mentalitás) abban, ahogy isten a vallásban a hézagok istene. Ahogy rámutattam, Töröknél ez a hézag nem a csillagokban van, hanem az emberben belül. De csak a hézag áthelyezése történt meg.

A vallás minden fronton, minden témában nagyon sokszor ezzel a langyos, homályos, semmilyen fogalmazásmóddal operál. nagyon jellemző, hogy nem mernek egy világos kijelentést tenni. Nem merik a cáfolást kockáztatni. Mert azon kevés esetben, amikor ezt megtették, mindig pórul jártak. Csak ugye azt kellene felfogni, hogy ha a vallás folyton beleesik a mély vízbe a pallóról, akkor nem az a megoldás, hogy egyre bizonytalanabbul vágnak neki a pallónak. Van olyan "valaki", aki merészen, határozottan tud nekivágni a pallónak, mert értelmes, és tud járni: ez a tudomány. A tudomány is belesik néha a vízbe, de jóval ritkábban, továbbá nem ejt rajta olyan mély sebeket, mert eleve be van kalkulálva a tévedés lehetősége. A vallásban meg nincs bekalkulálva, mert nincs módszerük semmire, tehát a hibakezelésre sincs. Unhandled exception.

Gondolom, majdnem mindenki ismeri a Monty Python Gyaloggalopp c. filmjének legyőzhetetlen fekete lovagját, aki soha nem ismeri el a vereséget, akárhány kezét és lábát vágják le. A vallás - és ismerjük el Töröknek, ezen belül a katolicizmus kicsit hangsúlyosabban - a fekete lovagnál messze "furfangosabb".

Nem elég, hogy a hézagok istene soha nem adja meg magát, akárhány kezét és lábát vágják le. Ezt a mentalitást még tetézik egy másik stratégiával: Amikor levágják kezét, lábát, akkor nem azt mondja, hogy nem győzték le, hanem azt, hogy "hohó, én nem is jelentkeztem erre a lovagi tornára"! "Várjál csak, az egy másik fekete lovag volt, aki jelentkezett!" Az ultimate loser kifutja a belét a versenyen, utolsónak ér be, majd felkiált: "hohó, én el se indultam ezen a versenyen!" Olcsó viselkedés.

De felejtsük el ezt a gyerekes veszekedést arról, hogy tulajdonképpen "nem én csináltam, hanem a szomszéd gyerek!" Nem olyan fontos, hogy melyik egyház képviselői hitték jobban, hogy a hit igazolható!

Hányféle álláspontot láthattunk Töröknél? Számoljuk össze!

1) Istent nem lehet igazolni.

2) Istent nem lehet tudományosan igazolni.

3) Istent nem lehet természettudományosan igazolni, de az érzelmeknél ott van.

Akárhogy is nézzük, Török válasza valóban gyenge, ahogy maga is megmondta. A sok zavaros gondolata együttvéve egy nagyon nagyon gyenge védőállást tud csak igazán jól védeni, és ez az állás az, amiben egyet is értünk. Összességében cikkében az a  meglepő, hogy mennyire óriási visszavonulót fújt.

Mert csakis az első pont védhető meg következetesen, ha az elsőt elfogadjuk, és nem trükközünk azzal, hogy a társadalomtudományba menekülünk, meg azzal, hogy van tudományon kívüli racionalitás, és hasonlók.

Szóval maradjunk az első esetnél! És tegyük hozzá még azt az elvet, hogy: "amit nem lehet igazolni, azt nem hisszük el"! Már csak egy kis lépés van tehát hátra. Török hite tulajdonképpen már csak egyetlen lépésre van az összeomlástól. Már csak az igazolás elvét kell elfogadnia, gyerekkori nevén Occam borotvájának elvét, és...

Welcome to atheism!

Eredetileg arra számítottam, hogy most szokás szerint annyit jelenthetek be, hogy megjelent sokadik cikkem Fides et Ratio címmel a Magyar Tudomány hasábjain, és olvassátok el. Hozzátenném, hogy ez a cikk válasz, Szentpétery Péter Trónfosztás – vagy csak behunyt szemmel a trón előtt? Hozzászólás Brendel Mátyás A nagy trónfosztás című írásához c. cikkére, amely meg, ahogy a címe is mutatja, válasz az én korábbi cikkemre. Válasz továbbá Török Csaba Az üres trón c. cikkére, amely szintén az én első cikkemre adott reakció.

Én megjelenés előtt ennyit tudtam arról mi lesz a Magyar Tudomány novemberi számában. Most, hogy nézem, azt látom, hogy egészen nagy vita alakult ki, amelybe Kampis György is bekapcsolódott,  Mi a tudomány? És mi nem az? c. cikkével. Jó kis csetepaté közepén találtam tehát magamat. Bár az biztos, hogy én provokáltam. Az is jó, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük. Az már kevésbé jó, hogy a sok cikkben alig van értékelhető érv.

Ugyanebben a számban, és ugyanebben a rovatban, azaz a szerkesztőség szándékai szerint a vitába kapcsolódva jelent meg Gánóczy Sándor: Milyen értelemben lehet tudomány a keresztény teológia? c. cikke, amely csapongó, és nagyon kevés, és gyenge érvet tartalmaz a címbeli kérdést illetően. Mert ugye a teológia nagy megszorítások árán, és akkor nagyon jelentéktelen értelemben lehetne csak tudomány. Gyakorlatilag a Biblia irodalmi, mitológiai, vagy történelmi, forrástani elemzését külön tudományként elnevezni nagyzolás lenne. Isten fiktív létezésének következményeit kutatni meg ugye annyira értelmes, mint a télapológia: "mi lenne, ha létezne a télapó"? Kit érdekel?!

Nem fogom most és itt részletesen kivesézni a cikkeket. Mindegyik cikkre nyilván volna még mondandóm, de azt vagy a Magyar Tudományban írom meg válaszként, vagy, ha erre nem lesz mód, akkor külön blogbejegyzésekben. Ez utóbbi könnyen meglehet, ugyanis, hogy az egyik szerkesztő kifejezését használjam, a Magyar Tudomány nem üzenőfüzet.

Itt, most általában csak azt szeretném megjegyezni, hogy csodálkozok azon, hogy idáig fajult a dolog. Én első cikkemben egy ismert tudóspár nagyrészt tudományos könyvét mutattam be. Kicsit filozofikus irányba elvittem a dolgot, nem tagadom. Ha a Magyar Tudomány azzal utasította volna el a cikkem, hogy szigorúan csak a tudományról szabad írni, elfogadtam volna az indoklást. De nem utasították el a cikket.

Török Csaba és Szentpétery Péter cikke véleményem szerint semennyire nem tudományos, egyszerűen nem lett volna szabad megjelenniük. Őszintén szólva silány cikkek, ezt a Magyar Tudományban így nem írhattam le, de itt igen. Mindkét cikk igen zavaros, gondolatmenetről alig lehet beszélni velük kapcsolatban. Nyilván azért jelenhetett meg a két cikk, mert akik írták, befolyásos emberek és egy-egy jelentős közösséget reprezentálnak, és a Magyar Tudomány mégis üzenőfüzet, csak nem akárkik üzengethetnek benne.:) Pedig a Magyar Tudománynak egyáltalán nem feladata ezeket a közösségeket képviselni, csakis a tudományos közösség képviselete a feladata.

Kampis György az ilyen vitákban sokszor meghívott résztvevő. Általában a tudomány védelmében hívják meg. Nem tudom, hogy most hívták-e, mert a helyzet az, hogy például Kampis is olyan hatalommal bír, hogy használhatja a Magyar Tudományt üzenőfüzetnek. Furcsa és gyenge véleménye szerintem sokszor sok kárt okoz a tudomány renoméjának. Most is túl sokat enged, és közben egészen furcsa nézetei vannak. "Érvelése" inkább ellenszenven alapul. Nekem szerinte nem szabad "gyaláznom" a vallást neki viszont szabad engem.

Ezen nem lepődtem meg, tudom, hogy Kampis - ne kerteljünk - utál engem. Ez tényleg csak nettó ellenszenv, mert kárt én neki soha nem tudhattam okozni. Soha nem voltam olyan helyzetben. Ám Kampisnak legalább van pár olyan gondolata, amelyet csak kicsit kell helyretenni. És a megfogalmazása végül is érdekes. Az is jellemző viszont, hogy neki Gánóczy cikke tetszett legjobban. Én lehet, hogy altatónak fogom használni ma este.:)

 Mint mondtam, külön ki fogok térni a cikkekre, mert érdekes kérdések megtárgyalására adnak hivatkozási alapot.

Még annyit, hogy az én cikkemben van egy eléggé zavaró fogalmazási hiba, amelyet a Magyar Tudomány olvasószerkesztője kijavított, én is átírtam, de a word dokból valahogy nem a végső verziót, hanem mindkét verziót bemásolták a cikkben. Technikai hiba.

Frankó dolog a Facebookon a Sceptical Inquirert bejelölni, mi sem demonstrálja ezt jobban, mint a napok hírei. Egyik nap az Inquirertől megkaptam egy szkeptikus kritikát egy bizonyos könyvről, és pár nappal később  már meg is érkezett a nagy felhajtás Magyarországra is az eredeti hírről. Én az origo.hu portálon olvastam először.

Felhajtást mondok, mert a hír, és a benne foglalt interview ugyan azt mondja, hogy fantasztikus, hihetetlen dolog történt, egy orvos kómába esett, és mindenféle spirituálisnak és halál utáninak mondott élménye volt. De hát mi ebben az extraordinális? Persze, nem minden emberrel történik ez meg, nem minden nap, de nem is ő az első ember, akivel ez megtörténik. Tudjuk, hogy léteznek ilyen jelenségek, és valamennyit tudunk arról is, hogy mi történik ilyenkor. Ismerjük a testen kívüli érzés jelenségét, ismerjük a spirituális élmény jelenségét, és ismerjük a hiperreálitás érzés jelenségét. Tehát az extraordinális hír először is marhára nem extraordinális, és csak az illető maga fújja fel. És újságok és portálok meg sajnos asszisztálnak ehhez.

Ami ebben az esetben mégis speciáis, hogy az orvos, dr. Eben Alexander azt mondja, hogy amíg kómában volt, nem volt neurális aktivitása, és ez az, ami miatt a tudomány materialista alapon nem tudja megmagyarázni az élményeit. De ahogy a Neurologica blog felveti, nyilván nem egyik pillanatból a másikba "kapcsolták le a villanyt". Nyilván órákig hatalmasodott el a betegsége rajta (mivel fertőzés volt, nem is lehetett máshogy), amíg kómába vitte, és nyilván órákig, vagy napokig tartott, amíg visszaállt a tudata. Ebben az átmeneti periódusban pedig mindenféle megváltozott tudatállapotban volt. Egész jól megmagyarázható, ami vele történt, de legalábbis semmi esetre sem lehet azt mondani, hogy materialista alapon megmagyarázhatatlan. Az, hogy egy gyulladás hogy üti ki az agyának bizonyos részeit, és az milyen élményeket fog okozni, őgy általában beláthatatlan, szinte bármi benne van.

Ezt még Dr. Alexander is el kell, hogy ismerje, hiszen említi, hogy egyébként szakértőként korábban el tudta fogadni azt, hogy a zavart tudatállapotokban történhetnek ilyen jelenségek. Másoknál mindenképpen. Dr. Alexander azt hiszi, hogy az ő esete abban más, hogy nem volt agytevékenysége, de pont ebben téved  nagyot, hiszen nyilván nála is volt egy átmeneti állapot.

Fontos azt is megjegyezni, hogy az ilyen élmények esetén az agy nagyon nem képes a reális időérzékelésre. Gondoljunk csak bele, hogy amikor álmodunk, akkor pár perc álmot sok órás élménynek gondolhatunk! Ennek megfelelően Dr. Alexander a kómában esés és a kómából kijövetel sok órás periódusa alatt tökéletesen végig élhette a hallucinációit az átmeneti tudatállapotban, és érzékelheti ezt utólag akár egy hetes élménynek, akár folytonosnak, bármikor megtörténtnek. Fogalma sem lehet arról, hogy amire emlékszik, mikor történt meg vele, és milyen hosszú volt valójában. Tehát nem zárhatja ki, hogy az átmeneti pár órában történt.

Amikor a visszatéréséről beszél, az nagyon is arra utal, hogy a "túlvilági" élményei a tudat elvesztése és a visszanyerése (kóma és felébredés közötti) átmeneti állapotában történhetett. Dr. Alexander maga is említi, hogy ez egy lehetséges hipotézis, de elveti. Nem mond semmi valódi érvet, hogy miért ne lehetne ez a magyarázat. Figyeljük meg, hogy Dr. Alexander mindig azt mondja, hogy "primitív" redukcionizmus. Szóval érzelmi elfogultság van az érveinek hiánya mögött.

Azt, hogy az egész jelenség az agy különböző területeinek fokozatos kikapcsolásából ered, igazolja, hogy Dr. Alexander arról beszél, hogy nem voltak nyelvi képességei. Ez tökéletesen megfelel ennek a fokozatos kikapcsolás hipotézisnek. Viszont teljesen megmagyarázhatatlan a dualista felfogásban. Miért ne volna a transzcendens léleknek a túlvilágon nyelvi képessége, ha mindenféle más képessége állítólag van?!

Egy másik, általános megfigyelés, hogy ezek a beszámolók ugyan sok mindenben kulturálisan hasonlítanak, és ilyenkor jellemzően helyi kultúrától is függenek, de a beszámolók nem számolnak be egy interszubjektív túlvilágról. Nem úgy van, mint mondjuk New Yorkkal, ami jó messze van, de aki járt ott, az egész pontosan azonosíthatóan, részletesen, és egymástól függetlenül, de egybehangzóan hasonlóan számol be arról, hogy mik vannak ott. Márpedig ez a részletesség, interszubjektivitás az, ami megkülönbözteti a létezőt a hallucinációtól. Dr. Alexander esetében sincs ez máshogy. Persze, vannak felhők meg fények, meg angyalok, de nincs olyan konkrét, azonosítható egybeesés, mint mondjuk a Brooklyn Híd, a Szabadság Szobor, az Empire State Building, amelyekről mindenki hasonlóan számol be, és ugyanott vannak a beszámolók szerint, azonosíthatóak, és összevethetőek, tehát jó indokkal gondoljuk őket valósnak.

Dr. Alexander egyetlen kísérlete arra, hogy mi nem volna magyarázható az, hogy az élménye olyan hiperreális, hogy nem lehet hallucináció, és nem lehet megmagyarázható materialista alapon. De hát ez olcsó, ezt az "érvelést" ismerjük! Dr. Alexander előtte, amikor másokkal történt ilyen, maga is simán elfogadta, hogy az ilyen dolgok megmagyarázhatóak. Miközben persze azok, akik hallucinálnak, sokszor ezt nem fogadják el, de ebben semmi objektív érv nincs, ez tisztán érzelmi makacsság. És persze, amikor Dr. Alexander kerül a hallucináló szerepbe, ő is pont így viselkedik. Amikor átesik a másik ló oldalára, akkor ő is csak ugyanolyan.

Az egész eset csak arra jó illusztráció, hogy miért kell szkeptikusan gondolkodni, miért kell a tudományos módszer. Nagyon fontos, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy az élmények beszámolói, a személyek maguk ítéljék meg, hogy minek mi a magyarázata. Hiszen ők ilyenkor teljesen elfogultak, ha valakikre, akkor rájuk nem szabad hallgatni. Persze, hogy a fülig szerelmes emberek sokszor nem tudnak józanul gondolkodni saját szerelmükről. Persze, hogy aki átélt egy ilyen élményt, az nem képes objektíven megítélni saját élményét. Ezért nem szabad hinni egy sztársebésznek, hanem csakis a tudományos közösség konszenzusának. Egy sztársebész nem csinál túlvilágot.

A tudomány pontosan ezért alapul interszubjektivitásra, kritikára, tesztelésre, ahol lehet, reprodukálhatóságra, a cikkek elfogadásánál peer-reviewra. Mert tudjuk, hogy az emberek esendőek. Tudjuk, hogy az emberek elfogultak, és saját élményeikkel kapcsolatban nagyon is azok. Persze, hogy olyan nem érvekkel jönnek, hogy "ezt nem lehet megmagyarázni materiálisan, érzem, hogy nem lehet".  De az, hogy mit nem lehet megmagyarázni, nem érzelem kérdése.

Normális esetben ha egy tudós átél valami hasonlót, és esetleg furcsa dolgokat érez, megzavarodik, akkor nem ír könyvet erről, nem csinál hülyét magából, hanem vár, gondolkodik, megvárja, míg elmúlik az elfogultsága. Normális esetben ez az idő el is jön, és utólag úgy nevet az egészen, mint egy tinédzser-szerelem botorságain. De vannak olyan emberek, akik nem ilyen bölcsek.Szomorú, hogy Dr. Alexander abba fekteti energiáját, hogy könyvet ír, de abba nem hogy kritikusan elgondolkozzék az élményén. De lehet, hogy tudja ő nagyon jól, hogy kissé nagy vetítés, ahogy következtet, de hát a könyv az könyv, az üzlet, az üzlet, most már végigcsinálja, van annyi pénz, amiért végig csinálja.

Vagy az is lehet, hogy az a bizonyos kóma mégiscsak károsította Dr. Alexander agyát. Az eset nem azt demonstrálja, hogy cáfolja a kóma a materzilizmust vagy redukcionizmust, hanem inkább azt, hogy hogy veszi el egy orvos eszét.