ateista

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

Párizsi vándorlásaim egyik utolsó vétele volt Diderot "Pensees philosophiques" (Filozófiai gondolatok) c. könyve, amelyet aztán a párizsi parkokban, kertekben, többek között éppen a Palais Royal-ban (ld. Rameau unokaöccse) olvastam el. Igen, már tudok olvasni. Franciául. Diderot-t.:)

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

Ugyanezekben a hetekben valamelyik nap egy Diderot-sétát is tettem Párizsban, megnéztem egyik lakását a 3 rue de l’Estrapade-on...

Származási hely: 2012.09.26.paris-pantheon

...és másikat, ahol meghalt a 39 rue de Richelieu-n,

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

ezeken emléktábla is van, egyébként még rengeteg helyen lakott. Hasonlóan, vacsoráztam a Cafe Procope-ban,...

Származási hely: 2012.09.17-patrimonie-louvre-diderot

...ahol sokat időzött elv társaival, akárcsak a korabeli és későbbi korok értelmisége. Sajnos a könyveken kívül nem sok maradt hátra, nincs múzeuma, sőt, sírhelye sem, mert az Eglise Saint Roche-ban temették el, de a forradalomban eltűnt a sírja, és emiatt nem is került a Pantheonba, Voltaire és Rousseau mellé. Pedig megérdemelte volna.

Egyébként a Pantheonban meg Rousseau kiállítás volt, és többek között egy eredeti Enciklopédiát is láthattam. Ezek az utolsó napok ilyen sűrűk voltak, és Diderot egy visszatérő motívum volt.

Származási hely: 2012.09.26.paris-pantheon

A Pensee-s egy rövid írás, egy olyan kiadásban olvastam, amelyben szerepel még egy Addition, és sok bevezetés, illetve magyarázat a könyvhöz. A tanulmányok egyik fontos kérdése, hogy végül is Diderot ateista vagy deista volt-e. Ezen kívül megtudhatjuk, hogy a könyvet a kor szabadgondolkodó szokásai szerint névtelenül adták ki, mert akkoriban könnyű volt emiatt börtönbe kerülni, ahogy Diderot be is került Vincennes börtönébe pár évvel később, leginkább a "Lettre sur les aveugles" miatt.

A Pensee-s leginkább pontokba szedett aforizmákból áll, melyek között azonban hosszabbak is vannak. Formájában Nietzsche könyveihez hasonlít, és tartalmukban sem áll nagyon messze tőlük. A legérdekesebb kérdés talán nem is az, hogy Diderot ateista volt-e, hanem az, hogy milyen érveik voltak abban a korban.

Nagyon sok egyházkritikus és Bibliakritikus aforizmát találhatunk, amely az akkori hiedelemvilágot figurázza ki.

"Ez az Isten, aki megölte Istent, hogy kibékítse Istent", XL

"Azt mondják, hogy visszavonult az Olajfák hegyére, és, hogy imádkozott. És kihez imádkozott? Magához imádkozott.", XXXIX.

A legélesebben kritizált hittételek közé tartozik az eredendő bűn, illetve az örök szenvedés a pokolban.

"És minek büntetni a bűnöst akkor, amikor már semmi jó nem származik a büntetésből?", Addition, XLIX

Az ilyen érvekkel manapság kevés hívőt kell szembesíteni, mert ma Magyarországon a többség a maga módján hívő, és legalább ezekben az eszeveszett badarságokban nem hisz.De azért mindig lehet találkozni ilyenekkel is sajnos.

A pensees azért is érdekes, mert nem csak a kor legjobb egyházkritikai érveit gyűjti össze, hanem egészen jó ateista érveket is. Ugyanakkor még nem ismerték a Darwini evolúciót, emiatt a legerősebb istenérv a világ, főleg az élővilág látszólagos tervezettsége volt. Érdekes módon ennek ellenére léteztek már ateisták, és érdekes érvvel hozakodtak elő. A hipotézis azért is érdekes, mert akkoriban a Világegyetem véges voltát, és véges korát sem ismerték, amely segített az érvben. Az ateisták, akik akkoriban az atomista materializmust fogadták el legtöbben, azt mondták, hogy a világ atomok mozgásából áll. Az atomizmust ugyan istenhívők is elfogadták, akik úgy érveltek, hogy azért van szükséges istenre, mert az atomok véletlen mozgása nem hozná létre az élővilágot, az értelmet.

Az ateisták, és Diderot azonban előjöttek a végtelen sok majom példával, amely egészen régi időkre vezethető vissza.

"Egy híres professzor jegyzeteiben olvasom: Ateisták, egyetértek, hogy a mozgás az anyag lényege, mi következik ebből? Hogy a világ az atomok véletlen szökelléseiből származik. Szeretném, ha azt is kimondanátok, hogy Homérosz Íliásza és Voltaire Henriásza a karakterek véletlen ugrálásából származik". XXI.

Egyszerűen azt mondták, hogy ha elég sok idő vagy tér áll rendelkezésre, akkor a véletlenszerűen összeálló világok közül a mi, mostani, egészen értelmes világunk is megtörténik egyszer. Mi szerencsések vagyunk, mert éppen ebben az idáig rendezettnek, tervezettnek, otthonosnak tűnő világban születtünk. Megjegyzem, ebből az is következik, hogy akár mától hirtelen minden elromlik, mert véletlenül egy olyan világban vagyunk, amely mostanáig volt jó.

Ebben a vitában szerepel a test elme probléma ama kérdése is, hogy mi különbözteti meg a valódi intelligens embert egy utánzó géptől. Diderot így fogalmazza meg tulajdonképpen a Turing tesztet:

"Ha valaki talál egy papagájt, aki mindenre válaszol, habozás nélkül kijelentem, hogy egy gondolkodó lényről van szó." XX.

Technikailag, azaz matematikailag és fizikailag az érv tökéletes. Ha a Világegyetem végtelen idejű, akkor a véletlen történésekből kijöhet bármilyen világ. (Bár egyébként ez is megérne egy alaposabb vizsgálatot, mert sokdimenziós térben a véletlen bolyongás sok esetben nem jár be egy valószínűséggel minden pontot, de ki mondta, hogy véletlen bolyongás szerint működik a világ?!) Minden esetre valamiképpen az érv működött, csak nagyon hátborzongató, és furcsa elképzelés volt.

Azóta nekünk véges lett a Világegyetem, viszont itt van nekünk az Evolúció, amely magyarázatot ad, így manapság Diderot könnyen ateista lehetne. A könyv, a tanulmányok szerint ugyanis Diderot a Pensees-ben deista volt. A deisták pedig hisznek istenben, de nem hisznek a csodákban, nem hisznek az egyházban, a Bibliában, és abban sem, hogy a jó erkölcs keresztényi, és szükség lenne rá istenhez. Egy olyan istenben hisznek, aki felelős az Univerzum megalkotásáért, de utána nem avatkozik bele a világba, nem büntet, nem küldi el fiát (vagy fiában magát).

A deista szerzők gondolatai közül ez az erkölcsi az, amely ma is nagyon fontos, ugyanis még ma is nagyon sokan gondolják azt, hogy etika csak istentől származhat, erkölcsi tartás csak a vallásból. Diderot Shaftesbury-től tanulta az első olyan gondolatokat, amely szerint ez nincs így. Shaftesbury szintén hívő volt, de szintén deista (vagy ahhoz közel álló).

Az Addition szintén aforizma-gyűjtemény, szintén névtelenül lett kiadva, és itt Diderot szerzősége kicsit kétségesebb is. Közben Diderot járt a börtönben, az Enciklopédiát kiadták, de elvesztette privilégikus jogait, Rousseau-t betiltották, Voltaire kiadta sok egyházkritikus művét, és emiat üldöztetésben részesült. A király udvarában egy komédiában (les Philosophes) kifigurázták a filozófusokat, köztük Diderot-t.

A kísérőszöveg ezzel magyarázza, hogy az Additions kritikusabb, sőt, szerintük már-már ateista. Szerintem továbbra is deista, az LXVIII. gondolat miatt, melyben kifejti, hogy minden vallás a természetes vallás (deizmus) szektája.

De nem is ez a fontos. Mint láttuk, Diderot korában más vallásúnak, deistának, egyházkritikusnak lenni is veszélyes volt. Voltaire és Diderot az életével játszott, amikor az egyházat kritizálták. A gondolkodás szabadságát ekkor vívták ki Franciaországban (pár országban már jobb volt akkor is a helyzet), és ezáltal terjedt el az egész szekuláris, felvilágosult, nyugati világban.

Ma, modern korunkban nagyon szomorú, hogy ezeket a harcokat újra kell harcolnunk, mert vannak, akik visszatérnének a középkori cenzúrához, vannak, akik gyengítenék az egyház és állam szétválasztását. Vannak, akik még azt a deista tézist sem fogják fel, hogy igenis van erkölcs a vallásokon kívül (hozzáteszem, sőt, csak ott van igazán jó erkölcs). Vannak, akik hittant erőltetnének a gyerekeinkre, és egyházi iskolákban akarják kényszeríteni őket. Ma Magyarországon vannak falvak, ahol már nincs más választása a szülőknek, mint az egyházi iskola.

Ma, Magyarországon a vallásszabadságot korlátozza a kormány az egyháztörvénnyel, a gondolat szabadságát például azzal, hogy az "Alaptörvényben" egyoldalú, kereszténypárti megfogalmazások szerepelnek, melyekkel nem értünk egyet.

Ma a világban van, ahol embereket ölnek, rombolnak azért, mert mások karikatúrákkal, ironikus filmekkel kritizálják a vallást. Akárcsak Diderot és Voltaire, még, ha a kritika színvonala nem is mindig éri el az övékét. De az félelmetes, hogy ma itt tartunk, ma megint itt tartunk, ma megint ugyanezekért kell küzdenünk. Mert az emberiség hülyébbik fele nem tanul sem rációból, sem tapasztalatból, konkrétan a történelemből.

Diderot korában merészség volt ezekért harcolni, akár csak deistaként. Az evolúció hiányában az ateizmust vállalni, megértem, nem feltétlenül lehetett olyan alapokon, mint ma. Ma csak és kizárólag ateistának lehet tisztességesen lenni. Sokszor nincs sok értelme a "mi lenne, ha" kérdéseknek, de azért hadd fejezzem ki úgy magam: ma Diderot valószínűleg ateista lenne. Értve ezalatt pontosan azt, amit fentebb elmagyaráztam.

A nagy muszlim zavargások közepette kevés figyelmet kapott egy kis hír a Dalai Lámáról, aki egészen megdöbbentően a vallások szerepét jelentősen csökkentő nyilatkozatot közölt a Facebookon. A mai média működését leplezi le, hogy ebből lett a hír, holott ez egy könyvből vett részlet. A könyve megjelenésekor, és a nyilván megjelent könyvismertetésekkor nem vertek ekkora port, de egy Facebook post, na az már igen!:)

Az idézet ugyanakkor tényleg összefoglalja a lényeges gondolatot:

"All the world's major religions, with their emphasis on love, compassion, patience, tolerance, and forgiveness can and do promote inner values. But the reality of the world today is that grounding ethics in religion is no longer adequate. This is why I am increasingly convinced that the time has come to find a way of thinking about spirituality and ethics beyond religion altogether."

azaz:

"A világ összes vallása képes belső értékek erősítésére a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia és megbocsátásra való fókuszálásukkal. De a mai világ valósága az, hogy az etika vallásra való alapozása nem megfelelő. Ez az, amiért egyre inkább meg vagyok győződve, hogy eljött az idő, hogy közösen találjuk meg a valláson túli spiritualitást és etikát."

Ez egyrészt egy olyan nyilatkozatnak tűnik, amely a vallás végének kezdetét jelzi. Egy fő vallási vezető jelentősen visszavonja a vallás szerepét az életünkben. Gyakorlatilag haszontalan hobbivá zülleszti. Lényegében az egyetlen nagy szerepet veszi el, amelyet még mindig tulajdonítanak neki: az erkölcsi nevelés szerepét. Ha megnézzük, hogy ma Magyarországon az egyház, a jobboldal, a hatalom milyen ideológiát nyomat, akkor talán nem kell tovább magyaráznom.

Ez pedig ahhoz hasonló, mint amikor Gorbacsov elkezdte a glasznosztyot. Látszólag reform, de olyan változás, erózió, amely óhatatlanul a bukáshoz vezetett. A különbség annyi, hogy a Dalai Láma bár tekintélyes vallási vezető, de még a buddhizmus irányítása sincs a kezében. Szóval nem tudom, valószínűleg olyan hírtelen, mint a kommunizmus még a buddhizmus sem fog ettől most összeomlani. Sajnos.

De nézzük az idézetet, amelyre mi ateisták azt mondhatjuk, hogy szép, szép, de ez csak az első lépés, ennél sokkal tovább is lehet menni! Miért?

Először is, ismerjük fel, hogy abban, amit a Dalai Láma mond, az égadta világon semmi új nincs.  Az etika megalapozásának nagyon sok filozófiai iskolája volt és van, ezek közül csak nagyon kevés hagyatkozik istenre vagy vallásra, és gondolja azt, hogy valami isten vagy más vallásos dogma alapja lehet az etikának.

A napokban Diderot filozófiájával foglalkozom, aki Shaftesbury munkáinak fordítója volt, és filozófiája sokat merít Shaftesbury filozófiájából. Ez a Shaftesbury már a XVII. században olyanokat mondott, hogy (i) az etika független a teológiától, hogy (ii) van egyfajta természetes etika, amely az emberből magából fakad, és hogy (iii) a helyes etika az érzelmek ész általi megfelelő egyensúlyozásából fakad. Szögezzük le, Shaftesbury hívő volt!

Azóta számos nagy etikai irányzat van sokféle variációban, és aki kicsit is olvasott ezekről, annak nem meglepő, hogy ezen iskolák nagy része istentől teljesen függetlenül beszél az etikáról. Én ebben a témában nem rendelkezek nagyon részletes ismeretekkel (A Dalai Láma léthatóan még ennyivel sem), és nem is akarok most egy nagy, átfogó elemzést adni. Nincs is erre szükség. Csak utalnék arra, hogy a Dalai Láma mennyire spanyolviaszt talált fel, és hogy minő abszurdum, a világ ott "fetreng a lábai előtt", csak mert ő a Dalai Láma, és most elismételt egy közhelyet. Kb, mintha arról írnia, hogy a napokban járt a városban, és jé, nemcsak a Tescoban lehet vásárolni.

A Dalai Láma ráadásul nem ilyen elméleti megfontolásokra hivatkozik, hanem inkább praktikusakra. Azt mondja, hogy a globalizált világban a vallások túlságosan regionálisak. A Dalai Láma, egy tibeti enklávéből Indiába menekült ember, aki sokat utazik nyugatra, ahol rajonganak érte, ráébredt, és ez jó, hogy a világlátása során legalább erre ráébredt, hogy a demokrácia, a nyugati felfogás, a felvilágosodás, a racionalizmus és a szekularizmus valahogy sokkal általánosabb, meggyőzőbb világszemléletek, és nagyobb esély van, hogy ezen az alapon lehet olyan nézeteket kifejteni, amelyek a világ nagy részét egyesíthetik, amelyet közösen el lehet fogadni, amelyek eladhatóak, legalább az értelmes embereknek. Amiről beszélek, az a felfogás ugyanis Japánban, Indiában, Kínában is meghatározóvá válik, még ha sajátságos módokon is.

Ezzel szemben a vallások megosztják a világ embereit, és a legnagyobb vallások is tulságosan helyi jelenségek. Mi persze erre azt mondjuk, lám-lám, a vallások ezen diverzitása, és az, hogy az égadta világon nem tudnak mit kezdeni egymással, legfeljebb vallásháborúzni, nagykövetségeket rombolni, robbantgatni, és hasonlók, azt demonsrálják, hogy a vallás, mint olyan, mekkora baromság. Elvégre arról van szó, hogy a világban az emberek azt hiszik el, amit éppen beléjük plántálnak, mindenféle kontroll nélkül. Télapó, fogtündér, stb. Csak istenről elfelejtették megmondani, hogy az is csak gyerekmese volt. És persze a világ különféle helyein különféle dolgokat plántálnak a gyerekek fejébe, és aztán legtöbbször gondolkodás nélkül azt hiszik egész életükben. Na jó, a télapóval ellentétben óriási ipar alapult arra, hogy istenben miért is higgyenek mégis. Bizonyos kivételektől eltekintve, amikor ide-oda megtérnek emberek, az a jellemző, hogy egy bizonyos, teljesen esetleges, furcsa dolgot hisznek.

Nézzük ezt a természetes etikát! Fontosnak tartom ismét leszögezni, hogy az etika alapvetően szubjektív, és emiatt nem igazság kérdése. Erről már sokat írtam. Ha tehát valaki azt gondolja, hogy márpedig az az etikus, hogy össze-vissza hazudozzon, akkor mi ez ellen semmiféle objektív érvet nem tudunk felhozni, mert nem igaz, hogy a hazugság per se bűn. Tudunk praktikus érveket felhozni, hogy a "hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát", és hasonlók, amelyre azonban a mi emberünk szintén vállat vonogathat, mert lehet, hogy őneki nem azok a szempontjai az életben, mint nekünk. Ízlésről márpedig vitatkozni hülyeség. Tehát szögezzük el, nincs igaz, nincs egyetlen helyes etika!

Mégis, ezen a praktikus szinten megállapíthatjuk, hogy nagy vonalakban van egy bizonyos természetes etika, melyet az emberek többsége elfogad, amelyek törvényekben is megnyilvánulnak, például a Dalai Láma által is emlegetett Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában. Olyan intellektuális elvek mondjuk abban sincs, hogy ne hazudj, és ne fogadj el igazolatlan dolgokat létezőnek! Az ilyenekről valahogy jellemzően megfeledkeznek.

A Dalai Láma azt mondja, hogy nem elég a jog, kell ez a közös, világi erkölcs. Én azt mondanám, hogy nem kell ezt ennyire túllihegni! Az a közös természetes erkölcs, amelyben meg tudunk egyezni, és közös törvényekben nyilvánul meg, szerintem elég, és nem szabad ezen nagyon túl menni, és misztifikálni a dolgot!

Nem kell annyira túllihegni a dolgot, ahogy például Sam Harris teszi. Úgy tűnik, Sam Harris és a Dalai Láma itt összeérnek, és azt kell, hogy mondjam, nincs igazuk, ez már túlzás. Túlzás Sam Harris ama állítása, hogy tudományos alapon egy teljes etikát le lehet fektetni. Csak nagyon vázlatosan, nagyon leíró módón lehet megállapítani bizonyos közös jegyeket.

Mert nem tetszik nekem ebben a nyilatkozatban és Sam Harris szühasználatában sem a "spiritualitás" szó. Arra jó, hogy misztifikálják, elmossák a dolgokat, és a visszacsempésszék az etikába a miszticizmust. Pedig nem kell, nem kell valami nagy, misztikus alapját keresni a természetes etikának, adódik ez magától. Egyszerűen meg kell figyelni, milyenek az emberek, mi adódik a genetikai örökségünkből, életmódunkból. Mert ebből adódik, hogy mit tartunk etikusnak: azt, ami számunkra, illetve társadalmunk számára jó. Az egyedi és a csoportszelekció alakította ki azt a vázlatosan közös természetes etikai felfogásunkat, annak felel meg. És ismétlem, ez szükségképpen nagyon vázlatos, és nem mindenkire érvényes.

Azon sem kell szerintem erőlködni, hogy ezt a közös alapot erőltetve tágítsuk, mélyítsük, erősítsük. Elég erős, mély és tág az már. Valamiféle nagy spirituális mozgalom óhatatlanul ilyen erőltetett marhaságba torkollna, mégpedig a racionalitás róvására. Amire inkább törekedni kell, az az, hogy az emberek tudatosabban, racionálisabban kezeljék ezt a természetes etikát. Az emberek különféle érzelmeivel szerintem nincs nagy gond. Ha nem volnának buta ideológiák, mint a vallások és szélsőséges politikai ideológiák, akkor olyan óriási gond nem lenne az emberekkel általában (most az egyedileg megzakkant bűnözőktől eltekintve).

Nem nagy gond, ha az egyik ember kicsit jobban nacionalista, másik jobban szereti a nőket, a harmadik jobban szeret enni, és a többi, és a többi. Nem a különféle érzelmeinkkel, vágyainkkal, szenvedélyeinkkel van a baj. Az ész, az értelem, ha megvan, ha működik, mindezt harmóniába tudja rendezni, és kezelni tudja úgy, hogy az emberek ne ártsanak egymásnak. Lehet az ember otthon, normálisan nemzeti érzelmű, mérsékelten szexmániás, józanul szerethet enni, ha az eszével tudja, hol vannak a határok, illetve, hogy milyen megoldások vannak az ő speciális mániájának kielégítésére. Semmi baj nincs a különféle szenvedélyes emberekkel, per se. A hülye emberekkel van a gond. Nincs abban semmi nagy baj, ha az embernek van valamiért élnie, és szenvedélyesen odateszi magát a dologért. A megoldás nem a vallás, nem a spiritualitás, hanem az értelem: ennek kell megtalálnia a határokat, egyensúlyokat, kontrollt, megoldásokat, nem pedig valami misztikus dolognak.

A Dalai Láma nyilatkozatában ez az, ami nem tetszik, amire azt mondom, hogy ez csak egy nagyon kis lépés, a felvilágosodás kicsi utánzása. És ezért nem jó az, hogy a spiritualitáshoz ragaszkodik. Illetve az sem, hogy mintha kicsit felfújná ezt a dolgot, hogy kell, egy nagyon erős, közös értékrendszer. Szerintem pont elég jó az, ami például az emberi jogok nyilatkozatában van, és nem a közös etikát kell erősíteni, hanem az emberek átlagos intelligenciaszintjét és műveltségét.

A Dalai Láma lépése szép volt, jó volt, de csak az első baby step. Nem csak a szekuláris erkölcsig, de a szekuláris világnézethez, majd az ateizmusig is el kell jutni!

Ez a bejegyzés arról fog szólni, hogy én hogy töltöm a karácsonyt, ami közel sem jelenti azt, hogy az ateisták így töltik a karácsonyt általában. A karácsony ünneplésére sok embernek sok oka lehet. Vannak, akik vallásos okból ünnepelnek. A legtöbben, és bizonyára a legtöbb ateista is valószínűleg azért ünnepel, mert szeretik a karácsonyt, vagy azért, mert ez így szokás, és alkalmazkodnak hozzá. Sokan bizonyára a családjuk, a gyerekük miatt ünnepelnek, őtőle nem akarják megvonni a karácsonyt.

Nagyon sok embernek ez az ünnep nem szól semmiről, csak nincs ereje ahhoz, hogy kiszabadítsa magát a szokások, a mások elvárásainak csapdájából.

Én magam sem voltam életemben akkora lázadó, hogy családomnak azt mondjam, hogy nem szeretem a karácsonyt, és nem megyek haza az ünnepekre. Mentem a szokással, és több-kevesebb kedvvel részt vettem az ünnepen.

Először Finnországban fordult elő, hogy nem volt karácsonyom. Azért, mert decemberben mentem ki, és igazán hülyeségnek tűnt, hogy mindjárt haza is menjek. EMlékszem, akkor még kicsit szomorkásan éreztem magam, hogy nagyon egyedül vagyok. De már annyira akkor sem. És ami lelki gondom akkor támadt, az nem unalomból fakadt, mert már régóta nem unatkozok egyetlen pillanatra sem életemben, annyi célom van, és annyi rendszer tennivalót találtam ki magamnak. És azt kell, hogy mondjam, a kreatívabb ötleteket nincs is időm elővenni.

Idén másodszer nem mentem haza, tulajdonképpen hasonló okokból. Most Franciaországban vagyok, és októberben jártam otthon. Január végén pedig megint haza fogok menni. Eközben még karácsonykor is menjek haza?! Igazán feleslegesnek tűnik. Pláne, hogy erre a pár hónapra a munkahelyemen fontos dolgom van, és szeretnék elvégezni valamit. Ezt most csinálom is.

Belegondoltam, hogy mennyibe kerül a repülőjegy, hogy még a karácsonyhoz jópár másik napot hozzá kell tenni, ha nem akarok iszonyat drágán utazni. Hát hiányzik ez nekem?! Micsoda órültség már csak azért drágábban utazni, mert a fél világ ugyanakkor akar hazamenni?!

El kell ismerni, speciális helyzetben vagyok, és gyakorlatilag szinte csak így képzelhető el, hogy valaki kivonja magát a karácsony alól. Az első tényező, hogy külföldön élek. Leírtam, milyen okokat szolgáltat ez. Másodszor, nincs családom. Nincsenek gyerekeim. Említettem, hogy sokan nyilván a gyerek kedvéért karácsonyoznak. Nincs párom sem, nyilván, ha lenne párom, akkor az ő családjához is el kellene menni, és az enyémhez is, és akkor valamennyivel jobb is a karácsony, és valamennyivel több embert sértene meg az ember azzal, hogy nem megy.

A hívők sokszor mondják, hogy a hit szabadság és bátorság. Hát, a szabadság és a bátorság sokrétű dolog, és sokféleképpen érthető, de ahogy én értem, úgy az ateizmus a nagyobb szabadság. A hit egyetlen szempontból szabadabb vagy "bátrabb": az "ugrás a semmibe" tekintetében. Az, hogy igazolás nélkül valaki elfogad valamit, az kétségkívül vakmerőség.

Az ateista viszont szabadabb az erkölcsei megválasztásában, bátrabb, hogy vállalja ezt a felelősséget. És az ateista például szabadabb abban, hogy megválassza, karácsonyozik-e, és ha igen, milyen okból. Ahogy bemutattam, a társadalmi szokásoktól, elvárásoktól nehéz szabadulni, de az ateistának eggyel kevesebb köteléke van.

Nem mondom, hogy a társadalomhoz alkalmazkodni rossz, csak mert a társadalmi kötelék legalább egy létező dologhoz való kötődés. De az ateistának eggyel kevesebb köteléke van egy fiktív dologhoz. Legalább attól megszabadult.

Én szabadon választhatom meg, mikor megyek haza, és amikor hazamegyek, ugyanúgy viszek ajándékot, ugyanúgy eszünk egy jót, és a karácsony minden ünnepélyes eleme megvan, ami meg szokott nálunk lenni, a fán kívül. Eszünk, iszunk, beszélgetünk, pihenünk, nem dolgozunk (annyit). Csak olcsóbb a repülőjegy, nincs tömeg, nincs stressz, nem kell kivágni egy fenyőfát. Bár speciel nálunk szép, német karácsonyfa szokott lenni, a magyar, giccshez képest még nem is olyan vészes.

Az szerintem ízlés kérdése, hogy ki szereti a karácsonyt, ki nem. Az is egyéni döntés kérdése, hogy ki mennyire alkalmazkodik, vagy illeszkedik be a szokásokba. Mint mondtam, én sem vagyok annyira radikális ebben, csak kicsit vagyok különc és a speciális helyzet kellett hozzá.

Azért is ragadtam keyboardot, mert a Facebok listánkon valaki felvetette, hogy van-e, aki a családja miatt karácsonyozik, ami rímel azokra az észrevételekre, melyeket fentebb leírtam. Aztán arra terelődött a szó, hogy mit csinálhat az ateista, és hogy az ember magányos, és rosszul érzi magát.

Hát először is, az, hogy valaki ateista, és egyedül van, az megint speciális helyzet. A karácsony sok magányos embernek szokott gondot okozni, megugrik ilyenkor az öngylkosságok száma. De hát ez mekkora hülyeség már!

Most, ha valaki hisz Jézuskában, meg vallásos, akkor csinálja, amit csinálnia kell! Egyébként szerintem ez sokat nem segít a magányán. Aki meg nem hisz, csinálja azt, amit egy átlagos hétvégén csinálna! Takarítson, szórakozzon, tévézzen, sportoljon, pihenjen, vagy dolgozzon! Most miért kell attól megveszni, hogy valakik azt hiszik, ma született Jézus? (Állítólag, ha élt, akkor egyébként ősszel született.) Vagy miért bárkinek is boldogtalannak lenni, mert mások valami szokást találtak ki?

Én speciel ugyanazt csinálom, mint máskor hétvégén: tévézek, internetezek, írok, eszek, ebédet főzök, és dolgozok. Mivel most meg akarok lenni valamivel, ezért még ma kint sem voltam, ennyire nem érek rá. Ha nem sajnálnám az időt, sétáltam volna egyet, vagy futottam volna.

Akiknek van ideje, ilyenkor belevághatnak valamibe, amit máskor nem tesznek meg. Én például annyiban "karácsonyoztam", hogy polgárpukkasztó, vagy ateista karácsonyi klippeket kerestem. Találtam is párat, egészen murisat is (ez mondjuk mintha az ateistákkal is ironikus lenne). Ennél persze vannak kreatívabb, fontosabb projectek is. No meg, ha egész nap csak ezt csináltam volna, az elég szánalmas ellenkultúra lett volna. Ugyebár, aki gyűlöli a karácsonyt, és csak ezzel foglalkozik, az is a karácsonnyal foglalkozik egész karácsonykor.:) Azért ennél tudok jobbat.

Akiknek van ideje, ilyenkor belevághatnak valamibe, amit máskor nem tesznek meg. Én például annyiban "karácsonyoztam", hogy polgárpukkasztó, vagy ateista karácsonyi klippeket kerestem. Találtam is párat, egészen murisat is (ez mondjuk mintha az ateistákkal is ironikus lenne). Ennél persze vannak kreatívabb, fontosabb projectek is. No meg, ha egész nap csak ezt csináltam volna, az elég szánalmas ellenkultúra lett volna. Ugyebár, aki gyűlöli a karácsonyt, és csak ezzel foglalkozik, az is a karácsonnyal foglalkozik egész karácsonykor.:) Azért ennél tudok jobbat.

A bölcsesség egyik megnyilvánulása az, amikor az embernek nem kell valaki ahhoz, hogy boldog legyen. Ez nem egy ateista bölcsesség, ez egy általános bölcsesség. Az ateistáknak isten tekintetében kell eljutni idáig, hogy boldogak tudjanak lenni a "nagy égi társ" nélkül. Néhányuknak nem sikerül, de sokaknak igen. Sokak eljutnak odáig, hogy bátrak, önállóak szabadok legyenek istent illetően. Nem kell nekik az "égi figyelő" az erkölcshöz, nem kell nekik az "égi társ" a boldogsághoz. Ami a földi társat illeti, az nehezebb dolog. Viszont szerencsére arról nem kell végképp lemondani. Csak odáig kell eljutni, hogy ha éppen nincs, akkor az sem baj. Csak a függőségtől kell megszabadulni, és a szabadságot választani. Ne féljetek! Mondta Karol Woytila. Hát, inkább az ateistákra illik ez: ne féljetek szabadok lenni!

Christopher Hitchens talán nem sértődne meg ezen az ironikus kártyán, hiszen értette a szatírát, az iróniát. Mondhatnánk, hogy most az élet ironikusan elbánt vele, de ez nagyon nagy melléfogás lenne, hiszen az élet, vagy a halál egyáltalán nem bánt el Hitchens-szel - legalábbis az elbánás pejoratív értelmében - amikor a mai napon, egyáltalán nem váratlan módon, de sajnos eltávozott az élők sorából. Nem váratlanul, hiszen rákbeteg volt. És azt kell, hogy mondjuk, hogy ugyanebben az értelemben még a rák sem bánt el vele.

Hitchens Dawkins után az egyik legismertebb, sőt, talán tényleg a második legismertebb ateista kortárs gondolkodó volt. Ismertségét újságírói tevékenységétől köszönhette, és nem csak ateizmusáról volt híres, de viszonylag éles, és inkább baloldali véleménye volt különféle politikai kérdésekben is. Szenvedélyes volt, talán még Dawkinsnál is szenvedélyesebb, de sokszor ugyanolyan szellemes is egyben. Ugyanakkor Dawkinshoz hasonlóan, a szenvedély néha nála is a precizitás róvására ment.

Az emberi természet, a média már csak olyan, hogy a relatív, vagy tényleges extremitást emeli ki, ennek megfelelően az ateisták közül sem a legmegfontoltabb gondolkodók válnak igazán ismertté, hanem bizony a szenvedélyesebbek, mint Dawkins és Hitchens, akiknek érvelésében nagyon sok igazság van, de helyenként a szenvedély miatt meg is botlanak.

Olvastam Hitchens legismertebb könyvét, a "God is not Great" címűt, és amellett, hogy persze élvezetes olvasmány, és mindenkinek ajánlom, bizony, azt kell, hogy mondjam, hogy ha az ember pontosabb érveket szeretne olvasni, akkor forduljon szakemberhez! Mint például Michael Martinhoz, vagy Daniel Dennetthez.

Hitchens író és újságíró volt, nem tudós, és nem filozófus. Nem mintha a tudósok és filozófusok tökéletesek lennének, és nem mintha egy újságírónak ne lehetnének nagyon is pontos érvei. De általában azért van különbség az újságírók, tudósok, filozófusok között, a képzésnek, a professzionalizmusnak általában megvan a hozadéka. Ugyanakkor minden ilyen foglalkozásnak megvan a különböző feladata a társadalomban. Mert szükség van ateista újságírókra, tudósokra és filozófusokra is, hogy különböző szinteken mondják el az embereknek azokat a gondolatokat, melyeket el kell mondani. 

Mi ateisták sokszor, én magam néha szintén gondolkodtam azon, hogy vajon mi a helyes hozzáállás az ateizmus kérdésében? Azaz mi a helyes vagy mi a praktikus ateista stílus? És itt most csak a stílusra, a militantizmus kérdésére gondolok. Arra jutottam, hogy egy bizonyos, értelmes fokig szükség van szenvedélyes ateistákra is, akik oda tudnak mondani, és mérsékelt, megfontolt ateistákra is, akik pontosan ki tudják fejteni az érveket.

Szükség van tehát Dawkinsra és Hitchensre is, mert megjelenítenek valamit, aminek meg kell jelennie. Egy élesebb szemléletet jelenítenek meg, amely egy lehetséges vélemény. Sokszor ők mutatnak rá igazán élesen a vallások visszásságaira, amellyel kapcsolatban a moderáltabb hangok csupán csak kevésbé élesen lépnének fel, de sokszor egyet kell, hogy értsenek velük a diagnózisban. Sokszor a militáns ateistáknak van merszük arra, hogy a társadalmi nyomás ellenére szembe szálljanak a bornírtságokkal, és az emberek pofájába vágják, hogy milyen álszentek vagy hülyék. Például Hitchensék vették a merszet ahhoz, hogy kimondják, a pápát is bíróság elé kellene vinni a pedofil ügyek miatt.

Igen, a vallások népbutító tevékenysége szánalmas, aljas, veszélyes, ártalmas dolog, amelyet semmiképpen nem kell tisztelnünk. De az már egyéni ízlés kérdése, hogy valaki a kritika, megvetés és utálat szintjeiben éppen meddig jut el.

Egyik hétvégén beugrottam Párizsba és az igen ismert Shakespeare and Co. könyvesboltban jártam, ahol kiemelt helyen láttam Hitchens több könyvét. A fentebb említett "God is not Great" címűt, egy antológiát cikkeiből, többnyire politikai témában, és egy fejezetnyi ateizmussal, valamint egy válogatást más ateista szerzők írásaiból, melyet Hitchens szerkesztett. Láttam továbbá egy életrajzot is. Sejtettem, hogy a kiadók Hitchens halálára készülődnek, ez a sok könyv, és az életrajz ezt jelezte. Tudatában voltak Hitchens valószínű jövőjének. Hát ma eljött az idő, sajnos távozott az élők sorából.

Hívők nagyon sokszor jönnek azzal az érvvel, hogy zuhanó repülőn nincsenek ateisták. Hitchens jó ellenpélda erre. Persze nem repülőbalesetben halt meg, hanem rákban, de ha valami motiválhat a hitre való megtérésre, akkor a rák ugyanúgy erős kísértés, mint egy zuhanó repülő. A zuhanó repülő hirtelen, éles, rövid kísértés, egy rák hosszan tartó, de egyáltalán nem kevésbé drámai.

Hitchens, amikor már sejtette, vagy mondhatjuk akár tudta is, hogy közeledik a halála, következetes maradt - nem úgy, mint például Antony Flew, aki szenilitására megtért - Hitchens személyiségében ez mindenképpen olyannyira elismerésre méltó, amivel kiemelkedik sokunk közül. Szerencsére nem mindenki ateizmusa kerül ilyen megpróbáltatás által tesztelésre. Erre szokták mondani: helyén volt a szíve. Nagyon is helyén. Ő egy becsületes, korrekt ember maradt egy "zuhanó repülőn". Egy bátor ember, mert készült a halálra, de nem félt tőle.

Karol Vojtyla (gy.k. II János Pál) talán legismertebb jelmondata volt az, hogy "ne féljetek"! Sosem értettem, a hívők általában miért félnek a haláltól, illetve mit gyászolnak. Hitchens fenti szavaival ellentétben azt gondolom, az ateisták félhetnek a haláltól. Persze szemlélhetik úgy is a dolgot, hogy nem kell félni tőle, mert ez nem egy objektív kérdés. A nemléttől lehet félni is, és nem félni. A mennyországtól félni nem értem, hogy lehet. Persze lehet, hogy a pokoltól félnek, de hát az már csak a hívők egy kisebbék részénél, ahogy mondják, egyéni szoc. probléma. Ha a pokolban hisznek, és félnek tőle, és arra számítanak, hogy életükkel oda kerülnek, akkor miért úgy éltek?

Mindenesetre Hitchens szépen elmondta, hogy egy ateistának lehet nem félnie a haláltól, ami viselkedés szempontjából majdnem ugyanaz, mint félni tőle, de bátornak maradni, és nem bedőlni valami butaságnak csupán félelelmből. Hitchens példájával megmutatta, milyen igazán homo sapiensnek lenni: értelmes embernek, akinek értelmén az érzések nem fognak. Érdekes módon, Hitchens akármilyen szenvedélyes is volt, ebben helytállt.

Hitchens megtestesített egyfajta ateista életszemléletet, amely egy lehetséges életmód a sok közül, és nagyon is emberi. Ha erkölcsről beszélünk, lehet beszélni őszinteségről, egyenességről, amely egy hívő embernek is érték lehet. Hitchens élete jó példa arra, hogy egy ateista végül is minden normális emberi fogalom szerint lehet erkölcsös. És lehet egy ateista bármilyen szenvedélyes, általában sokkal korrektebb, sokkal kevésbé veszélyes a hívőkre, mint sok vallásos fanatikus egymásra, vagy az ateistákra.

Hogyan búcsúzzunk egy hírhedt ateistától?  Jó utat a mennyországban? Nyilván nem. Rest in peace? Tudjuk, hogy már nem zavarhatja meg semmi, az élet kihúnyt a testében, akármi is történne testével, nem vele történik. Persze ettől még semmi atrocitást nem kívánunk neki, egész egyszerűen tiszteletből, ízlésbeli okokból.

Bár maga a búcsúzásnak is csak szimbolikus értelme van, de talán ennyit elmondhatunk: köszönjük Christopher!